2010. december 11.

Népszavazás a 125-ös motorokról

Zöld utat adott szombati ülésén az Országos Választási Bizottság a motorosokat érintő népi kezdeményezésnek.
Az aláírásokkal támogatható kezdeményezés így szól: Kezdeményezzük, hogy az Országgyűlés tűzze napirendjére a törvények olyan módosítását, hogy a 125 köbcentiméter hengerűrtartalmat és a 11 kilowattos teljesítményt meg nem haladó hajtómotorral ellátott motorkerékpár - megfelelő közlekedési jártasság esetén - "B" kategóriára érvényes vezetői engedéllyel is vezethető legyen.

A népi kezdeményezés akkor lesz eredményes, ha sikerül 50 ezer érvényes aláírást összegyűjteni. Ekkor az Országgyűlésnek napirendjére kell tűznie a kérdés tárgyalását, ám ez nem kötelezi arra, hogy a megfogalmazott szándéknak megfelelő döntést hozzon.

Ha a parlament a kezdeményezők szándékának megfelelően módosítja a törvényeket, lehetővé válik, hogy B-kategóriás jogosítvánnyal már nemcsak 50 köbcentiméter alatti motorokat lehessen vezetni, hanem kiegészítő oktatás után akár a 125 köbcentimétereseket is.

A kezdeményező Bende Tibor néhány hónapja az interneten közzétett, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének elnökségi tagját idéző írásában arra mutat rá: ezzel a módosítással lehetővé válna, hogy "sok autós egyszerűen átülhessen a forgalom ritmusát tartani képes motorkerékpárra".
cimkék: népszavazás

443 hozzászólás

+ 9
#1 adamfzr
zsíír! nekem jöhet pár ív, aláiratom!
2010. december 11. 19:01
+ 22
#2 dhfear
meg akkor már a segédmotorok idióta korlátozásait is eltörölhetnék és akkor azzal is "lehetne tartani a forgalom ritmusát"
2010. december 11. 19:02
+ 3
#3 Csuly
én is aláírnám! tetszik ez az ötlet!
2010. december 11. 19:03
+ 4
#4 pori
ez tényleg korrekt ötlet mert igy kevésbé lenne 125/50-motor meg a kis 50ccm 4ütemű robeszok nem akadályoznák nagyobb forgalmakban az autósakat a "lassú" elindulásukkal.
2010. december 11. 19:05
+ 50
#5 Forgopeti
Ez mekkora egy baromság! Még több ökör lesz az utakon aki nem tud motorozni, de pénze meg van. Nem mondom, hogy a legmegfelelőbb a mai motoros oktatás, de némi tudást ad. Ezek után csak pénz kérdése lesz, hogy motorra üljenek emberek. Azért ismerjük el, hogy lehet szépet firkázni egy 125-ös CBR-rel is. Nem akartam megbántani senkit, de ez a véleményem.
Széles Utat!
2010. december 11. 19:45
+ 3
#6 Diablo88
hol lehet aláírni?
2010. december 11. 19:47
+ 25
#7 --zsoltii--
Ennek a dolognak van előnye és hátránya... tény hogy 125össel jobban lehet tartani a tempót de a ló másik oldala hogy valaki autós elsőre egy 125ös( pl honda nsr)-re ül 160at tud menni nulla rutin nélkül....szerintem inkább meg kéne engedni hogy kismotorokkal ne csak 40el lehessen menni hanem 80-90et...
2010. december 11. 19:57
+ 3
#8 btibike46
Ide is jöhet pár ív!
és nagyon jó ötlet :))
2010. december 11. 20:04
-7
#9 zS0La
Hol lehet aláírni. Szerintem az egyik legjobb ötlet.Nem kéne feleslegesen pénzt kidobni a1-re
2010. december 11. 20:10
+ 25
#10 oOKopaszOo
Ha a kiegészítő oktatás alapos lenne nem látok benne problémát, de sajnos igen kevés jó suli van.
2010. december 11. 20:15
+ 12
#11 easti
szép és jó de akinek most pl csak A1-es jogsija van ( max 125ccm és 11kw) az meg beszopja a 40 ezret amit kidobott rá ? Ezt azért át kéne gondolni, nem csak beleszaladni úgy mint vak ló az szakadékba..
2010. december 11. 20:16
+ 1
#12 VisMajor
Nem gondolom,hogy az autosok nagyrésze rohanni fog a kiegészitő tanfolyamra...Én a modositást 150ccm-re,de kizárolag robogóra és utas nélkül kérném...
2010. december 11. 20:18
-6
#13 daogyula
Forgopeti:kiegészítő oktatás benne van a pakliban,azt el kell még végezni hozzá.Én abban látom a problémát,ugye anno azért engedélyezték B-kategóriára a segédmotort vezetni,hogy papának ne kelljen lakástól garázsig és vissza gyalogolni.Ez rendben is volna,de ki fog fenntartani egy rendszámos motort csak ilyen rövid távú közlekedésre,ha messzebb megy,akkor már kocsival meg.
2010. december 11. 20:21
+ 10
#14 >>Norbi
Az egy dolog, hogy összegyűlik esetleg a megfelelő mennyiségű aláírás de a sok okos a parlamentben úgyis leszavazza....nekik van pénzük nekik nem számít az az pénz amiből megvan a jogsi!
A másik dologgal meg úgy vagyok aki nem tud motorozni ne üljön motorra és kész..!
Nekem pl hatalmas segítség lenne....
2010. december 11. 20:26
+ 32
#15 Dipshit
Akik aprilia rseket, meg honda nsreket vizionálnak a jövendőbeli b jogsis motorosok alá, azzal csak annyi a bökkenő, hogy a 11 kw-os határt azok bőven átlépik..így ugyan akkora jogi retorzióra számíthatnak, mintha ma ülnének rá fel...

Inkább az lehet ezzel a cél, hogy az olyan gépek itt is elterjedjenek mint amikkel Görögországban, vagy mondjuk a Fülöp-szigeteken találkozni.. 125 ccm, 4 ütem automata, félautomata váltó..A városokban hatékonyabban és olcsóbban nem is lehetne közlekedni..
2010. december 11. 20:35
+ 7
#16 Forgopeti
Azért kíváncsi leszek arra a kiegészítő oktatásra, mikor 50 éves emberek tolják a rutin pályán a 125-ös robogót, ha egyáltalán lesz gyakorlati oktatás, de szerintem csak elmélet lesz. Ez nem bicikli, hogy kitolom a fészerből és el kerekezek Á ból B be. nem olyan gyenge egy 125ös moci még ha robogóról is van szó. Legyen csak normális A1 és A oktatás aki motorozni akar az vagy végig járja a lépcsőt vagy megvárja, hogy 21 legyen és leteszi az A-t. Az aki ezt nem teszi le az nem is fog B-s jogsival Vácról Pestre menni, azért meg, hogy a garázsba kimenjen ahhoz elég az 50-es robogó is.
2010. december 11. 20:55
-5
#17 takitabe
na:D jó hír : ) szerintem tök jó ötlet:P.
forgopeti: egyetlen 50 éves ember sem fog robogóra ülni azok közül, akik eddig nem tették.

ahoz, hogy ne halj meg, ne toljanak le, igen is kevés az 50 ccm! városban is.
2010. december 11. 20:57
+ 12
#18 Forgopeti
Ne haragudj takitebe, de egy 50ccm-es robogóval lehet akár 60-nal is menni és ha jól tudom a lakott területen 50 a megengedett akkor most minek egy 125-ös ha betartod a szabályokat akkor azzal is letúrnak. Teljesen mindegy, mi van a seggünk alatt, ha akarnak úgy is letúrnak az útról.
Ennek semmi értelme, inkább támogatni kéne, hogy a vezetési centrumokban olcsóbb legyen a motoros oktatás, mert annak több értelme lenne és így talán kevesebb motoros baleset is történne az utakon.
2010. december 11. 21:08
+ 8
#19 >>Norbi
Aki 21 évesen leteszi A-ra úgy hogy előtte egy métert se ment még babettával se,és ráül teszem fel egy R1-re?!
Nah az aztán igazságos....:S:S
Magyar fail it is megvan ám....irigykedés másra való mutogatás!
Igenis vezessék be!
2010. december 11. 21:24
+ 19
#20 RS_Rolika
Ez baromság. Mások kemény pénzeket fizettek ki jogosítványra. Másodsorban van aki kocsit sem tud vezetni, nemhogy motort.....
2010. december 11. 21:31
+ 17
#21 RS_Rolika
ehelyett inkább a rendszámot kellene bevezni az 50-es motorokra is. Annak sokkal több értelme lenne, mert akkor mondjuk világítana rajtuk a lámoa, működne a féklámpa, és még a fékjük is fogna. tisztelet a kivételnek
2010. december 11. 21:33
+ 2
#22 duB
#16 ennyi ökörséget összehordani...
1. nincs kötelezővé téve 50éves kortól
2. láttam már olyan 50eseket akik ringben pofoztak 25ösöket és annyi súllyal melegítetettek, mint a 20-asok csúcsa
3. mert hetvenes táblák nincsenek a városban
4. ennyi erővel a 636os zixert se használt városban, mert azzal sem lehet ötvennél többet menni városban
5. az oktatás szinvonalának emelésével egyetértek
2010. december 11. 21:42
+ 7
#23 kutya.
Aláírásgyűjtés arról, amit egyszerű rendelettel módosíthatna a parlament? Nem is értem.
2010. december 11. 21:45
+ 16
#24 kawacertain
A 2t 125-ös gépek elég szépet lépnek...így is nagyon sok motoros baleset van, persze a legtöbb sajnos nem a motoros önhibájából történik,hanem a közlekedésben résztvevő többi szereplő miatt. Hiába a kiegészítő tanfolyam ide vagy oda, hosszú évek rutinja és a fokozatosság az, ami egy motorost igazi jó motorossá tesz. Elnézést a robogósoktól (én is azzal kezdtem, sőt mai napig használom) de ezt biztosan állítom, hogy a motorosok közül a robogót használó emberek köre a legveszélyeztetettebb. Igaz a robogó használata 14 éves kortól engedélyezett a szóban forgó B-s jogsi mellé a 125-ös már 18 éves korhatárhoz igazított. Én a magam részéről nem tartom nyerő ötletnek, de legyen ahogy lennie kell. Vigyázzatok magatokra!
2010. december 11. 21:48
+ 6
#25 ZsZolee
Kövezzetek meg, de engem jobban idegesít, hogy a bicikliseknek nem kell még mindig rendszám. Elmebetegen használják egyesek és egyre kevesebb a "tisztelet a kivételnek"...
2010. december 11. 22:01
+ 7
#26 mosodas
ez érdekes.
önmagát motorosnak tartó figuráknak nem tetszik az ötlet.

125-ös scarabeot használok a városban és annak környékén.
3.5l benzint fogyaszt, a fenntartása minimális.hatalmas plekó van előtte amihez közel ülök.annyira nem ér a szél,hogy 0 fokig nem is fázom rajta.viszonylag jó fékek,és a nagy kerekek miatt kellően komfortos.közúton azt hiszem ezek számítanak.miután került rá egy 2t malossi varió és ehhez lett beállítva elég jól gyorsul ,a vége kb. 100km/h.
az M0 is simán tartom vele a kamionok tempóját,országúton a személyautókét is.a dobozban sok minden elfér és a második személy helyére kötve vittem már komplett ETZ blokkot is :).nem féltem ott hagyni sehol és sokszor nincs kedvem nagy vassal a városba menni.volt 50-es robogóm is,hát nem ugyan az.11000km-t mentem vele 2 szezon alatt,0 műszaki hibával.

Sok embernek anyagilag könnyebben elérhető ez a kategória,pláne ha megnézzük,hogy munkába járáshoz hányan ülnek egy autóban.
ha a B-kattal lehetne 125-öt vezetni véleményem szerint nagyon ésszerű lenne,ugyan úgy mint a buszsáv használata és a sorok közti előre csorgás.
2010. december 11. 22:05
+ 16
#27 gyurmabandy
az a nagy büdös helyzet hogy igaza van mindenkinek,,aki ellenzi annak is,, a aki mellete van annak is kis túlzással
..én nem engedném,hagynék mindent ugy ahogy van!

nem hiném hogy a kiegészítő okttaáson elsajátithatóak az alapok.

gondoljatok csak vissza mi volt a nagy A okttaáson.

gyorsan lezaravták a kötelező órákat és basztak is minket a forgalomba. közben ugy éreztem kurvára nincs semmiféle tudásom,rutinom.

bár lehet hogy ez annak az oka hogy előtte semmiféle motoron nem mentem.
2010. december 11. 22:41
-10
#28 ITALO
Idelye már hogy azt vegyék át nyugatról ami működik
aki meg ellenzi azoktól azt kérdezném akkor is ellenezted volna ha neked sem kellet volna emiatt egy valag pénzt kib...ni az ablakon ?
Aki nem tud vagy fosik a motoron az ne üljön rá aki meg ráül az tisztában kell hogy legyen a kockázattal.
2010. december 11. 23:05
+ 3
#29 goldukat
De úgy se jó ahogy volt!
Az 50 ccm-el is csak 45-tel mehetnél! szabály szerint.
Na meg ezt az oktatást sem értem. Nem tesz különbséget a váltós nagymotoros 50 esek meg a robogók közt. Pedig máshogy kell vezetni.
Szóval egy autós ma is 0 tapasztalattal felülhet egy váltós motorra, a mi 80-85 -el megy. Ennyivel is szépen ki lehet purcanni. Szóval rosszabbodni szerintem rosszabodna a helyzet. Talán visszaszorulna a 125/50 illegál motorok száma. Már az is eredmény lenne. Na de tényleg kevés az 50 ccm városban. Nem a végsebesség, hanem a dinamikája miatt. Én támogatom az ötletet
2010. december 11. 23:23
+ 8
#30 &rash
Tehát ezzel hatalmas veszélynek tesszük ki az autós társadalmat...
Mert aki robogót nem tud elvezetni, az biztonsággal kezeli a 2 tonnás terepjárót.
A városi, elővárosi közlekedést olcsóbbá és dugómentesebbé lehetne tenni ez által, nem beszélve a káros anyag kibocsájtásról és az üzemanyag felhasználásról.
Robogózni mennyi idő megtanulni? 1-2óra, és már rutinosan mehet, mert nem tart tovább megszokni a gép fizikáját. Autót tud vezetni? Az sokkal bonyolultabb.
2010. december 11. 23:28
-3
#31 ramírez
Jó ötlet!
2010. december 11. 23:35
-5
#32 motorman19
ide is jöhetne őár iv
2010. december 12. 00:16
+ 16
#33 motopepe
MÉg csak ez kellene!
Így is elég kevés a magyar motorosok tudása(köztük az enyém is pedig már 5 motorral 6éve levezettem 40000 km-t!)
Eddig legalább aki lerakta az A1-t annak azért kellett pár kilómétert leveztni és nem egyből ráülni egy 30lovas rs-re!
Így a sok gazdag pancser majd rohangálhatnak a városban és csinálhatják a baleseteket.
Emelett még rosszabb lesz a motorosok híre :S
2010. december 12. 02:59
-7
#34 versys
Én támogatom ezt a dolgot! Végre több alkatrész lesz majd! Több pöcs fog integetni szemből majd.
2010. december 12. 07:33
+ 6
#35 etz125sp
Remélem nem gyűlik össze! Szerintem hülyeség ez mert aki "B" kategóriából rakja le az robogózzon vagy simsonnal menjen de ne egy 125-ös géppel, nem lessz hozzá elég rutinja tisztelet a kivételnek és eből nagyon nagy bajok lesznek.
Másrészt igazad van motopepe rontják a motorosok hírnevét!
2010. december 12. 08:50
+ 12
#36 A-deeDRZ
én biztos alá nem írnám ezt az egészet!
akkor van ennek értelme,ha az ember 14 évesen ráül a kismotorra és 17 éves koráig vezeti azt,majd leteszi autóra és vele együtt megkapja a 125öst is!
ha előtte nem motorozott 3 évig,akkor ne kapja meg!
papíron 11kWos motorok ezek nagy része tudja mindenki...nulla tudással felülni egy 125ös motorra veszélyes. oké hogy most már senkinek nem nagy cucc elvezetgetni egyet(az oldalon résztvevő embereknek),mert mi motorozunk és nem érezzük hogy hú de megy... de adjátok alá a szomszéd kislánynak vagy bárkinek aki nem motorozott előtte 50essel évekig.
elkell rajta gondolkodni,veszéélyes dolgok ezek,attól függően hogy jó is lenne meg nem is
2010. december 12. 09:33
+ 7
#37 A-deeDRZ
#29

van automata váltós és kézi váltós autó is...mégse tanítják meg neked mindkettőt.
motorvezetésen meg vihetsz te is motort.
2010. december 12. 09:35
0
#38 prézli150
Én is aláíratnék pár ívet!
2010. december 12. 09:43
-3
#39 totya k6
Jó ötlet!
Igeni lehesen vezetni 125-t.
Aki eddig nem vett magának motort azok ezek után sem fognak.
Akik meg leteték segédmotorra és 17-18 évesen el mennek B-kat jogsira akkor nem kell külön A1-kat jogsit teniük.
2010. december 12. 09:55
+ 4
#40 totya k6
Azok miért nem háborognak,hogy apáink menyiért csinálták meg a jogsiukat?(A_B_C 5 ezerért?)
2010. december 12. 09:57
+ 8
#41 Attila0820
Én is aláírnám...

Ti úgy gondoljátok hogy az a sok "gazdag rutintalan" most nem motorozik125/50el akár?(vagy nagyobbal esetleg nagy rendszámossal) Most is csak pénz kérdése hogy az emberek motorra üljenek, csak az szív akinek nincs de motorozni tud. Külföldön ez miért működik?

#35 nem hinném hogy csak ők rontják/rontanák a motorosok hírnevét
#36 ülnek rutin nélkül ezektől nagyobb és erősebb motorra is
#37 erre csak annyit reagálok hogy nem is az automatát tanítják

Ha sikerül akkor fele ennyi 125/50 se lenne én is levizsgáztatnám az enyémet (ez ugye bevétel az államnak) és fizetnék utána mindent amit kell. Robogón jobban félek mint a 125ösön
2010. december 12. 10:06
-1
#42 Bikerman
Sztem kurva jó ötlet, csak szavazza meg a parlament. Sztem nagyon sok olyan ember van, aki elbír egy 125ös robesszal, vagy akármivel, és szívesen járna azzal melóba ótó helyett. Gazdaságosabb és környezetkímélőbb is. És nem tol le minden barom csak azért, mert vinnyogó 50es robogód van (ez saját, 4 éves tapasztalat). Ha nem is sokkal, de jobb a helyzet, ha pl. egy YZF-R125-tel látnak az autósok, főleg ha kicsit ki van herélve a dob rajta. Laikusok, azt hiszik nagyobb, így könnyebben el is engednek. Ez az én véleményem.
2010. december 12. 10:10
-3
#43 sünhm
Szerintem jó ötlet meg egy 125 gépet elvezetni nem kell nagy tudás én is 12 voltam aztán 125 kawasaki kmx-em volt és tudtam vele közlekedni földesen is meg betonon is . Most mindenki azon van felháborodva hogy nekik ki kellett fizetni a 125 jogsi árát és akkor mivan? én is kifizettem a kismotor jogsit meg külföldön ez már bevált itthon mért ne válna be?
2010. december 12. 10:40
+ 22
#44 AngelW1ng
Érdekes kezdeményezés, de felelmás érzéseket szül bennem: egyrészt jó, mert csökkenne az autók száma, ergo "kultúráltabban" lehetne közlekedni, hisz a motor kisebb, praktikusabb, agilisebb, fenntartása töredéke az autóhoz képest...DE!...véleményem szerint nagyon körültekintően kéne meghozni az erre vonatkozó jogszabályt, azért legyen valami közlekedési rutinja annak, akki 125-ös gépre ül, az, hogy nem tud motorozni -kövezzetek meg, de- messze nem a legfontosabb, hisz tegyétek a szívetekre a kezeteket: B-s jogsi forgalmi vizygája után Ti már tudtatok a szó klasszikus értelmében vezetni, pláne közlekedni?...nem is meszélve az A-s jogsiról, ami még ennél is neccesebb kérdés. Szóval néhány pontban összefoglalnám a véleményem a fentebb olvasható feltevésekről:

1.) "Nulla rutinnal felülni egy 125-ös gépre?" Attól, hogy A+-os jogsid lett 21 évesen kapásból, mondjuk egy R1-re, hát, finoman szólva sem vagy rutinos...még 2-3 év múlva sem.

2.) "Gazdagnak áll a világ!": az idiotizmus nem pénzfüggő. Ha valaki hülye és papírok nélkül akar száguldozni, az elsősorban nem pénz, hanem "neuron mennyiség" kérdése.

3.) "B-s jogi kevés 125ccm-hez": miért, 50-hez elég? Lerakod a B-s jogsit suttyó fejjel, és kvalifikálva leszel egy olyan járműre, amit mondjuk még az életben nem vezettél...lássuk be, ebben alapból sincs túl sok logika. Ha valakinek megvan a képessége és az esze, hogy B-s jogsival egy 50ccm-es robogóval normálisan közlekedjen (direkt nem "vezessen"-t írtam, nagyon különbség), akkor véleményem szerint egy nagytestű robogóval is képes lesz erre, ha meg alapból hülye, akkor ott ette meg a fene az egészt, jogszabályváltozás ide, vagy oda...

4.) "Kiegészítő oktatás": nagyon pártolom, végre egy épeszű javaslat, mert ugye B-s jogsival mehetsz robogóval, holott a kutya sem mutatta meg oktatáson, hogy mi is az a kétkerekű...

5.) "Nem kéne feleslegesen pénzt kidobni a1-re": ha pl. suttyó fejjel akar valaki motorozni, "dobja" csak ki azt a pénzt némi oktatásra...mondjuk hogy megérje a felnőtt kort...

6.) "50ccm kevés a városba, mert letolnak, eltaposnak" stb, stb: nem 50ccm-es gépem van (volt az is), de városban engem is letolnak, ha betartom (márpedig betartom) a sebességkorlátozásokat, ez nem ccm, hanem közlekedési kultúra függő... no itt el is bukott a történet, mert az sajna Mo.-on nincs.

Elnézést a hosszúra nyúlt véleménnyilvánításért, ha valaki pedig nem ért egyet .ami nem baj-, ne a mínuszokat ossza ész nélkül, hanem vessen latba pro/kontra érveket, ellenérveket és akkor talán jutunk is a kérdést illetően érdemben is valahová.
2010. december 12. 10:44
0
#45 DJ_Kölyök
Van itt a kommentekben pró és kontra... Ha bevezetik, majd kiderül, ki volt itt az okosabb.

Én azt támogatom, hogy 3 év M kategória után kapja meg az illető külön a B mellé az A1-et is.
2010. december 12. 10:49
0
#46 Attila0820
#44 sok igazság van abban amit írsz de lehetne erre a 125ös B jogsival felvetésre megoldás

én az gondolom hogy ha a külföldi megoldás eredményes akkor lehetne egy az egyben ugyanaz itt is (bár nem tudom pontosan milyen szabályok vannak kint)de ha működik akkor miért ne?

5.) "Nem kéne feleslegesen pénzt kidobni a1-re": ha pl. suttyó fejjel akar valaki motorozni, "dobja" csak ki azt a pénzt némi oktatásra...mondjuk hogy megérje a felnőtt kort...
2010. december 12. 11:18
+ 2
#47 Attila0820
nem adta be csak a felét.

folyt:
5.) avval a suttyó fejjel beülhet egy nagyon erős autóba is. akkor azt is le kellene korlátozni? mert az is kb annyira veszélyes ha nem veszélyesebb...

#45 a te ötleted sem olyan egyszerű... nekem megvan a B de nincs M és motorozok régóta, akkor nekem ne legyen A1? ha meg a B 3 év után kapná az ember akkor meg megint csak lehet hogy nem motorozott és megint értelmetlen.
2010. december 12. 11:27
0
#48 Rossirider
Egyet értek Forgopeti kommentjével. Semmilyen körülmények közt nem írnám alá!

A motorozás elsajátításának rrendje módja az, ha kirárjuk a szamár létrát.

Túlnyomó többségben így is azok vesztik életüket, vagy okoznak galibát az utakon, akik hitelre vették első motorjukat gixxer 1000 személyében pl huszonpár évesen.

Előtte simsonon ültek kb 12 évesen. Részemről ennyi. Kívánom hogy ne legyen meg az aláírás.!.!.!.!.!.!.!.!
2010. december 12. 11:34
+ 3
#49 A-deeDRZ
miért mindneki csak a 125ös robogókról beszél?
aki eddig akarta az ugyis 125ös robeszt használt 50esként
vannak a világon jóvel erősebb és durvább 125ös motorok is amik papíron 11kWosak
2010. december 12. 11:34
+ 1
#50 Rossirider
Azt azért elfelejtettem oda írni, a gixxer is csak példa, de jól szemlélteti a NAGYRAVÁGYÁST!
2010. december 12. 11:35
0
#51 duran5r
Hmm.. Érdekes elképzelés. Véleményem szerint ezzel a dologgal semmi baj nem lenne, ha valóban 11 kilowatt teljesítményű motorokra ülnének az emberek. Azzal semmiképpen nem tudok viszont egyetérteni, hogy nulla motoros tapasztalattal 30-35 lóerős 2 ütemű seggrakétákkal kéne száguldozni a városban. Iszonyat balesetveszélyes. Az ilyen kategóriás motorok valós teljesítményét eddig is lesz*rták, ezután is lefogják. Én akkor is azt mondom, hogy az ember először szépen tanulja meg hol van elsősorban a fék, a kuplung, a váltó egy motoron, s csak azután üljön rá egy olyan gépre amivel akár 140 km/h-val is lehet hasítani.
2010. december 12. 11:36
0
#52 toltessyzoli
jó ötlet bár mire meglesz ez a törvény addigra sok ember akinek jól jönne már rég korlátlannal fog menni ha anyagilag is megteheti pesze
2010. december 12. 11:36
+ 7
#53 szalai13
Azért az ilyeneket szeretem h "rutintalan autósok meg fognak halni ha ráülnek egy 125-ös robeszra"! Ez hülyeség sztem. Ennyi erővel akk friss B-s jogsival se vezethess 1000ccm feletti kocsikat, mert ugye egy Matíz is megy minimum 110-t és azzal is könnyedén lehet balesetezni.
Meg h "gazdag gyerek száguldozni fog". Elárulok egy nagy titkot: a gazdag gyerek ha száguldozni akar/akart akk lerakta/rakja a jogosítványt A1 vagy AK vagy korlátlanra és megveszi a legerősebb motort;). És nincs isten aki megállítja ebben
Nah meg Az tegye fel a kezét aki a motoros oktatáson tanult meg motorozni vagy szerezte meg a rutinját.
Személy szerint én aláírnám :)
2010. december 12. 11:37
+ 1
#54 AngelW1ng
# 47 Attila0820: "avval a suttyó fejjel beülhet egy nagyon erős autóba is. akkor azt is le kellene korlátozni? mert az is kb annyira veszélyes ha nem veszélyesebb..." - egyetértek, viszont A1-hez elég, ha 16 éves vagy és 16 éves fejekbe ritkán szorul felelőségtudat..tisztelet a kivételnek...nem mintha 18 évesen az ember felnőtt lenne. Amúgy szerintem jogos lenne, ha friss B-s jogsihoz is lenne kW korlátozás, tudom, ez utópikus, de talán kevesebb lenne a baleset, persze mindez csak elméleti síkon vlona megvalósítható, a gyakorlatban ez kivitelezhetetlen, de megintcsak itt jön képbe a fent említett neuron mennyiség, az a kulcsa mindennek...a hülyeség sajnos nem korfüggő.

#48 Rossirider: "A motorozás elsajátításának rrendje módja az, ha kirárjuk a szamár létrát." -ott a pont, monduk most kicsit magam ellen is beszélek, hisz én is 50ccm-ről (mondjuk ott azért pár év rutin befigyelt) ültem át 650ccm-re, de nem 20 évesen és nem vagyok idióta sem..talán ennek köszönhető, hogy még egyben vagyok. Fejben dől el minden.
2010. december 12. 11:47
+ 2
#55 Rossirider
125be nem csak 4t robesz van kedves Szalai, és nem csak a gazdag gyerek lehet közveszélyes. Egy rs-el nsrel vagy nyitott 2tvel is lehet jó nagy galibát okozni.

