2010. január 17. | szöveg: Kovács Zsigmond
Kevesebb jut reklámra és fejlesztésre – panaszkodnak a motorgyártók, de azért unatkozni 2010-ben sem fogunk…
Jött, látott, és győzött… Mármint a válság. Hiába próbált mindenki így-úgy helyezkedni, ha nincs pénze a vásárlónak, szép lehetsz, de okos nem. Persze a motoros nem az a típus, aki könnyen feladja, így a gyártók egytől egyig felvették a kesztyűt. Lássuk, mivel támadnak 2010-ben uniós testvéreink és a tengeren túli rokonok!
Aprilia
Három új géppel készül átvészelni az évet az Aprilia. Az RSV4 „Válság Edition”, hivatalos nevén az R, a Factory kivitel butított változataként lép színre, és a top modell árának nagyjából 75 százalékáért lesz kapható.
Cserébe az Öhlins futómű helyett Showa-Sachs kombó kerül a gépekbe, a karbonszálas idomokat műanyag elemek váltják, és le kell mondanunk az állítható lengőkarról, villaszögről valamint motorpozícióról. Ez nagyjából öt kilogrammos hízókúrát is jelent, de aggodalomra semmi ok, mert a 999 köbcentis, 65 fokos hengerszögű V4-es marad a régi, tehát továbbra is 180 lóerővel gazdálkodhatunk.
Hogy azok se maradjanak hoppon, akiket nem vert földhöz a krízis, az olaszok elkészítették az SMV 750 Dorsoduro vadított változatát, a Factory-t. A 92 lóerős, 82 Nm-es, elektronikus gázmarkolattal vezényelt V2-esre épülő szupermotó, karbonszálas idomokat, kovácsolt alufelniket, Brembo fékeket illetve új műszerfalat kapott, első villája pedig immáron 43 milliméteres, és Sachs felirat virít rajta. Sportos mivoltát tovább erősíti, hogy aki ABS-t kér hozzá, körberöhögik a szalonban…
BMW
Bajorföldön
előre menekülnek a problémák elől, ami a gyakorlatban annyit tesz, hogy piacra dobtak egy vadonatúj modellt, frissítettek négyet, csináltak egy limitált szériát és még egy ütős koncepcióra is futotta. Ennek finanszírozásához valószínűleg teljes Németországot be kellett tolni ingatlanfedezetként, de a kockázat szinte nulla, mert csupa-csupa sikergyanús masináról van szó.
Az aduász egyértelműen a minden porcikájában új
BMW S1000RR, de sokakat késztethet vásárlásra a dupla-vezérműtengelyes hengerfejekkel valamint átdolgozott kipufogórendszerrel feldobott R1200GS, R1200GS Adventure és R1200RT is. Ezen módosításoknak hála a triumvirátus tagjai 110 lóerővel és 120 Nm-rel folytathatják pályafutásukat, ráadásul mostantól az RT-hez is megrendelhetjük az elektronikusan szabályozott felfüggesztést (ESA).
Ezek mellett a G450X új vezérlőprogramja, váza, futóműve, ülése illetve kipufogója érdemel még említést, no meg a sokat sejtető
Concept 6 tanulmánymotor, mely a „sorhatos” építésmódot hivatott visszahozni a kétkerekűek világába. Bár az új, 1,6 literes, 130 Nm-es, 170 lóerős aggregát egy igencsak impozáns sportmotorban mutatkozott be, első - sorozatgyártott - változata vélhetően valamelyik sporttúra modellben kaphat helyet (pl. K1600LT).
Ducati
Rossi vagy nem Rossi? – mostanában ez a kérdés tartotta lázban a vörösöket, de ez nem jelenti azt, hogy a motorok háttérbe szorultak volna. Ezt bizonyítja például, hogy megérkezett az új Multistrada, ami végre valahára szebb, könnyebben emészthető külsőt kapott, így immáron nem lóg ki a palettáról. Ugyanakkor a valaha „mindenesként” megismert típus erősen eltolódott a túraendurók irányába, jól lehet, a szabad hasmagasságról nem közölt adatot a gyártó.
Sebaj, a képek magukért beszélnek, azt pedig nem tartották titokban, hogy a térhálós csővázra épülő, 1530 mm-es tengelytávú szörnyetegben 1198,4 köbcentis, 150 lóerős, közel 120 Nm-es, nyolcszelepes L2-es dolgozik, hatfokozatú váltóval karöltve. Terepjáró képességeiről a 17 centis rugóút és az 50 millis Marzocchi villa árulkodik.
Multistrada ide vagy oda, a nagy durranás nem más, mint a 1198R Ducati Corse Special Edition. Erről - még Milánóban –
Noriyuki Haga rántotta le a leplet, majd többek között tőle halhattuk, hogy a polírozott alumínium tankkal és speciális fényezéssel csábító talján kétkerekű 180 lóerővel indul csatába, olyan ínyencségekkel kapósabbá téve, mint a versenyzésre optimalizált kipörgésgátló vagy a telemetria adatainak kielemzését lehetővé tevő DDA (Ducati Data Analyser). Countach!

