2012. január 13.

Teltház a MotoGP-ben

A 2011-es MotoGP futamok gyakran fulladtak unalomba, ami főleg a csekély számú indulónak volt betudható. A CRT motorok indítása ezt az unalmat hivatott megtörni.
Így sem beszélhetünk persze a Moto2-ben vagy a régi 125-ben megszokott tumultusról, de tény, hogy a most közzétett lista azért bizakodásra adhat okot. Tíznél több privát alakulat lesz jelen a rajtrácson, és tíz hagyományos, prototípus gép, már amennyire hagyományosnak lehet nevezni a 2012-ben debütálú egyliteres géposztályt.

crt motogp

Ráadásul a Yonny Hernandezt és Ivan Silvát alkalmazó Avintia CRT az utolsó pillanatban jelentette be, hogy az Inmotec és az FTR-Kawasaki gépét is tesztelni fogják, és később döntenek arról, hogy melyik motorral vesznek részt az idei küzdelemben. Ha a zöldek megoldását választják, akkor egy újabb gyártó csatlakozik a MotoGP mezőnyéhez, melyben idén már a BMW és az Aprilia motorjait is láthatjuk. Természetesen a CRT motorok lemaradása egyelőre tetemes, az év első felében - ha csak nem lesznek extrém időjárási körülmények - inkább saját háziversenyüket futják majd a prototípus gépek mögött. Valódi csatára leghamarabb 2013-tól kényszeríthetik a jelenlegi gyártókat, amikortól - a tervek szerint - tovább szigorítanák a GP motorok technikai paramétereit, ezzel csökkentve a jelenlegi 2-3 másodperces különbséget a GP és a CRT motorok között.

crt motogp

Az új rendszerben a legérdekesebb szerep talán Colin Edwards-nak és Randy de Puniet-nek jut, hiszen ők nem egy másik sorozatból, hanem a MotoGP osztályából érkeztek a CRT-k mezőnyébe. Íme a képzeletbeli rajtrács, egészen új nevekkel és gyártókkal:

Casey Stoner - Repsol Honda
Dani Pedrosa - Repsol Honda
Jorge Lorenzo - Factory Yamaha
Ben Spies - Factory Yamaha
Valentino Rossi - Ducati Marlboro
Nicky Hayden - Ducati Marlboro
Cal Crutchlow - Tech 3 Yamaha
Andrea Dovizioso - Tech 3 Yamaha
Colin Edwards - NGM Forward Racing CRT (Suter-BMW)
Hector Barbera - Pramac Ducati
Karel Abraham - Cardion AB Ducati
Alvaro Bautista - San Carlo Honda Gresini
Stefan Bradl – LCR Honda
Randy de Puniet - Aspar CRT (Aprilia)
Aleix Espargaro - Aspar CRT (Aprilia)
James Ellison - PBM CRT (Aprilia)
Anthony West - Speed Master CRT (Aprilia)
Michele Pirro - Gresini Racing CRT (FTR-Honda)
Danilo Petrucci - Ioda Racing CRT (Aprilia)
Ivan Silva - Avintia CRT (Inmotec/FTR-Kawasaki)
Yonny Hernandez - Avintia CRT (Inmotec/FTR-Kawasaki)
cimkék: MotoGP