Egyetlen egyben értek egyet. hogy nem az oktatáson tanultunk meg rendesen motorozni. DE AKI előtte nem ült motoron,csak most akar hogy ilyen könnyü szerrel megteheti?


na mindegy, nem veszekedni akarok, csak ez jó nagy marhaság szerintem. Sebaj, lesz ami lesz.
2010. december 12. 11:48
+ 1
#56 AngelW1ng
"DE AKI előtte nem ült motoron,csak most akar hogy ilyen könnyü szerrel megteheti?" - ez addig is megtehette B-s jogsival 50ccm-es géppel, és egyetértek, valahol abban sincs logika.

u.i.: ha leírod a véleményedet, az nem veszekedés, pusztán eszmecsere és ez az oldal pont arra való, szóval ne tarts magadban a véleményedet ;)
2010. december 12. 11:56
+ 1
#57 szalai13
#55 én nem azt mondtam h csak ilyen motorok vannak meg h gazdag gyerek lehet ön- és közveszélyes, hanem csak próbáltam idézgetni az előző hozzászólásokból, h milyen vicces ( vagy inkább hülyeség) amit írtak ha érted mit akarok mondani ;)
2010. december 12. 12:08
+ 3
#58 WikuzZ
Én őszintén bevallom, h amióta megvan az RS-em 50es-ként használom. Hogy miért? Egyetemi ösztöndíjam pont arra elég, h ne haljak éhen; Családba senki sem támogatja h két keréken élek. És valjuk be őszintén, az RS-be van kopó alkatrész bőven. Nem tudom fizetni a 125-ösössel járó adókat és egyéb horrorisztikus költségeket. 50essel meg neki nem vágnék egy 100-200km-es túrának. Én B-s jogsival vezetem, és 3év alatt beletettem a motorba több mint 20ezer balesetmentes kilométert. A kertbe tanultam meg, hogy hol is fog a kuplung, hogy kell elindulni. Szerintem aki akar és van érzéke hozzá, meg valamennyi esze, az magától is megtanulhat bármit elvezetni, ez az egész nem papír kérdése.
2010. december 12. 12:13
0
#59 Attila0820
"Egyetlen egyben értek egyet. hogy nem az oktatáson tanultunk meg rendesen motorozni. DE AKI előtte nem ült motoron,csak most akar hogy ilyen könnyü szerrel megteheti?"
erre szeretnék visszakérdezni.
Most akkor azt mondjuk hogy az oktatás nem ér semmit ugye? Mert hogy senki nem ott tanult motorozni (szerintem van aki igen) De ha teszem azt tleg nem ér semmit akkor megint ott a kérdés a kocsiba miért ülhet be valaki rutin nélkül? azt lehet motort meg nem? Ha meg azt mondjuk hogy ér valamit az oktatás akkor meg megint csak el lehetne fogadni mert nem arrol van szó hogy megvan a jogsi felül és megy hanem arrol hogy valamilyen képzésben kell részt venni előtte.
2010. december 12. 12:48
+ 1
#60 KGB91
Én aláírnám szívesen, mert aki meg nem tud motorozni az úgyis meghal egy 50-esel is nem kell ahoz 125-ös. Ha meg valaki 125-ös motort akar megtudja oldani h 50-es papírokkal szerezzen. Így legalább kevesebb lesz a csalás...
2010. december 12. 12:55
0
#61 aprilia13
Sziasztok!Ha kapnék én is ilyen aláírós papírt kb 1000 emberrel alátudnám íratni vagy még többel is!
2010. december 12. 13:18
+ 1
#62 Norbeee-
#60

125/50 esek helyzetét ez semmiben nem változtatná, azoknak a motoroknak akkor se lenne papírja
2010. december 12. 13:33
+ 2
#63 &rash
AngelW1ng elég szépen összeszedte mondandóját, láthatóan nem elfogult. A kommentelők egy jó részénél erős irigység-szagot érzek: méé kapja meg az autós az A1-et, amiért én fizettem. Itt nem az volna a cél, hogy csóri gyerek 17 évesen egyszerre megkapja az autó és 11kw-os motor jogosítványt.
Ezáltal a felnőtt társadalom körében terjedhetne el jobban a közlekedésre használt motorozás, mert ugye a fiatalok jó része hobbinak használja a motort, nem annyira kényszer neki közlekedés szempontjából.
Valamint szerintetek anyáitok, apáitok 30 lovas RS-ekkel fognak rohangálni egy kényelmes, pakolható robogó (lásd Scarabeo, #26 hsz) helyett?
Szamárlétra - ja, kell az is. De nehogy már egy ilyen vas hanyattbasszon bárkit is - ami ugye a korlátozás szerint lehetne. Most is sokan futkorásznak 125/50-el, mert még nem lehet nekik nagyobb. Továbbmegyek, 25kw papíron, szerintetek tényleg annyi a Z750 vagy SV650?
azért egy 125-ös robogó meg egy 50es között nincs akkora különbség, mint a nagyobbaknál.
2010. december 12. 13:37
+ 1
#64 Attila0820
#62 Én az enyémet lepapíroztatnám ;) szerintem nem lennék egyedül.
én úgy látom elég sokan vannak mellette és kevesebben ellene vagy csak nem írják be ide. Én is próbálok nem elfogult lenni de nehéz ha engem pont érint a dolog... nehéz lenne meggyőzni engem arról hogy ami máshol bevált szokás az itt tömegesen okozna balesetet.
2010. december 12. 13:51
0
#65 D3viance
Áhh ez mekkora hülyeség gyerekek!Gondoljatok bele hogy eddig mennyi motoros baleset van sajnos és ha ezt netán behozzák mi lesz itt?!Én ezt már azért is ellenzem mert sok tapasztalatlan ember rá ül egy 125-re ami nem olyan gyenge mint ahogyan sokan le nézik!2. Ha már ki fizettük 16 évesen nyári munkából összegürcölt pénzünket a jogosítványunkra (Már aki megdolgozott a jogosítványért!)akkor legalább ne menjen pocsékba akkor növeljék az A1-be tartozó korlátozásokat pl: Nagyobb ccm nagyobb kw korlátozás nem 11kw hanem pl 21 nem 125ccm hanem 250ccm.
2010. december 12. 14:22
-3
#66 DaniTm
Hagyni a túróba az egészet! Inkább a robogósok sebességét kéne felemelni és rendszámtáblát tetetni rájuk! Egyesek ahogy mennek velük hihetetlen...
2010. december 12. 14:26
-3
#67 desmosediciGP10
Én egyébként 16 éves korban nem adnék semmilyen jogosítványt sem. Az, hogy az autósok 50-nél letolnak az útról, nos annak ehhez semmi köze. Ha én olyan menő vagyok, hogy biciklivel 50-nel tekerek lakott területen belül, akkor a hatályos törvények értelmében senki nem előzhetne meg ugyebár. A valóság ezzel szemben tudjuk milyen, mint ahogyan a kijelölt gyalogos átkelőn is kivasalják a gyalogosokat. Jogosítványtól függetlenül pedig - ami a motor teljesítményét illeti - mindenképpen érdemes a "szamárlétrát" végigmászni, de hát ez is mindenkinek a saját belátására van bízva jelenleg.
2010. december 12. 15:06
0
#68 Gery15
szerintem jó ötlet..ez csak azok számára lesz fontos akik a gazdasági (spórolás)oldalát nézik.. a ratyi gazdag majom nem fog nsre űlni ha megszerzi a béjogsit mert úgy is rajabb a faterja mercijébe .. és ugye ott az a döntő szempont. én jobban örülnék ha több motort látnék nem csak folyton a sok dobozt.... de nyugodtan lehetne már akkor biciklire visszapillantó meg kresz stb.. sok minden felé ellehet vinni ezt de most jelen pillanatban ez amire aláírást gyűjtenek egy valakiknek fontos.. AKIK SPÓROLNI AKARNAK. aztán lehet megszeretik a motorozást és vesznek nagymotort de akkor már legalább annyira oda is fog rá figyelni mint közülünk bárki mert tudja mivel jár
2010. december 12. 16:16
+ 1
#69 mlas
Baromság, fel akarják találni a hideg vizet...
Miről is van szó? "kiegészítő oktatás után" ez mit jelent, külön vizsgát? Akkor ugyanaz, mint eddig volt, max 1 KRESZ vizsgával kevesebb..
Vagy csak "oktatást" papíron? Akkor meg ezzel visszaélnek, és egy pár totál láma kiszabadul az utakra, 0 tapasztalattal, 20-30 LE-s motorral.. brrrr.

Ja, és nem vagyok elfogult, nekem mindenre van jogsim, és autóm-motorom is.
2010. december 12. 16:16
0
#70 Gery15
a kiegészítő oktatás szerintem úgy +30 - 40ezerben merülne ki:D
2010. december 12. 16:19
0
#71 vuki879
#11 easti milyen 40ezer?:D 70-80 ezer az A1 jogsi... tudom azért nem voltam bulizni már 3 hónapja(N)
2010. december 12. 16:46
0
#72 takz
A kiegészítő oktatás a lényeg szerintem. Azt nem tudni, hogy ez mit takar,de biztosan megvalósítható. De én is azon a véleményen vagyok, hogy bizony végig kellene járni a fokozatokat. Környezetvédelmi szempontok, közlekedésbiztonsági megfontolások miatt biztosan kell gondolkodni valamin, de az én ismerőseim között csak olyan motorosok vannak, akik így vagy úgy, de 14-15 éves koruktól kapcsolatban vannak a motorokkal. Nem mindig szimpatikus egy robogós, vagy 50-70ccm-es kismotoros fiatal srác közlekedési morálja, stílusa. Mégis be kell vallani, hogy belőlük sokkal jobb motoros válhat, mint egy autóból átülő kezdőből, vagy újrakezdőből.
2010. december 12. 17:08
0
#73 zsoltiken
Ha jól tudom, van valami olyasmi, hogy akinek két éve van A1-es jogsija és van a nevére íratva motor, az 2 év múlva mehet A korlátlanra nem?
Akkor ez b-s jogsival is élne?
2010. december 12. 17:19
0
#74 vuki879
nem tartom valószínűnek... ha meg igen akkor fölöslegessé válna az A korl. mert akkor mindenki kotlátlanra menne stb. Ha meg igen akkor inkább én is csak B-re megyek(ami pénz kiesés az államnak és az autóssulinak is)
2010. december 12. 17:25
0
#75 Bozont
Szerintem ha be is vezetnék, nem sok ember ülne át motorra a kocsiból, max. 15-20 és azok is csak a nyári nagyon- nagy melegben, mert azt hiszik akkor jó motorozni. bár ha nem is fognak felöltözni akkor tuti jó lesz nekik, az 1. esésig.
2010. december 12. 17:38
0
#76 István00
Mútkor hallottam a hiradóban hogy azért akarják bevezetni mert nem veszik a 125-ös motorokat a piacon.
PFFF
LMAO:D:D
2010. december 12. 18:20
0
#77 bahamák
szerintem,vanjó megrossz oldalais.demajd alakul.hadmennyen:)
2010. december 12. 18:22
-1
#78 M.Fecsu
Teljesen felesleges ezen rágódni..:S Soha nem fogják elfogadni ... Számos oka van!majd pont erre fognak rábólintani mikor azt sem tudni hogy lábalunk ki a szarból. Ráadásul ha elfogadják ,akkor honnan jön be a plusz pénz? Arról nem is beszélve hogy eddig is szar volt a morál ezután még rosszabb lesz .. A sok kis csicska majd száguldozik itt össze vissza ......... Van ebben az országban elég baj nem kell több..
2010. december 12. 18:23
0
#79 koogabi
Nem kurvára mind1? így is vezetnek 50-es jogsival 125-ös motor sztem tök mind h a 14 éves suhanc megy a 125-össel vagy egy 18 éves....
2010. december 12. 18:46
+ 5
#80 FülöpGábor
nem értek egyet vele!
2010. december 12. 19:00
0
#81 M1LAN
szerintem is teljesen mind1 hogy mennyi aláirás gyüülik össz mert nem valoszinü hogy elfogadják. Szerintem ha ezt modositják modosithatnának még jo pár dolgot. Gyakorlatilag viszont teljesen mind1. aki akar és szeret motorozni az fog is jogszabályok ide vagy oda. ha magunkba nézünk, mikor simsonra ültél volt M-kategoriád? nekem nemvolt pár honapjára rá megcsináltam mert megtetszett a dolog. Utána 100ccm 4t robogoval probáltam közlekedni több kevesebb sikerrel (baleset, az autós nem vette észre a stop táblát). Utána M kategoriával 400 as Vfr-t terelgettem. Aztán megcsináltam az Ak igaz hogy a jogszabály szerint a Vfr nem Ak de én kiváloan megtanultam rajta jopár dolgot. szeritem evvel nem csak én vagyok igy hanem jopáran motorozni megtanulni nem jogszabály vagy jogositvány kérdése hanem jozan ész és iitélöképessség. Nekem ez a véleményem.
2010. december 12. 19:28
+ 4
#82 ronaldo21
Sokan írták itt hogy jaj mi lesz azokkal akik soha nem ültek motoron, béna autósok. Hát én úgy vélem nem veszélyesebb az ha egy B kategóriás jogsi mellé valaki könnyebben megszerezheti az "A1"-et. Mindenki írja hogy jaj de akkor aprilia rs, nsr, cbr, mito stb.. Ki a fasz kötelezi arra őket hogy azt vegyenek? Ha már itt tartunk legalább olyan veszélyes mikor valaki 0 km-el csinálja meg 23 évesen a korlátlan jogsit, vagy tévedek?
Aki meg előttem azt írta hogy 50-es motorra rendszámot annak pedig azt kívánom hogy ha ilyen sok pénze van akkor utalja át nekem..eléggé lehúzzák az embereket anyagilag nem hogy még 50-esre rendszám meg műszaki kelledjen...
2010. december 12. 20:38
0
#83 k!mi
...:S
2010. december 12. 21:07
+ 1
#84 mumi-DT
A nagy ellenzők ne a szétélezett RS meg Mito meg mittomén milyen csodáikból induljanak ki, hogy ahhoz mekkora tudás meg hány évtized tapasztalat kell.... legyetek már észnél! Nem csak kihegyzett 2t 25 ösök vannak. 125 4t robogó? YBR? ? nem lenne jó a kisebb forgalom ,kevesebb autó. Aki ezt vadul ellenzi, kívánom ,hogy minden nap délután 4-6 ig a Rákóczi úton közlekedjen... majd megtudja milyen jó lenne ha több autós kismotorra ülne. Amúgy meg kiváncsi lennék ,hogy ha bejön a törvény akkor a különbözeti vizsgát tevők hány %-a ülne ilyen kényelmetlen, benzintemető sportgépekre. kb 1... ugyanis a többinek a kis fogyasztás ,gyors városi közlekedés, kényelem lenne a szempont....
2010. december 12. 21:17
0
#85 rommel007
Heló!
Szerintem nem hülyeség. Én 5 éve motorozom és most készülök letenni a B-s jogsit. Szerettem volna A1es jogsit is, de nem vagyok olyan vastag, pedig szívesen vezetnék nagyobb gépet.
Kicsi finomítással jó lenne, pl az vezethet csak 125-ös motort, akinek van x év rutinja kismotorral. Valószínű hogy elő jönnének a hülye gyerekek is, de szerintem sok normális motorosnak segítene ez.
(az egy másik dolog hogy ilyet Magyarországon sose fogadnak el :)
2010. december 12. 21:20
0
#86 bence8
Nem lessz ebből semmi, mert akkor már senki nem tenné le az A1-et, azaz csökkenne a keresete az autós-motoros iskoláknak és az államnak is. Ha belegondolunk, az is mekkora szemétség:
Ha valaki kismotort akar vezetni, akkor kell az M típusú jogosítvány. Régen nem kellett rutin, csak kressz! Most kell a rutin is, de minek?
Ha valaki leteszi a B típust (személygépkocsi), akkor ha gondol 1-et átülhet kismotorra, pedig neki NINCS SEMMI RUTINJA! Lehet, hogy soha életébe nem ült motoron, de csak úgy használhatja!
Nem az a gond, hogy ez így van, csak az a gond, hogy akkor a Moped kategóriánál, minek rutin és városi vezetés?
Válasz: minél több pénzel lehúzzák a jónépet......
Ne is reménykedjen senki, nem lesz belőle úgysem semmi!
2010. december 12. 21:45
+ 1
#87 totya k6
86
Nem értek veled egyet,mert amit elveszítenek a jogsin azt bőven be hozzák a reg adón meg az átíratáson.Szerintem abban sokkal nagyobb pénz van.Viszont,ha valaki 16 évesen el akar menni A1-re akkor ugyan úgy be kel neki fizetni mindent.
Mindig az a véleményem aki nem akar motorozni az ezután sem fog.
2010. december 12. 22:10
+ 2
#88 őcsi
Szerintem jó ötlet de csak akkor ha elmultál18 éves és minimum 4évgyakorlatod van ezekhez a gépekhez. Ha az elektromos kerékpár 60-70-el képes hangtalanul osonni és oldalvást ülni rajta szerintem ez nagyobb gáz.Mint 40-el döcögni egy 125-ős motorral/ mert úgyis80%a így megy. És meglepetve nézel hogy valami el került mert ők már nagy királyok/Na erre kék még valamit ki találni .Na és hagyni hogy a B-és menjen a 125-őssel.Mert B is van 250 le is és essem talicska.....................Üdv mindenkinek Öcsi..............
2010. december 13. 10:00
+ 4
#89 szobamotoros
Lófaszt B jogsira 125 -ös motor vezetését kibővíteni! Én még a Legalapabb A kategóriára is visszahoznám a PÁV -ot, mint a szart!
Nemrég olvastam egy statisztikát, hogy mennyivel kevesebb motoros baleset volt, persze megjegyzi a készítő, hogy ezzel együtt csökkent is a motort használók száma (válság, meg luxus, drasztikusan csökkent eladások...stbstb)Mondjuk emiatt nemhinném, hogy a sok homályos tekintetű barom, aki épp a térképet lapozgatja az autópálya belső sávjában 90 km/h -s tempónál, vagy a kesztyűtartóban kukázik, közben imbolyog a sávok között (ergo fogalma sincs, hogy mit csinál, autót is úgy vezet, mintha egyedül lenne kint az utakon) épp emiatt fog átülni egy kvázi gyors 2 kerekűre...max az első perecig.....feltéve ha túléli.
A motorozás teljesen más figyelmet igényel, mint az autózás....nem kellene összemosni a kettőt...bár akinek fogalma sincs ezekről, annak mindegy...mi a fasznak írtam én ennyit?Igazi Barom vagyok én is... :)!
2010. december 13. 11:07
+ 1
#90 technoid
Én egyetértek a kezdeményezéssel. Jó, hogy kiegészítő oktatáshoz kötik, anélkül én sem támogatnám, de így jó ötletnek tartom. Ha felém jár egy ív, aláírom.
2010. december 13. 11:45
0
#91 technoid
"egy pár totál láma kiszabadul az utakra, 0 tapasztalattal, 20-30 LE-s motorral."

"a ló másik oldala hogy valaki autós elsőre egy 125ös( pl honda nsr)-re ül 160at tud menni nulla rutin nélkül."

"Eddig legalább aki lerakta az A1-t annak azért kellett pár kilómétert leveztni és nem egyből ráülni egy 30lovas rs-re!"

szövegértésből egyes.
akinek nem inge...
2010. december 13. 11:53
+ 9
#92 Gino
Én meg arról tartanék aláírásgyűjtést, hogy a gépkocsivezetők NAGY részét kötelezzék valami agyra ható közlekedéskultúra elsajátítására és alkalmazására!
2010. december 13. 11:54
+ 3
#93 Gino
Sokat nem ülnének át:
1. motort kell venni
2. a motort fenn kell tartani
3. védőfelszerelést kell venni
4. nem ülhet kényelmesen a seggén ...nyáron klímában
5. azon parázhat, hogy meg lesz-e a motorja délután ott, ahol reggel letette
6.
7.
8.
2010. december 13. 11:57
+ 2
#94 teaserkiller
Hozzátok a pappírt én aláírom 50 ezerszer is ha kell ;)
2010. december 13. 13:38
+ 2
#95 Gino
#94 vár még 2 évet, hogy bármiben is dönthess az aláírásoddal :)
2010. december 13. 14:01
0
#96 Bandita89
szerintem ebből semmi nemlessz!
Én is 125/50-el császkálok,persze ésszerüen,hogy ne lógjak ki a sorból,meg énn terepen használom inkább!
Az államnak szerintem sok pénze van azon hogy minnél több vizsgát kell tenni,minnél kacifántoabb legyen az egész,ugyhogy sztem ezt söse szavazzák meg!
Nembeszélve más országokról ahol semmi papirnemkel csak felülsz azt mész!
GINO! Igazad van:D
2010. december 13. 16:08
+ 2
#97 Herr F.P.
Szerintem a B jogosítvány oktatása vagy letevése mellé kéne kötelezővé tenni némi motoros tapasztalatszerzést (pl forgalmi vizsga kismotorral is) , ez amúgy is minden autósra ráférne, nem csak a motorra vágyókra. Legalább rájönnének mekkora para mikor kaszni nélkül közlekedsz autók közt. Lehet hogy ezután több tekintettel lennének a motorral közlekedőkre. De legalább észrevennék őket az utakon. (engem kétszer ütöttek el, mindkétszer egy szelektív látású autós) Ja és egy ilyen B jogsi mellé már engedném a 125-ös motorok vezetését.
2010. december 13. 16:42
+ 2
#98 Avenger
Üdv

Aki azt írja hogy " de azér NSR-rel lehet 160-nal tépni" az nem figyelt.

125 ccm És, tehát ÉS ismétlem ÉÉSS, 11 kw ( 15 lóerő) lenne a megengedett, tehát NEM, azaz NEM lehetne NSR-re szállni mivel ez gyakorlatilag az A1 kategóriát engedélyezné, egy nsr, vagy aprilia meg 30+ lóerős...

Egy 4T 125 meg a 15 lóval elég barátságos. A dolog pont arról szólna, hogy pl. Árpád híd stb, kevés egy 50-es ereje, szabályosan balesetveszélyesebb mint egy 125-ös, ezért kéne engedélyezni.
2010. december 13. 18:19
+ 3
#99 AngelW1ng
#97 Herr F.P.: "Szerintem a B jogosítvány oktatása vagy letevése mellé kéne kötelezővé tenni némi motoros tapasztalatszerzést (pl forgalmi vizsga kismotorral is)" - néhány példa tanulóvezetőkre: 40-50 éves háziasszony, enyhén mozgáskorlátozott fiatal, idős ember, akinek a férje súlyosan mozgáskorlátozott (mert ilyen is van nem egy), stb,stb...nem éppen ideális motoros jelölt egyik sem (mert ugye rájuk is gondolni/figyelni kell), legyen a motoros oktatás "opcionális" része a B-s jogosítvány megszerzésének, mondjuk némi "emészthető felárral", talán ez lenne a legkorrektebb megoldás. Erőszakkal nem lehet és nem is szabad rákényszeríteni senkire sem a motorozást, mert az aztán nem vezetne semmi jóra.
2010. december 13. 18:58
+ 3
#100 takz
Környezetvédelem, gazdaságosság, dugók elkerülése....blabla, kamu! Ez az egész 125-ös ügy álprobléma. Ősszel történt, hogy egy autóst-aki gondolkodik motor vásárláson spórolás miatt-elvittem egy körre ősöreg ETZ motorommal, ami 125 ccm-es. A koma mindig csak autózott előtte. Amikor megálltunk a végén nem volt sok problémája csak a következők: nagyon fújt a szél, közel jöttek az autók, fázott, a 70 km/h sebességet "brutálisan" soknak érezte. Soroljam még? Ez az egész csak kevés ember problémája. Aki eddig nem motorozott, ezután se fog, ha meg mégis szeretne, hát tessék kijárni az iskolát!
2010. december 13. 19:14
-2
#101 G-LAC
Végre! Jöhet a papír!
2010. december 13. 19:32
-2
#102 xuanhai
miről beszéltek?

Mint a női vezetőket, messziről lehet látni azokat a robogósokat is, akik nem motorosok, csak mert lehet Bvel vezetni robeszt, vettek egyet...

Hát nem kívánom, h a közút ezen faj képviselői most már egy 30 lovas 125-sre is ráülhessenek...

Eddig a robogósok okoztak legtöbb balesetet, ezentúl már a motorosok fognak? Merthogy vezethet motort egy B kategóriás is.

Aki motort akar vezetni, tegye le a motoros jogosítványt. Legalább ez a visszatartó erő maradjon meg mielőtt valaki egy motorra ül.. amúgy se nehéz már manapság ez.
2010. december 13. 20:10
-1
#103 KJNandiKaJe
Én jó ötletnek tartom ezt a 11 kW-os határt, de ezzel csak aza abaj hogy az NSR-ek is beleférnek, legalabb is 1 reszük, mert nekem is volt egy 33 Le-s RG Gammám, ami 11 kW-ra volt vizsgázva.
És 165 volt a vege.
2010. december 13. 20:12
0
#104 sanko888
Ezzel csak az a baj hogy sok olyan ember van akinek semmi rutinja nincsen,ez kb annyit jelent mint ha egy segédmotoros kislányt beleültetnék egy kocsiba.
2010. december 13. 21:41
+ 2
#105 répalábú
Aki motorozott már ötvenes szakadalommal a Hungárián, kötve hiszem, hogy ellenezné ezt a módosítást. Nem kell lehurrogni, hanem bízni a rendes oktatásban...
2010. december 13. 22:43
0
#106 répalábú
... tudom, hogy le illik ugatni a közigazgatást ű, de annyi dologban nyerők vagyunk mi magyarok, nem értem, miért nincs annyi önbizalom az emberekben, hogy higgyenek a pozitív társadalmi változásokban. ki kell tanulni ezt is, hátha végre kilábalunk a mocsokból... az adottságaink szerintem megvannak!
2010. december 13. 22:46
+ 1
#107 xuanhai
répalábú:

nekem volt már ezernyi robogóm... najó nem, csak 3, 2 db 125-ösöm, egy 200-as, 2 db 250 2T, utána következett 2 db 600 sor4, és most a mostani. Mindezt 7 év alatt, és állítom neked, értem miről beszélsz, amikor azt mondod h egy 3 lóerős fél méteres talicskával vagy a kamionok ellen... ;)

De tegyük hozzá, és ezt mindenki bevallhatja, egy tapasztalatlan motoros több bajt tud okozni, mint egy tapasztalatlan autós... motorral többek a lehetőségeid, több helyen elférsz, gyorsabb vagy.. a nagyobb sebesség pedig nagyobb baj.

Tegyük fel most van 100 motoros Budapest, ha Bvel lehet 125-öst vezetni, akkor lesz egyből 300-400 motoros Pesten, tehát az új motorosok, akiknek se motoros tapasztalatuk, se motoros szivük nem volt előtte, kb 200-300, na akkor mekkora baj zúdulni ránk is, meg a többi forgalomban résztvevőre.

Én inkább a jobb, szakszerú motoros oktatást szavaznám, és az ingyen szupersport gummákat.. ;)
2010. december 13. 23:08
+ 2
#108 Hajabuzi
Ezt honnan vetted, hogy 3OO-4OO darab lenne?

Mindenki vagdalózik itt össze vissza. Balesetek, katasztrófa, világégés....
Aki amatör, ugy is a robit fogja megvenni, nem az rs-t. Plussz én azt valószínüsíteném, hogy a mostani 5Oesek ülnének át 125re plussz egy kevés új belépő. De nehogy ne lehessen elvezetni egy 125ös robit egy kis gyakorlással, mert egyből megbolondulok. :D Vagy szerintetek a szalonból mindenkinek a Nagykörútra vezet majd az útja?

A bevételkieséstől meg ne féljetek, ma megszavazták a nyugdíjtörvényt, most lesz habzsidőzsi!
2010. december 13. 23:25
0
#109 bmlnr
Csatlakozzatok Ti is ehhez a Facebook oldalhoz, hogy minél többen értesüljenek majd arról, hogy mikor, mit kell tenni!
http://www.facebook.com/pages/...
2010. december 13. 23:29
0
#110 majorkönig
akkor ha megengedik ezt akkor 30 évre visszamenőleg vissza is adhatnák a vizsga díjakat :D
lehetne új gumi a gépre mindjárt
2010. december 14. 02:44
0
#111 kawajani
Ha megszavazzák:
- több motoros az utakon=-több motoros baleset=-több ellenőrzés=-több szabálysértő=-emelkednek a büntetések!

"Már megint a motorosokkal lesz a baj!"
2010. december 14. 09:28
0
#112 dtomi
Ez legalább olyan fontos MOST, mint a pálinkafőzés... :( Túl azon, hogy aki akart motorozni annak volt/van/lesz jogosítványa hozzá. Akinek meg nincs annak a többsége nem is akart. De remélem, hogy a kezdeményezők olyan sikernek fogják elkönyvelni amilyet még nem látott a világ! :(
2010. december 14. 11:50
0
#113 bmlnr
Lehet, hogy még is lesz népszavazás.
Csatlakozzatok ehhez a Facebook csoporthoz, hogy érdetsüljetek időben a fejleményekről!

http://www.facebook.com/pages/...
2010. december 14. 13:05
+ 9
#114 FireBlade
Hagyd már abba ezt a faszbúkos baromságot. Minden 4. komment már ez...

Emberek. Attól mert ezt bevezetnék, nem fog az Aprilia gyár RS eladása a háromezerszeresére ugrani idehaza, és a használt RS-ek ára sem lesz a mostani duplája. Biztosan lesz aki ráül majd ilyen motorra, de elenyésző lesz azokhoz képest, akik majd régi szoci motorra, vagy 125ös robeszra fognak felülni. Ne lovagoljatok már ezen az RS-es témán. Külföldön működik a dolog, itthon is fog.
Én is örültem volna, ha a 125ös jogsit kihagyhattam volna, és a B-sel már vezethettem volna 125öst. Ha az a volna ott nem volna.
Ez a szabálymódosítás leginkább azokért van, akiknek már évek óta van B-s jogsija, van közlekedési érzékük, stbstbstb, és most a városi autós közlekedés helyett átülhetnek motorra. Nekik szól.

