Két-három napja még csak egy jól időzített kémfotó árulkodott arról, hogy valami nagy dobásra készülnek az osztrákok, mára azonban bizonyossá vált, hogy hetek múlva egy vadonatúj modellel gazdagodik a narancs paletta. Jelenleg is ők kínálják az egyik legkeményebb emelt hasmagasságú utazómotort a piacon - hiszen a 1190 inkább túragép, mintsem valódi enduró, ahogy például a 990-es elődje volt.

ktm-1290-super-adventure-1077
A 990 még igazi enduró volt, a műutat elhagyva sem jött zavarba, de a piaci trendek miatt az utódok inkább utazómotorok, mintsem terepgépek lettek

Persze nincs is ezzel semmi baj, elvégre a KTM sem sorolja már a terepmotorok közé az Adventure-t, az árlistában nem is az Enduro, hanem a Travel szekcióban tanyázik a 1190-es alapváltozata, illetve R jelzésű testvére.

ktm-1290-super-adventure-1075
A reklámfotókon vadul terepeztek a 1190-nel is, igaz, a tulajdonosok többségének már nem volt döntő szempont, hogy 21-es első keréken gördül-e a vas. Ezért is született két verzió belőle, 19-es és 21-es felnikkel

Úgy tűnik azonban, hogy nem elégedtek meg a 148 lovas teljesítménnyel, mely így is jóval magasabb, mint a kategóriaátlag, ezért a 1290 Super Duke R 1301 köbcentis erőforrását ültették a túramotor acél térhálós vázába.

ktm-1290-super-adventure-1076
Kémfotó lenne? A megjelenés előtt pár héttel aligha lehet véletlen, hogy lencsevégre kapták az újdonságot...

Persze az R verzió 21-es első kerekét hiába is keresnénk az újdonságon, hiszen vélhetően végleg szakítanak a tereppel a Super Adventure esetében, mely a hírek szerint szeptemberben debütál majd a nagyközönség előtt az idei INTERMOT kiállításon, Németországban.