Ezeken felül a Hypermotard megpiszkálása volt még napirendi pont a tavalyi Ducis értekezleteken. Persze a digók ezt a projektet sem söpörték az asztal alá, így jövőre az EVO és EVO SP fedőnevű változatok is ott sorakozhatnak majd a kereskedések polcain. Közös tulajdonságuk, hogy öt lóerővel többet tudnak az alapmodellnél, súlyuk azonban hat illetve hét kilóval kisebb. A két izomagyú tervezésekor a lehető legdurvább szupermotós élménnyel kívánták megajándékozni a műfaj szerelmeseit, olyan kiegészítőkkel operálva, mint az 50 mm-es Marzocchi telópár, az Öhlins hátsó rugóstag, a Streetfightertől átvett digitális műszerpanel valamint a DDA, és akkor a 305 mm-es tárcsákra harapó Brembo Monobloc féknyergeket még nem is említettem.
Harley-Davidson
Amerikai barátaink átláthatatlan modellpalettáján egy profi könyvvizsgáló cég is csak nehezen rágná át magát; a tizenkét másodpercenként automatikusan generálódó felszereltségi és technikai szintek mondhatni szappanopera jelleget kölcsönöznek a kínálatnak.
Ha jól veszem ki a sajtóanyagból, a Sportster családból kimúlt Mr. 1200 Low, megszületett viszont XR1200X, aki - a továbbra is kapható - XR1200-zal akar osztozni a hatalmon. Matt fekete öltönyével és gázos hátsó rugóstagjával jó esélye van a dominanciára, de még lehetnek bonyodalmak.
A Dyna família egy tavaly elvesztett rokon visszatérését ünnepelheti, ugyanis váratlanul feltámadt Wide Glide papa, és 2-1-2-es Tommy Gun kipufogórendszerével már célba is vette a vásárlókat. Ilyen-olyan krómozott csecsebecsék és apróságok alkotta fegyvertáráról 17 ezer oldalon át ír a sajtóanyag, most azonban elégedjünk meg annyival, hogy az oldschoolos megjelenésű chopper 1,6-os Twin Cam blokkal, hatfokozatú Cruise Drive váltóval és ültetett futóművel száll harcba a vásárlókért.
Softailéknál Fat Boy klónja, Fat Boy Lo zavarta meg a nyugalmat. Az alacsony kormánnyal és mindössze 61,6 centis ülésmagassággal berobbanó macsó a környék összes csirkéjére ráúszott, ezzel alaposan kikészítve a házi konkurenciát. A csatából Night Train és Softail Custom jött ki vesztesen, őket az idei évtől kiírták a sorozatból.
Párhuzamosan futó szálként a Harley klán CVO (Custom Vehicle Operation) fedőnevű szekciója szabadjára engedett négy egyedi bringát, melyekbe 1,8-as Screamin’ Eagle (Vijjogó Sas) motorokat szereltek. Az átiratok a cég elitmodelljeire épülnek, méghozzá az aktuális custom trendeknek megfelelően. Egyedi megjelenésüket a különleges fényezés és kerékszett mellett csupa különleges kiegészítő garantálja.
Husqvarna
A Husqvarna tavaly nyáron már
bemutatta 2010-es modelljeit, de Milánóban még egy lapáttal rátettek, sőt kettővel. A középpontban a TE/SE 610 páros helyébe lépő 630-asok álltak, ami nem is csoda, az ultramodern megjelenésű terepes illetve aszfaltos szöcskék ugyanis észbontóan néznek ki, és vélhetően iszonyatosan durván is mennek.
Erre enged legalábbis következtetni, az új, 600 köbcentis (!), injektoros blokk 58 lóereje, és a gépek 150 illetve 158 kg-os súlya. Aki kint járt az EICMÁ-n, láthatta, hogy a páros szélesebb és puhább nyerget valamint átdolgozott világítást kapott, a brosúrában pedig olvashatta, hogy az idomok alatt 40 liter/óra kapacitású üzemanyagpumpa, 300 Kpa nyomásra képes Mitsubishi injektor és 45 mm-es szívótorkok bújnak meg. Izgatottan várjuk a tesztlehetőséget…
KTM
Mattighofenben kulcsra zárták az ajtót, de a válság bemászott az ablakon… Tavaly 450 fős leépítésre illetve 25 százalékos termeléscsökkentésre kényszerült a gyár, és a fejlesztések is megtorpantak kissé, így egyelőre nem jön pl. a Stunt Concept széria változata.
Egyetlen komolyabb újdonságuk a 350 SX-F, panaszra mégsem lehet okunk, az újonc ugyanis igen-igen jól sikerült. Feladata, hogy agyonvágja a nagytestű 450-eseket az MX1-ben, és ezzel egyidejűleg a rivális márkák vásárlóit átcsalogassa a narancssárga kereskedésekbe. A megközelítőleg 50 lóerős, négyütemű gép teljesen új vázra és futóműre épül, irányíthatósága állítólag a negyedliteresekével vetekszik. Ezen felül jóformán csak a 690 Duke versenyképességének megőrzésére jutott energia. Az R kivitel izmosabb fékekkel, titánbevonatú teleszkópokkal és 70 lóerős blokkal lép szorítóba az idei szezonban.
A folytatásban a japán gyártók modelljeit vesszük górcső alá.
Kapcsolódó anyagok:
44 hozzászólás
0