Ennyi :)
2010. december 14. 13:26
+ 1
#115 norbibáttya
Szerintem azt kéne megszavazni, hogy ha már van nagymotor jogsid akkor szállíthas személyt robogón.Mert ugye jó lenne pl. robogóval a városban a csajoddal v. haveroddal elmenni valahova.
2010. december 14. 14:52
+ 2
#116 bogenschutze
Néhányan nagyon elnézték a cikket.
Nem azt írták, hogy nem kell jogosítvány 125 ccm es motorra. Tehát aki levizsgázott A1 re az vezetheti, akkor is, ha nincs C jogsija. Tehát 16 éves kortól.
A másik elnézés azoktól van akik azt írják, hogy ilyen meg ilye 125 ös motorral mennyit lehet menni és mennyire veszélye... A 11kW os motorok mind egyforma erőse 11kW erősek. Az meg annyira nem gyors, hogy 150 el lehessen menni vele.
2010. december 14. 15:36
+ 1
#117 Totadam
emberek itt aki autóból motorra ül nem rs-rs meg nsr-re fog ülni hanem robogóra 4ütemű robogóra ami lássuk be nem egy erőgép az ötvenes kétütemű meg a 25ös 4ütemű kb egyformán megy. Én is aláírnám:D
2010. december 14. 15:48
0
#118 bogenschutze
Nem kell megijedni, ettől nem lesz több motor. Ahhoz, hogy motort tarthass Budapesten garázsodnak is kell lenni. Mégpedig legalább olyannak, hogy az autód mellé beférjen a motor is. Ha ez nincs, akkor csak néhány napig lehetsz Budapesten motorkerékpár tulajdonos.
Márpedig a garázs még mindig elég kurrens dolog.. A teremgarázs ára is legalább 1,5 milla, és onnan elviszik a motort mint a vihar.
Ez az egész igazából arra jó, hogy legalizálja azt a sok nagyköbcentist amit eddig ötvenesként használtak.
2010. december 14. 16:03
+ 4
#119 mpeti1992
Akármilyen változó is az emberek véleménye ezen a téren, biztos mindegyikben van reáció, és igazság.
Egyik szempontból biztos nem egészséges, ha tapasztalatlan emberek ülnek rá nagyobb motorokra.
Viszont ez nem azt jelenti hogy irracionálisan bivaly gépekre fognak felülni egyből a teljesen lehetetlen emberek. Mindenki ahogy érzi elsőre(persze ebben is lesz kivétel, ők hamar rá fognak jönni hogy rossz fába vágták a fejszéjüket).
Abból a szempontból viszont támoganám a dolgot, hogy egy A1-es jogsi is már több mint 100 ezer Ft. Például nekem sincs pénzem rá, de én is szívesen motorozgatnék nagyobb motorral legálisan is. Erre kezdésnek nekem is elég lenne akár egy 125-ös (bár már volt 600-as endurom is), addig amíg nem találok normális munkát, és nem tudom kifizetni a jogosítványt és egy mégnagyobb motort (mivel szüleim nem olyan tehetősek, hogy majd ők fizessék nekem, mint a sok fiatal "feltörekvő tehetségnek"). Ha egy kis külön képzéssel el lehetne érni ezt a jogsis változtatást, biztosan egyből részt vennék!
És bár van, aki nem támogatja ezt az ötletet, én azért csak szeretném arra kérni az embereket, főleg titeket motorosokat, hogy igenis írjátok alá ezt a kis ívet, hiszen ezzel többek között azon is segítenétek, hogy hamarabb beérjek a szomszéd városba a kis falumból a páromhoz, hiszen Simsonommal, és apám robogójával ez kicsit hosszabb idő, mint az egy jelenleg A1-es kategóriájú motorral lenne!
Mindenkinek minden jót!
2010. december 14. 16:13
0
#120 bogenschutze
mpeti1992 !

Nagyon jól írod..
2010. december 14. 16:16
+ 4
#121 pike
A jelenlegi helyzet: Van B-s jogsim, korábban volt sm-ra is. Az autó költséges, dugó van, stb, a motorral való közlekedés ésszerűnek tűnne. Most legálisan vehetnék valami 50cm motort, ami vszínű nem alkalmas a forgalomban használatra (rossz fék, 0 lámpa/index stb) ,de ez senkit nem érdekel. Emellett így 30 évesen elég hülyén is festenék rajta. Vagy sz*rok bele, és veszek valami nagy motort, és vagy megtanulom használni, vagy nem. (a "vagy nem"-nek nagyjából sejteni lehet mi a vége) Vagy ugyanúgy megveszem a 125-öst, és ráhazudom, h 50cm. Jelenleg jogsit tenni 125 cm-re kb. annyiba kerülne mint a motor. (úgyhogy felejtős csak azért, h megtanuljak motorozni)
Módosítás után: Veszek valami 125-öst, feltételezem csak eleve rendszámos, forgalmis lehet, ami azért alkalmas a közlekedésre. Arra is több esélyt látok, hogy hamarabb visszaszokok a motorra, minthogy összetöröm magam.(mint akár egy nagymotorral) Aztán később ha úgy érzem, hogy érdekel a nagy motorozás, elmegyek jogsit csinálni, és veszek egy nagy motort, amire mondjuk nem 0 gyakorlattal ülök fel. Azért lássuk be, több halálos baleset van a motoros hibájából nagymotorral, mint 125cm-el vagy alatta. Persze mindemellett még mindig vehetek rögtön nagy motort papírok nélkül, meg a 125-öst is hazudhatom tovább 50cm-nek, de legalább most már lenne más lehetőségem is, ami jelenleg nem nagyon van. Azonkívül nem szeretnék reggel azért elkésni pl melóból mert a rendőr lefoglalt egy időre a nemtetszésével. Aki meg 17-18 éves, leteszi a B-s jogsit, az nem arra fogja használni, h 125-össel száguldozzon felelőtlenül, mikor apuci autójába ülhet. Aki mégis, az meg kb 14 éves kora óta azon ül. (mint ahogy azt én is tettem anno) Úgyhogy én támogatnám a módosítást.
2010. december 14. 16:55
0
#122 brad1
Úgy tényleg lenne értelme ha úgy szólna a kezdeményezés hogy:
Akinek megvan a M-es jogsija plusz lerakta a B-t is.. az vezethessen '25ős motort...
Szerintem. =]

Számomra ez a módosítás most jól jönne.
2010. december 14. 17:51
+ 1
#123 mami.hu
Csak szólok, hogy 2003 környékén írtam egy ezzel kapcsolatos cikket. Ha B-s jogsival lehet majd A1-es motort vezetni, akkor ezekkel szembe kell nézni-néznünk.

http://www.mami.hu/pdf/Rend_va...
2010. december 14. 18:24
0
#124 M1LAN
123 jo kis irás érdekes dogokat talál benne az ember :)
2010. december 14. 18:59
0
#125 M1LAN
és akkor egy kérdés mire valo az A korlátozott kategoria? gyakorlailag szerintem semmire :D
2010. december 14. 18:59
0
#126 suhanbongo
Én is támogatom. Ha külföldön működik,működjön nálunk is. Egy megjegyzés NSR-ből van 15Le 28Le 32Le
2010. december 14. 19:05
-2
#127 laciember
Ez egy buziság! A B-s jogsinak semmi köze a motorokhoz! Anyám egy 50 ccm-es robbantóval, a szemem előtt mászott fel egy kukára, majd utána a kerítésre! Fingja sem volt, hogy hol a fék, ijedtében pedig a gázt sem bírta elengedni! Érdekes módon, 600 éve vezet! Mi történne vele vajon, egy 125-ös nyergében?
2010. december 14. 20:25
+ 1
#128 Bikerman
pike! Sztem teljes mértékben igazad van, és jól látod a helyzetet. Ez egy lehetőség, nem kötelesség, és aki él vele, azok nagy része már ült motoron, ezért is érdekli ez a megoldás. Nekem is jó lenne, ha a B-s jogsim mellé nem kéne A1-t tenni, mert szeretnék vmi rutint szerezni még A előtt. Örülök ha a motorra, meg védőcuccra összeszedem a lóvét, így legalább a jogsit nem kéne hozzá keresni :D
2010. december 14. 21:35
+ 1
#129 Csaszi4
Én is támogatom! Ha az összes környező országban ez már évtizedek óta működik, akkor nálunk is fog! ;) Nem vagyunk mi magyarok annyira bénák! :))))

Különben is mindegy mit akarunk! Unió miatt előbb utóbb úgy is bevezetik, ahogy az 50ekre a rendszámtáblát is!
2010. december 14. 22:14
+ 2
#130 gerle2
#5 Forgopeti - december 11. 19:45
a tudást nem lehet megfizetni de a jogsit igen. eddig is a pénz kérdése volt a jogsi meg a motor, eztán se adják oda két puszié...
2010. december 14. 22:29
0
#131 Pete
Nekem is 50-esem van es szivesen atulnek egy 125-osre ha lenne ra lehetosegem mert varosba azert dinamikusabban lehet haladni egy 125-os robesszal is akar meg tavasszal le akarnam tenni az A korlatlant es vanni valami nagyobb (-250)gepet de igy sokkal olcsobban kijonnek es beernem egy 125-el is. Az meg hogy b kat sose vezetett motort es felul egy 125-re nem sokkal lesz kevesebb gyakorlata mint annak aki letette az A1-et de azt a 70-80 ezer forintot el lehet kolteni vezetestechnikai treningre, ami kb 50000 ftba kerul es sokkal tobb ertelme van mint letenni az A1-et.
2010. december 15. 03:41
+ 2
#132 Shane72
Én támogatom a kezdeményezést. Akinek van egy kis felelősségtudata, az igen is odafigyel embertársaira, és saját magára is, akár autóval, akár motorral közlekedik. Akinek nincs, az jogosítvány nélkül is ráül az 1000 cc-s motorra, ráadásul polóban, szandiban, és rövidnadrágban. Véleményem szerint a robogó sokkal veszélyesebb, mint egy "nagy(obb)" motor. Pl. az 50cc-s Aprilia rs is megy 80-100-at, nemde?:) Én vezettem robogót, 125 cc-s motort is, és úgy érzem, az erő 250 cc-től érezhető. Hol lehet aláírni?:)
2010. december 15. 07:16
+ 5
#133 Sztiki1
Vicces ez a motoros társaság.
Ha valaki feltesz egy galériát egy 125-ös kismotorról, (pölö egy CBR125-ről) akkor egyből mindenki fikázza, hogy milyen kis pöcsrakéta, fűnyíróm erősebb, játékmotor, stb.
De most mégis az a többség véleménye, hogy hát azért ez sokkal erősebb annál, hogy gyakorlat nélkül vezessék, meg ez már nem játék, stb. Persze lehet ez általános hozzáállás, hogy mindent fikázni kell, amit csak lehet.

Én Pete #131-es hozzászólásával értek egyet. 125-ös 4T kiváló tanulómotor, gyakran váltogatni legalábbis tutira megtanulsz vele :) Városba több mint elég, autóknál sokkal gyorsabb, piros meg egy busának se vált hamarabb zöldre. Átlagos városi ingázóknak szerintem teljesen megfelelő, autók számának csökkentéséhez jó alternatíva. (csak téligumi ellátottságot kell megoldani, kis cbr-hez nem kaptam első kerékre, úgyhogy most télen is alszik :(
2010. december 15. 13:27
-7
#134 fhoksz
Mivel én már túl vagyok ezen, igy nem pártolom! :) Igy megint boldog boldogtalannak lenne motorja egyre többnek! Sok kis ficsúr megkapná a BMW-t meg mellé valami ütős 125öst azt mehet az izompóló papucs bukó 150el városba. Különben is egy valamire valo motoros srác, előbb szerzi meg az A1et mint a B-t. Ez esetemben is igy volt, sőt az A-t is előbb szereztem meg....
2010. december 15. 13:34
+ 3
#135 qwertino
Jó ez az ötlet már régóta be kelett volna vezetni.
Most 1 125-ös 4t-t könnyű kezelni nem egetrengető a teljesítménye és a legjobb dolog megtanulni vele motorzni.Ha ezt bevezetik igaz,hogy erősebb gyorsabb a Simsonom is ezeknél akkor is venni fogok 1et.:)
2010. december 15. 14:30
+ 5
#136 Kristooof
Néhányan itt úgy beszélnek a motorozásról, mint aféle egzakt tudományról, vagy extrém sportról. Azért egy 11 kw alatti gépet elkormányozni nem nagy ördöngösség, És nem értem miért beszél mindenki 30 lovas 125-ösökről... Nem erről van szó, meg van szabva egy teljesítmény korlát, amit be kell tartatni, hogy ne váljon viccszerűvé ez a törvény is, mint ami jelenleg az SMKP-kra vonatkozik.

11 kw ~15 ló lófasz.... ez a törvénymódosítás arra lenne elég hogy ne üveghangon visító ötveneseket keljen 5 literes fogyasztással gyilkolni, hanem, egy nyugis kevés szervízigényes 4 ütemű 125-öst tartson fent az ember 2-3 literes fogyasztással, ami nem ijed meg a felüljárótól. Az autósok semmit nem éreznének a változásból. max annyit hogy az összes melletted elhaladó robogónak lenne rendszáma. És nem kéken füstölne valószínűleg.
2010. december 15. 15:35
+ 4
#137 Tomi0011
na eztis jókor találták ki, 3 éve kifizettem az A1-es jogsiért a nemkevés pénzt most nyáron megint ki kellet fizetnem a korlátlanra, erre ezt olvasom... hogy nem tudták kitalálni ezt elöbb( bár attól énis félek picit hogy elszalad egyesekkel a paci aztán robogók után motorra ülnek, de bizzunk benne hogy nemlesz gond, személy szerint meg örülök mert iigy akinek nincs lehetösége letenni az a1 es jogsit az mostmár B-sel is tud majd vezetni kicsivel nagyobb gépet is és ez iigy előnyös!
2010. december 15. 16:42
-6
#138 Adam46
Csak egy egyszerű szituációba gondoljatok bele! Nyár van meleg van adott egy 125-ös motor... Adott egy rutintalan sofőr aki megmutatja a világnak hogy mekkora májer csávó, hihetetlen tudással... A történet vége folyatatódna a heti ujság gyászjelentés oldalán...
Szerintem ez felelőtlenség, ha valaki anyira akar motorozni az megfogja csinálni rá a jogsit! Vagy nem fogja.... B-re se...
Butaság lenne behozni egy ilyen változtatást...
2010. december 15. 18:33
0
#139 Kristooof
Adam46!

Látod már megint ez van... Miért kell a legrosszabb eshetőséget feltételezni? Semmi értelme nincs annak amit írtál, felesleges hangulatkeltés. Aki hülye haljon meg, nem lehet a hülyékre szabni a törvényeket. Meg mi ez a "nyár meleg van" Basszameg a nyarat nem akarod betiltatni? mert a májer csávókat doppingolja...
2010. december 15. 21:48
+ 4
#140 MISOKA
Teljesítményadó, eredetiségvizsgálat is egy szarság és az is van.
Nagy bevétel!
Úgy mint ez is, SZERINTEM!

Ne értsetek félre, küldjetek ívet 20-30 aláírást összeszedek én is!
2010. december 15. 23:01
+ 4
#141 Andrushh
Nekem az a velemenyem hogy nem veszelyesebb ez mint egy egy oreg a bicklin.aki idiota,eddg is felult egy gyorsasagira fuggetlen atol hogy van e jogsi vagy nincs,vagy epp rutin.Tamogatom a dolgot nincs jogsim csak b-re de motorozok papirok nelkul es normalisan.gyalog is eshetek ugy hogy ott maradjak!eddig is voltak rutintalan balfaszok,eztan is lesznek!azt mondja meg nekem valaki mennyivel rosszabb ez mint egy friss B s jogositvany?vagy a 72eves kisoreg a suzuki volanja mogott?semmivel!en szemely szerint tamogatommaz en eletem is megkonnyitene pl
2010. december 15. 23:29
+ 2
#142 Shane72
Adam! Szerintem ez nem így van, aki barom az télen, nyáron az. Nekem is van egy ismerősöm, akinek azért van motorja, hogy fel tudjon szedni nőket. Van ez az oldal, és van az, amelyik élvezetből, felelősségtudattal vezet. Ahogy olvasom a hozzászólásokat, azt vettem észre, hogy itt inkább azok ellenzik ezt a kezdeményezést, akinek már megvan a jogsijuk. Tudom, hogy kell a rutin, és igen, a pályán kell(ene) megszerezni, de ez nem akkora kategória ugrás, hogy temetni kellene azokat, akik 125 cc-s re ülnek.
2010. december 16. 08:04
+ 2
#143 djmarci14
Jó ötlet szerintem. Nem értem miért ellenzi mindenki... Most akkor ha valaki lerakja az A1-es jogsit akkor annak van már rutinja? Marhaság. A jogosítvány megszerzése az embernek szinte semmilyen tapsztalatot nem grantál, csak megtanulja a szabályokat. Előre lépés lenne ez a dolog én úgygondolom. Aki meg már egyszer kifizette az legyen szívés és ne sajnálja ingyen a másiktól...
2010. december 16. 08:09
+ 2
#144 Bozarov
A 650-es Bergem 6 kw-os a forgalmi szerint...én marha meg letettem a jogsit....megint megszivattak...
2010. december 16. 10:58
0
#145 Shane72
Ha valakinek lesz infója, hogy hol, és mikor lehet aláírni, kérem szépen, szóljon!

Köszi:)
2010. december 16. 11:47
0
#146 atix83
Fogadni mernék rá, hogy aki ezt kitalálta, tuti nem motoros! És ez egy faszság! Vezessék csak be, és az első ilyen szezonban duplájára fog nőni a motorosbalesetek száma....
2010. december 16. 13:18
+ 1
#147 QuadMen250
hol lehet aláírni ?
2010. december 16. 16:41
+ 4
#148 csíkosbéka
Úgy látom, sokan vannak, akik úgy gondolják, hogy valami más országokban működhet ugyan, de nálunk biztosan NEM lesz jó, mert...miért is? A magyarok hülyék és bénák? Nem hiszem.
Azért mert "mi" megtanultunk (valamennyire) motorozni, azért nem kell azt gondolni, hogy csak "mi" vagyunk frenki gyerekek, másnak ez nem fog sikerülni. Igen, nőknek is és időseknek is menni fog, jó néhány biztonságosabban fog menni, jóval kevesebb bajt fog okozni, mint egyes nagyonmenő ügyesmotorosok, akik lehetőleg 230 km/h- val tekerednek fel a villanyoszlopra, mert elhiszik magukat. A motorkerékpár nem egy kiváltságos réteg sajátja, hanem KÖZLEKEDÉSI ESZKÖZ, nem alsóbbrendű az az ember, aki ennek fogja használni, boltba és munkába jár "csak" vele, és nem a kisebbrendűségi komplexusát akarja ellensúlyozni.
Ez a kezdeményezés nem arról szól, hogy minél több motoros legyen, hanem arról, hogy aki akar, az nagyobb anyagi veszteség nélkül (pont elég lóvé egy B-jogsi), kiegészítő képzés után (ez elvárható), hatékonyabban közlekedhessen úgy, hogy kevesebb zaj, szmog és zsúfoltság legyen az utakon (Körút, Váci út, Hungária, stb...).
Aki meg simán irigységből ellenzi ("én is kifizettem az A1-et, más is fizesse ki), az magát járatja le.
Ha több motor fog közlekedni az utakon, ill. ha több autós fog közlekedni motorosként IS, akkor talán a mostaninál jobban figyelnek majd egymásra és kevesebb lesz a baleset is.
Szerintem.
Hol lehet aláírni?
2010. december 16. 19:40
+ 2
#149 stefi.motor
Sziasztok, Csíkosbékának igazat adok, mert legalább aki autóból motorra ül, és átérzi hogy gyorsabban tud közlekedni, a lámpáknál, vagy dugóban, akkor lehet hogy a jobbról előre merészkedő motorosra nem fogja ráhúzni a kormányt. De szerintem is kell autós embereknek oktatás. Aki nem tud normálisan motorozni, ne üljön rá.És én is szeretném aláírni.
2010. december 16. 20:32
+ 1
#150 Rolsoft
Támogatom! Jó Ötlet!
Nem gondolnám hogy ez a váltás kárára válnak a társadalomnak!
Ez élből nem azt jelenti hogy nem szabad kisebb motort venni mint 125 CC. Szóval aki nem biztos magába vegyen kisebbet, nem kötelező 125cc.
Az hogy plusz oktatás kell meg továbbképzés az hülyeség.
Ez miatt balesetek száma se növekszik, eddig is csomó 125 ment csak 50 es papírral! Minden annyira megy amennyire húzzák neki.
Egy jó döntés lenne a rendelet módosítása!
2010. december 16. 20:52
0
#151 kopasz66
Sziasztok,támogatom. Az 50-es motorok alkalmatlanok a mai közlekedési elvárásokhoz, mert mit találsz, max Simsont vagy kínai hulladékot ami csak játéknak jó közlekedni nem. 84-ota motorozom napi szinten, munkába járásra használom a gépet ( Mt 8-as honda). 15le-s megbizható, előtte Simsonom volt ,évente 2 főtengely csere + a sallangok .A125ccm -el sem kell száguldozni Viszont nem költöd rá a gatyád. Nem beszélve arról hogy pl. 12 órás műszak után rohadt mod nem hiányzik a szerelgetés. Viszont ha megszavazák akkor legálisan használhatnám a 80-as motoromat.
2010. december 16. 21:24
-1
#152 Eric Draven
Itt ragadnám meg a lehetőséget arra,hogy akkor ezen ideológia alapján aki letette az A-s jogsit az kapja meg mellé ajándékba a B-t is...ezzel az erővel aki egy 200 lóerős gyorsasági gépet képes uralni az egy Zsiguliban sem sokkal közveszélyesebb! Ne keverjük a szezont a fazonnal! A motor az motor az autó meg autó. Aki akarja egyiket vagy másikat vezetni az tegyen a megfelelő járműre jogosítványt.
2010. december 16. 21:38
+ 6
#153 d-dani
aki a pénzről beszélt h akinek van meg ilyenek az jó nagy hülyeséget beszél, mert akinek van az most is egyszerre nyomja a kettőt. Egyik ismerősömnél is van pernye, és 160ból kihozta mind2 jogsit mert egyszerre tette le. Szal ennyit a pénzről. Sztem igenis jó ötlet!
Nekem se 200 lett volna a kettő külön-külön hanem mondjuk 150 kinek nem éri meg? Aki meg nem akar az nem is fog motorozni ahogy eddig se tette !
2010. december 16. 21:40
+ 2
#154 Bandibacsi
Én már láttam 50 es robogót 90-el menni magam előtt a Hungárián. Ugyhogy szerintem tökmindegy hogy 125 vagy 50. Az viszont tényleg szar, hogy a Kedvesemnek az 50-es motorja nem tudja tartani a 70 et, mert annyi legalább kell.
Legyen a 125-re egy rutinvizsga, 8-as tolás, meg dupla8-as, satöbbi, és akkor lehessen menni. Persze ez azért férjen már bele 10E forintba, mert annyit még megér, de itt az a baj, hogy Ezek a faszfejek mindig lehuznak mindenkit mert a KRESZ-t újra és újra meg kell tanulni, és le kell vizsgázni holott akinek van B kategóriás jogosítványa az elvileg már egyszer levizsgázott kreszből.
De azért ne tévesszük össze az A1, Akorl, és A kategóriákat sem.

Lássuk be, jobb lenne mindenkinek nert Az 50-est is fel lehet húzni hogy menjen mint az állat, ráadásul sokkal többe kerül a fenntartása is ahogy #151 kopasz66 is leirta. Egy rosszul beállított és elhanyagolt 50-es 2t környezetszennyezéséről nem is beszélve.

Szóval én támogatom! ;) hol kell aláírni?
2010. december 17. 07:46
+ 3
#155 imre76
Emberek.11kw-ig engedik a szabályok,így ezek a gépek nem mennek 160nal max 100al.Egy 50es városban sem elég,életveszélyes.Tartani kell a forgalommal a ritmust!Közúton halál 45el menni mert a kocsog teherautós nem fog lelassítani ha jönnek szemből,aztán választhatsz vagy az árok vagy gázolás.Hol kell aláírni?
2010. december 17. 08:13
+ 2
#156 ja58pol
Ha ebből népszavazás lesz, akkor én nemmel szavazok majd! Gondoljatok bele most nem arról van szó, hogy mekkora a motorok teljesítménye, hanem arról, hogy gyakorlat nélkül bárki kimehet a forgalomba. csak azért mert van B kat jogsija? Megdöbbentő!
Igenis mindenki vizsgázzon le ahol legalább a minimális alapokat megkapja. aki meg tud motorozni az miért fél a vizsgától? senki ne írja alá, mert lehet, hogy ezzel még életeket is menthet.
2010. december 17. 10:22
+ 1
#157 BadaBing
És vajon a kiegészítő oktatásért mit fognak kérni? Mert ingyen semmi nincs!
Teljesen mindegy hogy 125 vagy 50! Nem foglalkoznak vele! Igaz, most ne egy 180 Runnert, Rs125 vagy Mito-t vagyünk alapul!
Legyen végre mindenen rendszám!
És legyen elérhetőbb áron a jogosítvány!

