Marq Marquez immáron nem csak a pályán nyomta le a sportág öregjének számító Valnetino Rossit, hanem a történelemkönyvekben is, mert zsinórban szerzett nyolc győzelmével felülírta a Doctor 2002-es, hét diadalból álló sorozatát. Jöhet hát a következő lépcsőfok, Agostini és Doohan tízes szériája, vagy akár – ha így folytatja – Mike Hailwood tucatnyi tagot számláló győzelmi sorozata is veszélybe kerülhet.

motogp-assen-race-2014-312
Aleix Espargaro élete első pole-jából rajtolhatott

Történt ugyanis, hogy a szó szerint viharos asseni hétvégén változatos körülmények fogadták a pályára lépő versenyzőket. A nem éppen szokványos viszonyok megviccelték Bradlt-t, aki már a felvezető körben bukott, de pórul járt Rossi is, aki slick abroncsokon jött ki a boxból, de már a rajt előtt visszatért, és csak a depóból gurult a többiek után, immáron vizes aszfaltra alkalmas gumikkal.

motogp-assen-race-2014-318

Aleix Espargaro élete első pole-jából startolhatott, ám a többiek jobban kapták el a rajtot, ezért a féktáv után Marquez és Dovizioso is előtte haladtak. A vízen remekeltek a Ducatik, végre Crutchlow is valódi csatákban zárkózhatott a legjobbak mögé, többek között Lorenzót is megelőzve. A verseny negyedénél már egyértelművé vált, hogy a pálya egyre szárad, ezért az élmezőny hamar kijött a slickgumikkal felszerelt motorokért, így aztán a kivárásra játszó Lorenzo, Hayden és Aoyama (!) haladt az élen, miközben Rossi még mindig a rajtnál elszúrt taktika miatt szenvedett, s próbált felzárkózni a középmezőnyből.

motogp-assen-race-2014-311
A Doctor jó tempót motorozott, azonban a rajtnál elkövetett baki miatt végül csak ötödikként zárt

Nagyjából tíz körrel a vége előtt, mikor szépen lassan rendeződtek volna a sorok, ismét borulni látszott a forgatókönyv, mert újra szemerkélni kezdett az eső, de az élen haladók egymást is lesve inkább pályán maradtak, s próbálták esés nélkül kihúzni a fennmaradó kilométereket. Ez jórészt sikerült is, és a körülményekhez Marquez, illetve Rossi alkalmazkodott legjobban, ezzel a spanyol ismét az élre került, és stabil, közel hét másodperces előnnyel be is húzta újabb győzelmét Dovizioso és csapattársa, Pedrosa előtt. A Doctor az ötödik helyig jutott, s közvetlenül az Open motorral versenyző Espargaro mögött intették le.

motogp-assen-race-2014-297

Assen után egyértelművé vált, hogy kizárólag a dobogó második és harmadik fokáért harcolhatnak a versenyzők a szezon második felében, s ez a csata is a jelenleg pontegyenlőséggel második Rossi és Pedrosa külön harcává egyszerűsödik, mert Lorenzót immáron az asseni ezüstöt elcsípő Dovizioso is maga mögé utasította, s a spanyol lemaradása tetemes, 119 pont ifjú honfitársa mögött.

A GP küzdelmei Németországban, a Sachsenringen folytatódnak, majd az amerikai kitérő után, augusztus harmadik hétvégéjén jön a magyar rajongók egyik kedvenc helyszíne, a közeli Brno.