Az Aprilia RSV4 V4es motorelrendezésű :)
+ 1

upsz ;)
+ 1

Amúgy jó a cikk!
0

Tényleg jó cikk, nekem tetszett.
Amit hazavinnék az az Everts replikás KTM, nem vagyok ktm párti, ezt talán BUGIC "barátom" tanusítaná a legjobban :D, de nagyon szép az a motor, gyönyörű, a ktm ért hozzá hogy tudja eladni a motort. Nagyon bejön, emelett igzalmas a 350es blokk.
+ 1

jah érdekes 350 4t!
de kiprobálnék 1et...:D
0

ktm nem lehet rossz, 50 le (Y)
0

Jo a cikk, tukrozi azt, amit eleve gondolok. Azt, hogy en en ilyen tekintetben "orulok" a valsagnak. A valsag kisopri a piacot, eletben maradnak a valodi erteket kepviselo markak es megoldasok (ami tartos, ami bevalt, ami fenntarthato - BMW) es mennek a levesbe a marketingbol meg a dizsajnbol elo markak es megoldasok (KTM), azaz helyreall a rend. Mondom ezt ugy, hogy a pl. a KTM altalanos dizajnja nekem is sokkal jobban tetszik, mint pl. a BMW-je.
Figyeljetek meg, a BMW-t dragan is meg fogjak venni, a KTM-et idovel meg olcson se. Csak ido kerdese es veget er a romanc.
+ 3

Fehércápa ha igaz amit mondassz akkor nem értem hogy a Hearly speciel hogy maradhat életben. Megint lehoztak egykét gyönyörű díszdobozos, szépen fényezett kutyaszart. Szerintem.
+ 3