De ennyi erővel az A jogsit nem kellene odaadni rutin nélkül. Mert az az igazán életveszély!
2010. december 17. 10:56
0
#158 roobertoo333
Támogatom. Nem kell kiegészítő oktatás, a robogókra se adnak és némelyikük 80km/h val halad (szabálytalanul).
2010. december 17. 13:00
+ 1
#159 Rics20
A fenti írásokat olvasgatva sokan mellette állnak és sokan ellenzik is. Valójában a fentiek döntenek erről, hiába az 50 ezer aláírás. Ajánlanám hogy az utóbbiak olvasgassák a fórumot és mérlegeljenek! Az ésszerűségről annyit hogy...mondjon valaki egy ésszerű dolgot motorosberkekben! mindenbe bele lehet kötni:) Egyszóval nem rajtunk múlik. Nekem egy Honda MBX 80-as gépem van és meg vagyok elégedve vele. Egyébként ha törvénybe rögzülne ez a kérelem, élnék vele.
2010. december 17. 17:40
0
#160 Rics20
Egyébként igaza van (#84), mert nem feltétlen a száguldozó hülyegyerekekből kell kiindulni, példának okáért keresztapám, aki 44 éves is szívesen bejárna a városba vásárolni egy 125 ös robogóval, mondjuk egy scarabeóval vagy egy honda innovával, mert követni lehetne a forgalom dinamikáját. Hülyegyerekek voltak, vannak lesznek!
2010. december 17. 18:04
0
#161 takz
A forgalom dinamikája, ....a forgalom ritmusát tartani tudó motorkerékpár. Olyan szép megfogalmazások. Itt a nagy lehetőség átülni a jó, és olcsó közlekedési eszközre. Tessék már megtekinteni a magyarországi motorkerékpár-képviseletek árlistáját! Miért nem a regisztrációs adó ellen gyűjtenek aláírásokat. Ja, lehet használt motort is venni olcsón? Ha veszek egy néhány éves 125ccm-es mocit, mire megcsinálom az eredetiségvizsgát, új törzskönyvet, átírást, hozzátehetek vagy 40000 Ft-ot. Ha még műszakiztatni is kell, arról már nem is beszélve! A 125-ös reg.adó: 95000 Ft! Majd a nehezen fenntartott korosodó középkategóriás autókból átülünk egy zsír új, vagy egy egy öreg 125-re, amit legálisan, rendszámmal, műszakival.....soroljam? Úgyis teli van a közút 50 ccm-nek álcázott nagymotorokkal! Így is rendetlenség van, nem kell ezt növelni! Le kell vizsgázni annak, aki motorozni akar, és az motorkerékpáros vizsga legyen!
2010. december 17. 20:34
0
#162 FuZol9
Miért ne! Miért ne engednék akkor a repülőgép vezetést is az autósoknak! Vagy esetleg hagy menjenek tankkal nem?! Űrséta nem kéne?! Lehet lehurrogni!
2010. december 17. 20:50
-1
#163 Pete
Nem értem én ezt, sokan akkora baromságokat irnak, hogy maguk se hiszik el.
#161 : persze értem én, hogy 125-öst át kell iratni stb, de még mindig olcsóbb mintha külön vizsgát kéne belőle tenni.
Aki meg azt irja, hogy felelőtlenség az kicsit szálljon már magába és olvassa el azt a szerencsétlen szöveget, oda van irv, hogy kiegészitő képzés után vezetheti a 125 ccm motort. Gondoljatok bele A1 vizsgán mennyi tapasztalatot szerez az ember?... semmit
És ha elmegy egy - teszem azt - vezetéstechnikai tréningre ?
Ez a rendelet arra lenne jó, hogy azoknak az embereknek (mint pl én) akiknek van B kat jogsijuk és robogóval közlekednek, de szivesebben váltanának nagyobbra, több pénz maradjon a zsebünkben (azaz esetemben egyáltalán ki tudjak fizetni egy nagyobb motort) és kényelmesebben, környezetet kevésbé szennyezve közlekedhessek.
Fogjátok fel, hogy aki szálguldozni akar az lesz@rja, hogy milyen jogsija van megveszi a 600-1000-s gépet és 200-al repeszt városba, addig amig van rá lehetősége...
125 ccm 11kw motorokrol van szó a rendeletben.
egy 50 ccm robogót, vagy akármilyen 50-est simán fel lehet tuningolni 11 kw fölé, ez ellen nem vagytok felháborodva? azt szabad ?
Mindenesetre, ha nem jön össze a dolog, akkor leteszem az A kat-ot tavasszal, ahelyett, hogy 125 ccm motort vennék, aztán még 1 évet járok a kis 50-esemmel mig összegyüjtöm a pénzt a nagyobbra, de akkor előre is köszönöm a nem-el szavazóknak, hogy kiszedtek a zsebemből ~80-100 ezer Ft-ot.
2010. december 17. 22:50
0
#164 FuZol9
A 162edikk hozzászólásomból is látszik, több a kocsis itt mint a motoros, legalábbis e témát illetően.
Akkor én is beadok egy indítványt, miszerint, A1es jogsival hagy lehessen vezeti 2000 év előtt gyártott autót. Tiszta vicc!
Nekem vizsgáznom kell a 400asomra, a kocsisoknak meg nem elég az 50es jogsi ajándékba?! A nagymotor az nagymotor, legyen az akár 125ös vagy 1200as!
2010. december 18. 12:05
+ 1
#165 szalai13
Elég sok hozzászóló el van szállva a motoros tudásától. Úgy beszélnek a motorozásról mint valami megtanulhatatlan istenadta tehetség. Ennyi erővel akk az a gyerek se üljön biciklire, aki nem úgy jött a világra h alapból tudott biciklizni, mert ugyebár az is kimehet a forgalomba. Meg kérdem én, h egy rutintalan motoros mi olyan balesetet tud okozni amit egy kocsival nem lehet? Max feldűlhet állóhelyzetben és letelt :)
2010. december 18. 13:03
+ 6
#166 aprityu
Mekkora vihart kavart ez a téma? Mondjuk ,ha a 125/50 szóba kerül,akkor mindig.Én eddig nem is szóltam ebbe a témába. Szerintem meddő vita.
Csak a saját tapasztalatomat tudom hozzá fűzni. Én 125-el tanultam meg motorozni,B-vel.Néhány házkör után irány a forgalom.Nincs mit szépíteni, így történt,ennyi.Egybe vagyok,nem okoztam balesetet,engem se ütöttek el. Volt néhány igazoltatásom.így tapasztalat is.Kb./nem tudom pontosan/ 20 igazoltatásból 1 azaz egy motoros rendőr vágta."Ez ugye több mint 50cm?"Nem hazudtam Neki, Ő úgy is vágja. Mosolygott egyet s azt mondta: csak szabályokat betartva s nem lesz gond. Tudom ez nem hatalmaz fel a szabályok megsértésére, de csodák csodájára mai napig nem volt gondom a közeggel.
Épp ezért gondolom,hogy ez a változtatás nem értünk/motorosokért/ lesz,hanem csak is saját maguk miatt. Képtelen egy közlekedési rendőr bármit is megállapítani. Ha nincs semmi szabálytalanság nem basztat még Ő sem.S még egyszer :ezt tapasztalatból írom nem okoskodok. S rajtam kívül ismerek még pár embert aki nem a jogsijának megfelelő motort vezet s hasonló véleményen vannak.
Hát ennyi a véleményem. Most ezért kapok jó sok mínuszt, de ilyenek is vannak páran mint én.Úgyhogy aláírom én is az ívet, ha megtudom hol lehet.
2010. december 18. 13:07
0
#167 takz
#166 aprityu! Nem is mentek a mínuszok, és én sem adom, pedig a véleményünk nem egyezik teljesen. A történeted valós, általános és tanulságos. Tudom, hogy így csinálják sokan, de ez nem nyugtatja meg azt sem, akit -veled ellentétben- agyonbüntettek 50ccm-el, mert nem volt visszapillantója például. Egyiknek így, a másiknak úgy? Egyik rendőr ilyen, másik olyan? Azért ez csak nincs így jól! Nem?
Különben meg én is úgy érzem, hogy meddő vita.
2010. december 18. 15:36
+ 3
#168 odys
Ez sok külföldi országban így működik pl. nagy Britanniában is, de egy nagy baromság... Az lenne a legésszerűbb ha az "A1" megszűnne és helyette a 25 Kilowattos korlátozás lenne és természetesen a nagy "A"
Azok meg akik csak a "B"-t csinálták meg elég nekik bőven a moped. (még sok is) ha motorozni akarsz vizsgázz le és tanulj meg rendesen... nehogy már az legyen mint a sok elektromos biciklis idiótával... szép kis közlekedés lesz...rengeteg kisköbcentis motorral rendelkező balfasz aki éppen megcsinálta az autó jogsit meg a tornádós nagyik...
2010. december 18. 17:16
+ 1
#169 odys
Ja és miért nem működhetne visszafele is? Feltételezem van olyan ember Magyarországon, aki megcsinálta az A kategóriát de nincs B kategóriája...
na most akkor ezekszerint egy "átképzéssel' vezethetne autót, hogy megspórolja azt a 150 ezer forintot... nem szabad átesni a ló túloldalára!
2010. december 18. 17:34
+ 4
#170 FuZol9
Ha elfogadják, akkor az autósoknak több "kiváltságuk" lesz A1est vezetni mint az eredeti A1-es jogsisoknak?
Legyen inkább olyan törvény, hogy a motorosok átképzéssel kaphassanak B-s jogsit.
Gondolom ez már sokatoknak nem tetszik és tele leszek piros számmal, de ezzel csak magatokat igazoljátok! :D
2010. december 18. 18:20
+ 1
#171 Shane72
Akkor most megkérdezem azokat, akik nem támogatják ezt a kezdeményezést. B-s jogosítvánnyal már lehet Aprilia rs 50 sportmotort is vezetni, ami 50 cc-s. Az itt perpill nem bánt senkit, hogy ahhoz is kell motoros rutin? Innentől kezdve meg már az a pár cc nem hiszem, hogy problémát okoz bárkinek, csak hogy felvegye a közlekedés ritmusát. Itt inkább arról van szó, hogy savanyú a szőlő. Nekem is van A-s jogsim, mégsem fújok a másikra. Ja! és, hogy legyen min csámcsogni, nő vagyok, és szőke....
2010. december 18. 18:30
+ 2
#172 FuZol9
#171 Shane72 akkor Te bejönnél nekem, szőkék az eseteim! :D
Én bevallom őszintén, csak az irigység beszél belőlem, mert nekik egyel több kategória lenne, míg nekem a satnya kis A1el még a 400asomat se vezethetem. Végülis van valami abban amit mondasz az 50esről.
Én azt hiszem kiszállok a témából.
2010. december 18. 19:09
-2
#173 Hurkafej
Néhány esetben a B-s jogsi mellett sok is a segédmotor. Gyakorlat nélkül nem irnám bele senki jogsijába a kétkerekűt, ha valaki motorozni akar, akkor az úgyis levizsgázik rá. Értelme akkor lenne az egésznek, ha a 30 órán felül, még az oktatóval vezetne az ember mondjuk 6 órát segédmotorral, és ha ez megtörtént csak akkor irnám bele a jogsijába az M kategóriát.
FuZol9-el egy véleményen vagyok, akkor oda-vissza alapon kellene ezt megcsinálni, elvégre az egyenleteket is igy szokták megoldani... :)
De ha bármelyik módositás megtörténik, arra lehet majd számitani, hogy B kategóriára a jogsi biztosan drágább lesz.
2010. december 18. 21:46
-1
#174 Hurkafej
#171 Shane72
Az 50 és a 125ccm között igaz, csak 75 a különbség, de egy 50-es segédmotor úgy 20 sec alatt van 80-on, mig egy jó 125-ös 7-8sec alatt van 100-on. Azért ez különbség :)
2010. december 18. 21:57
-2
#175 Pete
Szerintem az is simán jó lenne, ha A kat jogsira (legyen az A1 Akork vagy A) megkapná az ember a B-t, persze ebbe tuti nem mennének bele.
2010. december 18. 23:12
0
#176 Pete
#164 FuZol9
125-ös az hol nagymotor?
Sztem nem az. Inkább 250-től van a nagymotor kategória. Nem véletlen van a motor jogsi is 3 felé szedve (vagy ha ugy tetszik 4)
2010. december 18. 23:18
0
#177 Pete
#156 ja58pol
Nem félek én a vizsgátol, csak éppen DRÁGA.
És igen nekem k**** jól jönne ha nem kéne 80-100k-t kidobnom rá és meg van azokrol a véleményem akik a "megdöglött az én tehenem, dögöljön meg a szomszédé is " elv alapján aztmondják, ha ők kifizették fizesse ki más is.
2010. december 18. 23:28
+ 4
#178 sinkohornet
Hála égnek azért a 11Kw-os korlátozást is belevették.Én egyébként már azt is túlzásnak tartom, hogy a 14 éves gyerekeket kiengedik az útra segédmotorral.Néha hajmersztő dolgokat művelnek.A képzést pedig szigorítani kellene mert ez egy nulla ami most van.Csak a hülyeséget tanítják, azt meg nem pl. hogy hogyan kellene bevenni egy kanyart vagy hogyan kellene kikerülni egy eléd kihajtó autót, vagyis nulla a vészhelyzetre felkészítés.Motorra csak megfelelő képzettség után szabad(na) ülni.
A segédmotorokra pedig már nagyon nem ártana a rendszám és a műszaki felülvizsgálat mert ugye nem kevés kölyök futkos 70-es hengerrel és 125-ös robogóval rendszám nélkül.
2010. december 19. 00:48
0
#179 sinkohornet
A 11Kw-ról csk annyit ,hogy nem kevés SV650 és GS 500 futkos 25Kw-os papírral....ez eléggé köztudott dolog.
Ennyit a 11Kw-ról....
2010. december 19. 01:10
+ 2
#180 ACYCA_GSXR_1000
Szerintem hülyeség arról beszélni, hogy az "autósok" egyből 125-ös NSR-re fognak ülni, és azzal hogy szájra lehet esni. Aki olyan motorra vágyik, ráül rendszám nélkül és kész, nem visszatartó erő.
Én támogatom a javaslatot, mert egy 125-ös robogóval már szívesebben bejárnék dolgozni, mint egy 50-essel, főleg, ha van benne országút is, pl. Pest megyéből Pestre biztos nem indulnék neki egy 50-es robival, mert leforogna előttem az életem mire beérnék. Viszont egy 125-ös Burgonya pl. már nem olyan rossz, és lehet vele utast is vinni. Abból kell kiindulni, hogy normális emberből több van, mint idiótából, negatív példa mindig volt, lesz is.
2010. december 19. 01:59
0
#181 kopasz66
Üdv, csak egy kérdés. Látott már valaki olyat hogy a rendőr megállított volna elektromos kerékpárt és jogsit, elsősegély csomagot kért volna? Csak mert ha a kreszt szigorúan vesszük az is smkp.
2010. december 19. 07:09
+ 1
#182 Mocilaci
Én támogatom, hogy B-vel lehessen 125-ig motorozni, de személyszállítást csak motorjogsival engednék...
Ugyanis egy B-s jogsitól még gőze sincs az embernek sem a motorozásról, sem a motorral személyszállításról...
Akinek nincs motorojogsija, vigye a saját bőrét a vásárra, de ne másét!
Mert utána meg a mi jó kis médiánk olyan frankó motorosellenes cikket kanyarít, hogy ihajjj...
2010. december 19. 09:19
+ 1
#183 Mocilaci
Amúgy sztem nem lesz ettől több motoros, max dinamikusabb közlekedés és elértéktelenedő 50-esek...
De hogy az 50-eseket miért nem bírják már lerendszámozni...az viszont nevetséges...
2010. december 19. 09:21
0
#184 Shane72
#172 FuZol9 - tegnap 19:09

Örülök, hogy érted, mit írtam, köszönöm:)

Hurkafej: tudom, és értem, mit mondasz, de az A-s jogsi megszerzésénél is fokozatosan ültetnek a motorra, robogó, 125cc, 250 cc, végül a vizsgamotor. De én azt szerettem volna ezzel mondani, ha valaki vezetett már pl: aprilia rs 50-et, vagy yamaha tzr 50-et annak nem hiszem, hogy problémát okoz a 125 cc vezetése, sőt! Megkönnyítené a mindennapokat annak, aki vezeti, és az autósokét is, mert nem lenne-vagyis tételezzük fel-hogy nem lenne akkora dugó. Mondjuk kellene az egymás iránti tisztelet, mert a motorosokat-hiába írja elő már a kresz- nem szívesen engedik előre az autósok. Ha ők nem tudnak haladni, más se érjen oda előbb elven.
2010. december 19. 10:06
+ 3
#185 Shane72
És véleményem szerint a robogó 100-szor életveszélyesebb, mint egy kismotor.
2010. december 19. 10:14
+ 2
#186 Vulcan1500
Ha már az "IRNI-OLVASNI NEM TUDÓK" kaphattak autóvezetésből, jogositványt, NE ENGEDJÜK már meg NEKIK, hogy még motorozhassanak is ! Egy ilyen jármű már képes annyival (km/h) menni ahány köbcentis !
Ha 100-al ütközöl, vagy bukol a végeredményt nem a térfogat befolyásolja ! Ez lehetőség lenne arra, hogy MÉG TÖBB BUNKÓ legyen az úton ! Aki motorozni akar az VIZSGÁZZON is le ! Ha lehetséges lenne én már a KIS MOTOROSOKAT IS erre kötelezném !
2010. december 19. 11:34
0
#187 csokosz
Ez nagyon jó ötlet. Csak az a baj, hogy nem tudom mi lesz e belőle valami :(
2010. december 19. 11:35
0
#188 G-LAC
marha egyszerű a dolog, ha jól tudom 16-17 éves kortól lehet letenni a B-kategóriát, 18- éves korig csak 50 ccm-et engednék, addig van ideje annak aki motorozni akar, hogy elfoglalja magát a forgalomba, 18 év felett engedném a 125-ccm-et, 11 kw korlátozással, 25 év felett pedig lehetne engedni az erősebb 125-ösöket, addigra talán megtanul a "B" kategóriás is közlekedni ekkora motorral, igy ki lehet védeni a "tapasztalatlan "motorosokat, hogy felüljenek a nagyobb vasakra!én személy szerint szeretném, ha ez megvalósulna, mert nyáron én is szívesen járnék melóba 25 km-ről motorral, nem pedig tömegközlekedve a 100 fokos buszon!ja és aki eddig sem ült motorra, az eztán sem fog, inkább terpeszkedik a klímás autóban a gombákat belélegezve amiket a szellőzőrendszerben tenyészt egész télen!
2010. december 19. 13:28
0
#189 G-LAC
ja és kihagytam , a 125 ccm nem azt jelenti, hogy állat módjára kell közlekedni, be lehet vele tartani a szabályokat, akármekkora motorral, tegyétek a szívetekre a kezeteket, hány nagymotorra levizsgázott donor húzza neki városban mint az állat? hmm? na azokat ültetném vissza a z iskolapadba aki városban megy 2 kilóval!egy szónak is 100 a vége be kell tartani a szabályokat, még ha nehéz is, aki állatkodni akar, az menjen pályára, vagy forgalom elől elzárt területre ahol, nem veszélyezteti a másikat! jöhet a z ív azonnal alá is írom!
2010. december 19. 13:37
+ 1
#190 crabman
elég szép hozzáállásokat látok itt.
azért,mert vki fizetett 40 ezet A1-ért,akkor már a többieknek ne legyen csak úgy meg!-hát gratulálok,annak,aki ezt írta!az egy irigy,rosszindulatú kö..ög!ha már engem lehúztak,legalább mostantól kezdve a töbieket nem fogják.én ennek örülök!
a másik: előre sajnáljátok,a gazdag,fiatal suhancokat meg akárkiket,h még babettával sem ment és most össze fogja magát törni. ÉS?
ha hülye,akkor törje is össze.ennyi.mindenki úgy töri magát össze,ahogy akarja.és ha a garázsban flexel vki úgy,h még előtte egy szöget sem ütött be?tiltsuk meg neki?ha óvatos,jól jár,el lesz a vas vágva.ha marha,akkor a keze lesz levágva.így járt.nehogy már egy két idióta miatt elvegyünk egy ilyen jó lehetőséget a normálisabbaktól!
a töbiekre nézve meg nagy veszélyt nem jelent a robogójával.a terepjárójával sokkal nagyobbat!
125 jó ötlet!kisebb teher a város számára dugó és környezetszennyezés szempontjából!
2010. december 19. 14:08
+ 2
#191 speede85
Elég lenne a jogsi árát /2-vel osztani, és mindenki letenné mindenre...

De sajna mi Buta magyarok semmit sem villantunk.... " Tisztelet a kivétel"
2010. december 19. 14:32
+ 2
#192 Hurkafej
#176 Pete
Amivel már dinamikusan lehet személyt szállitani az nagymotor.

Vannak elég érdekes gondolatmenetű emberek itt. Hiába irja pár ember, hogy összetöri magát, és az őt hol érdekli? Igenis érdekelje, mert a balesetekben a szenvedő alany általában egy szabályosan közlekedő ember. Az én bőröm ne vigye senki vásárba...
Főleg néhány autósnak csak mázlija van, hogy sikerült a kresz vizsgát letennie, az éppen csak 9 hibapontjával... Én még eztis megszigoritanám 5 pontra. Eddig kétszer kresz-vizsgáztam már, az elsőnél kettő, a másodiknál egy pontot veszitettem. Semmi nehéz nincs ebbe, aki 5 pontnyit el tud rontani az ne kapjon jogsit. Az életbe lehet, hogy csak egyszer hibázik majd...
2010. december 19. 15:24
+ 3
#193 &rash
Másnak is feltűnt már ami nekem is: én is letettem az A1-et, ő se kapja meg ingyen. Rohadt irigy gyökerek vagytok. Dögöljön meg a szomszéd tehene is nem?
Úgy beszéltek a 125 köbcentis robogókról, mintha az valami különösebben nehezen vezethető gép lenne, és évekig kell tanulni mire az ember tudja használni. Nem pályázni járna az átlagpolgár a robogójával, motorjával.
Ennyi erővel ne lehessen már 17évesen gyerek fejjel beülni nulla tapasztalattal egy SUV-ba, mert azzal sokkal nagyobb káoszt tud csinálni, csak épp ő nem fog belehalni a hülyeségébe.
2010. december 19. 16:05
0
#194 FuZol9
#176 Pete Még azért a hozzám intézett kérdésedre reagálnék.
Pl. nekem a te robogód akárhány ccm, nem motor, ne vedd sértésnek!
Igaz, két kereke van és benzinnel megy, deeee. Nálam a nagymotor ott kezdődik hogy min. 125ccm és nem robesz! És szerintem ezzel sokan így vannak!

Shane72 Randiznál velem?
2010. december 19. 16:56
+ 1
#195 kutya.
&&rash: nézd meg a szavazásokat - még a motoros oldalakon is 50-70 % a "ne vezessük be!, még csak az kéne!, csak gyakorlati vizsga után lehessen!" (miért, most nem úgy lehet?) vélemények aránya.
Irigy dögök vagyunk, lássuk be...
2010. december 19. 17:01
0
#196 villasani
Én több éves autóvezetés után 2 éve tettem A-korl.-at, mivel nagyon szeretem a motorozást ! A motorom csak 125-ös, 10KW-os ! Azt azonban el sem tudtam volna képzelni, hogy
minden előzmény nélkül a "B" jogsival csak -úgy- elinduljak vele ! Ezért azt mondom: Aki motorozni akar az VIZSGÁZZON IS LE ! Akinek már megvan a "B"-je, az akár ingyen, vagy minimális térités ellenében SAJÁT, MŰSZAKIVAL és RENDSZÁMMAL rendelkező motorjával letehesse az "A1"-et ! Ez szerintem korrekt megoldás lenne !
2010. december 19. 17:13
0
#197 Shane72
#194 FuZol9 - ma 16:56

Shane72 Randiznál velem?

Aranyos vagy, de motorban még nem csalódtam:) Tavasszal viszont, ha van kedved, mehetünk országot látni:)
2010. december 19. 17:44
0
#198 FuZol9
#197 Shane72 - ma 17:44

Mintha magamat hallottam volna! :D

Az ország járás előtt még levizsgázok A-ra.
Ha szépen megkérlek rá, adsz valami elérhetőséget, pl.msn cím? Légyszíííí!
2010. december 19. 18:31
0
#199 kopasz66
T. #186 Vulcan1500 az a helyzet hogy 84-óta a kismotorra is vizsgázni kell vezetésből, kreszből, és elsősegély nyújtásból. Mi a különbség a SMKP és az A1 között, van jogositványa? Ne beszéljen ökörségeket.
2010. december 19. 19:08
0
#200 &rash
#195 Kutya.
Ez nem azon múlik hogy motorosok vagyunk, hanem emberek. Irigyek. De látod, azért románc az alakulgat legalább itt szépen :D Igaz nem tudom mi alapján, mert én egy névre nem gerjednék... :D
2010. december 19. 19:11
0
#201 kopasz66
Bocs a SMKP és A korlátozott között.
2010. december 19. 19:13
-1
#202 yamahafs
Szerintem ez egy jó ötlet én most kezdtem el a B-s jogosítványt.És most ugye a kocsi mellett sem akarom elhanyagolni a motorozást van 2 motorom egy mz meg 50 es yamaha. Ha tényleg elfogadják akkor inkább az Mz-vel mászkálnák mind az 50 es el:)
2010. december 19. 20:14
0
#203 Vulcan1500
#201 kopasz66
Az SMKP tudtom szerint 50ccm-ig van. Nekem anno a Simson S51 is rendszámos volt ! (1977) ! Most pedig az ilyen motorok nagy része
125-ös ! SŐŐŐT !
Az "A-korlátozott max 25 KW, vagy 34 LE teljesitményű motor vezetését teszi lehetővé ! Igen, 1977 óta van jogositványom, és azóta már volt vagy 14 autóm és 6 motorom, de balesetem EGY SEM !

Egyetértek #196 villasani véleményével !
#196 villasani
2010. december 19. 20:32
0
#204 Vulcan1500
http://www.mocijogsi.hu/?Motor...
2010. december 19. 21:07
+ 1
#205 Johnie
en nem tartom jo ötletnek , a 125ös mar nem gyerekjatek :( es egy 30lovas 125 motor nem csak a söföre jelent veszelyt! :( menyen tegye le a korlatozott A es ennyi. akkor lehetne: akinek van A kat vezethethesen 1000ccm autot 50 loeröig nem ? mindegy az okosok majd eldöntik ezt is :(
2010. december 19. 21:09
-1
#206 &rash
Ehh Johnie.... Kb 10X le lett irva, hogy 125 köbcenti ÉS 11kw, ami kb 15 lóerőt jelent...
2010. december 19. 21:41
+ 2
#207 FireBlade
Milyen 30lovas 125ösről beszélsz ember?
Ez az egész arra megy ki, hogy a nyomorult pesti plebs ne dugóban rohadjon, hanem robeszra ülve csökkentse a zsúfoltságot. Egy autó helyén elfér 2-3 robesz. Érdekes mód a vfr az első motorom amire a tulajdonszerzés első percétől megfelel kategóriájában a jogsim. Egyszer nem okoztam balesetet, pedig közlekedtem vagy 45-50ezer km-t így. Szerencsém volt? Nem. Nem baromkodtam az úton, hanem felfogtam a közlekedés lényegét. Ennyin múlik az egész. Jelenleg, a magyarországi útnak hívott hadiösvény-hálózaton ez vagy megérted, vagy jó eséllyel zsákolnak.
Ráadásul akinek megvan a B-s jogsija, valszeg tisztában van a kresz-el, és a valós életi kresz-el is. Amikor pedig motorra ülsz, akkor önkéntelenül is lassabban fogsz menni, mert tudat alatt félted magadat.
Én nem értem, hogy minek ennyit felhozni ezt a sok napellenzős baromságot. Legyen vezethető 125ös motor B-s jogsival. Csökkenni fog a dugó, kisebb lesz a szmog, mindenki boldog lesz, leginkább állam bácsi, mert plusz bevétele lesz :)
Én meg leszarom, hogy megcsináltam a jogsit 125-re is. Akkor kellett, és jó is volt tapasztalatszerzésre. Most meg majd nem kell. Na bumm.
125öst mindenkinek!
2010. december 20. 07:54
+ 7
#208 Langi87
Buta irigy magyarok vagytok!:D Soha nem akartam itt élni de sajnos mindig vissza dob az élet vmiért! Azért mert 23 vok és amióta az eszemet tudom kocsival járok és motorral! motorra most fogom letenni a jogsit és ha nem kezdtem volna el akkor is engedném hogy vezessen mindenki 125 motort! ÉS miért? mert mindenki megtudja ölni magát és társát ha hülye, lényegtelen hogy robesz vagy autós vagy 125ösEnyém, is 125ös és 160 at is mentem már vele! szerinted egy 50éves embernek nincs fogalma a városi közlekedésaről? 30éve vezet és tudom jól hogy Édesapám nagyon sok embernél jobban vezet pl annál is aki azt mondja h nálam tuti nem! ha gondolod csinálhatunk 1 versenyt:D:) és ő is 125 motorral közlekedik..miért mert nincs meg a jogsija?nincs..de elkezdte és miért mert 1000es motorral akarja bejárni a világot?későn kezdi szerintem hadd élje az életetétt és kb eddig 1x volt balesete akkor is neki jöttek!:D szoval sok kis 20-30év közötti akinek már van 1 600 as motorja veri nyálát:D és milyen raj vagyok! Szégyen! jah hozzá teszem hogy 350forintos benyo mellett járjon mindenki kocsival ami 10litert eszik gratula!akinek nem tetszik a levelem bekaphatja!menj ki olaszba és nézzél szét! vagy németbe és akkor majd rájösz hogy milyen kint élni és milyen szabályok vannak és milyen életkörmények!kicsit gondolkozzál el!kint 180forint 1 liter 87üzemanyag kanadában onnan jöttem haza és kerestem 4-5000dollar! itthon 350forint 1 liter és 130000forintott keresek!Vicc!egyébként nem a motorosok ellen vagyok hanem a hülyélk ellen! Mert mióta motorral közlekedem azóta szerelmes vagyok!:D
2010. december 20. 12:44
0
#209 Pete
#208
Jól mondod! Ment is a plusz.
2010. december 20. 19:21
+ 2
#210 csipi1990
mindenesetre ha lehet én aláirnám
2010. december 20. 22:20
0
#211 Tequila
Arról nem is beszélve, hogy ha több úrvezető fog időnként átülni motorra, talán valamennyire rendeződni fog a sokat emlegetett autós-motoros ellentét is.
Jó ötlet. Én csak azt a rökpe 5-6 milliárdot(?) sajnálom, amit a népszavazásra költenek. Persze ha az ilyen kezdeményezések csak úgy átmennének, nem is ebben az országban élnénk...
2010. december 21. 09:05
-1
#212 Chuckyo
következőnek már azért fognak hisztizni az emberek, hogy korlátlant, helikoptert, tankot, csillagszórót is had vezessenek már B-s jogsival, ugyanmár...
2010. december 21. 10:04
0
#213 Shane72
#198 FuZol9 - december 19. 18:31

Aranyos vagy, de nem vagyok net függő, így msn-en sem vagyok elérhető.

#212 Chuckyo - ma 10:04

nem hisztizik itt senki, csak felvetettek valamit, amire mindenki megírhatja, amit gondol.

#207 FireBlade - tegnap 07:54

ment a +
hozzászóláshoz egy link: http://index.hu/belfold/2010/1...

és ez lesz nyáron is 40 fokban...
2010. december 21. 11:04
0
#214 FuZol9
#213 Shane72

Azt nem mondom hogy baj hogy nem vagy net függő, csak így nehéz lesz betartani amit előre vetítettél.