17 hozzászólás

-39
#1 650cc.
biztos valami sajtóhiba,vagy elírás,esetleg nem a teljes lista ugyanis nemtalálom Talmácsi "kihaénnem" gabikát!mu-ha-ha-ha..
január 13. 19:31
+ 5
#2 Dzsonifirpó
Azt se tudod ki Talmácsi...
január 13. 19:43
+ 7
#3 Fullmoon
Nagyon "magyarosra" sikerült az 1. Hsz, jó lenne ha már ezen túltennénk magunkat ezen és nem így állnánk a dolgokhoz.......(és nem csak szerintem)
január 13. 20:58
+ 1
#4 Fullmoon
1 ezen mínusz!:)
január 13. 20:58
+ 4
#5 stone70
Igazi öröm újra látni 650-szégyenlem az arcomat-CC-t !
Ja, nem is. Most látom, hogy van 1 kép! 650 cc te vagy a mindenNAPISZAR!
január 13. 21:15
+ 6
#6 Hattori-Hanzo
Talmácsi kora leágazott nincs mit vitatni... viszont sajnálatos hogy nála magaslatokkal távlatokkal nagyobb pilóták és említsem meg pl. Bitti bácsit.... nem hivatott senki sem odafigyelni rá... saját pénzből versenyezni na ez igen... és ilyenkor hol az állami támogatás? sehol...
Mindenesetre várom az idei futamokat a tavalyi szezon sajnálatos módon nem vonzotta úgy a tekintetem mint az előttiek...
január 14. 07:51
+ 2
#7 Moto-Cat
Sajnos nekem nincs digispottyom. Remélem, lesz olyan kedves felhasználó, aki feltölti majd a futamokat. Engem nagyon érdekelne!
január 14. 09:20
0
#8 stone70
#7 Moto-Cat!
Engedélyt nem kaptam a reklámra, de én VERPE kollégában bízom:)))
január 14. 09:46
0
#9 KawaGery
A cikk irója elkövetett egy bakit. Ugyanis ha megnézitek a névsort nem Edwards az egyetlen aki a MotoGp-ből nyergelt át CRT-re. Randy de Puniet is MotoGp-s volt. És ha úgy vesszük West is ment már MotoGp-ben. Szóval nem teljesen valós a cikk.

Talmát én is kerestem a névsorok között és nem csak a MotoGp-sek között. De úgy látszi sajnos már nem látjuk többet versenyezni őt. Szerencsére azért letett itt 1-2 dolgot az asztalra amivel beleírta magát a MotoGp történelmébe és ez számít.
január 14. 16:56
+ 2
#10 FeherCapa380
A masik baki az volt hogy a futamok izgalmassaga es a letszam kozott keres kapcsolatot. Alig van kapcsolat. A futamot akkor eljuk meg izgalmasnak, ha csatat latunk. Csatat a kozvetitesben csak akkor latunk, ha az az elso helyek egyikeert folyik, vagy ha Rossi az egyik resztvevo, maskepp a csatat nem kozvetitik. Iden mindketto elmaradt, igy a szezont a nezok unalmasnak lattak. Etekintetben jovore sem lesz semmi kulonbseg, vagy ha lesz, az a CRT motoroktol fuggetlenul lesz.

Lesz csata, ha feltamad Rossi (nem fog). Lesz csata, ha Pedrosa elkapja Stonert (nem fogja). Lesz csata a Pedrosa felul fog kerekedni Lorenzon (nem fog). Minden mas szereplo irrelevans a kozvetitesen keresztul nezheto futamokon. Egyedul Lorenzo-Stoner csata lenne elvileg elkepzelheto, de tul profi barmelyikuk is ahhoz, hogy tul nagy csata kialakuljon. Amelyik egyetlen tizeddel is gyorsabb a masiknal, az korrol korre osszeszedi az elonyt es nyer. Revans lehetoseg a kovetkezo futamon. Az egyetlen elkepzelheto figura, aki tudna pezsditeni az Rossi. Csak ehhez koronkent 1,5 masodperccel kellene gyorsabban motoroznia. Ez az, ami a nezoknek igazan faj.
január 14. 19:37
0
#11 kutya.
#10 FeherCapa380,
ha a csata oda-vissza előzést jelent, akkor nem feltétlenül. nemrég néztük a 99-es motogp futamokat, és az egyik olasz (talán mugello) verseny óriási volt, pedig nem túl sok előzés történt.
az izgalmát az adta, hogy az első három-négy jó darabig nem szakadt le másodpercekre egymástól, mindegyikben volt látható erő ahhoz, h bármikor támadjon. biaggi, criville, harada stb... ráadásul az első hely is a célrarában dőlt el.
az ilyen versenyek izgalmasak, az előzések számától függetlenül, és ez marhára hiányzott a 2010, 2011-es versenyekből.