Harleyrol nem akartam szolni, mar megtettem a korabbi cikkben. : ]
+ 2

Gyerekek mi ez a KTM szidás mindenhol? Versenyképes a márka bebizonyították már rengeteg versenyen. Aki meg versenymotort vesz ne sírjon ha megfelelő szervizelés nélkül szétesik...
És sportmotor! Mi ez a South Park epizód a BMW-nél?
0

Cápa kicsit el vagy tévedve ktm ügyileg.....igen csak ott van a sor elején tudásban,technikában,minőségben...
0

@Husqvarna:
300 Kpa nyomásra képes Mitsubishi injektor
MIKUNI! ;)
+ 1

Fehercapa, a BMW és a KTM-et hogy hasonlitod össze? 2 más szegmens.
+ 1

foxindersox: Abbol a szempontbol, amit irtam teljesen mindegy, hogy a modelek osszehasonlithatoak-e. Amugy miert ne lennenek? A teljes palettajuknak vannak azonos reszeik: pl. nagy turaenduro, 450-es versenyenduro. Van BMW is, KTM is.
lacika_kjc: Nem arrol volt szo, hogy technikailag mit nyujt a KTM, hanem arrol, hogy amit nyujt, mennyire eletkepes pl. valsag idejen. Szerintem szamit, hogy egy marka mit tesz le az asztalra muszakilag, magyaran mi az amit sajatmaga beletesz a projektbe. Marpedig egy KTM-en ami igazan jo (fek, futomu), az nem KTM, meg csak nem is osztrak. Valsagnal az marad talpon, akinel van kreativitas es mindenre kiterjedo aparatus, hogy akar triciklit is gyartson. A KTM max vazat es blokkot csinal, azon meg lehet vitatkozni, hogy hogyan. Dehat igy is szol a szlogen: Ready-to-race, azaz versenytechnika utcara, rohadt dragan. A verseny pedig nem olcso, valsagban a vasarlokor konnyen voksol masra. Mi ebben az erthetetlen?
(Itthon szerintem mar most eszreveheto, hogy a KTM fenylo narancsa, mar nem fenylik annyira. Par ev mulva visszaterunk ra, meglatjuk mi lesz.)
A KTM-et mondtam peldakent - mert arra igaz a leginkabb, de mondhattam volna a Husaberget is, vagy az Apriliat. Ezek is a versenyen elert eredmenyekbol elnek es az utcai valtozataik is kozel versenygepek es mind dragak.
+ 1

Hát nem tudom, szerintem jó mindkét duke is és a 690es sm ek és endúrók is.... és hogy a teló meg a fék nem saját fejlesztés.... ebben én nem látok semmi kivetni valót... szerintem a brembo fékek nagyságrendekkel jobbak mint valamely japánnak. Ja és had kérdezzem meg: japán motorod van(igen), tokico vagy nissin rajta a fék(öööö)? valamint egy valag japán gépen showa villa van....
szóval nem csak a ktm építi be egyéb gyártók elemeit a gépükbe
0

Érdekes hogy egyre több ember szemét szúrja a ktm.
És általába olyanokét akinek NINCS!
Gyerekek használni kéne és nem csak irigykedni!
Aztán más lenne a vélemény!
Az enduro endurocross mezőnybe 80%a ktmel megy mo.n.
A sok hülye jól át baszták őket!:-)
Nekem sok japán mocim volt és van is de sehol sincsenek minőségbe a ktmhez képest!
Aztán most majd jön a sok okos hogy "pedig a havarom ült olyan mellett a buszon akinek mesélték hogy volt és ilyen olyan szar volt."
#17
VG - január 18. 17:42
+ 1

