Ahogy azt a balassagyarmati versenyekről is ismert MAMI-soktól megszokhattuk, idén is újítottak valamit. A négy éve zajló MAMI Kupa 2014-ben mérföldkőhöz érkezett, és felnőtt lett. A kupafutamok mellett, hosszú szünet után ismét Országos Bajnoki futamok lesznek a rendkívül népszerű MZ és Simson kategóriákban, valamint a Classic kategóriákban! Ez az elismerés a MAMS részéről a sorozat szereplőinek, a rendezőknek szól, nem feledve azt a több éves kitartó munkát, amivel a régóta elfeledett kategóriákat élesztették újjá. A versenyzőknek nagyobb megbecsülést adó bajnoki sorozat idén hat futamból áll majd. Ennek első állomása a máriapócsi Rabócsiring volt.

srácok
A MAMI Kupa MW kategóriájának dobogósai. Középen az ifjú tehetség, Lackó Máté

A négynapos hosszú hétvégét igyekeztünk meglovagolni, és családokat elcsábítani a Viharsarokba. Az időjárás szeszélyes volt a versenyt megelőző napokban, mi is gyakran fohászkodtunk egy kis napsütésért. A pénteki napokon a bajnoki kategóriák MAMI Kupa futamait bonyolítottuk le, valamint lehetőséget kaptak az X kategóriában olyanok is, akik más szakágakban versenyeznek. A legnépesebb mezőny - Iván Árpád „Bambi” áldozatos munkájának hála - természetesen most is az MZ Széria volt. A tavalyi lebonyolításhoz hasonlóan egy versenynapon két futamot is indítottunk. Az MZ-sek második futamának rajtsorrendjét rendhagyó módon az első futam végeredménye adja oly' módon, hogy az első nyolc hendikep módon rajtol: az első a nyolcadikról, a második a hetedikről és így tovább. Ment is a matek, hogy milyen taktikával lehet a pontokat maximalizálni, de maradt a régi, jól bevált megoldás - nyerni kell, és kész.

Ismerők arcok

A tavalyi menők, Irmai Zoli, Baló Tomi, Kovács Gabi, Kutrik Zsombi mellé csatlakozott még a régi-új csapattag Szilágyi Zoliés Turzó Sanyi is. Szoros, sok előzéssel tarkított futamaikat az idén itt ellenállhatatlanul motorozó Kutrik Zsombor nyerte meg, Baló Tomi a második lett. A Classic és a Simson kategóriák kupafutamain szerény indulószámok miatt nagy csata nem alakult ki. Az egyik legérdekesebb kategória az MW lett, köszönhetően a kalocsai Yamaha R125-tel induló triónak, és az NSR100-assal versenyző, 8 éves Görbe Somának.

Soma tavaly még a PW-sek között ment, idén kezdte a váltós kategóriát, és nagy közönségsikert aratva lett megérdemelten mindkét futamon harmadik Török István és Hörnyéki Szabin mögött. A 125-ösök között jó volt újra látni régi kedves arcokat, és természetesen újak is jöttek hozzájuk. Az X2 kategória első három helyéért Major Gabival az idén már 250-es négyütemű Moriwaki-val versenyző Lackó Máté csatázott, valamint a nagyon gyors helyi szupermotós, Ari Dávid. Máténak óriási élmény volt, hogy a három éve számára még elérhetetlennek tűnő, nagyon gyors Major Gabit ezúttal mindkét futamon le tudta győzni, de a rendívül szépen versenyző Ari Dávid is megizzasztotta.

soma
Soma a nagyok között is megállta a helyét

A szombati napon következtek az MW és a 125 kupafutamai. Az MW kategóriában jó pár versenyző motorhibákkal küszködött, néhányan rajthoz sem tudtak állni. Ők a pálya széléről figyelhették Lackó Mátét, aki a tavalyi motorjával könnyedén győzött. Máté idén a Moriwaki Junior Cup sorozatában versenyez, és nagyon örültem, hogy a múlt heti asseni futamán élőben is láttam a nemzetközi mezőnyben. A második futam sem tartogatott nagy meglepetést, Máté mögött a kalocsai csapat végzett a dobogón. A 125-ösök kupafutamán a kategóriájában már jó pár éve leggyorsabb Major Gabit lerajtolta az újonc Gudmon Zoli, és csak a futam vége felé tudta visszavenni az első helyét. A tavalyi kezdő éve után nagyon sokat javuló Herczegh Dani lett a harmadik.

