2012. július 11.
Drámai véget ért a múlt hétvégi MotoGP futam: a ponttáblázat élén álló Casey Stoner a befutó előtt mindössze pár száz méterrel bukott, így átadva a győzelmet Pedrosának, és hozzásegítve Lorenzót az idei VB cím megszerzéséhez...
Néhány héttel ezelőtt már beszámoltunk róla, hogy Casey Stoner visszavonul a motorversenyzéstől, az ausztrál világbajnok 2012 végén szögre akasztja a sisakot. Mivel a múlt hétvégi, sachsenringi nagydíj előtt vezette a VB tabellát, jó esélye volt arra, hogy egy újabb trófeát zsebeljen be utolsó GP szezonjában.
A vasárnapi futam végeredménye azonban erősen átrajzolta az összetett állását, hiszen Stoner - aki csapattársa, Pedrosa mögött - másodikként fordult az utolsó körre, óriási hibát vétett pár méterrel a leintés előtt, így "ajándékozva" a pozíciót - és a velejáró húsz pontot - a mögötte érkező Jorge Lorenzónak.
A versenyt így a másik Honda pilóta, Dani Pedrosa nyerte, aki ezzel a győzelemmel a további karrierjét is bebiztosította, legalább is a nyilatkozata erre enged következtetni. "Kész vagyok megújítani a szerződésemet a Honda gyári alakulatával. A két évre szóló kontraktust legkésőbb Mugellóban alá is írhatjuk" - nyilatkozta a mindössze 26 éves spanyol.
Ha valóban így történik, akkor már csak az a kérdés, hogy a Honda tartja-e magát a korábbi nyilatkozathoz, miszerint a vezetőség nem szeretne két spanyol versenyzőt a csapatban. Mivel a Moto2-ben induló Marquezzel határozott elképzelései vannak a szárnyas márka vezetőinek, a fórumokon máris megindultak a találgatások a gyári támogatású, egy motort indító alakulatról...
Update:
Ma délután aláírták a szerződést, ennek értelmében 2014 végéig (!) Dani Pedrosa és Marc Marquez indulnak a Honda gyári alakulatában a MotoGP sorozatban.
17 hozzászólás
+ 3

#1
dobi89
Stoner nélkül nem lesz az igazi, lassan kihal ez a kategória amit nagyon sajnálok,se Sicc se Stoner,lehet megy el a Sbk-ba Hayden is,hát nem tudom lesz ezzel a kategóriával.
2012. július 11. 17:36
+ 4

#2
mmatte
"így átadva a győzelmet Pedrosának" ?
2012. július 11. 17:47
+ 2

#3
Diósgyőr
Úgy látom jövőre nem akar VB-t nyerni a HRC.
Marquez egy jó versenyző,de kell neki legalább egy szezon míg beleszokik a kategóriába.Pedrosa meg akkor se nyerne a "nagyoknál" VB-t,ha 100évig versenyezne.
2012. július 11. 18:04
0

#4
LokiTomi
Szerintem nem segített hozzá senkit, semmihez. A múltkor kiverték Lorenzo alól a gépet, itt viszont több volt az akarás, mint a tudás, és elkaszálta saját magát. Pedrosa idén akár lehet vb is, kis szerencsével (vagy naggyal?).
2012. július 11. 21:09
+ 1

#5
luckyzoli
lokitomi. Ja-ja. Mint Haga.:-)
2012. július 11. 21:50
+ 3

#6
doxa13
Stoner egy igazi TÖKÖS csávó, mindent feltett egy lapra! Inkább leszarja a VB-címet de akkor is kinyomja a sz.rt is Hondából, hogy annak aki előtte megy egy pillanatnyi jóérzése se legyen... Ennyi, ilyen egy VERSENYZŐ! RESPECT!
2012. július 11. 23:22
0

#7
mmatte
doxa13
Nem hinném hogy leszarja a VB címet. Pedrosa nagyon megnyomta az utolsó két kört, erre nem számított Stoner.
2012. július 12. 05:14
+ 1