Néztek tévét mostanság?
Ki nyerte a Dakart? csak nem ez az undoritó KTM?
Én még nem ültem KTMen, de ilyen eredmények után nem szaroznám le...
+ 2

két féle ember van:az okos,aki hülyéskedik,és a hülye,aki okoskodik.az utóbbi kategóriába tartozókkal igazán nincs kedvem vitázni,ezért inkább elmesélek egy kis történetet.íme:
volt egyszer egy kisfiú,aki nagyon szerette a halacskákat.magáról is azt képzelte,hogy ő egy hal.méghozzá a legnagyobb hal,egy igazi vízi ragadozó.látták ám a többiek,hogy vmi nem stimmel vele,el is nevezték hát sügérnek.nem is nagyon volt neki kivel barátkozni,így esténként a közeli homokbányába ment és homokból halacskákat épített.egyik este azonban jött egy csúnya ktm-es bácsi és jól szerte de szana széjjel kapartatta a mi sügerünk halacskáit.ekkor szegényt olyan trauma érte,hogy azóta még narancslevet sem iszik.még szihijátere sem tudja rávenni,hogy pattanjon fel végre egy ktm-re,és próbálja csak ki,hogy milyen jó is az egyébként!
na és mi ebből a tanulság?
hát az,hogy,aki úgy szidja a ktm-et,hogy neki soha nem volt nem hogy ktm-e,de még endurója sem,az nem egy jó nagy vízi ragadozó,hanem egyszerűen csak egy jó nagy SÜGÉR!
0

Senki nem szidta KTM-et, csak elorevetitettem, hogy mi fog tortenni vele. Aki vitatkozni akar, azt irja le, hogy ha nem ez, akkor mi fog tortenni szerinte es miert? Abbol, hogy Cyril Despres megnyerte a Dakart (barmivel megnyerte volna), kovetkezik, hogy a gyar gyartaspolitikaja hibatlan? Ebben mi a logika?
+ 3

Egy cég tönkremenetele nagyban függ attól is, hogy mennyire adósította el magát, mennyire vállalta túl magát kalkulációkkal és nagy hitelekkel, amit az eladások csökkenése után nem tud teljesíteni. Szerintem a BMW az aki pont hogy nem hitelezett, hanem volt tartaléka, mivel pont most dobja piacra az ütős modelljeit jó áron, most, mikor a gazdaság növekedni kezd.
egy nagyobbacska gyárnál olyan azért nincs hogy egyet sem vesznek.... És ha nem kell a nagy bevétel a törlesztő részletekre, akkor legrosszabb esetben bezárják a második gyártósort meg elküldenek x embert, de tönkre nem megy.
Amíg nem látunk bele a KTM pénzügyi helyzetébe szerintem fölösleges azt jósolgatni h tönkre fog-e menni.
#21
P071 - január 19. 15:56
0

ezerkettes Ducati és a Husqvarna jöhetne :)
+ 1

Fehércápa , bizony a tévedésedben benne is van valahol a válasz.
A ktm nem attól nagy hogy idén a Dakart megnyerte Despres, hanem attól hogy évek óta sem az ezres sem a 600 as kategóriában nincs ellenfele a Dakarban!Idén sikerült is a Japán cégeknek, üzleti érdekeknek hadjáratot indítani a Ktm ellen , Az utolsó pillanatig úgy is tűnt nem indul a Ktm, hisz gyakorlatilag bojkottálni akarták a 450 feletti motorokat , ezzel némi kapaszkodót nyújtani a többi cégnek, Csak azt nem tudom akkor ki indult volna a dakaron hisz így is a motorok 75% a KTm volt:)
Lehet fikázni köpködni, de bizony az enduro ban ,crossban supermoto-ban sincs mit szégyellnie a cégnek azt hiszem letett pár eredményt az asztalra, így talán nem rengeti meg a cég hírnevét néhány okos ember véleménye:)
Természetesen aki egySsuzuki burgmann szervízigényét kényelmét akarja összehasonlítani Pl egy 660 Smc , vagy egy Exc hasonló adottságaival azt nehéz meggyőzni:)
-2