akinek akciódömping kell, arra meg ott a BSB, még ha nem is egy kategória a GP-vel.
január 14. 20:08
0
#12 FeherCapa380
kutya.: Reszben en is igy latom, hisz pl. a szinten cikkezett sok elozessel tarkitott Moto2 futamot nem talaltam annyira izgalmasnak. 100 darab evidens kifekezomanovert lattunk, nem "valodi" csatat. Viszont hosszu korokon at egymas mogott vonatozas ebben a szezonban is volt! Potencialis elozesi lehetoseggel tarkitott nyomas alatt tartas viszont nem volt, ez igaz. Vagy ha volt, tuti nem a dobogos helyekert - igy nem lattuk. Pl. Rossi kepes volt 10-15 korokig szivni Doviziosoval, Spies megtette ugyanezt Simoncellivel. Vegul mindenki maradt a helyen altalaban. Nem volt valami nagy musor, de sokkal jobb volt annal, mint Pedrosat es Doviziosot nezni 10 versenyen keresztul, mire Dovizioso nagy szenvedre vegre a szezon vegen elment neki egyszer. Nekunk meg ezt mutattak. Rendezoi hibanak tartom leginkabb. Abbol sok volt. Hatalmas pillanatai voltak Stonernek, Spiesnek es maganak Rossinak is. Iszonyat nagy menteseket, kereszbe motorozasokat csinaltak. Nagyon keveset lattunk belole. Pedig en pl. elsosorban ezert nezem. :| Ez az egyetlen ami miatt fanyaloghatok, de nem teszem, mert vegulis az nyert, akinek drukkoltam. Jovore johet ugyanez! :)
január 14. 20:49
0
#13 kutya.
én Bau-t és Bradl várom, kíváncsi vagyok, hogy mire mennek a (félig) ismeretlen motorokon, hisz' egyik se lassú gyerek. meg persze arra is, hogy mennyi technika jut majd el hozzájuk...
de szívesen látnék esős, kaotikus versenyt is, ahol a CRT-sek "minden mindegy" alapon megpróbálhatnák megszorítani a GP vasakat. látva az Aprilia CRT-t (ami azért bőven hordoz gyári fejlesztéseket) talán nem esélytelen a dolog.
ahogy Checa az SBK vassal lenyomta Rossi GP-s edzésidejét tavaly (nem is kicsit), bármi lehet még.
január 14. 21:02
+ 7
#14 gezasz
Talmácsit nem szabad bántani, sőt büszkének kellene nekünk magyaroknak lenni őrá, mert olyat tett a motorversenyzés világában magyarként amit előtte még senki, és szerintem egy ideig nem is lesz követője. Világbajnok lett! Nem kis tett ez mint egy páran gondolják. Bennt maradni a GP cirkuszban, főleg az élvonalban az megint egy nagy kihívás, ha nem nagyobb. Igaz ez nem sikerült neki.
január 15. 08:37
+ 1
#15 répalábú
Ádámot kéne már a GP-be delegálni. Szétcsapna köztük, az biztos :D
Kérjük a következő tesztet, vagy megyünk tüntetni!
január 15. 13:20
0
#16 skofi
650cc, Anyád hogy van?!
január 17. 22:36
0
#17 ghostrider.hu
még mindig Talma nimbusz van?Hát ö már egy Mitsun nyomja telikeresztbe...De talán miatta nem kerül ki senki az árnyékábol....Pedig van sok tehetségünk....Goooooo magyarok..
január 25. 19:06

Hírek »

A legszorosabb befutó
Chrobák Jani mindössze fél motorhosszal maradt le az aranyról.
Tavaszi motorápolás (x)
Tippek szezonkezdetre: miként tarthatjuk tisztán gépünket egész évben?
Őrült befutó Doningtonban
Jonathan Rea legutóbbi futamgyőzelmét még sokáig fogják emlegetni...
Fotókönyv · Szabályzat · GYIK · Kapcsolat · © 2003-2010 Sport Motor