Az olasz pilóta az egyik leggyorsabb versenyzője volt a tavalyi Moto2 sorozatnak, az év végi összesítésben "csak" harmadik lett, de ez inkább a balszerencsés futamoknak, mintsem a tempóhiánynak volt köszönhető. Amikor 2010 végén Rossi, és barátja Uccio elhatározták, hogy önálló Moto2 csapatot indítanak, egyből az olasz versenyzőre gondoltak, mint lehetséges pilótára: Csodáljuk a tehetségét és a gyorsaságát, ez a csapat kimondottan róla szól, és köré fog épülni - nyilatkozta Silvio Vercillo, aki Alessio Saluccival közösen fogja irányítani a Speedmaster névre hallgató alakulatot.

Iannone a jerezi teszten

Iannone, a Suter vázzal épült motort legutóbb március hatodikán, Jerezben próbálhatta ki, ahol a 17. helyet szerezte meg - lemaradása nagyjából két másodperc volt az élen álló Bradl mögött: Nagyon elégedettek vagyunk az eredménnyel, hiszen a köridők most másodlagos szerepet játszottak, elsősorban a váz illetve a futómű beállításait és reakcióit vizsgáltuk. Nagyon sok információt gyűjtöttünk, melyek segítségünkre lesznek, hogy minden egyes pályán jól szerepeljünk - nyilatkozta Andrea a teszt után.

A bemutató után sietve csomagoltak a csapatnál, hiszen nemsokára útnak indul a Speed Master Team, hogy elfoglalja helyét a katari pálya boxában: kilenc nap múlva megkezdődik a 2011-es Moto2 szezon.