Petyaa: En is ezt mondtam, hogy pl. a BMW mind technikai, mind anyagi tartalekban alkalmas a valsagos idoszak atveszelesere. Plane ugye, hogy autot is gyartanak es oriasi a bazisuk. A valsag mindig a kis gyarakat tepazta meg eloszor. A KTM kis ceg, pl. egy BMW-hez kepest es egy Kawasaki is kis gyar a Hondahoz kepest.
A Kawasakit csak azok kedveert emeltem ki, akik azt gondoljak, hogy bosz KTM utalo vagyok. A Kawasaki marketingjet ugyanolyan okadek sz..rnak tartom, mint a KTM-et. "A Kawa tok vagany, meg lime, meg Monster, uuu, de fasza!" Kb. ez megy... Pedig nem ettol fasza. Muszakilag is kezd impotens lenni a Kawa. 2004-ben elkezdtek az osszes legendas modeljuket felvaltani vagylami hokedlivel es mar a 2. motort rakjak ossze csak azert, hogy lenyomjak a Busat, de 10 eve nem sikerul. De legalabb mindegyik olyan ronda, mint egy Busnyak.
felni40: A KTM megtehette volna, hogy szo nelkul hadrendbe allitja az EXC 450-et, a tobbi 450-es ellen. De nem tettek, mert az igen erosen ruha szagu volt, hiszen tavaj a 450-es Yamaha N db. 690-es KTM-t vert meg. Ezert visszarinyaltak magukat szukitovel. (Eppen azert huztak ki aloluk a szonyeget, mert a motorok 75%-a KTM volt erosen csokkent az erdeklodes a verseny irant.) Ne feledd azt sem, hogy a 690-es (es 990-es) KTM-ek eraja elott is leteztek KTM motorok de Dakart soha egyik sem nyert, mivel BMW-k es Yamahak nyertek szet magukat.
0

Cápa vazz , már megint az elfogultság ? :-))
Nekem sem jön be a KTM , főleg azért mert drága , de az az érzésem , hogy ezzel a 350-essel nagyot húztak ! Ebben egyesül a 250-esek kezelhetősége a 450-esek robbanékonyságával , és nagy nehezen elhagyták a PDS-t is , szóval nagyon készülnek valamire ......
Azt se a KTM tiltotta meg a többi gyártónak , hogy ne indítsanak motorokat a Dakaron (lényegét tekintve , a sok meló és kitartás miatt le a kalappal előttük)..... Amúgy meg miről beszélünk , Dakar Dél Amerikában ? Először azt hittem mikor meghallottam , hogy ez valami vicc :-)))))
0

Helyesen : Azt se a KTM tiltotta meg a többi gyártónak , hogy motorokat indítson a Dakaron :-)
Ja és kifelejtetted , hogy Gabinknak köszönhetően -1 VB címük van a 125-ös kategóriában !
Az én olvasatomban ez a "Dakaros" szabály módosítás is elég gusztustalannak tűnik a KTM-el szemben ......
-2

Hello Janek, mar vartalak! : ] Hol az elfogultsag? Altalanos dolgokrol van szo, hogy mi a jo valsagkezelo gyartaspolitika. A KTM csak egy pelda volt. A tenyszeru dolgokat megint nem tudta cafolni senki, azt hajtogatjatok, hogy a KTM igenis rohadt jo motor. Mondtam olyat, hogy nem?
Talmarol egy szot sem szoltam, keversz valakivel. En orultem akkor, hogy nem engedte el Kalliot. Ez motorverseny, nem angol krikettklub.
En nem mondtam semmit a dakar szabaly gusztusossagarol, csak leirtam, hogy szerintem miert rantottak ki aloluk a szonyeget. Mindig is, minden versenyszervezonek az volt a celja, hogy a leheto legtobb marka kepviseltesse magat. Nyilvanvalo, hogy kiiktatjak azt, aki dömpingel. Itt viszont ragaszkodnek a szemelyes allaspontomohoz: Ha a KTM tenyleg annyira majer gyar, meg redi tu resz, akkor nyugodtan elindulhattak volna a 450-eseel. Nekik ugyanis volt a palettajukon a szabalynak megfelelo gep. Megmutathattak volna, hogy igenis mekkora aszok.
Nekem tetszik a delamerikai dakar. Jobbak (nehezebbek a palyak), mint Afrikaban. Ez kulonosen tavaj volt igaz, ahol gyakorlatilag mindens szakasz modositottak rajt elott, annyira nehez volt. Amikor a Parizs-Dakar valojaban Granada-Dakar volt, vagy Parizs-Fokvaros, akkor miert nem volt baj, hogy nem Parizs-Dakar? Vagy csak a Dakarnak kell Dakarban lennie, a Parizs lehet akarhol? Ugyan mar! Most ez a verseny, ezen kell menni. A profik profik, Ok elmennek akarhol, az amatoroknek meg mindenkeppen kaland. Nem tok mindegy, hol rendezik?
#27
kerék - január 20. 09:54
0