Többieknek:
Tudjátok mit!
Én is aláírom ha lehet, hátha kevesebb eszetlenül közlekedő autós lesz az utakon! Néha komolyan félni kell tőlük, tisztelet a kivételnek!
2010. december 21. 11:25
0
#215 takz
Langi87! Az irígység esetenként természetes állapot nálunk.:-)))...a véleményét itt mindenki leírhatja, de felajánlásod azoknak, akik nem értenek veled egyet , modortalannak tűnik!
2010. december 21. 11:45
-2
#216 Adam46
Attól mert leszavasztok nem lesz jobb! :) Szavazzatok csak nem érdekel ... Ez csak egy visszajelzés számomra hogy primitív emberek vannak... A napokban lett meg b-re a jogsim és tudom hogy egy B kategóriás jogsival nem lehet vezetni 125-öt... Szó se esett még a kismotorról sem... Akkor meg hogyan gondljátok ezt? Egy külön oktatás kellene róla... Úgy esetleg... Ennyire nincs pézn? Ennyire? Akkor motorra se legyen! Leszavazhattok nyugodtam.... nem fogom zokon venni csupán egy jelzés lesz...
2010. december 21. 15:03
-2
#217 Adam46
Még anyival kiegészíteném hogy: itt legtöbbeteknek megvan B-re is és ti is pontosan tudjátok hogy ez édes kevés ahoz hogy egy motorral biztonságosan tudjon közlekedni egy olyan emer aki még életében nem ült motoron...
2010. december 21. 15:41
+ 3
#218 agressiv
Ezt tudom értékelni, hogy sokan cirkuszolnak, mert a 125-ös gyorsan megy.
Na most városban alapban nem lehet közlekedni 140-el és nem azért lenne jó a 125-ös mert gyors, hanem mert képes elfogadható mértékben gyorsulni. Arról nem is beszélve, hogy aki idióta az 50-es motorral is kinyírja magát aki meg nem az, annak nem fog különösebb problémát okozni a 125ccm-es motor vezetése, mivel a teljesítményen kívül semmi különbség nincs és nem sok ész kell ahoz, hogy ha nem olyanok a körülmények akkor ne nyélre húzza a gázt az illető.
2010. december 21. 15:51
+ 1
#219 gery0104
Végül is tényleg megvannak az előnyei és hátrányai egyaránt, és előnyből azért több van. Lehet vele nagyon gyorsan menni és elég harapós kis gépek tudnak lenni, ez tény. De ha valaki ésszel megy vele, akkor nincs ott semmi baj. Én magam is azok közé tartozok, akiknek ez óriási segítség lenne..
2010. december 21. 18:54
+ 1
#220 Adam46
Gery! Teljes mértékben egyet értek veled! Ha mindenki igy gondolkozna akkor nem is aggasztana a dolog... De rengeteg a felelőtlen fiatal aki ne egy 30-40 lovas 125ös gépen akarjon megtanulni motorozni! Majd ha kisebbel biztonságosan el tud közlekedni akkor mehet a nagyobb! Tanfolyamon legalább kapsz valami képet róla hogy min is ülsz... Nem álítom hogy egy tanfolyamon tanulsz meg motorozni de segít benne... És 0 tudással hidd el hogy veszélyes lenne!
2010. december 21. 19:56
+ 1
#221 gery0104
Abban igazad van Ádám, hogy "rengeteg a felelőtlen fiatal" ahogyan te fogalmaztál, és hogy ebből gondok adódhatnak. De mindenképp jó ötletnek tartom azt, hogy felmerült egy olyan lehetőség, ami sokkal elérhetőbbé teszi a már elég komoly motorokkal való motorozást. Lehet, hogy nem ez a legjobb módja, szerintem sokkal jobb lenne ha a tanfolyamok olcsóbbak lennének, hisz jelenleg (legalábbis számomra) megoldhatatlan a fokozatos felfelé haladás, de mivel jelenleg ez az egyetlen alternatíva, így nincs választás....
2010. december 21. 22:29
0
#222 Adam46
Igen ez valóban egy jó érvelés és egy jó indok! Úgy menne a dolog ha némi képzést kapna motrból is az illető...
Ezt majd a fejesek eldöntik!
2010. december 21. 23:29
0
#223 csibewer
Eldöntötték.....
2010. december 22. 08:44
+ 2
#224 Shane72
#214 FuZol9 - tegnap 11:25

Itt megtalálsz:)

Ádám:
A véleményedben benne van az a szó, hogy FELELŐTLEN. Hidd el, aki az, annak teljesen mindegy, hogy mire van jogsija, mert már az sem érdekli.
Az nem felelőtlen, akinek megvan az A-s jogsija, és Hayabusán száguldozik, vagy egykerekezik a belvárosban egy szál trikóban?
Itt azok írnak szerintem, akiknek igenis van legalább egy kis felelősségtudatuk.

csibewer:
Te tudsz már valamit?:)
2010. december 22. 09:12
+ 1
#225 csibewer
Nem tudok Én semmit csak ebben az országban élek régóta. ;)
2010. december 22. 10:03
+ 2
#226 sztgriders
Szerintem jó ötlet amúgy....Sokan örülnének, bár valamilyen képzésben részesiteni kéne az autósokat aki motorra akar ülni....
a fiatalokat főleg...az idősebbek talán nem csavarnák satura a gázt, bár kitugyya....én támogatom az ötletet....édesapám is aki nagyon örülne neki, mert a jogsit letenni nem akarja nagymocira, de a városba járkálni, horgászni vagy a környéken motorozni jóljönne! Olcsóbb is lenne a benzin sokkal, és talán ő is megszeretné a motorozást annyira, mint amenyire én megszerettem!
Széles utat, és kitartást....lassan itt a tavasz:)
2010. december 22. 10:24
0
#227 mattyos
azért ez így nem lenne rossz, a saját nézőpontom szerint kiegészíteném azzal , bár lehet h hülyeség:
ha valakinek van M kategóriás jogsija, akkor rá egy évre, már KIEGÉSZÍTŐ vizsgával lehessen meg az A1-es jogsi.
Szerintem ez így lenne igazságos. Ha már az B és az A1 jogsit képesek egy kalap alá tenni, simán meg lehetne oldani az egy éves M jogsival való A1 vizsgázás lehetőségét....
2010. december 22. 10:56
+ 1
#228 sztgriders
mattyos igazad van ebben, mer akinek van M-jogsija az valószinüleg már minimális rutinnal rendelkezik
de egy 45-éves B-kategóriás autóssal pl mi a helyzet?:) és nincs M-es jogsija, mondván hogy B-vel ugyis vezethet....de egy képzés mindenképpen kell! ha mást nemis legalább egy ingyenes rutinvizsgát vagy valamit kéne csinálniuk....vagy egy fogalmi vezetést, ahol eldöntik hogy alkalmas-e rá hogy motort vezessen
2010. december 22. 11:02
-1
#229 mattyos
jó magyar emberekből kiindulva, most van az ha 50-est lehet, mindenkinek 125-ös kell, de ha 125-öst lehet akkor majd a 250-es lesz az új menő játékszer ami kell mindenkinek, merhogy le lehet majd papírozni, szal vicces lesz ez így ......
2010. december 22. 11:11
+ 2
#230 sztgriders
teljesen igazat adok neked.....és mekkora igazságot írtál....
én is szivesen eljátszadoznék egy 125-250-el....de közbe meg mikor ráülök néha akkor ottavn bennem hogy hú...nekem még 0-rutinom van....mitkeresek én ezen...de mégis elindulok vele...
barátom is 50-es jogsival 125-ösön akar menni...váltóson, holott neki köze sincs hozzá mert életébe nem ment váltós gépen...én azon tanultam én szerencsére öszebarátkoztam vele....
Érdekes lesz, ha bevezetik reméljük mindenki magábanéz és rájön hogy nem játékszer amin menni fog, és felelősségtudóan vezeti majd a gépeket, és nem a hungaroringel téveszti össze a közutat.....
2010. december 22. 11:28
+ 1
#231 Stoner27
áááááá le..arom ki mit gondol én alá akarom írni.......
2010. december 22. 11:46
-2
#232 >>Norbi
De örülök, hogy ennyi gazdag ember van itt! "vizsgázzon le aki motorozni akar"
És aki akar de nem telik rá? Ez az irigység ez valami gusztustalan...!
Nekem telik rá hálistennek de akkor is, másra is kell gondolni nemcsak saját magunkra! Szerintem csak a B-kat jogsival rendelkezők nagyon kevés része szaladgálna 125-ös mocival! 14 éves koromban letettem a M-es jogsit, azóta is motorozok és addig nem pusztulok meg amíg nagymotor nem lesz a seggem alatt! Most múlt egy éve, hogy megvan a B-s jogsim, nemrég múltam 18! Sajnálnátok, hogy 125 ös motorral folytathassam tovább ( és sok hasonló ember mint én aki motorozni is tud ), úgy hogy ne keljen levizsgáznom? Válasz IGEN!
Érdekes eddig se autóval se motorral semmi necces helyzetem nemvolt. Hú elcssúztam az Rs el vagy 20 al, műszaki hiba miatt.. egy mellékúton, hát igen ez borzasztó ám!
És igen ha bevezetik akkor is 160-al fogok járkálni egy 125-ös RS el, ami nem 11kw lesz! Csak azért is hogy láthassam azoknak az arcát akik ellenezték a dolgot! Akiknek nem tetszett a hozzászólásom, hát ez van....!
2010. december 22. 16:34
+ 2
#233 sztgriders
#232:
"És igen ha bevezetik akkor is 160-al fogok járkálni egy 125-ös RS el, ami nem 11kw lesz!"
És ha balesetet okozol, vagy szenvedsz?akkor?
megértem amit irtál, mert igen nincs mindenkinek pénze hogy levizsgázzon, de épp ezért irtam hogy egy "forgalmi vizsga" szerűség, ami mondjuk legyen ingyen vagy 5-ezer Ft, hogy ne kerüljön valami szerencsétlen "tudok motorozni csak még motoron nem próbáltam" féleség...
2010. december 22. 17:27
0
#234 >>Norbi
#232
Volt bennem némi hírtelen felindulás, eddig is mindig normálisan közlekedtem autóval és motorral is! Fater mentőzik is volt már motoros belesetnél és autósnál is stb nekem elég amit elmesél hogy elgondolkozzak az esetleges tetteim következményén!
Visszatérve erre a B-kat al 125 ccm es motort vezetni, tényleg rengeteg előnye és hátránya lenne! Ha összegyűlik a megfelelő mennyiségű aláírás és beterjesztik újra a parlamentbe, még akkor se dőlt el semmi sem! Szerintem az ott ülők nem tudnak reális döntést hozni, ők más szemmel nézik a dolgokat mint mi motorosok! Majd eldől :)
2010. december 22. 18:37
0
#235 >>Norbi
#sztgriders-nek szólt a hsz-om csak elírtam a sorszámot :)
2010. december 22. 18:38
0
#236 &rash
#229 Mattyos
Magyarázd meg kérlek, miképp oldják meg hogy a 250 köbcentis robogót vezessék A1 jogosítvánnyal! :)
Mindkettő rendszámos, nincs az a lehetőség, hogy ötvenesként használja az illető az adás vételi meghamisításával.
2010. december 22. 19:14
+ 1
#237 Meki
Szerintem akkor volna értelme az egésznek,ha a 125-ös csúzlikat,tényleg smk.kategoriába sorolnák.Mem lenne adója,műszaki vizsgálya,max minimális biztosítás,mint most az 50-esekre.

Nem hiszem hogy sok autós át ülne motorra.A gazdag jagellókat nem érdekli a smog,meg a dugó,a melosok meg akiket tényleg érdekelhetne,mert ők bumliznak minden reggel át a nagy városokon,nem igen tehetik meg hogy két GÉPJÁRMŰVET tartsanak fenn.
És még nem beszéltem a robogó árárol,de egy jó fajta 125-ös MZ-t,sem tapogat 80-100e Ft.-alatt.Lehet az autója sem ér annyit mint a motor.

Az hogy menyire veszélyesek az át ülő emberek? Nem hiszem hogy veszélyesebbek lennének motoron,mint autóba voltak.Majd meg tanulnak motorozni,ahogy én is,meg ti is.Meg ők már nem az a 160-al megyek fajta emberek szerintem.
Az a pár gyerek akiknek meg pont jól jönne a modosítás?Nekik drukkolok hogy tudjanak egy kis lóvét megsporolni,úgyis le fogják húzni őket még az életben rendessen.

Amúgy meg egyszerű a képlet.Ha a az állam tud bevételt harácsolni belőle akkor lessz,modosítás,ha lóvéjába kerül akkor nem lessz.
2010. december 22. 20:53
-1
#238 boci119
egy jo pár aláirást én is tudnék szerezni...
2010. december 23. 12:58
0
#239 mattyos
236: váá, nem 50-esként 25Kw-ost, henem 125-öskén 25kw-os (vagyis 250-est), de ze csak akkor lenne érvényes ha ezt a "programot" megszerveznék
EZ AZÉRT NEM MINDEGY
2010. december 23. 17:17
0
#240 FuZol9
#224 Shane72 - tegnap 09:12

OK, vettem az adást! ;)
2010. december 23. 21:58
+ 1
#241 stihl
Sziasztok

Gyerekek ezt sosem értettem miért ölitek egymást mert nem egyezik a véleményetek?! Másrészt ez egy kezdeményezés, ami is-is, igaza van annaki aki a 125/50röl és az egyéb reszelt tuningolt gépekröl mesél, jogos! Motor az veszélyes "játék" aláírom, de mi nem veszélyes?, ami esztek amit isztok, mind méreg..., most akkor hogy is van ez?
Az oktatás tényleg p*csányit se ér, de inkább motorozzon a fiatalság, és verje a nyálát a motorjára, mint arra hogy a kocsmába nőttem fel, jol beb*asztam megint, meg x összeget eljátszottam a játékgépen.
Lesz ami lesz, nemkell idegeskedni, majd a kormány eldönti helyettünk:)

BOLDOG KARÁCSONYT MINDENKINEK!
2010. december 24. 02:36
0
#242 zoltan
Sziasztok!
Ezt már régen meg kellett volna tenni de a közlekedési kultúránkat sem ártana hozzáfejleszteni. Ez teljesen jó ötlet ha fel tudsz hozzá nőni...
De vegyük a következő esetet ami szintúgy ez mellett szólna.:
Adott emberünk kb 35-40 éves munkába jár dolgozik, ehhez adott 192 cm meg 128 kg... ha csak dolgozni akar járni akkor is hülyén néz ki egy simón plusz el sem bírja csak szenved alatta de félő hogy a végén nem az ő és hozzá hasonlók miatt fogják elfogadni vagy elutasítani... sajnos tartok tőle hogy nagyon sokan nem élnének hanem visszaélnének ezzel a lehetőséggel. De attól függetlenül ha egy ember is jól jár vele én a magam részéről támogatnám az ötletet ... néhány ívet sztem nekem is elküldhettek :-)
2010. december 24. 07:24
+ 1
#243 Shane72
Csak még 1 észrevétel:
Nem feltétlenül kell arra gondolni, hogy minden B-s jogsival rendelkező boldog-boldogtalan rá fog ülni a motorra.

Kellemes karácsonyi ünnepeket!:)
2010. december 24. 07:58
+ 2
#244 Raks11
A sok idiótának aki ellenzi: Milyen indok az hogy nincs rutin? Bezzeg 21 évesen 1000ccm-es motorom lehet, úgy hogy nem mentem előtte motorral (elvégre nem kötelező)! De az olyan vasat amivel a munkába ingázhatnánk, olcsón azt bezzeg neeem! Abba bele gondolt valaki hogy ha van B kategóriám azzal kisbuszt is vezethetek? Hány embert tudok akkor megölni? És ha csak magamért vagyok felelős (ld. 125ccm)?
Igen, kell egy külön erre való oktatás, és korlátozzák hogy 1 évig ne szállíthass utast (mint azt hiszem most is van)!
Amúgy támogatandó ötlet!
2010. december 24. 12:19
+ 1
#245 basacsaba
Emberek.

Az A1 lehet B nélkül is...
Akinek B van,és leteszi a különbözeti vizsgát,had mehessen utas nélkül motorozni.
Támogatom az ötletet.
Mit kell aláírni?Hozok magammal még 2 embert,hogy ne menjenek naggyülésre :-)))))
2010. december 25. 09:54
0
#246 Anonim2
5/ Még az a szerencse hogy te tudó motorozni! Fölösleges ezen gondolkodni, ami jó az Unióban azt úgyse vesszük át. A másik : Vannak a forgalomba 50 ccm motorok amik majdnem leveri a 125 töst. Innentől milyen rutinról beszélünk. Mihez kell nagyobb felelősség? Nem értem hogy 1 szeméjgépkocsival ki engednek a forgalomba, egy 25 szecskavágóval nem?!
2010. december 25. 18:41
0
#247 Anonim2
Na ez se jött be! http://totalbike.hu/hirek/2010/10/12/a_kormany_a_dugot_tamogatja/
2010. december 25. 18:56
0
#248 mosön
Aki sajnálja az időt az oktatásra, és sajnálja a lóvét vagy nem tudja kifizetni az nem érdemli meg,hogy motorozzon! Amúgy gondolj bele,hogy a családtagodat ráengeded-e nyugodt szívvel egy 125-ös mindegy hánylóerős vasra?
2010. december 25. 21:33
0
#249 mosön
Mármint rutin és motoros tapasztalat nélkül,csak mert esetleg meg vesz egy 125-öst.
2010. december 25. 21:34
0
#250 G-LAC
http://totalbike.hu/hirek/2010/10/12/a_kormany_a_dugot_tamogatja na tessék több mint 57000 szavazat az igenre, és leszavazták a p-rasztok!
2010. december 26. 10:10
0
#251 Pete
#248
" és sajnálja a lóvét vagy nem tudja kifizetni "
Tehát "nekem van pénzem akinek meg nincs az igy járt" ?
Szép hozzáállás, kiváncsi vagyok milyen lehet az ilyen ember. ember?.....
2010. december 26. 13:05
0
#252 G-LAC
http://totalbike.hu/hirek/2010/12/16/robogoznal_varosban_keszitsd_a_gol
yostollat/, bocsi a 250.ik hozzászólásért, csak kicsit utánnaolvastam a dolgoknak!van remény!
2010. december 26. 20:54
0
#253 p21
motorosok rohamra:D
2010. december 27. 02:30
0
#254 Langi87
Hol lehet aláírni?! én most fejből tudnék 100embert hozni! és azok is tudnának legalább 1 embert hozni! szoval hajrá mocisok!tartsunk össze!képzeld el kevesebben akarnak majd elütni!:d :D :D :D :D
2010. december 27. 13:09
0
#255 sonaj21
Igazán kellemes meglepetés hogy esetleg engedélyezhetik hogy B-vel 125 öst vezetni lehessen! Olvasgattam a kommenteket és mindenkinek igaza van! Aki ellenzi és aki várja hogy lehessen kenni Bvel a 125 öst. Mivel ha jól tudom hogy B kategóriát 17. évét betöltött személy csinálhatja meg reméljük hogy azért van már egy kis felelősség érzete! de ha sorba megy a kategóriákkal akkor 15-16 évesen már meglehet neki az A1. igaz nem sok akorkülömbség de rem hogy igen. A különbözeti vizsgát amit le kellene tenniük hogy B vel vezethessen 125öst nem tom pontosan hogy Rutinvizsga is kellene vagy csak forgalom. Szerintem a RUTIN VIZSGA a legfontosabb olyanoknak akik már rendelkeznek B-s jogsival mivel nekik már van valami "fogalmuk" a közlekedésről. Én is motorozom és mellette segítek motoros oktatónak a rutin vizsgára való felkészítésben, mármint a tanulókat. Sok emberrel foglalkoztam már és vannak ősmotorosok és vannak olyanok akiknek nem adnám meg a jogsit hiába vizsgáznak le! akármilyen kategóriára! Én szurkolok hogy engedélyezzék a B-vel a 125 öt de csak kellő és megfelelő vizsgák letétele után! Széles utat és olcsó benzint kívánok minden motorosnak és leendő motorosnak!
2010. december 27. 16:17
+ 1
#256 AmBrUs7
Helló!
Nagyon sok mindenkinek igaza van abba is, hogy csak valami rutinnal lehessen menni meg stb.
De az is nagyon igaz hogy aki eddig nem vett motort az ezután se fog!
Én csak annyit tudok ehez hozzá fűzni, hogy nagyon remélem összejön ez az egész és lehet majd "B" kategóriás jogsival 125 ccm-es motort vezetni.
Sokkal jobban megérné az egész és az is fontos itt hogy nem kötelező rá ülni csak esélyt adnak arra hogy vezethessen ez azért hatalmas nagy különbség!
Aki tud az küldjön nekem ilyen papírt vagy mondja meg, hogy hol tudok ilyet szerezni mert nagyon sokan aláírnák a környéken velem együtt!
E-mail: lorand12@freemail.hu
2010. december 27. 18:46
0
#257 suhanbongo
http://motorshow1.hu/video
2010. december 27. 19:35
0
#258 suhanbongo
Extra videók.
motorkiállítás
Milánó - Piaggio MP3 Hybrid
2010. december 27. 19:46
-4
#259 nsr0127
Csak legyen meg az összes aláírás, és majd rengeteg baleset fog minket dicsérni, hogy na má megint a motorosok!
Jól el basztátok! Mert akinek van pénze de tapasztalata NINCS a kis taknyos felül a 40 lovas speedre vagy üzemórás sm-re azt hanyattvágja meg ő lesz a balesetek első tényezője!

A másik meg, aki kifizette saját pénzből az A1 et azzal mi lesz? Visszatéríteni nem fogják! B is megvan már, meg az A1 is.
Hát kurvajó!
2010. december 28. 10:23
0
#260 >>Norbi
#259
Nem értem a logikádat....miért gondol mindneki arra, hogy ha ráültetik egy 125 ös motorra akkor az elesik? Vannak olyan 125 ös 4T robeszok, hogy egy 70 es tuningolt kis 2T kikerüli a francba! Nemkell itt az Rs ekre NSR ekere RG-re gondolni! Az átlag ember aki dolgozni járna nem hiszem hogy ha át ül motorra ilyet venne! Egy 40 lovas speed meg ne basszon már hanyatt, ha tudod kezelni nemfog...! Ha mégis hát így járt az illető, akkor ne üljön motorra!
Am meg nem értem, hogy mit izélsz....nem kötekedni akarok de nemlátom a rendszámot az NSR-en...ha van akkor nem szóltam, de ha nincs akkor meg nemkéne háborognod fölöslegesen!
2010. december 28. 12:48
+ 2
#261 ALIEN
Ez már kicsit off lesz... Bírom, hogy egyesek, amiatt sírnak, hogy akkor ők potyára csinálták meg az "A1"-et anno. Szerintem kezdjük ott, hogy ez az egész "A1" meg "A korl" már régen idejét mullt rendszer. Még mikor a 125-ös, 250-es MZ volt a csúcs akkor még volt értelme így leosztani a motor kategóriákat. De azóta gyorsultak a gépek és gyorsult a közlekedés maga is, de a kategóriák már nem követték ezt a változást. Szóval kukába kéne hajítani az egészet. Meghagyni a korlátlant, és csinálni egy 25-30 Kw-os határral megáldott kategóriát mellé. Az ilyen 11Kw 125 ccm-es gépek meg mehetnének segéd motornak mert a mai forgalmi viszonyokhoz ezek kellenének minimum.

Az meg, hogy ki milyen motort vezet nem jogsi függő. Aki 30 lovas NSR-el akar száguldozni minden áron, az így is úgy is hajtani fogja a gépet, nem kell neki jogsi rá...
2010. december 28. 14:31
0
#262 Roli17
Tök jó 125 köbcentis jogsim van + B most akkor feleslegesen erőlködtem?
2010. december 28. 19:56
0
#263 oros12
az nem lenne rossz ötlet, mert sokan csinálják a 125/50 -es motorvásárlást/eladást, és ha ezt meghoznák, akkor sok embernek megmaradna a pénze a szebébe (nekem is) a büntetések végett.
2010. december 28. 23:08
0
#264 Langi87
nsr0127 miért vagy ilyen nagyra?tiéden sincs rendszám akkor miért van ilyen motorod? minden nap segggggbe Ku...hatnak a zsarul!nem értelek! miért baj az változik minden te sem ülhetnél motoron ha nem változna világ! csak az a szerencse hogy tőled picit okosabb emberek is vannak! jah és pestről költöztél el?akkor barátom tudod jól hogy 50robeszel meghalsz! 125tel is folyamatosan megprobálnak letolni mert köcsög motoros!:D elköltöztél vidékre ahol a rendőr a barátod!:D ennyi...120kg emberek után mit megy 1 50es moci? hihihihihmenjen inkább bringával!:D
2010. december 29. 10:25
0
#265 AmBrUs7
De most komolyan senki nem cseszte el szerintem ilyen értelemben a pénzét ha lerakta "A1"-re meg "B" re is.Mert itt gy intő példa!
A szomszédunk egyben édesapám munkatársa is.Na erről az emberről annyit kell tudni hogy vizet nem iszik.Akkor lehet gondolni hogy üdítőt sem.Szóval elég alkesz koma volt az ember.Csak "B" kategóriára volt jogsija a rendőrök elkapták ittasan robogóval.Nem kell ámúldozni nem Pesten lakunk.Itt nincsen annyi főút meg a forgalom se valami hatalmas.Szóval nagy kárt nem tudott volna csinálni.Na de a lényeg a lényeg hogy elfogták most szívja a fogát hogy ki fizet 500.000 Ft-oz vagy leüli az egészet.+ még azért szívott nagyot mert nem volt "M" kategóriás jogsija így a "B"-t vették el most autót se tud vezetni.
Szóval én azt mondom hogy jobb ha meg van mind a kettő.Akármi történhet a "rend hatalmas őre" elkap egy olyat és megbünteti és arra kerül a sor hogy elveszi a jogsit akkor inkább a kisebb értékűt vegye el.Max megcsináltatod újra.És megmarad a másik.Ami többet ér és többet tud.
Remélem valamit tudtam segíteni ezzel is.
De még mindig nem kaptam választ, hogy hol tudok ilyen papirost beszerezni?
2010. december 29. 11:13
0
#266 Langi87
Vagy iszik vagy vezet!ha nem tetszik ott a bringa! ennyi nehogy már én szopjak a csávokám miatt!beszarás!szabályok vannak azokat kellene betartani!különben is ki tud normálisan vezetni miközben részeg? senki!ennyi!ez olyan akarok gyereket de a párom szedi a fogamzás tabit én még ovszert is húzok!:D nem üti a kettő egymást?:)
2010. december 29. 12:38
+ 1
#267 sztgriders
#266
Biciklin sem szabad inni:DD Egyik "barátomat" 1 napon belül 2 szer büntette meg a rendőr ittas biciklizésért:"DD
Én azokat az öreg mamákat büntetném mint az olyan biciklist aki megiszik "egy" sört és szondátfujatnak vele... az öreg nénik/bácsik kacskaringózva mennek az uton és gondolnak kettőt semmi irányjelzés nélkül befordulnak balra aztán ha elütöm akkor meg én vagyok a hibás-.-
2010. december 29. 14:37
0
#268 AmBrUs7
De ezzel nem azt akartam mondani hogy ne írjuk alá sőt írjuk minél többen.De ezzel azt akartam tanúsítani hogy nem baj ha meg van az "A1"-es meg a "B"-s is!
Meg a másik van egy Erdélyi nagyon jó ismerősöm(Azért nem mondom barátomnak mert 15 évvel idősebb nálam)
Na kérlek szépen ő akármilyen részeg hidd el hogy nem t9ri össze az autóját.Be ül vezetni olyan holt részegen hogy nem emlékszik másnap semmire.De Kerepesről elmegy a Coronitába full részegen és visszajön nem egyszer megcsinálta és nem "csak" ekkora távba!
Szóval azért lehet hogy ő egy isten áldotta tehetség vagy nem tudom de azért biztos hogy nem ő az egyedüli ilyen.
2010. december 29. 14:59
0
#269 darkbull
Szerintem is nagyon jó ötlet,autóval járok dolgozni,50 km oda-vissza,mert bár van egy 125-ös robim,nincs meg az A kategóriám,ezért csak helyben merek furikázni,ha elfogadná a parlament ezt a javaslatot,feleannyi pénzből tudnák bejárni mint most.
Hol lehet aláírni?
2010. december 29. 21:37
+ 2
#270 kawazxr
Inkább az olcsóbb benzin ügyében kellene valamit elindítani.Drága üzemanyag de normális közút sincs ...
2010. december 30. 11:55
+ 1
#271 Langi87
nem tudom mit szólnátok ha Magyarországon 1hétig nem használná az autójátmindenki... akkor milenne? levinnék kb 200forintra!Kanadában és mindenhol ha nem tetszik a népnek akkor nem használják addig míg nem lesz annyi amennyit akarnak!nekünk nem kellene sokat kibírni max mondom 1 hét számoljátok ki mennyi kiesés lenne nekik! Meg gondolnák hogy felvigyem vagy ne az árát!és az aláirás is érdekelne! hamár ilyen kurva sokat keresünk tegyük fel 300.000forintott az itthon nagy király kint az volt a mekis pénz!:D:D:D:D:D:D:D ennyit erről rohadt ZSIDÓK! egyik se jobb se bal se fidesz...joddikos vagyok de nem tudom hogy tudna-e segíteni ezen a helyzeten már!Vélemény ki hogy gondolja!
2010. december 30. 12:24
0
#272 AmBrUs7
Langi87:
Igazad lehet abban hogy Kanadában ez bejött...adja azt a Úr Isten is hogy itt is jöjjön be.De most abba gondoltál máér bele, hogy Magyarországon hány olyan ember van aki használja az autóját mert azzal jár be dolgozni?És hányan vannak azok akiknek van autója nem tudja használni se mert munkája sincs.Mert akinek most van munkája az szerintem szépen csöndben magában morgolódva eltűri hogy emelték az árakat.
De ha sokaknak helyre jönne a munkája akkor be lehetne ezt vezetni...akkor talán jó is volna de ilyen helyzetbe esélytelen szerintem.
2010. december 30. 18:04
+ 6
#273 janos21
Sziasztok!
Csak üdvözölni tudom a kezdeményezést! Erre már 20 évvel ezelőtt rá kellett volna ébredni a társadalomnak, hogy igen is dinamikus motorokra van szükség. Egy 50 cm3 es motor egy kerékpáros tempójához hasonlít, balesetveszélyes, minden egyes lámpás induláskor elsodrásnak van kitéve a segédmotoros!
Egyéb ok, ami végett nem várhat ennek bevezetése:
1) Némelyek írják, hogy már letettük a A1 es jogsit akkor kárba veszet a pénzünk, ha nekünk nem lehetett, akkor másnak se lehessen! Kérem, épp eszű ember, sosem mondja, ha nekem rossz volt, akkor legyen rossz másnak is a jövőben! Nem értem miért nem lehet segíteni egymást? Így mire jutunk?

2) A 125 ös motor nagyon veszélyes! Annak biztos, aki életében sosem járt ilyen járművel! NEM ÉRTEM, HOGY MIÉRT VAN AZ, HOGY MINDIG OLYAN EMBER NYILATKOZIK, ILLETVE DÖNT EGYES DOLGOKRÓL, AMIRŐL FOGALMA SINCS. Az ideális szakember: aktív motorkerékpár vezető, aki megfelelő előképzettséggel rendelkezik, elsősorban közlekedésmérnök, gépészmérnök, közlekedési illetve gépész technikus, környezetvédelmi szakember, motorkerékpár szerelő. Igen is, Ők a hozzáértők.