#8
doxa13
Ebben igazad van, DE bőven beért volna második helyezettként kényelmesen biztonságosan, de inkább hajtott... Sajnos túlzásba vitte....
2012. július 12. 07:02
+ 1

#9
Boby10
Én azt gondolom idén a Hondának sokkal nehezebb dolga lesz, mint 2011-ben.
Mindenesetre látszott (versenyen) a gázálláson, hogy a Pedrosa-nak jól beállított motorja volt (geometria, motor és az elektronikai beállítások, harmónia rendben volt) és kevésbé avatkozott be kigyorsításoknál a járműdinamikai rendszer.
2012. július 12. 10:16
+ 1

#10
verpe
Stoner keményebben bánik a motorral mint pl. Pedrosa.
Ja és ott van a 10kg-os súlykülönbség is.
2012. július 12. 11:01
0

#11
SzabiCBR
#9 Nehéz megmondani előre, hogy ki lesz a világbajnok páros.
Általában abból lesz a világbajnok csomag, ami szinte minden pályán jól működik és kiegyensúlyozott eredményt hoz.
2012. július 12. 13:59
+ 3

#12
SzabiCBR
#6
Mindenesetre Filippo Preziosi és Casey Stoner technikailag-műszakilag nagyon jól megértették egymást.
Filippo Preziosi szerint Caseynek kimagasló versenyzési és műszaki intelligenciája van és szerinte ez volt anno a legnagyobb különbség Casey Stoner és Marco Melandri között.
2012. július 12. 18:56
-6

#13
Matska
Anélkül, hogy a videojátékozási (GPS traction contoroll-os versenymotor vezetés) képességeiből levonnék, Stoner egy nulla egyéniség, egy hisztis kislány, nem illik egy napon említeni a sportág élő és elbúcsúzott nagyjaival.
2012. július 14. 10:38
0

#14
Rotel
Stoner 5-ből 4 pályán gyorsabb mint Pedrosa.
Azt gondoltam már lehiggadt az ausztrál, de tévedtem. Ilyen pontállásnál ilyen szituban Rossi v. Lorenzo megelégedett volna a 2. pozival.
A végén lehet, hogy hiányozni fognak ezek a pontok...
"#1 dobi89
Stoner nélkül nem lesz az igazi, lassan kihal ez a kategória amit nagyon sajnálok,se Sicc se Stoner,lehet megy el a Sbk-ba Hayden is,hát nem tudom lesz ezzel a kategóriával."
Mi lenne? Rossi egy riszrossz Ducatival is világbajnok lehet. :)
2012. július 14. 20:04
0

#15
Rotel
#13 Matska
Érdekes gondolat a jelenlegi mezőny legjobb versenyzőjéről.
2012. július 14. 20:06
-2

#16
LokiTomi
Álmodsz papa. 2x összehozták alá a legjobb gépet, érdekes vb címet védeni még nem sikerült őnagyságának. Egy hisztis kis ribanc, ahogy Matska is említette, jó is lesz, h eltakarodik. Ha a mezőny legjobbját keresed, akkor a Honda boxban nagyon el vagy tévedve. Lorenzo messze jobb nála, de jelenleg az "5/4" gyerek is. Pár év, és a kis majom, izé kengurukölök nem lesz más, csak egy a lehetett volna még belőle vkik közül. End of story!
2012. július 15. 02:57
+ 1

#17
Rotel
#16 LokiTomi
Tévedsz öcsi!
Azonos technikát kapnának a fenekük alá, Stoner verné Lorenzót.
1 körön biztosan, versenyben egál lenne.
Hogy melyik a legjobb gép? 2011-es szezon végén 2012-es szezon elején a Honda volt. Előtte és utána már nem biztos.
Hogy hisztis? Ki nem szarja le. Minden versenyen próbálja kimotorozni a maximumot.
Nem csak alibizik ahogy mostanában Rossi teszi.
2012. július 17. 18:04