A 2007-es és 2011-es MotoGP világbajnok nem sokáig bírta motorozás, illetve a versenypályák nélkül, s már idén januárban visszatér, korábbi munkaadóját segítve a szezon előtti teszteken.

stoner-hrc-irta-teszt-3741

Január 29-én lép először pályára, hogy a hivatalos IRTA teszten két napig nyüstölje az idei szabályok értelmében jelentősen átalakított GP-motort. Shuhei Nakamoto nem is rejtette véka alá örömét, s közvetlenül a megállapodás után nyilatkozott a HRC sajtótájékoztatóján, ahol elmondta, hogy felbecsülhetetlen értéke van annak, hogy az RC213V fejlesztése során Stoner segíti őket tapasztalataival. A Honda csapata végtelenül szerencsésnek érzi magát, hogy a fiatal ausztrál ismét csatlakozik hozzájuk.

Stoner és a HRC legszebb pillanatai

Casey is hasonlóan boldog, bár tudja, hogy a tavalyi japán tesztek után Sepang nagy falat lesz, mert a hosszú kihagyás után teljesen más körülmények között kell bizonyítania.

A bejelentés egyben azt is jelenti, hogy a rajongóknak már csak két hetet kell várniuk, hogy újra a pályán lássák kedvenceiket, és megkezdődjön - a szezon előtti tesztekkel - a 2015-ös GP-idény.