3) Sok a motoros baleset! MIÉRT? MIÉRT? MIÉRT? Mert kókler iskolákkal vagyunk körbevéve! Na, itt megint bejön a szakember kérdése, kíváncsi lennék, kik hagyják jóvá a tananyagot? Kíváncsi lennék, hogy az iskolákban mért nem ellenőrzik, a tényleges oktatást, egy tanuló aláír 50 óra nappali, és éjszakai vezetést, miközben csak tíz órát vezetet? Ja, az ár! Hülyén hangzik, de nálunk be kéne vezetni a minimál és maximál ár fogalmát, hogy mért, mert valaki 500.000 Ft kér egy pizzáért az étteremben, valaki meg 200 Ft/ kg ért árulja az ehetetlen kolbászt amit nagy örömmel megveszünk! ÉERTSÜK MÁR MEG NINCSENEK CSODÁK. Egy bizonyos ár alatt nem lehet színvonalas képzést adni!

4) Hól vannak ilyenkor a ZÖLD, GRINPIS –ES, VAGY EGYÉB AKTIVISTÁK? A csapból is a környezetvédelem folyik, végre kéne már alkalmazni a megszerzett tudást a gyakorlatban! Én mindenhól azt tanultam, hogy ez erőforrások, nyersanyagok korlátozottak, globális veszély fenyegeti a földünket, CO2, NoX, stb, stb! Tehát egy luxus terepjáró pazarlás, annak az előállításából lehet NÉGY városi autót legyártani! Akkor nézzük tovább egy luxus terepjáróból vajon hány robogó jönne ki? A gazdaságosságról a káros anyag kibocsátásról nem is beszélve! Nem mindegy, százon 20 l, vagy 3 liter. Miért pazarolunk, épp elég csórok vagyunk így is.

5) Miért csak a kerékpárokat erőltetjük? Nem vagyok kerékpár ellenes, hanem azt mondom, a motorokat épp úgy népszerűsíteni kéne, mint a biciklit! Elképesztő mennyire le vagyunk maradva, ami máshól működik, az idehaza csak 100 év múlva fog menni.

6) Veszélyes, mert nincs motoros gyakorlatuk a B kategóriás jogsival rendelkezőknek! Megint egy hazai mondás, főleg olyan papáktól származik, akik nem adják át a helyet 85 évesen állami munkahelyen, a fiataloknak! Árulja már el nekem valaki, hogyan lenne gyakorlata ha el van tiltva a motoroktól, hisz nem érvényes rá a jogsija.

7) Egyáltalán 50 cm3 es motort miért lehet vezetni B jogsival? Kérdezem, mi van azokkal a nénikékkel akik a szélvédőre hajolva 60 al mennek az autópályán, vagy egy 120 al bevehető kanyarba 20 döcögnek be, és mi motorosok könnyen utolérjük őket? KÉREM SZÉPEN EZ A VESZÉLYES! Nekik, nem, hogy autót, még szamarat se adnék! Már megint az oktatás, kötelezővé tenném az utóvezetéshez a motoros tudást, így biztosan elég lenne a megszerzett tudás 125 cm3 re is. De nem ám így, hogy egy gépész 3 szor bukik kiváló tudással, a szép arcú és barack fenekű lányka a sötét tudásával ezer hibát vét és elsőre átmegy.

8) Sokan írják egy 125 ös akár 160 al is bír menni? Erre mondom én egy középkategóriás autó 200 al is tud menni! Mi van akkor? Semmi, be kell tartani a szabályokat! Persze a segédmotoros sebesség már régen idejét múlta! Miért? Mert még a biciklis is kikerüli!

9) Üzembiztonság, és környezetvédelem! Folyamatos terhelés alatt, idő előtt szétesik egy 50 es motor! Akkor termeljünk minél több hulladékot, rövid idő alatt, szennyezzük feleslegesen tovább környezetünket? Egy nagyobb motor sokkal üzembiztosabb, és környezetkímélőbb! Ami máshól működik az nálunk sajnos tilos!

10) Kiegészítő oktatás? Visszamenőleg? Tiszta kabaré? Na ne! Amikor bevezetik onnantól kezdve kell betenni B jogosítvány tananyagába, és kész!

11) A Biztonság! A teljesítménynövekedés biztonságosabb közlekedést tesz lehetővé, mivel a motoros fel tudja venni a közlekedés ritmusát! Kérdezem én egy kezdő 21 éves ember A -s jogsival vezethet 150 Le sportgépet nulla iskolai tudással? Szerintem az OKTATÁS színvonala a veszélyes, nem pedig a motorhasználat!

12) Végül! Vegyük már tudomásul! AZ ÉLET VESZÉLYES BELE LEHET HALNI! Akkor tiltsuk meg a kőműveseknek, hogy 10 m nél magasabb falat nem húzzon mert különben leesik? A favágó ne vágjon fát, mert rádőlhet? Miközben megengedjük és segítjük azokat a cégeket, akik rabszolga munkát végeztetnek velünk, amibe mindannyian belerokkanunk! HÁT KÉREM EZ A VESZÉLYES, ÉS NEM 125 ÖS MOTOR!

Megoldás: Reménykedem, hogy nem a költözés!
2010. december 30. 18:36
0
#274 CsigaDT
zsír lenne mert akk nem kéne rettegnem mikor álitanak mega zsaruk mer tén most ugy használom a tuareget mint 50 est mert bele lett ütve a blockba h 50 CM3 de látszik rajta h nem gyári

jöhet pár iv mifelénk is
2010. december 30. 18:43
-2
#275 yami750
régen kellet volna már,jöhetnek az ívek
2010. december 31. 11:08
0
#276 atisrace
#274
Attól,mert szól rá a jogsid,rendszámmal még rendelkeznie kell a motorodnak!
2010. december 31. 15:37
0
#277 M1LAN
#273
szépen összefoglalt gondolatok. gartulálok.
sajnos hidd el a költözés nem megoldás.
2010. december 31. 17:43
0
#278 Nagyapó
Tisztelt hozzászólók!

Jómagam 1966 óta motorozok és emellett 42 évet hivatásos gépkocsivezetőként dolgoztam. Azt hiszem van némi fogalmam mindkettőről.
Valaki azzal érvel, hogy régen a motorjogsi 5000 ezer Ft. volt. Lehet de akkor a fizetés 8000 Ft. volt.
Én azzal sem értek egyet, hogy néhányan (sokan) 250-es motorral szaladgálnak és 50-esnek tüntetik fel, természetesen rendszám nélkül.
A törvények azért vannak, hogy betartsuk őket. A közlekedési morálról már jobb nem is beszélni. Egyirányú utcában szemből motoroznak, piros lámpán lazán áthajtanak, járdán 30-al rohannak, stb. stb. Persze az autósok sem szentek, csak őket védi egy kaszni.Sajnos az utakon közlekedők nem hogy nem segítik egymást hanem a másikat ellenségnek nézik akit kötelező legyőzni.
Mindig külfölddel példálózunk, ott mit lehet csak azt felejtjük el, hogy ott kicsit fejlettebb a közlekedési kultúra, vagy pl. az 50-es re is kell rendszámtábla. Volt szerencsém sok helyen autózni Európában de Magyarország közlekedési kultúra terén hátul kullog.
Én ezen az alapon arra is kiírnék népszavazást, hogy lehessen repülőt vezetni, mert sokat utaztam vele.
Üdvözlettel: egy öreg motoros
Jó utat mindenkinek.
2010. december 31. 22:38
+ 1
#279 jano444
Nemhogy nem támogatnám a könnyítést, de még robogóra ülni sem engedném azt, aki nem bizonyította, hogy alkalmas a motorkerékpárral való közlekedésre. Ez utóbbi fogalom nem egyezik meg az egyenes vonalban, egyenletes sebességgel való haladással, forgalom nélkül.
Az autósok között így is rengeteg balfék van, olyan nulla reflexekkel, mozgáskoordinációra képtelen idióták, hogy egy hullaház meg fog telni, ha ezek motorra ülnek !
Azt elhiszem, hogy a tizenévesek tapsikolnának neki, mert ha sikerült apuval kifizettetni a B-t, akkor lehet arcoskodni kétkeréken.
Némi ismeret és motorozási gyakorlat alapján azt gondolom, hogy felelőtlenség lenne ezeket rászabadítani az útra. Én is kenem neki, ha lehet, nem vagyok bigott ellenzője a gurulásnak, de ezt csak az fogja támogatni, akinek nem sok fogalma van a motorozásról...
2011. január 1. 13:37
0
#280 >>Norbi
#279
Lehet, hogy amikor te ugyan ilyen tizenéves voltál ugyna így "tapsikoltál" volna neki! Nemértem miért kell leszélni minket....
"ezeket rászabadítani az útra" ---- A kutyámra nem mondom hogy ez! Van benned tisztelet dögivel, grat!
Abban viszont igazad van, hogy rengeteg b***fasz van az úton ezt én is tapasztalom mióta van B-s jogsim is!
2011. január 1. 13:53
0
#281 mosön
Pete! Te nagyon lusta emberke lehetsz,mert úgy látom az adatlapodon,hogy még a motort is ingyen akarod megkapni.Pont te nem érdemled meg,hogy motorozzál,Bocs!
2011. január 1. 14:01
+ 1
#282 AmBrUs7
Hát valami van benne hogy a motor eladás miatt vezetnék be inkább a "B"-kategóriával való 125ccm-es motor vezetését.

http://totalbike.hu/magazin/2010/12/28/godor_melyen_a_mot
orpiac/
2011. január 1. 14:16
0
#283 eReS/50/
Szerintem meg, aki letette előtte külön 14-15 évesen az M-es jogsit annak, lehet 125-ig engedélyezni B-vel. Akinek meg nem volt M-es jogsija annak legyen valami kiegészítő oktatás 125-re.
2011. január 1. 14:22
0
#284 varges1
Reméltem ,hogy tudok szavazzni mellette,de csak le-fel mutogató kezecskéket találtam.
Mennyivel érthetőbb és egyértelműbb lenne egy IGEN/NEM rész a témához kapcsolva.
Legyetek jók és ne veszekedjetek..;)
www.vargesmotor.hu
2011. január 1. 21:13
-1
#285 ordog993
Akkor a Runnerem mindjárt csak 125 ös lesz!
2011. január 2. 08:32
-1
#286 crazycross
Jöhet nekem is aláirom.
2011. január 2. 12:15
0
#287 BBusa
fiúk-lányok,

most senki sem fog szeretni, de ha én hoznám a szabályokat 30 év alatt nem adnék nagymotor jogsit és 20 év alatti nem vezethetne semmilyen motort sem. a B-s jogsit pedig leválasztanám a motorozásról.
ha láttatok már motorost meghalni közelről akkor lehet hogy ti is így gondolnátok. ráadásul tökmindegy mert perecelni robival is lehet és ha peched van jön a lepedő..

gumifákat
2011. január 2. 12:36
+ 1
#288 mattyos
ha 10 évvel fiatalabb lennél nem ezt modanád!
ha valakit jó sofőrnek akarsz letudni, ahhoz kell a rutin, valaki meg 20 évesen kezdené? akkor már a büdös életbe nem lesz akkora rutinja mit egy olyannak aki 14 évesen elkezdi a kismotorral és fokzatosan ismétlen fokozatosan növeli a motor ccm-ét....
2011. január 2. 14:07
+ 3
#289 janos21
Sziasztok!
Boldog Újévet kívánok mindenkinek!

Köszönöm M1LAN! Nagyon kedves vagy!

BBusa írja „30 év alatt nem adnék nagymotor jogsit”
Szerintem, a mostani szabály is túl szigorú! Egy tisztességes szakmát akaró, illetve dolgozni akaró fiatalnak törik így le a szárnyait a mai napig! Te ezzel semmi mást nem mondasz csak azt, hogy ne hagyjuk SE DOLGOZNI, SEM TANULNI A FIATALAOKAT! Kérdezlek én? Mire jó, ha tönkretesszük egy másik ember életét? Hajrá akkor válaszunk nekik olyan szakmát, amit egész életükben utálnak. Gyarapítsuk a munkanélküliek, és bűnözők táborát?
Visszaállították a hagyományos szakmunkás képzést, ami 3 év. Szóval egy 14 éves fiatal, aki kimarad a 8 osztályból motorkerékpár szerelő akar lenni, mert ez az élete vágya! Ideális esetben 17 évesen végez, és elkezdhet dolgozni! Most jönnek képbe a tényleg hozzá nem értő, diletáns emberek, pl. egy hozzád hasonló eltiltja a gyerekét a szakmától! Így simán eléri, hogy ne tanulja meg a szakmát, és ne legyen belőle jó szakember! Egyszerű, ha el van tiltva a motorkerékpár vezetéstől, akkor, hogy végezze a munkáját? Kezdje 30 éves kora után a szakmát, és ne tudjon megélni, csak azért mert az apja megtiltotta?

BBusa írja „ha láttatok már motorost meghalni közelről akkor lehet hogy ti is így gondolnátok”
Rengeteg balesetet láttam, fő tevékenységem kívül, munkavédelemmel is foglalkozom! Ha így gondolkodunk, akkor be kéne zárni az összes kőolaj kitermelő kutat, mert veszélyes! A fertőző betegségben szenvedő betegeket kirekeszteni, gyógyítatlanul hagyni, mert fertőzést kaphat az orvos is.
Egy TÖNKRETETT ÉLETT SOKKAL ROSSZABB MINT A HALÁL!

Ezek szerint olyan lump emberek a motorkerékpárosok, hogy mindenkinek Őket kell piszkálni!

jano444 írja „Némi ismeret és motorozási gyakorlat alapján azt gondolom, hogy felelőtlenség lenne ezeket rászabadítani az útra.”

Aki ilyeneket ír azokat az egyéneket felelőtlenség az útra engedni! Had menjenek! Mint írtam a megszerzett tudáson, és a védőeszközökön, van a hangsúly!
Akkor szabadítsuk az útra őket kocsival? Ne má! Miért kéne nekünk még nagyobb forgalmi dugót, és környezet szennyezést csinálni? Mi az unokánktól kaptuk kölcsön a földet, semmi jogunk, hogy tönkretegyük a jövő életfeltételeit! MOTORKERÉKPÁRRAL NINCS DUGÓ! Nem elég magas a benzinár? Meg kéne megtanuljuk végre a motorkerékpárokat kezelni! 125 cm3, épp elég arra, hogy érezzék az erőt a fiatalok!

Azt tudjátok, hogy Magyar ó gon is az amputációk 70 % nem a balesetekből adódik, hanem a cukorbetegségből! Az én ellenségem, az egészségtelen életmód, és a silány minőségű tömegcikkek, nem pedig azok az emberek, akik élnek halnak a motorozásért! A motoros embereket, ott ahol lehet, támogatni kell, nemtől kortól függetlenül!

Talma ezért jutott odáig ahova jutott mert időben kezdte! Sajna nálunk alig van ilyen ember, mert Őket elnyomja a társadalom!

Én 88 óta motorozom, amikor csak tehetem kerülöm az autóba szállást, pedig autóbusz kivételéből minden jármű kategóriára van érvényes vezetői engedélyem. Ha muszáj autóval mennem, akkor az egyterűmben mindig ott a bicikli, és belvárosban nem használok kocsit!

Sokan hozzáértőnek nevezik magukat!
Utoljára én Őket nevezem hozzáértőnek:
Aktív motorkerékpár vezető, aki megfelelő előképzettséggel rendelkezik, elsősorban közlekedésmérnök, gépészmérnök, közlekedési illetve gépész technikus, környezetvédelmi szakember, motorkerékpár szerelő.
Üdv: minden 125 cm3 kezdeményezőnek!
2011. január 2. 14:53
0
#290 WannaBeFosRider
Én bocs, de nem támogatom... Jóhogynem mostmár 50 LE-ig engedélyezzék autós jogsival a motorozást, mert úgyis mindenki tud motorozni... Járja végig mindenki a megfelelő utat... Másrészt akkor borul ez az egész 2év A1 után Korlátlan A dolog... Ha be is vezetik ezt remélem az nem mehet majd 2 év után különbözetivel A-ra, akinek B kateg van meg... De ez csak 1 vélemény, lehet kövezni...
2011. január 2. 15:22
+ 2
#291 jano444
Huszonegyes Jánosnak üzenem :

Mielőtt bármilyen ügyben kinyitná a száját, olvasson. Az talán még menni fog. Mert, ha vette volna a fáradtságot, s értelmezni próbálta volna a mások által leírtakat, nem írkál ostobaságokat.
A döntést ellenzők egyike sem azt teszi szóvá, hogy ki hány évesen kezd motorozni. Azt viszont igen, hogy előképzés és leellenőrzött tudás nélkül készülnek ráengedni a forgalomra olyanokat, akik (esetleg) autót tudnak vezetni. A MOTORKERÉKPÁR NEM AUTÓ !
Tegyük hozzá, olyannyira nem, hogy sok, autót vezető ember motorjogosítvánnyal együtt sem tud rendesen motorozni. Képzeljük el, mi lesz abból, ha a kötelező minimumot sem követeljük meg a forgalomban motorral való részvételhez !
2011. január 2. 20:30
0
#292 eReS/50/
Én meg azt nem értem, hogy mindenki a tapasztalatot emlegeti holott, le van írva a cikkbe rendesen , hogy nem úgy akarják hogy 0 tapasztalattal megkapja az ember a jogsit, hanem MEGFELELŐ KÖZLEKEDÉSI JÁRTASSÁG ESETÉN.
Azt hogy ez pontosan mit fog takarni még kérdés, de nyilván fogják szabályozni, hogy milyen feltételek mellett kaphatja meg az illető a motorra is a jogsit.
Elképzelhető , hogy vezetni kell mellé pár órát motoron is, akik majd most teszik le B-s jogsit.
Sokan írják, hogy ha lesz is kiegészítő oktatás az a pár óra nem számít, na és akkor smkp-nál számít az a 10óra? Mert ott kb. annyit kell vezetni és kész, akárki kimehet az útra jobb esetbe ténylegesen segédmotorral rosszabb esetbe 125össel 50esként. Ráadásul ott általában egy lelakott robogóval tanul az ember amivel váltani se tanul meg kuplungolni se, pedig az smkp-sok jórésze otthon már vmi váltós motort fog vezetni amit valószínűleg még a jogsi megszerzése előtt tanult meg vezetni.
2011. január 2. 22:14
0
#293 Langi87
Emberek nem veszítek észre magatokat hogy mennyire rossz itt lenni!352forintért tankoltam minap...és mire jutottam hogy mind1 h bevezetik vagy sem én akkor is motorral fogok járni!és miért mert gyorsabb közlekedés mindent megér!és igen legyen vizsga de ne legyen már 50forint!a másikkal ne legyünk már rosszak mivel nézük már meg hogy más országokba lehet-e vezetni igen!:D szoval ennyi!olaszban nem egyet láttam hogy 3ültek a motoron bukó nélkül!még 1 juniusban voltam nyaralni dubrovnyikban!ott is az apuka 200robogóval még 3gyerekét szállította rendőr mellett elment és azt sem mondta hogy eeeeee:D szoval miről akartok beszélni? sehol nem vagyunk...jah kiszámoltam hogy kint éltem Kanadában, és ott 180forint volt 1 liter üzemanyag! és akkor nem 140.000forintott kerestem hanem 840.000ft..:D akkor mennyi lenne átszámolva?25forint lenne a reális...:D miről beszél a magyar nép? normálisak vagyunk inkább erről irjatok nagyszájú motorosok!meg volt olyan 15éves és smkval jár..neki aztán tényleg kurva nagy a rutinja!:D mint egy 50éves idős férfinak?nevetségesek vagytok!jah meg az sem veszélyes új gazdag kis pöcs 30gyakorlati óra után rá ül egy 1000gsxr-re mert az tetszik neki!:D az nem veszélyes...és még 1 kérdés ki a tököm gondolja úgy hogy az 50ccm robeszok nem veszélyesek?az autok 70mennek mindenhol akkor megprobálnak mindenképpen legyűrni!:Dmióta meg van az af1 azóta nem próbálnak meg fellökni és megölni...miért?jó kérdés pedig ugyan úgy 60-70et megyek!110kg apám alatt jól nézne már ki 50es robeszon:D 125ös is alig megy alatta:D hozzá teszem nekünk már mind1 mert elkezdtük a jogsit!a következő generációnak szeretném hogy jólegyen!hozzá teszem a motorom is megy 170et de mégsem annyival közlekedem!

széles utat és ingyen benyot:D:D:D:D
2011. január 2. 22:24
0
#294 Langi87
mikor ezt írtam már aludtam!:D szoval a helyes írási hibákért elnézést!de ez sem érdekel!
2011. január 2. 22:26
0
#295 Pete
#281 mosön
Egy kép alatti irásbol állapitod meg, hogy milyen ember vagyok, gratulálok neked ez csak téged minősit. 42 évesen egy kicsit több eszed is lehetne.
Elárulom, neked, hogy egyetemre járok és mellette dolgozok ahogy nagyon sok fiatal rajtam kivül és a saját megtakaritott pénzemből vettem a jelenlegi motoromat. Persze jól esne ha csak ugy az égből lepottyanna egy R6, de nagy a gyanum afelől, hogy nem fog, és ezért próbálom ugy alakitani a dolgaimat, hogy egyszer összejöjjön és legyen rá elég pénzem.
Ilyen mentalitással szerintem TE nem érdemled meg, hogy motorozz.
...bocs.
2011. január 3. 04:40
-1
#296 akos4
Akkor már forditva is legyen igaz! Mi az h én az A1jogsimmal nem vezethetek autót?! Ki kérem magamnak! Legalább annyira tudok autót veteni mint a sok "B"-s váltós 25ös motort!-.-
Ez után a trv. módosítás után lesz ám sok baleset és a végre jo irányba formálódott képet ujra lerontják a motorosokról!
Én nem ürölük neki. Sok 40-50 éves aki életében nem ült motoron az NEM is tud motorozni! Nekem ne szerencsétlenkedjenek az úton, és akk a saját érdeküket még nem is néztem...
2011. január 3. 11:02
0
#297 bogenschutze
akos4!
Kezdeményezz te is aláírás gyűjtést, és meglátjuk támogatnak e.
Ne legyél irigy a másikra, hogy motorozhat.. ezzel minden motoros csak jobban járhat. Ha több a motor jobban figyelnek az autósok, ha az autós néha motorra ül akkor átérzi azt a félelmet, hogy mikor kanyarodik elé egy 2 tonnás vasdarab, mert nem vette észre. Nekünk motorosoknak ez csak jót jelent.
2011. január 3. 12:38
0
#298 akos4
bogenschutze !
szia! nem vok irígy csak nem tudom, miért gondolják, h aki eddig sose ült motoron az egyből fog is tudni vezetni motort. sztem minimum vmi előképzés kéne vagy ilyesmi! mert azért másokra kell figyelni motorozás közben mint autozás közben, nem lehet összehasonlitani a 2-t. Vagy akk csak 25ös robogora lehessen átülni, így jelentős rétegnek kedveznek akik robogóznak B-vel csak ritkán pont ez erő miatt, viszont motorozni nem akarnak mert nem vonza őket a váltós.
a váltós motorozás azért más érzetet nyújt, komolyabb odfigyelést sztem, amihez nem elegendő egy sima B jogsi.
mondom, ha lesz vmi kiegészitő oktatás akk pártolni fogom én is, de így nem tartom annyira ésszerűnek..
2011. január 3. 13:11
0
#299 akos4
ja még annyi, h abban igazad van h azok átérzik és toleránsabbak lesznek velünk akik átülnek, de akik maradnak autóban az csak a sok béna B-s motorost fogja látni, és ezzel mindekt is le fog minősíteni sztem..
nah mind1, majd meglátjuk mi lesz, nyilván nem fogok mérgelődni, h megszavazzák, csak mondtam h van minden jóban is elég rossz, amire azért nem árt odafigyelni!
2011. január 3. 13:13
0
#300 amdor
Üdvözletem, mindenkinek, és boldog újévet!
Én 17 éves vagyok, B kategóriára lesz jogosítványom bizonyos családi okok miatt, mégis mindig a motorozás volt a vágyam, amit meg is tehetek ezzel a jogosítvánnyal, és semmi bajom nincs az 50ccm-rel, mivel a mai 50-es gépek képesek akkora teljesítményre, amit még kontrollálni tudok felelősséggel, komoly motoros gyakorlat nélkül.... Ámde ezeken a motorokon olyan sebességkorlátozás van, ami nem tenné lehetővé a forgalomban való részvételt............
Emellett támogatom a javaslatot, reménykedem, hogy kis pluszképzéssel (+60 000 forint pluszköltség nélkül) vezethetek nagyobb motort.

Széles utat mindenkinek:D
2011. január 3. 16:15
0
#301 akos4
"Ámde ezeken a motorokon olyan sebességkorlátozás van, ami nem tenné lehetővé a forgalomban való részvételt............"

hehe :D ez jo:P
bár még nem találkoztam olyan smkp-val aki 45el tötyörgött vna:) ennyi erővel autóval is csak 50el mehetsz nagyrészt. :P szal majd ezt is tartsd be!;) :D
üdv a klubban amugy:)
2011. január 3. 16:31
0
#302 Langi87
ákos neharagudj képet nem láttam rolad de szerintem apum alatt még a centrod is nehezen ment volna!mivel jóval 100kg fölött van!szerinted mennyivel mennek az autósok?és honnan veszed hogy 40-50éves férfi veszélyes lenne? én adom hogy legyen vizsga de ne 100.000ft! még annyit hogy nekem is volt centro 70volt a vége full gázon közlekedtem és mégis mindenki ki akart nyírni!most van testre:D nagyobb gépem és láss csodát most nem!:) jah és hozzá teszem hogy elég jó súlyban vok és elég sok kocsist vertem már nyakon 23évesen!hidd el kőműves,mellett egédmunkásnak nem fenékig tejfel!jah és hozzá teszem Eszterházy KÁROLY FŐSULIRA JÁROK testnevelő tanárnak készülök!szoval hülye sem vagyok!de támogatom és legyen 11kw a határ!utána viszont a legyen alaposabb képzés mint a mostani!miért irom mert 30óra alatt nem leszel Valentino Rossi és mégis 1000gsxrt kap a "szegény" gyerek...Ennyi...
2011. január 3. 17:04
0
#303 akos4
Nekem is kicsi a mostani BWS, tavasszal szeretnék venni 25ös gépet. Bp-en tényleg kevés az smkp. Én nem is ezt mondom h a "hülye" kocsisoknak jo az smkp is, hanem h 0 rutinnal sztem azért veszélyes fülölni egy 25ös gépre (nem robogora gondolok). Én is támogatnám vmiféle gyakorlati vizsgát előtte. Csak ez meg azért nem jo mert aki csak kocsira akar az emiatt fog puffogni:D
2011. január 3. 18:45
0
#304 Langi87
aki csak kocsira akar jogsit annak ne legyen már kötelező! aki akar élni a lehetőséggel annak legyen vizsga és minden féle biztonsági dolog jogos! de ne legyen már 40-50ezer ft...jah és Ákos4 szerintem is vegyél nagyobb motort vagy robogot apumnak 125 habanája van és nekem meg af1 125...ha azt mondom hogy nagyon durva a különbség akkor nőies voltam! jah és én sem száguldozok! ugyan úgy 60-70nel megyek! apumnak nem köszönnek a motorosok nekem szinte előre!kicsit túlzás, de majdnem igaz a másik meg hogy az autósok neki elöbb vissza szólnak pedig 110kg és én meg 100kgval nyomok fekve de lószart sem tudok!Erről vki vmit?:D szerintem no comment! főleg ahogy kifog nézni most, majd teszek fel képeket 2hét és kész lesz a mocim teljesen!
2011. január 3. 18:51
0
#305 akos4
"aki csak kocsira akar jogsit annak ne legyen már kötelező! aki akar élni a lehetőséggel annak legyen vizsga és minden féle biztonsági dolog jogos!"

szal azt mondod h csak annak kelljen külön vizsga aki motorozni is akar? mert kb ez ennyi erővel letehetne egy A1-et is :D nah mind1 ebbe nem vt sok logika most részedről sztem, vagy én értettem félre akkor.