"2009-ben nem pofont kaptunk a sorstól, hanem egy balegyenest, ami kicsit megzavarta egyensúlyérzékünket, de a KTM nem a kivárás politikáját választotta, hanem azonnal reagált, és elindította újraszervezési programját. Szerencsére még a válság begyűrűzése előtt megalakítottuk a CEE-t, ami a lengyel, szlovák, cseh, magyar és román piacot fogja össze, így már karcsúsított költségvetéssel érkeztünk a rossz időszakba. A KTM megoldotta működésének újrafinanszírozását, tehát a gyár túlélése biztosított. Sajnos 450 embert el kellett bocsátani (2500 munkatársból), és a termelés az előző időszak 95 000 motorja helyett 70 000-re esett vissza. A KTM augusztusban zárta üzleti évét, így a napokban kaptuk meg az első negyedéves zárás adatait, ami alapján mondhatom, jó úton haladunk. Az átszervezéseknek köszönhetően a következő évben már újra nyereséges lesz a KTM, amit sok motorgyár nem mondhat el magáról. "
Egyszóval nem kell szerintem attól félni hogy eltűnik a KTM.
Mint az előbb irtátok kis gyár, nem arra mennek rá hogy gyorsan,sokat,olcson hanem igyekeznek minél jobb és versenyképesebb motorokat kiadni, persze ezt megis kell fizetni. Főleg versenyekre készitik a motorokat ,ebből tudnak most jobban megélni.
#28
kerék - január 20. 10:06
+ 1

Cápa!
Folyamatos fejlesztések vannak, a gyár a 690es KTM-et folyamatosan fejlesztette, legyártotta az alkatrészeket és akkor a verseny előtt nemsokkal megszabják nekik hogy cask 450essel mehetnek? Ez picit igazságtalanság. Rengeteg pénzről van szó amit ráforditottak a 690esek fejlesztésére. Ha időben szóltak volna az uj szabályokrol akkor minden bizonnyal felkészítik a 450-eseiket a versenyre.
0

hát igen csak is azok szídják a KTM-et akik még nem mentek ojanal vagy ha még is nem tugyák megveni.
te halod a BMW az hol van az enduró világbajnokságban halod.sehol.
erzberg-ben a motorok 95%KTM,úgy szint a red bull romaniacs ban.
KTM fojamatosan az enduróban a cross-ban és a supermoto-ban a legnagyob.igen is a KTM gyártya a legjob terepmotorokat.BMW-mivan?
se egy jó fék se egy jó teló semi szar az egész meg hogyan néz már ki.
te meg mongyál már egy ojan nevet aki valamejik enduro világbajnokságon indul és egyszer is nyert BMW-vel na tucc?
szerintem nem.és azt is meg mondom hogy a KTM az nem fog tönkremeni soha.lehet kevesebet fognak belőle gyártani de soha nem fog tönkremeni.te ha lehetne választani én a KTM-et választanám nem a BMW.a BMW az egy nagy szar.én mentem már BMW enduróval 450-es el.és nagy szar halod nem tom mit istenítetek rajta.szar a sújpontja nem ál kézre semi.szarok rajta a fékek és a futómű.szal nagy szar.jah meg 3 szor anyi hozá az alkatrész mint egy KTM-hez.meg nehezeb beszerezni.de enyit eről én a KTM -melet döntök.nem csak azért mert KTM-em van.hanem mert kurva jó gépek.
0