Alkottak a szimósok is

A várva várt Simson Magyar Országos Bajnokság első futama nagy küzdelmeket hozott. Ragacs Robi nagyon elhúzott a speciál kategóriában, ahogy Som Peti a Sport-ban, Petrovics Feri (speciál) nagyszerű csatát vívott az abszolút harmadik helyért Hegyes Sanyival (Sport). Újvári Csaba (Speciál) és Som Tamás (Sport) szerezte meg a harmadik helyet. A második futamon Ragacs Robi újfent elhúzott a többiektől. A tizedik körében azonban elszabadult a pokol: a szemerkélő esőtől annyira csúszóssá vált a pálya, hogy pár másodpercen belül öten is elcsúsztak, így a futamot meg kellett szakítanunk. Szerencsére a versenyzők nem sérültek meg, és a futamot fél pontszámmal értékelni is tudtuk.

Az MZ bajnoki futamát mindenki izgatottan várta. 24 induló ádáz küzdelmez vívott egymással. Több boly is kialakult, egyenként nagy csatákkal, oda-vissza előzgetésekkel. Az első futamot az egész hétvégén verhetetlen Kutrik Zsombor nyerte, Irmai Zoli és Baló Tomi előtt. Ez a futam egyben a hagyományok szerint a Finta Béla Emlékfutam is volt, a több mint tíz éve kiírt vándorkupáért. Sajnos a várva-várt második futamot a pálya állapota miatt törölni kellett, így szegényebbek lettünk egy nagyszerű futammal. A Classic kategóriákban induló versenyzők hatalmas szívvel jöttek, a gyönyörűen felkészített motorjaik mellett egymás ugratásában is messze az élen járnak. Füves Sanyi, Mosodás, Ottó, Főgecó, Serfi és Laci bá’ évek óta elmaradhatatlan kelléke a futamoknak. Sajnos kevesen voltak, hogy a futamuk a bajnoki sorozatban értékelhető legyen, de minket egy nagy élménnyel ajándékoztak meg.

Fényes jövő

Összefoglalásként elmondhatjuk, hogy egy új korszak kezdődött az Old Timer kategóriákban, a Magyarország Országos Bajnoka cím elnyeréséért még öt futamon kell megmérkőzniük a Simsonokkal, MZ-kkel, Morinikkel, Pannóniákkal és RD-kkel indulóknak. És azt is biztosan kijelenthetjük, hogy az MZ Széria kategória nem csak az egyik legizgalmasabb, de jelenleg az ország legnépesebb motoros kategóriája, bármely szakágat is nézzünk. Aki pedig kedvet kapott arra, hogy ezeket a fiúkat élőben is megnézze, annak ajánljuk a május 31- június 1-én a KakucsRinget! Ekkor rendezik meg az Old Timer Országos Bajnokság és a MAMI Kupa II. fordulóját. Ez a hétvége immáron harmadik éve a Neuser Lajos Emlékfutam nevet viseli, a két éve az égi pályákra költözött bohém, aranyifjú versenyző tiszteletére. A pálya közelsége miatt az indulók száma évek óta a 100 körüli számot verdesi, és a tribünről jól belátható pályán mindenki kedvére szurkolhat kedvenceinek. A belépés ingyenes!

Találkozunk május 31. és június 1. között a Kakucsringen, a második fordulóban!