Igen mindenképp váltósat szeretnék (hisz ezen is tanultam motorozni), cbr-t néztem, ár/értékben az tűnik a legjobbnak, csak még nincs keretem rá. nah meg a BWS-t el kéne adjam hozzá, az meg nem egyszerű..
2011. január 3. 19:23
0
#306 Langi87
várj azt mondtam hogy aki nem akar motorozni csak kocsit vezetni annak ne legyen kötelező hogy csak akkor kaphatsz B kat. jogsit ha motort is vezetsz!ez baromság lenne!
2011. január 3. 19:36
0
#307 akos4
jo igen. de aki meg B-vel akar motorozni és le kell tennie egy ygorstalpalót ugyanugy pénzért, az eggyi erővel már A1-et is letehet. én igy értettem! Ha meg mindenki vezethet B-vel motort akk meg beleépíteném a tantervbe! Csak erre mondtam, h akkor meg a "csak" autósok fognak puffogni..
2011. január 3. 19:53
0
#308 Stáp369
Mi mikor tudjuk meg hogy elfogadták vagy nem?:O
2011. január 3. 21:00
0
#309 akos4
most nem kötözködésből, de olyan nem állhat amugy fel, h akinek van A1-e és B-t akar csinálni annak ugyanugy nem kell egy teljes B-t elvégezni? Gondolok ezalatt mondjuk a kreszre..Tanfolyambol nyilván nem faragnak, így is kevés sztem
2011. január 4. 15:30
0
#310 Shane72
Egy cikk és az aláíró ív letöltése:

http://totalcar.hu/magazin/koz...
2011. január 4. 16:14
0
#311 akos4
nah de emberek! a cikk a totalcaron végig 25ös robogót említ! Azért ez igy már teljesen más! Nem mindegy! ha tényleg "csak" robogóra lesz megszavazva akkor az okos ötlet, támogatom!
2011. január 4. 17:00
0
#312 csory
Szerintem jól van ez így ahogy van! Én minden kategóriát felvinnék 21. évre a mopedot 16 ra! És minden egyes sofőr jelöltet az orvosi vizsgálattal egybekötve elmeorvosi vizsgálatra, valamint pályaalkalmassági vizsgálatra küldenék! Az ittas vezetést pedig azonnali letöltendő börtönbüntetéssel büntetném! méghozzá gyorsított eljárásban!
2011. január 4. 18:45
0
#313 amdor
Üdv ismét!
Ha normális motorokra nem legalizálják, akkor nincs is értelme a változtatásnak, az lenne a jó, ha továbbképzés kéne csak, de nem 100k forintért.......... Vagy simán csak úgy engedélyezzék a 125-ös motorokat, hogy az első két évben 50-es folytással mehet, legalább több ereje lenne mint egy egérnek, de mégse tudnának vele száguldozni, a moped kategóriát pedig, hagyjuk, tökre nem éri meg, fölösleges pénzkidobás, én beszüntetném, olyan fiatalon ne üljenek motorra.
Aki bizonyítja az éretségivel, hogy megvan a kellő felkészültség az életre(mert ez lenne a cél ezekkel a vizsgákkal), én csak annak adnék bármilyen jogosítványt.... Magamat is beleértve:)
2011. január 4. 18:57
0
#314 AmBrUs7
Hát akkor bekaphatják amijük van...mert én rohadtul nem 125ős robit akarok vezetni hanem Endurót....szóval nagyon remélem ez nem csak robogóra fog szólni mert akkor pofára esés lesz akkor hogy levegőt nem kapok!
2011. január 4. 18:58
0
#315 AmBrUs7
"Ha nem jön össze ötvenezer aláírás, valószínűleg nincs ilyen igény a magyar választók között. De a többiek igyekezzenek, mert február 25-ig össze kell szednünk a paksamétát."

Na asszem eddig kell az az 50.000 aláírás..bár nem azért de neten olyat láttam hogy több mint 80.000-ren szavazták meg azt hogy legyen és csak 9.000-ren azt hogy ne :D
Remélem lesz belőle valami..! :D
2011. január 4. 19:00
0
#316 >>Norbi
Az egész a robeszekról szól! Hát az nekem nemkell....mit érek egy 125 ös 4T robival? Ugyan már...az csak közlekedni jó nem motorozni! 125 2T megint más DE akkor is robogó! Amikor volt akkor is utáltam!
Itt jön akkor a képbe, hogy a robogó nem motor? Lehessen már mást is vezetni ha elfogadják! Endúrót SM-et gyorsaságit, bármit! 125 ccm az 125 ccm ne a felépítésén múljon már az egész.....
Remélem lesz belőle valami!
2011. január 4. 20:17
0
#317 >>Norbi
Bár az aláírós gyűjtő ív tetején nem így van megfogalmazva,csak a cikk szól a robeszokról :)
DE akkoris :):)
2011. január 4. 20:19
0
#318 Bokorugró9
Sztem ennek semmi köze a száguldáshoz.aki akar 50-essel is tud 100al száguldani.Ez sok embernek segítene h ne keljen kidobni a pénzt(már ha lenne mit kidobni..) jó ötletnek tartom és én is aláírom,amint lessz lehetőség rá.
2011. január 4. 20:53
0
#319 amdor
az a baj kedves Bokorugró9 barátom, hogy te ötvenessel SEHOL nem mehetsz 100-al közúton, és ezzel válaszolnék akos4 "bár még nem találkoztam olyan smkp-val aki 45el tötyörgött vna:) ennyi erővel autóval is csak 50el mehetsz nagyrészt" kijelentésére is! Autóval hol mehetsz nagyrészt 50-nel? Főútra autópályára, vagy sima közútra gondolsz lakott településen kívül? az úthálóüzat nagy részén igenis mehetsz utazótempóban. VISZONT 50-es motorral mindenhol TILOS (autópályára fel se mehet), magyarul törvényt (jogszabályt) sért, aki többel megy! Vagy ha így se érted nem legális! 125-össel viszont lehet legalább UTAZNI(persze azért nem egy 1000 kilóméteres távon.....)
2011. január 4. 21:18
0
#320 akos4
amdor

Igen, városra gondoltam, mert itt előtte csak erről volt szó!:) Gondolom ezt Te is belátod, h ritka a 45el tötyörgő...a többiben igazad van, én is tudom a seb. korlátozásokat..:)

Bokorugró9

Azért 100hoz már elég komoly tuning kell, ami meg nem jellemző azért a magyar társadalom mert mert pénz és szerviz igényes..
2011. január 4. 22:19
0
#321 Lacee92
Valaki tudna segiteni
Honnan lehet letölteni a szavazó ivet és utána hova kell beküldeni
E-Mailom: havashl@citromail.hu
link is jó
2011. január 4. 22:26
0
#322 &rash
Innen lehet letölteni a szavazó ívet:
http://kep.index.hu/1/0/187/18...
2011. január 4. 23:59
0
#323 klx650zsó
alá kell irni és kész.
2011. január 5. 09:15
0
#324 braunj
Igen kinyomtatod és eljuttatod az alábbi címre.
"A kinyomtatott aláírási ívet kitöltve elpostázhatja címünkre (Totalcar.hu Informatikai kft, 1033 Budapest, Flórián tér 1.). Kérjük, a borítékra írja rá, hogy 125."
2011. január 5. 10:20
0
#325 BogyókaCBR
Jó ötletnek tartom, a "B"-kategóriával való 125ccm-es motor vezetését.
Természetesen vezetési gyakorlattal! Támogatom!
2011. január 5. 12:28
0
#326 >>Norbi
#320
Én nem nyúltam az RS-hez azért tudja a 100at alapból... :):)
Persze nem utazó mert 105 nél már 11 ezret forog....
Utazó 75 az viszonylag "kényelmes neki"
Ez persze mind óra szerint értendő! GPS el bemértem egy 5öst csal...tehát a valós vége 100 körül mozog neki !
Én is elkezdtem gyűjtögetni az aláírósokat ;)
2011. január 5. 16:41
0
#327 akos4
--Norbi

azt hittem robcsira gondolsz. akk nem szoltam, sorry:)
2011. január 5. 17:18
0
#328 >>Norbi
Egyébként én valahogy nemtudom elképzelni, hogy elfogadják...! Ne legyen igazam....
2011. január 5. 17:36
0
#329 csory
Ilyen biztos, hogy nem lesz de ne is legyen! Nekem is meg kellett csinálnom 125 re anno a jogsit meg szerintem közülünk egy pár embernek! Egyrészt ez velünk szemben igazságtalan lenne! Másrészt egy autó és egy motor vezetése nem ugyanaz! Véleményem szerint motorozni nehezebb! És itt tisztelt urak nem a szar robogókra gondolok mert azt még egy balfasz is elkormányozza! Nem kell még több baleset! Mert akkor megint a motorosok lesznek a fő mulatság a híradóban! Én ha lehetne még szigorítanák! Mindenben!
2011. január 5. 17:43
0
#330 P3TY4
Miért ne fogadnák el?
Ha más külföldi országokban elfogadott, akkor itt miértne fogadnák el?
Főleg ha összegyűlik az 50 ezer szavazat.
Motorzni meg sokkal egyszerűbb mint autót vezetni, pláne ha az ember konyít is valamennyit a motorkohoz.
Szvsz olyan mintha biciklivel mennél...
Részemről ez a vélemény.
2011. január 5. 17:58
0
#331 amdor
#329 "Mert akkor megint a motorosok lesznek a fő mulatság a híradóban!" szép jó reggelt kívánok neked is média törvény van... nem lesz több a hírekben, mint eddig, a motorosok nem érdeklik a médiát, azért nem tud senki ezekről az indítványokról se........
2011. január 5. 20:01
0
#332 akos4
P3TY4

most itt elsősorban nem a technikai nehézségekről van szó, hanem, h több koncentrációt, nagyobb figyelmet és legfőképpen Más figyelmet igényel mint az autózás.
2011. január 5. 20:28
0
#333 Shane72
Egy kis információ:

http://totalcar.hu/kozosseg/rs...
2011. január 6. 07:23
0
#334 Hornetcsabi
Gyerekek a mai a1 jogsival sem lehetne SR-eket meg Nsr-eket vezetni. A teljesítmény dologba úgyse megy bele a rendőr, csak a köbcentit nézi. Úgyhogy az a 11 kw határ csak egy dolog, sose volt betartva. Amúgy az ötlet nekem azért nem tetszik mert azok a csírák akik most robogóval tépik mások idegeit azok ezután 125-ös gépekkel fognak szaladgálni. Na akkor lesz csak igazán baj. Nekem nem egyszer okoztak már fejtörést. Emeljék meg a teljesítményhatárt a1-nél és engedélyezzék, hogy a segédmotorok is mehessenek gyorsabban, és ennyi. Akinek nincs rá jogsija az maradjon kismotoros. Mindenki meg tudja csinálni a jogsit. a1 kategória után meg csak különbözeti vizsga kell. Nem kell kresz vizsga csak 1-2 óra rutin, meg asszem 4 óra városi vezetés és ennyi. Pár ezer forint. Na mindegy. A véleményem az, hogy egy 125 ccm 30-40 lóerős motorra igenis vizsgázni kell.
2011. január 6. 09:55
0
#335 Hornetcsabi
Még valami. Sztem. egy 125-ös robogó közel olyan veszélyes mint egy Futura vagy RS. Mindenki csak azt nézi, hogy mennyivel megy. Nem csak az a lényeg! Egy robogó, hiába megy lassabban, sokkal instabilabb mint egy "normál" motor aminek 16-17"-os kerekei vannak. A kis átmérőjű kerék rohadtul rontja a stabilitást. Úgyhogy én gyártani se engedném a 50-esnél nagyobb robogókat, mert szutyadék az összes. Én végigjártam a "szamárlétrát" Simson-80 ccm robogó- 125 powerszelepes DT- 600 Hornet. Több már 13 éve motorozom és a robogóval volt a legtöbb bajom, a kis kerekei miatt. A mostani majdnem 100 lóerős gép sokkal kezesebb. (vannak képek nézzétek meg) Én amondó vagyok, hogyha mindenáron be akarják vezetni ezt a törvényt akkor a leendő vagy már meglévő B jogsisok némi jelképes összegér (max 10-20 eFt) végezzenek el egy rutin vizsgát meg egy forgalmi vizsgát! Ja és a jogsiban tüntessék fel, hogy ezt elvégezte az illető. Az, meg hogy akkor az autóknál is le kellene korlátozni a köbcentit friss jogsisoknál egy baromság. A kis köbcenti némely helyzetekben sokkal veszélyesebb mint a nagy. Pl: előzés.
Üdv. minden motoros cimborának!
2011. január 6. 10:36
0
#336 motorhazpecs
#334 Miből gondolod, hogy 'csírák' akik robogóznak? Ezt így nem kellene...
2011. január 6. 10:54
0
#337 Hornetcsabi
Elnézést, nem fogalmaztam egész pontosan. Én azokra gondolok akik egész nap sőt még sokszor is hajnalban is egykerekezni tanulnak az utcában. Én is átestem azan a dolgon, de én lakott területen kívül állatkodtam a haverokkal. De amúgy írtam, hogy: "csírák akik most robogóval tépik mások idegeit" Nem konkrétan a robogósokra gondoltam, de tény, hogy ezek a gyökerek javarészt robogóval közlekednek. Mondjuk annyira nem is fasza gyerekek, hogy egy váltós motort elvezessenek, mert ahhoz azért motorozni is tudni kell. Ne haragudj, ha megbántottalak! Akinek nem inge ne vegye magára!
2011. január 6. 11:10
0
#338 amdor
Teljesen egyetértek Hornet, ámde jelenleg nem egy 10-20kilós különbözeti vizsga van, hanem akinek B-re van jogsija ugyanúgy a legolcsóbb helyen is perkálhatja a 60 kilót az A1-ért, kresz órákra kell járnia, stb........ Kicsit rohadtul sok, főleg ha valaki túrabiciklin nő fel........ Azt is úgy kell vezetni csak kissé könnyebb........
Egy szóval se plusz 20 órát(csak saccolok most) nem akarok padban ülni, se nem akarok annyit fizetni, mert miből?
2011. január 6. 19:40
0
#339 Hornetcsabi
Amdor---Hát igen sajnos itt tartunk. Elég baj, hogy 60 ezret elkérnek egy "parlagi" A1 vizsgáért. Én 70-ért vizsgáztam le korlátlanra és egy kicsit durva, hogy 50-esre is kb. annyi. Rablás!
2011. január 6. 20:58
0
#340 amdor
Hát igen, ezért is jó lenne ha B-n belül meg lehetne szerezni....
2011. január 6. 21:16
0
#341 Shane72
Aláírási pontok:

http://totalbike.hu/hirek/2011/01/05/nepi_kezdemenyezes_ahol_a
lairhat/
2011. január 7. 08:48
-1
#342 amdor
Meddig lehet aláírni? mivel még nem múltam 18:D
2011. január 7. 16:11
0
#343 >>Norbi
Nem is azzal van itt a gon hogy 60-70 ezer egy szutyok jogsi! Legyen annyi, de akkor a fizetés legyen 3x-os! Akkor nem fog nehezére esni az embereknek...
2011. január 7. 17:39
+ 1
#344 densi
Énis szívesen aláírnám a papírt mivel nekem is 125-ös chopperem van sajnos külföldi papírossal és b-s jogsim
2011. január 7. 19:00
-1
#345 Shane72
Cikk:

http://belsoseg.blog.hu/2011/0...
2011. január 8. 09:34
0
#346 amdor
Talán tényleg lesz belőle valami:D
2011. január 8. 13:03
0
#347 AmBrUs7
Héé emberek!
nagyon sokan félre értettük az egészet velem együtt.sajnos csak 125ccm-es robogóra lesz érvényes a "b"-kategóriás jogsi.
nagyon sajnálom az egészet.azt hittem tényleg lesz valami belőle de motorral kapcsolatban.nem pedig csak robogóval.
remélem most már mindenki tudja a tuti és nem motorral lehet menni majd b-vel hanem csak robogóval.
forrás: neo-fm.
üdv.:ambrus7
2011. január 8. 14:58
+ 1
#348 kutya.
Ambrus: olvasd el az aláírásgyűjtő ívet, hogy mire kérik a szignódat. Egy szó nincs benne robogóról - csak te értetted félre.
2011. január 8. 16:21
+ 1
#349 kopasz66
#347 AmBrUs7. Rosszul tudja, én is gyűjtöm az aláírásokat és idéznék a gyűjtő ív szövegéből :"125ccm hengerűrtartalmat és a11kW-os teljesítményt meg nem haladó hajtómotorral ellátott motorkerékpár -megfelelő közlekedési jártasság esetén - B kategóriára érvényes vezetői engedéllyel is vezethető legyen". Tisztelettel : Farkas József
2011. január 8. 16:21
-1
#350 amdor
mennyinél tartunk, lehet tudni?
2011. január 8. 21:07
0
#351 Shane72
http://totalbike.hu/hirek/2011/01/06/b_125_az_elszant_olvasok_nem_tagit
anak/
2011. január 9. 11:37
-1
#352 P3TY4
Aláírásgyűjtő helyek:

https://spreadsheets.google.co...
2011. január 9. 12:26
0
#353 Pete
Forrás neo fm?
Akkor azok is nagyon jok szövegertesből. Fel kéne venniük egy embert erre mielőtt jól félrevezetik a hallgatókat.
2011. január 9. 12:49
-11
#354 faszom00119
ugy sem szavazzak meg,hiaba almodoztok taplo motorosok.remelem iden is elutok parat..
2011. január 9. 15:45
+ 1
#355 akos4
#354

pont h nem a motorosoknak lenne jó mert nekik már ugyis mind1 mert van jogsiuk nem gondolod? IQ. mit kell itt taplóznod? üres adatlappal huzz a fenébe csicska.
2011. január 9. 16:00
0
#356 AmBrUs7
De neeem aki kezdeményezte...már nem tudom sajnos ki volt...de ő is azt mondta hogy csak 125ccm-es ROBOGÓ!
De úgy legyen ahogy önök mondják!
Annak én nagyon örülnék.
De olvastam neten is meg a NEO-n is ezt mondta az az ember aki kezdeményezte.
De ha úgy van ahogy önök mondják akkor csak örülni tudok.
Üdv.: Ambrus Lóránd
2011. január 9. 16:02
-1
#357 Shane72
http://kuminszerint.blog.hu/20...
2011. január 9. 17:27
0
#358 amdor
356: Így reklámozzák h robogó, de az aláírásgyűjtő íven nem robogó szerepel
2011. január 9. 20:43
+ 1
#359 Hornetcsabi
Kedves "faszom00119" az a tapló aki a világra szart téged! (Bocsi a többiektől a "szép" beszédért, de muszáj így írnom, hogy a kedves tulok barátunk felfogja) Mi a bajod a motorosokkal? Talán az, hogy te kretén vagy és nem tudsz motorozni? Vagy buzi vagy? Vagy impotens?
2011. január 9. 21:45
+ 2
#360 lalifighter
Csak azt nemértem, hogy miért mindig a "nagyvároshoz" (B.P.) méri jópár ember a helyzetet.. Vannak kisebb városok, meg falvak is, ahol szintén rengeteg motoros él/lakik, és ott azért nincs annyira nagy "tömegnyomor" és nem alakul ki annyi veszélyhelyzet,ergo.: nem is lenne annyi baleset. Deazért tudom hogy B.Pesten mien a közlekedés, jópárszor mentem keresztül kocsival-kisteherrel rajta,és bevallom szinte mindig megizzasztott a "küzdelem" .. :D
2011. január 9. 22:39
+ 1
#361 mezga
Hali!

Letöltöttem az ívet, hogy gyűjtök pár aláírást és beküldöm.DE amelyik kollégámat megkérdeztem, egyik sem volt hajlandó aláírni, mondván sok lesz a baleset, meghogy minden siheder 125el fog szaladgálni, ilyenek, nem értem, ennyire szűk látókörű mindenki. Aki eddig is akarta a segédmotorossal (16 évesen) vezette a 125/50-et, akinek meg van pénze nem szarozik, leteszi az A-t és csapatja egy min.400-as géppel. Akit meg nem érdekel nem fog átülni a kocsiból a motorra. Esküszöm azt hiszi mindenki, ha hétfőtől behoznák ezt a lehetőséget, azon nyomban mindenki hétfő reggel motorral indulna...Ráadásul nem veszélyesebb mint kocsit adni 17-18évesek alá.....ÁÁÁÁÁÁ Magyarországon vagyunk, sok ember csak azért nem támogatja, mert maga soha sem ült motoron, nem is fog és akkor ne legyen már jó a többinek sem, menjen el szívjon, menjen el rá az ideje, pár tizezrese...
Én minden motoros előképzettség nélkül ültem segédmotorra, gyakoroltam, aztán mentem forgalomba, ésszel kell csinálni mindent, ugyan ezt meg lehet csinálni 125el is, persze azóta már valamennyi gyakarlatom. Minden felelősség és felfogás kérdése. DE úgy látom ebből semmi nem lesz...
2011. január 9. 22:56
+ 1
#362 amdor
#361 egyrészt, ha sok pénzed van és "nem szarozol" akkor se teheted le 16-17-18 évesen az A-t........... ez hatalmas tévedés!
A másik pedig, hogy nem értem mi az oka annak, hogy ha valaki azt mondja 17-18 éves mindig a béna vezetők kerülnek elő, és a felelőtlenség? Igen én is a fent említett korba esem, de nem érzem úgy, hogy 125-ös géppel akarnék száguldozni, vagy egy autóval mindenkit elütni.......... "Minden felelősség és felfogás kérdése", erre van a vizsga, hogy kiszűrjék, ki az aki nem alkalmas vezetésre!
2011. január 10. 15:18
+ 1
#363 Tuned
Bizonyos feltételekkel már lehet 18 évesen A kategóriád. Egyébként igazad van.
2011. január 10. 16:15
0
#364 amdor
elnézést, sose veszem figyelembe a kis kategóriás jogosítványokat:D, de valóban az alapesetre gondoltam
2011. január 10. 16:17
0
#365 Nándi
"kiegészítő oktatás után akár a 125 köbcentimétereseket is."

A kiegészítő oktatás kb annyiba kerül majd mint az A1 és ezzel a sz@rnak adunk egy pofont :D
B jogsival mellesleg vezethető traktor is amit egy kezdő lehet be sem tud indítani, ha meg netán beindítja akkor majd az elinduláson gondolkodik el.. Akkor ezt meg vonjuk vissza?
Az én véleményem az, hogy engedjük meg és mindenki el tudja dönteni azt, hogy élni akar vagy meghalni és ennek megfelelően közlekedni.. (a teljesség igénye nélkül írtam le a véleményemet mert arra nem tértem ki, hogy a forgalomban nem csak a saját életünk van a kezünkben. Akik kapnak egy új B jogsit azok jobb esetben is csak a járművet tudják kezelni anélkül, hogy a váltógombon nézegetnék, hogy "hányadikban" van. Nekik is meg kell adni az esély h. rutint szerezzenek mert akár A akár B kategóriáról van szó, mindenki innen kezdte)
2011. január 10. 18:53
+ 2
#366 amdor
Nemtudom miről beszélsz, milliószor vezettem már a nagypapám traktorját, és prímán ment, nem olyan nagyon bonyolult dolog, a sebességkeresést meg hagyjuk, nem hiszem hogy ez bárkinek gondot okozna:D azon túl meg senki nem születik rutinnal persze, de aki kap jogsit B-re az se hiszem h rutinos sofőr, node meikünk születik annak? aztán a balesetek legnagyobb részét mégsem ezek az "amatőrök" okozzák, mivel ezek többsége óvatosan vezet.......... motorral ugyanez a helyzet...... amikor kezdő az ember bármiben, mindig óvatosabb.........
2011. január 10. 19:42
0
#367 Shane72
http://totalbike.hu/hirek/2011/01/10/b125_iveket_hoz_a_postas/
2011. január 11. 09:16
0
#368 Shane72
Hajrá, hajrá:)

http://totalbike.hu/hirek/2011/01/11/ha_gambia_velunk_ki_elle
nunk/
2011. január 12. 11:21
-1
#369 Blue_devil
Én is támogatom a B125-öt.....bár a kétségek azért itt is megvannak.

Sokan írjátok, hogy tudás nélkül ül egy 125-ösre.
Nekem volt 2db is....(TZR, FUTURA)...bejártam vele kis hazánkat.
B-s jogsim nincs, AK-val indultam a motoros pályafutásomkor.
Szóval nem is igazán a motor kezelhetősége a gond, hanem a rutintalanság.

Egy motort kezelni könnyen elsajátítható. A titok (szerintem): MENJ....
Ha éves szinten 1-2000km-ert gurul az ipse, az minden csak nem "motorozás", hiszen ez azt jelenti, hogy szépen lecsurog valaki havonta egyszer pl. BP-ről Velencére, Siófokra.


Írjátok, hogy akinek pénze lesz, az vehet majd motort.....
Szerintem akinek pénze van, az
- vagy nem 125-öst akar venni
- vagy most se 50-est használ

Bár az ismeretségi körömben az ilyen emberek minden egyes alkalmat megragadnak a tréningekre......
A gond a csórókkal lesz, akiknek a rozoga kocsija mellé berepül egy 125-ös 30 éves romhalmaz. Mert tuti, hogy nem egy új 125-öst vesz ami 4t, alig fogyaszt, max 110-el tud menni....
A rég gépek meg? Ugye tudja mindenki.....16-18 éves tulajok, sufni tuningolt, széthajtott gépek.....(persze mindegyik általában csak 22-30.000km-ert ment:-)))


Szóval a kezdeményezés jó, de szerintem aki eddig akart 125-össel menni, az elment már és letette az A1-et......
Aki meg kényelmes? Az úgy se fog átülni, hiszen ott be kell öltözni és ugye ez nem működik egy öltönyös úrnál, vagy egy fodrászatból kilépő cicánál.......még akkor se ha egy ZSÍR ÚJ 125-ös gépet adnak a popó alá nekik.

Pesten a fő dugót a Pestiek okozzák, akik még a 5 lépcsőháznyira lévő boltba is kocsival akarnak menni. És ők ezután is ezt fogják csinálni.
A másik gond?
A motorok parkolása, őrzése.... A legtöbb helyen megoldhatatlan.
Én nyár végén költözöm. Bandika megy le anyámékhoz a garázsba, a robogómat meg nem tudom hol fogom tartani.
De ugye panelházba nem tartható semmi robbanómotor, üzemanyag...stb.
Utcán ugye nem hagyom.......
Szóval? És ez csak Százhalombatta, nem is BP.
Míg ezzel szemben azért egy kocsit nem félt annyira senki kint hagyni az utcán.
2011. január 12. 14:21
0
#370 Shane72
Még egy érdekes cikk:

http://totalbike.hu/magazin/2011/01/12/tanuld_meg_szeretni_a_b12
5-ot/
2011. január 12. 14:45
0
#371 amdor
#369: mondasz jó dolgokat, de azért vedd figyelemben, hogy sokan a középréteghez tartoznak, nem csak csórók és gazdagok vannak, az a változtatás főleg nekik lenne jó....
Egyébiránt, pedig csak ismétlem magam, a rutin nem az oktatópályáról van....... Láttatok már valaha olyan kezdő autóvezetőt, aki lerakta a jogsit, és ezért mindenki azt gondolta h tud vezetni? Aki ezt állítja hazudik, vagy elbizakodott képességeiben. A suliban csak alapismeretet kapsz, jelen esetben, hogy kb nem dőlj el az első lámpánál, de ennyi....
A gépek őrzésére pedig ott a mélygarázs, őrzött parkoló hasonlók, egy motor nem olyan nagyon nagy helyigényű valami.........
2011. január 12. 19:52
0
#372 Muflon
Nem lenne itt semmi gond a törvényi szabályozással és vizsgákkal és az egész rendszerrel ha MEGASABB LENNE AZ ÉLETSZINVONAL.De nem folytatom mert valmi burzsoá leugat hgy aki csóró az ne motorozzon.De kedves testvéreim, ez nem Hálivúd..Ízi rájder öcsém...
2011. január 13. 21:26
0
#373 Frigyesmester
Kedves motoros kolléga(#369 Blue_devil ) ha a hozzászólásod alapján kellene megítélnem téged azt mondanám szűk látókörű vagy (csúnyább szóval: gyökér)
Miért is lenne a az öreg gép annyira szar? Mert elhanyagolták? Azt megteheti bárki(és meg is teszik ) pár éves motorral, robogóval is...

A témához
Semmimásról nem szól egyébként a huzavona csak arról hogy nem bízunk egymásban( és talán joggal)

amdornak teljesen igaza van, vezetni közúton tanulunk meg, (szinte) csak rajtunk múlik hogy túléljük e. Aki meg nagy mellényel rutintalanul motorozik és esik az legalább kevesebb kárt okoz mintha autóval okozna...
2011. január 13. 23:50
0
#374 amdor
Kíváncsi vagyok kinek hogy megy, én elkezdtem gyűjteni:
10-ből 2 embert nem érdekel , ezeket meg lehet győzni ha nem lusták h firkantsanak egy nevet
10-ből legalább 6 ember aztmondja, hogy nem, a legkülönfélébb hülye érvekkel, pl több lesz a halálesetXD(mindenkinek szívejoga eljátszani az életét motoron)
a maradék szignál
2011. január 14. 19:30
0
#375 amdor
Ja egyébként a felmerülő, hol tároljam a motorom kérdésre is találtam választ, egy szerintem egészen korrekt 20 ezer forint körüli árért, több motor árusító cég is vállal motortárolást, a téli szezonra(október-március), úgy gondolom, hogy akinek nem mind1 h ellopjáke, és nincs hova raknia, annak megéri....
2011. január 14. 20:13
0
#376 matrex15
17-évescvvagyok és mostkeztem el az A1-et....a kocsival együt...de látom csak robogora lesz jó:D
2011. január 15. 10:27
-5
#377 stuntboyz.roli
sztem hülyeség b-s jogsival A1-et vezetni, én nem irnám alá, lehet hog igy nem kell pénzt kidobni rá addig oké, de ismerek olyan embert aki 50es motorral nem tud normálisan menni pedig motorozik egy idelye, annak a kezébe adni egy 125ös versenymotorot... nem csak magát veszélyeztetné vele hanem a forgalom többi résztvevőjét is, és biztos vagyok benne h nem egy ilyen ember van...
2011. január 15. 11:15
+ 1
#378 amdor
#377 1: az ien balf*ok inkább autóba üljenek? az kevésbbé veszélyes a forgalomban? ha motorozni nem tud meg tanulni "egy ideje" akkor járjon tömegközlekedéssel
2:a többség nem versenymotorra ülne
3:aki leteszi az a1-et az garantáltan Talmácsi Gábor instant? hagyjuk már a szűk látókörűséget, a forgalomban tanul meg vezetni az ember!
2011. január 15. 14:19
+ 1
#379 kalotay
akkor lenne ez még jó ha 50-essel is lehetne vezetni motort ha már B kategóriával is lehet mert lehet egy 50-es jogosítványú ember jobban tud motort vezetni mint kocsiis ekkor lenne értelme igazábol

de azért küdhetnél néhány lapot amit alákéne írattatni
2011. január 15. 16:08
+ 2
#380 kalotay
jobb lenne 1 olyan kérvény ami 50-es jogsival és másfél évi gyakorlattal lehetne125-öst vezetni szerintem ennek lenne értelme
2011. január 15. 16:10
-1
#381 amdor
Akik alá szeretnék írni, ezt nyomtassák ki(bár már előttem is linkelték, de tudom h nem olvassák vissza:D)
http://kep.index.hu/1/0/187/1877/18772/1877273_3da0c8914fe791
2bf80a2c7e4c9e5205_o.jpg

és itt lehet leadni
http://totalbike.hu/hirek/2011/01/05/nepi_kezdemenyezes_ahol_ala
irhat/
2011. január 15. 16:54
0
#382 ApriliaLover
Forgopeti -nek igaza van...
2011. január 16. 10:38
0
#383 c2Z15Ogc1vA6MlS
Ha B-s jogsival lehetne 125-ösöket vezetni sokaknak nagyon jól jönne, de tény hogy veszélyforrás is lenne. Én személy szerint támogatom.
A kiegészítő oktatásnak persze gyakorlatinak kell lennie, és aki nem tud motort vezetni az nem hogy ne üljön 125-ösre, de még 50-esre se!
Én inkább a bicikliseket tiltanám ki a forgalomból 0 kresz tudással, mert sokkal nagyobb veszélyforrás.Ha már vannak külön a kerékpárosokra vonatkozó szabályok, semmit sem érnek ha nem tudják ezeket.Ha mást nem legalááb egy alap kresz vizsga kéne nekik is.
2011. január 16. 13:25
+ 2
#384 amdor
"az első alkalommal egy kisebb, könnyebben kezelhető „A1” kategóriás 125cm3 motoron ismerkedhetsz a motorozás szépségeivel" egy motoros iskola ismertetője A kategóriás jogsira, tehát ezen kezdik a gyakorlást, akiknek nincs tapasztalatuk és nagymotort akarnak is nem 50-esen, tehát egy autósnak is lehet ez a kismotorja!
2011. január 17. 06:37
+ 2
#385 Adryatya
Támogatnám a kezdeményezést, viszont hozzátenném, hogy B kategóriás oktatásba már rég be ellett volna venni minimum pár óra motoros oktatást is akár 50-eseken is, hogy ha már neadjisten annak a frissjogsis autóvezetőnek motorzgatni támad kedve, ne álljon teljesen hülyén oda a frissen vásárolt gyárilag agyonreszelt akár 110km/órával is hasító robogóhoz, mert annak előbb-utóbb csúnya vége van.

A Magyar motoros piac is fel lendülne kicsit legalább, több adó folyna be kormánybácsihoz az eladott motorokból, kevesebb de legalábbis kissebb közlekedési dugóval kellene számolniuk a nagyvárosoknak..... Mindenki jól járna.

Ha lesz esetleg a közeljövőben valahol aláírás gyűjtés, közöljétek légyszi. Én igyeszem ott lenni, habár engem ez a kérdés már nem nagyon érint.
2011. január 18. 13:35
-2
#386 amdor
A gyűjtés ebben a témában ha jól tudom egészen február 25-ig tart...
Aláírni itt lehet:
http://totalbike.hu/hirek/2011/01/05/nepi_kezdemenyezes_ahol_ala
irhat/
2011. január 18. 16:10
-5
#387 hkrisz1
Városban igenis elég az 50-es..
hülyeség hogy fenn tartják a forgalmat..
Ha valaki 1000-es sportgéppel megy szabályosan! azt is lenyomják az autósok, ennyiből azt is vezethetnék B jogsival..

Először fejben tegyenek rendet, + legyen rendes motoros oktatás!
Én itt kezdeném!

És ne hasonlítsuk magunkat Nyugathoz mert nálunk a közlekedési morál a béka segge alatt van!

Nem támogatom!
2011. január 19. 09:46
+ 3
#388 amdor
Kedves krisz, nagy szavak, nulla háttérinformáció....
Egy 125-ös motorral nem csak városban lehet menni, de képzeld el még azon kívül is, és mivel bírja a 100-as utazót(motor, nem robi) igen kényelmesen le lehet vele menni pl a Balatonhoz.
Másrészt Budapesten nemtudom mennyit jársz, de nem mindenhol 50 a megengedett sebesség.... viszont a kismotor B-s jogsival 45-öt mehet vagy kevesebbet(hivatalosan) tehát akadályozza a forgalmat, de ami fontosabb önveszélye üzem.
Harmadrészt pedig a B125 magában foglalja az átképzést.
Tehát, mielőtt okosságokat írsz kérlek olvass utána legalább az adott blogon, mivel ezt én is és mások is leírták már nemegyszer itt!
2011. január 19. 20:12
+ 4
#389 fpeti86
Hát igen lehet itt dobálózni hogy ha valaki 1000-es sportmotorral megy szabályosan azt is letúrják, de itt a szabályszerűséget is nézd!A szabályokat nem alkothatják már eleve úgy, hogy úgyis megszegik.Persze ez így van de nem erre építik.Ahogy az autósok se tartják be az 50-et úgy a motorosok se fogják.Persze sokan a saját biztonságuk érdekében.És szerintem aki ki akar menni robogóval a forgalomba (125 ccm) adjuk már meg neki azt az esélyt hogy kényelmesen tudja tartani a forgalom tempóját, és ne mindenki dudálja le meg csikorgó kerekekkel húzzon el mellette.Különben meg segédmotorkerékpárral 40 a megengedett max bárhol.Az autóknak 50.Tény hogy a mai 50-es robogók képesekk 120-al is menni, de ez rég szabálytalan.
2011. január 20. 08:54
0
#390 amdor
Elnézést a pontatlanságért, én is így tanultam, csak egy kedves kolléga azt írta h 45, és nem néztem utána, mea culpa....
És hozzátenném h nem minden 50-es gép tud 100 körül menni, pláne amíg benne van a gyári folytás.......(amit persze mindenki az első méter megtétele előtt kikap, ha ért hozzá v meg tudja oldani.........)
2011. január 20. 18:06
0
#391 csakez
50ccm miért nem mehet 2 személy-el?
2011. január 22. 08:02
-1
#392 csakez
ja...és a motorosok60% nincs is jogsija semmire!.és azt miért nem nézik meg hányan motoroznak nagymotorral ! (gyorsasági-chopper stb....) jogsi nélkül? az idióták úgy is kihullanak. remélhetőleg csak ŐK! és mást nem sodornak bajba.
2011. január 22. 08:18
+ 2
#393 amdor
Kedves csakez, mindent lehet, de sokmindent nem szabad, remélem érzed a kettő közti különbséget.... A magyar kresz-szabályok szerint 50ccm-t ill. 4kW teljesítményt meg nem haladó egy nyomvonalon közlekedő gépi hajtású járművön (segédmotor) tilos a személyszállítás, tehát a hátsó ülés nem vehető igénybe, ha van is....
Sok országban lehet (pl Ausztria ahol B125 is van, ha jól tudom, de rég néztem) de nálunk nem, illetőleg nem szabad, lehetni lehet....
2011. január 22. 10:08
0
#394 Shane72
http://totalcar.hu/magazin/koz...
2011. január 23. 09:23
-1
#395 greghun
off:
tavasszal tervezem egy 50 ccm-es motor vételét(Derbi Senda kb250eft), na most ha megveszem, és elfogadják a törvényt, abban a pillanatban buktam a motorm árát, mert azután már a kutyának sem fog kelleni az 50ccm :(
/off
2011. január 23. 11:51
+ 1
#396 amdor
50-es motort többnyire eddig is az M-es jogosítvánnyal rendelkezők vettek, ez nem fog változni, viszont jót fog tenni a piacnak ez a váltás, mert a 125-ös motorról már gondolhatja az ember, hogy érdemes megvenni, mert motorozni is lehet vele, esetleg van is benne annyi erő, hogy teszemazt elvigyen egy 100 kilós embert kellemes 80-as utazón mondjuk......
2011. január 24. 10:37
+ 1
#397 amdor
Ja egyébként nem akarnak véletlen némi követési távolságot előírni a motorok mögé, mert én még úgy tanultam, hogy az 0!?
2011. január 25. 11:02
+ 3
#398 densi
vannak érvek ellenérvek! én annyit mondok akit nem érdekel az nem fog motorra ülni, aki meg nem tud motorozni de szeretne, az rá fog ülni. elöbb utóbb szerez tapasztalatot. meg ha sokan kifogásolják a teljesítményeket, kötelezhetik azt hogy tegyenek fojtásokat a motorba. úgyis az az első hogy kiveszik belőle :-)
2011. január 25. 14:26
0
#399 facktor
NOno itt nem arrol van szó hogy CBR 125-öst lehet vezetni csak ha a hülye rendör nem tesz ellene mert a 11KW az nem ez a kategória. Itt arról van szó hogy a 70ccm -es robogóm is ment 105-öt 2ütem, a 4 ütemüek 125 alig tud többet . És most is rengetegen szaladgálnak 50/125ccm-vel. Én támogatom, de az autós oktatásba betennék bizonyos dolgokat, hogy az autós is tisztában legyen dolgokkal.
2011. január 25. 19:17
+ 1
#400 Markusz17
én nekem tetszik az ötlet.
2011. január 25. 20:13
+ 4
#401 milupa
1. Hát sztem aki motorozni akar az haladjon fel szépen a ranglétrán.
2. Nem tudom miért csesztetitek a 50/125 motorosokat ha vagánykodnak vele szitálnak azok is akkorát mint egy 400 sal, amelyik meg ésszel megy azzal nem lesz gond. Ha nincs meg a rutinja akkor mind1 hogy 50-re vagy 25 re ül akkor is fennáll a baleset veszély.
3. Azzal van a baj hogy a sok kis zsurpubi megkapja apucitól majd 25 rs-t meg stb. beleturkáltatt hogy jobban menjen teszi az agyát azt jön baj. Mert nem tiszteli és becsüli meg a motorját, nem maga kuporgatta össze a lovét hanem apuci aki majd úgy is vesz másikat ha összetört.
4. Tök mind1 hogy kicsi vagy nagy az a lényeg hogy motoros vagy!

Mindenki vigyázzon magára és másokra is :) !
2011. január 25. 21:55
0
#402 Shane72
http://totalbike.hu/magazin/2011/01/25/new_yorkban_is_hodit_a_b125/
2011. január 26. 07:57
0
#403 kispest77
Alapvetően szerintem jó kezdeményezés a nagyobb ccm használata. Lehet olvasni pro,és kontra véleményeket ezzel kapcsolatban, az azonban tény hogy baleset esetén nem mindegy hogy az ember 50 vagy 100 km/h-val csapódik bele az akadályba. Ezt azonban mindenkinek magának kell eldönteni. Én több éve robogózok nekem is jobb lenne ha dinamikusabban tudnák közlekedni. Sajnos azonban azt kell látnom hogy akinek 50-es robija van sokat repülőt akarnak csinálni belöle és ha a 125ccm lesz a felső határ azzal sem lesznek elégedettek a robogósok(egy része), és többet akarnak kihozni belőle, ami viszont már "félelemre" adhat okot. De ez már legyen azoknak a problémája akik ezt az utat válasszák, minden szempontból.
2011. január 27. 16:14
+ 2
#404 amdor
Erről van szó, itt végülis érett felnőttekről beszélünk, nem 10 éves kisgyerekekről! Legyen már annyi szabadsága az embernek hogy eldöntse, motorbalesetben akar-e meghalni a hülyesége miatt!
2011. január 27. 16:42
0
#405 AmBrUs7
Elnézést Kispest77 félre nyomtam de nagyon helyes amit mondott!
2011. január 27. 18:40
0
#406 amdor
Sebaj, nulláztam;)
2011. január 28. 08:36
0
#407 amdor
http://totalbike.hu/magazin/2011/01/28/b125_csokkennek_a_balesetek/
2011. január 28. 17:31
+ 1
#408 turázo1
Helló, szerintem 125 ccm-ig nem kellene a15kw-nal gyengébb mocikat,vizsgáztatni de asebességüket 80km-ben kellene maximálni országuton ezzel a sebességgel már lehet haladni és ezen a sebességen arobogók töbsége még elég stabil
Turázo1
2011. január 29. 11:43
+ 3
#409 emgyé
A "B"-s jogsinak már az is nagy engedmény, hogy lehet vele vezetni segédmotort. A mai 50 köbcentisekben (régen volt a Riga, Verhovina, Babetta, Komár 2-3 lóerővel) is van olyan teljesítmény, amit a régi MZ 125-ösök sem tudtak még. (Úgy tudom, hogy az 50 köbcentiig csak a lökettérfogat van korlátozva, a teljesítmény nincs.) Semmi sem hiányzik még, csak az, hogy erre ráeresszék a 125 köbcentit. Lenne baleset bőven, így is sok van.
Inkább olyan irányban kéne módosítani, hogy akinek van "A" kategóriája és egy -gyárilag- két személy szállítására is alkalmas segédmotorja, az mehessen vele másodmagával. De 50 köbcenti felett csak és kizárólag érvényes "A" kategóriával lehessen továbbra is közlekedni. A probléma gyökere ott van, hogy a mai tanfolyamok igencsak felületesek, nincs meg az a szigor és követelményrendszer mint régen. Olyan szarvashibákat követnek el autósok, hogy azért régebben az oktató még vizsgára sem engedte a tanulót!
Félreértés ne essék, nem irigylem azokat akik jogsi nélkül ülhetnének motorra, amikor én vizsgáztam az"A" kat. 350 (azaz háromszázötven) forintba került, a "B" kat. 3700 (azaz háromezerhétszáz) forintba. De ezért a pénzért "B" kat.-ból tisztességes oktatásban volt részünk, a motort akkoriban önállóan kellett megtanulni. De a vizsgán szigorúan vettek mindent. Egyébként később mindenből megszereztem a jogsit, a mai napig van autóm, kis- és nagymotorom.
Arról nem ejtek szót, hogy a jelenlegi nagymotorommal lakott területen a szabályokat betartva közlekedek, de a fiatal hülyegyerekek (tisztelet a kivételnek, vagy akinek nem inge ne vegye magára) simán mennek a "segédmotorjukkal" 70-80 km./órás sebességgel. Sajnos több halálesetet tudnék mondani az ilyen motorozással kapcsolatban, mindegyik szinte gyerek volt még, 18 alatti. Ezen kéne elgondolkodni.
2011. január 30. 14:38
+ 3
#410 mizo
Osztom az előttem szóló véleményét!

Szerintem si több a negatív visszaélés, emg felelőtlenség, mint amenynit nyerhetne vele az ember. A mostani 50 cc semmilyen rendszámmal nem rendelkezik, és azt hiszik felelőségük sincs. Nem akarom én is azokat a sztorikat mesélni, amikor a kis okos 16-17 éves gyerekeknek megveszik ezeket a motorokat, és Ők meg felelőtlenűl száguldoznak az utakon. Sok olyan van, aki rendesen végiggondoltan közlekedik. Ők ne vegyék magukra. De fel sem tudnám sorolni, hányszor volt olyan, hogy vasúti átjáró előtt lassítok a városban a (nagy)motorommal. És a kis robogós, meg 80 al megy át rajta. A rendőr meg semmit nem csinál. Engem megállít, elveszi a papírjaimat, és mivel semmit sem lelt elenged. Itt megjegyezném nem első alkalom, hogy belekötnek a gumimba a szervek. Miért csak a közepe kopott? Jelentem, csaka Continental Road Attack felirat közepe kezd kopni, azaz a borda mélység kb 7 miliméter. Érsd 85-90% a gumi. És ha visszakérdeznél hogy az alföldön hogy kopna a szélle, akkor még fel is jelentene. A lényeg: 50 cc sportmotor utánzat tovább száguld. HAza értem, tovább halloma bőgetéseket. Egyszer csend, és már jön is a mentő. Persze, hogy elesett. Mi lett az eredmény? Meghalt egy anyuka aki várandós volt, meg elcsapta a babakocsit. Mertz zebránál játsza az agyát, nem adja meg az elsőbséget, és nem tud vezetni, mert ezt 5 sávos (érsd 1 jobbra kanyar, 2 előre, és szemben kettő vissza) úton történt. Ahol ha kis esze van,a kkro még egy tankot is ki tud kerülni.

Én ezért gondolkoznék el ezen a jogosítványos dolgon. Sok olyan ismerősöm van aki nem iylen. De mégtöbb barmot látok az utakon, akik uram bocsán lesz@rom hogy megdöglik, de másnak ne legyen baja.... EZektől kellene a motoros, és autós társadalmat megvédeni.
2011. január 30. 15:58
+ 2
#411 Shane72
Azért azzal mindenki tisztában van, hogy akik ide írogatnak azok felelősséggel szeretnének motort vezetni. Akik felelőtlenek, azokat pont nem érdekli ez a kezdeményezés, mert jogosítvány és védőruha nélkül is vezetik a nagymotort.
2011. január 31. 12:14
0
#412 démon
És akinek A korl.-jogsija van az meg 600-as gépre pattan,és 60le a korlátozás?A motorozás elsajátításához több idő kell mint az autóvezetéshez.Motoron nem a kormányt kell tekerni,döntögetni kell,és nem mindegy mekkorát!Könnyen feltörölhető az aszfalt rutintalanoknak .
Széles utat mindenkinek.
2011. január 31. 15:31
+ 5
#413 indiantruck
13 évesen a P21-es motorját hajtottam az őregfataromnak,20 évesen elvették az A kategoriát.18 évesen kezdtem teherautozni,azota elment 23 év máig nem szereztem vissza de sok vas remegett már a lábamkőzt minden méretben,nem a papir a fontos.Egyedűl hajtok sokszor éjjel mert akkor van időm chopper párti vok saját magam épitettem a vasat.Teherautosként is azt mondom todja meg sok mazsola milyen 2 keréken,aki nem birja ugy is kihullik.SZÉLES UTAT MINDENKINEK!
2011. február 2. 15:58
+ 2
#414 Böccy
Nem akarom végig olvasni, meddig lehet gyűjteni? Most nyomtattam ki ívet, íratom alá, igaz, számomra már nem számottevő a döntés kimenetele, de Én is jártam ebben a cipőben ;) Olcsó benzint,széles utat!
2011. február 2. 20:57
0
#415 Shane72
#414 Böccy - tegnap 20:57

Ha nem jön össze ötvenezer aláírás, valószínűleg nincs ilyen igény a magyar választók között. De a többiek igyekezzenek, mert február 25-ig össze kell szednünk a paksamétát.:)

A kinyomtatott aláírási ívet kitöltve elpostázhatja címünkre (Totalcar.hu Informatikai kft, 1033 Budapest, Flórián tér 1.). Kérjük, a borítékra írja rá, hogy 125.
2011. február 3. 08:53
0
#416 Shane72
http://totalcar.hu/magazin/hir...
2011. február 5. 09:04
0
#417 démon
Persze gyűjtsétek az aláírásokat,amikor a szülővel közli valaki,hogy szeretett gyermeke a balesetin fekszik (jobb esetben!)Akkor is kezdeményezné az aláírás gyűjtést?Nem rosszindulat,de sajna ezek a dolgok benne vannak a pakliban!
Még a rutinos motorosokat is éri meglepetés,nemhogy egy kezdőt friss jogsival,Némely 125-ös tud annyit mint egy 400-as gép!Tehát érdemes lenne gondolkodni megéri ?Nem azt mondják,hogy F...sz motoros,Hanem motorosok!Széles utat!
2011. február 5. 10:48
0
#418 Shane72
#417 démon - ma 10:48


"Még a rutinos motorosokat is éri meglepetés,nemhogy egy kezdőt friss jogsival"

Kedves Démon!
Neked van jogsid nagymotorra? Ha igen, Te nem gondolkoztál el azon, hogy a szüleid mit szólnak hozzá? Ha autóba ülsz is benne van a pakliban sok minden.
A mai rutinnal rendelkezők nem kezdőként kezdték? És vajon mivel? Az MZ, a Jawa, a Simson hány cc-s volt?
A F---sz motorosokat hidd el nem érdekli ez a kezdeményezés...
2011. február 5. 14:05
0
#419 démon
#418 Shane72!
Igen van jogsim nagymotorra ,egy 1100as Kawa.De ez nem fontos!
Az én szüleim is ellenezték a motorozást,és nem is fizettek be tanfolyamra.Magam kerestem meg az árát,és az első motoromnak is!Így nem volt más mint elfogadják.(Egy komár volt az első motorom!)Ezzel kezdtem a motorozást.Nem egyből 125ös szekérrel!Volt pár gépem az idők során,és 125ös gépem is van a mai napig!
Egyszerű tematika!Próbálj ki egy MZ ts 125ös-t és egy Aprilia RS gépet!Az eredmény szerintem meglepő!És mindkettő 125ös!
A motorozás nem attól függ mekkora gépet hajtasz ,hanem fel kell hozzá nőlni.A 15 éves a gázt tekeri,a 30éves tudja nem csak ő van az utakon!csak ez a különbség!
2011. február 5. 18:40
+ 1
#420 Shane72
#419 démon - tegnap 18:40

Kedves Démon!
Most nem értelek, írtad, hogy a szülőkkel ki törődik, közben Te is motorozol annak ellenére, hogy a szüleid nem támogatták, ahogy írtad: "nem volt más, így elfogadták". Azt mindenki tudja, hogy veszélyes üzem a motorozás, és tisztelni kell a vasat.
Mégis sok fiatal szeretne motorozni, de nem engedhetik meg maguknak a mai világban a több tízezer forintos vizsgát, így aki nagyon szeretne, és felelőtlen az jogosítvány nélkül vezet, és nem 125 cc-s motort. Melyik a veszélyesebb?
A minap láttam a körúton 2 robogóst is, az egyik utassal volt, és ötvennel szlalomoztak a kocsik között sisak nélkül, ez nem veszélyes?
A kezdeményezés nem arról szól, hogy a B-s jogsival egyből lehetne 125 cc-vel rohangálni, mert mindenképp kiegészítő oktatáshoz kötnék. Így szerintem több fiatal legálisan tudna motorozni.
2011. február 6. 08:47
+ 2
#421 démon
#420 Shane72
Szia!Értem mire gondolsz,és én is motorozom a "tiltás"ellenére.Sőt gondolkoztam is a dolgon,lehet nem annyira negatív a dolog,ha minden 125ös gép rendszámmal marad,és fokozott minőséggel(odafigyeléssel) ellenőrzik a motorok állapotát vizsgáztatáskor,beleértve a teljesítményt is!Ahogy írtad az előbbi hozzászólásodban meg kell valahogyan adni az esélyt az új (kezdő) motorosok számára,hogy a rutint valahogy magukévá tudják tenni!
Balesetmentes széles utat mindenkinek!
2011. február 6. 17:37
0
#422 Shane72
#421 démon - ma 17:37

Köszönöm:)

Széles utat Neked is!
2011. február 6. 18:56
0
#423 N3pp3r
Meg lehet kövezni, de én nem támogatom ezt a dolgot.. sőt, lassan ott tartok, hogy tegyék kötelezővé az M jogosítvány megszerzését azoknak is, akiknek már van B-s jogsija. Nekem volt 250-es motorom, amit vezethettem 125-ös jogsival. Ennek a végsebessége 180 volt.. most ha egy hasonló motort elkezd vezetni egy olyan ember aki nem járta végig a lépcsőket ami a motorozáshoz szükséges, akkor annak bizonyára lesznek következményei /gondolok a balesetre, esésre/. Szerintem ahogy anno én, és még sok másik motoros társam végig járta az utat, és minden percben várta, hogy küldjék a jogsit, úgy más sem hal bele ebbe /és itt jön a pénz kérdés, sokan mondják drága egy tanfolyam. Drága, de az életed még drágább./
2011. február 8. 14:36
+ 2
#424 amdor
Tehát N3pp3r ezzel azt akarod mondani, hogy aki már motorozott 30 órát az profi? Mivel a te drágalátos tanfolyamod nem tud többet, nomármost a többi díjat viszont ugyanúgy be kell fizetni, újra kresztanfolyamra járni, még ha pénze lenne is az embernek rá, azért a gyorsított tanfolyam 1 hónapos tartama nem elhanyagolható. De az ötlet azért is nevetséges, már ne haragudj, mivel az átképzést tartalmazza a kezdeményezés is, tehát ha azt mondod, hogy a tanfolyamon rutint szerez az ember, akkor mi a problémád tulajdonképpen?

Ui.: átolvastam a bejegyzéseket, és ezt most körülbelül harmadszor írtam le, de nem vagyok egyedül, minden kérdés meg van már válaszolva, nem muszáj mindenkinek külön feltenni:D

Üdv mindenkinek!
2011. február 11. 11:39
0
#425 AmBrUs7
Mikor tudjuk meg a végeredményt..?
2011. február 13. 11:52
0
#426 amdor
25-ig megy a gyűjtés......
2011. február 13. 13:59
0
#427 Shane72
http://totalcar.hu/kozosseg/rs...
2011. február 16. 10:51
0
#428 Shane72
Már csak 2 nap a leadási határidőig
2011. február 23. 09:18
0
#429 Shane72
http://kisauto.blog.hu/2011/02...
2011. február 23. 09:31
+ 1
#430 kutya.
Mi közel 120-at gyűjtöttünk...
2011. február 23. 13:06
0
#431 Shane72
#430 kutya.

Az igen:)
Le is adtátok már?
2011. február 23. 17:55
0
#432 Shane72
http://sebessegoltara.blog.hu/...
2011. február 24. 12:03
0
#433 Shane72
Talán meglesz?

http://totalcar.hu/magazin/hir...
2011. február 24. 17:22
0
#434 amdor
Van nálam 15 aláírás, de nemtudom bevinni, a leadóhelyek még működnek? pl Express?
2011. február 26. 19:42
+ 1
#435 indiantruck
Félelmetes mennyi"nagyarc" van itt!Miért nem találkozom velűk kint az uton?Csak 28 éve koptatom őnálloan az aszfaltot 23 éve ebből is élek.Afrika északi részétől az Uralig csavarogtam 2-24 kerékig,125t-ig.Sajnos honfitársaim kőzt vannak a legtőbben akik azt hiszik,hogy a(drágább,márkásabb,nagyobb,modernebb)gép tűkrőzi a tudást,lenéznek másokat.Hiába ismered a vasad ha őnmagaddal nem vagy tisztába!
2011. február 27. 11:47
0
#436 kutya.
#431: igen, még múlt hét elején elküldtem - http://www.hegylakok.hu/2011/0...
2011. február 27. 13:09
0
#437 Shane72
#436 kutya.

Jó kis cikk:)

- fiatal hölgy a pasijának: mi az hogy nem írod alá?! Vagy mindenáron le akarsz mondani pár hét szexről?

A fenti hölgy magabiztos volt, ez tény, és ez megnyugtat, mert azt hittem a nők közül csak én vagyok ilyen elvetemült:)
2011. február 27. 17:57
0
#438 versys
Végre sok gyökér autós aki megszokta hogy megy mint a vak birka most motoron is bizonyíthat!
2011. március 3. 14:52
0
#439 amdor
BUKTA!
http://totalcar.hu/magazin/koz...
2011. március 4. 21:56
0
#440 Jokes
Ezen most ki akadtam:@
azért mert pár barom nem tud normálisan motorozni:@
pedig most az egyszer számítottam az Országgyűlésre.
aki nem tud motorozni ne üljön fel a gépekre, Én meg pár haverom (rajtunk kívül még van pár ilyen ember az országban...) apáink öreg gépeivel tanultunk meg motorozni, hegyi utakon (350-es Jawa-val, Pannónia, 250-es Mz-ék, stb...)
nézetek körül használt motoron, hány Cagiva planet-et találsz papírral? - jobb esetben ha van 2-3, az összeset 50-esként használják, aztán 35 paripa dolgozik benne...
Ha be hozták volna az Országnak 1 picivel több lett volna a bevétele...
2011. május 16. 15:56
0
#441 Robi1987
És akkor már semmi esély? nemáááárrrr! én megtettem a magam részéről amit megkellett vagyis aláírtam! bár hiszek benne h a dolog nem az aláirások mennyiségétől fog függeni!
2011. szeptember 14. 00:04
+ 1
#442 Shane72
Akkor lehet örülni:)

http://totalcar.hu/magazin/koz...
2011. december 2. 06:53
0
#443 pike
Még annyit hozzátennék, hogy semmilyen jogosítvány letételével semmi bajom, nem kívánom, hogy a B-s jogsimmal vezethessek tankot, repülőt meg mittoménmit. Letenném én a nagymotor jogsit is, nem lennék lusta, csak NE KERÜLNE ANNYIBA, MINT A MOTOROM! Mert lehúzás az egész. Amúgy is annyiba kerülnek az új 125-ös motorok, amennyit autóra sem szívesen szánok. ha meg találok külföldön valami motort, akkor is az euro ára az egekben, reg.adó, vám, forgalomba helyezés... nehogy már az állam ne húzza be a motor árának még vagy a felét.
2012. január 10. 13:31

Hírek »

Ha nincs sisak, nincs motorozás sem
Okos megoldás a baleseti sérülések visszaszorítására.
Teszteld le alaposan!
Ha megtetszett, ne csak egy körre vidd el! Motorbérlet a Kawasakitól.
Kedvező ajánlat
Teljes megújulást követően tér vissza a literes V-Strom, ráadásul a nagy túraendurók kategóriájában a legolcsóbb alternatívaként. Utánajártunk, megéri-e az új Suzuki 3,7 millióért...

Események »

Fotókönyv · Szabályzat · GYIK · Kapcsolat · © 2003-2014 Sport Motor