ja amugy kurva szép ez a KTM.isten gép.
-3

Hat igen, ez nem volt szep. Bar papiron a versenykiiras X napon jelenik meg, arrol mar "senki nem tehet", hogy a KTM elore dolgozott. Erre lehet hivatkozni, ami nyilvanvaloan gusztustalan. Mindenki mas elore fejlesztett. Tenyleg kib...szas, de ez van. A normalis allapot az, hogy az utcai gep eladasok jelentik egy gyar bazisat, ebbol finanszirozza a versenyzest, amit aztan reklamkent hasznal fel. Utobbi teljesen jol mukodik a KTM-nel, vannak komoly eredmenyek. Az utcai modellpaletta viszont nagyon gyer, gyakorlatilag egyetlen sikermodel van az LC4-es, amit varialgatnak. Tehat a KTM gyakorlatilag a versenymotorokbol el. Nekem az a teoriam, hogy amikor valsag van es meg a Formula 1-ben is koltsegcsokkento intezkedeseket tesznek, akkor csak a motorsportra tamaszkodni (ami draga) veszelyes lehet a ceg szamara. Valoszinuleg arra kenyszerulnek, hogy a versenysporton belul is egy egy agazatra koncentraljanak es szerintem eppen ez latszik: Megjelent egyetlen egy uj fejlesztes de az "mindent visz" (ezt remeleik).
Szerintem ez nem elfogultsag a reszemrol. Mas gyarak is szivnak. A Kawasaki kiszallt a MotoGP-bol, az SBK-ban sereghajtok, nincs eleg anyagi bazisuk, mert nem arruljak millioszamra a robogokat keletazsiaban es elkovetik azt a hibat is, hogy az utcai tipusaik vizualis elmenyt tekintve kihivasokkal kuzdkodnek - hogy finoman fogalmazzak. Uzleti es tervezoi impotencia gyogyitgatasa Monsterfilinggel...
0

Cápa , az igazság valahol a kettő közt van !
Értem mit akarsz mondani , a legtöbb dologban még egyet is értek , de akkor is nyílvánvaló , hogy nem annyira szar a KTM mint ahogy azt mondják azok akiknek nem tetszik , és persze közel sem olyan jó mint azok szerint akik azt bizonygatják , hogy a legjobb .
Azokról se feledkezzünk el akiknek soha nem volt KTM-jük de istenítik , miközben fingjuk sincs róla ....... ha már a másik oldalt is említették :-))
Gabeszt én hoztam szóba , mert talán az a húzás még gusztustalanabb volt mint a szabálymódosítás .......
Persze a versenyszellem .... ez akkor igaz ha a saját pénzén versenyzik . Ha 1 csapatban alkalmazott akkor azt kellene csinálni amit a csapat érdek kíván , vagy amit mondanak . Ritka sunyi és gusztustalan húzás volt , nem beszélve az azt követő hazudozásról .
A 350-esükre kíváncsi leszek , a hírek szerint a legerősebb MX bajnokságban is indítani fogják . A supercrosst hanyagolják idén is , ott sosem tudtak még bizonyítani .......
#29 , köszönjük a BMW tesztet ! Mostmár mindent tudunk !
Biztosan olyan jó teszpilóta vagy mint helyesíró :-)))
Ha pedig nem vetted volna észre akkor elárulom , hogy van pár elbaszott fazon aki egész jól tud menni a bömössel ....
Annak meg nézz már kicsit utána , hogy a KTM krosszban a legnagyobb lenne !
Az AMA-ben , ami ugye a legerősebb sorozat , még semmit nem tudott mutatni a nagyok közt .... Szóval ha krossz akkor : Suzuki , Yamaha , Kawasaki , Honda ......
Épp ezért fejlesztik ezt a 350-est mert a régi 450-essel nem sok esélyük volt a japcsi gépek ellen ........
-1

#29 ktmexcPatrik azt a jelzőt elfelejtetted említeni hogy szar! :)
Részben én sem értem a KTM-et hogy miért nem vette elő a 450est, de az is tény hogy későn találták ki a szabálymódosítást hivatalos bejelentési határidő ide vagy oda, és tény hogy sok fejlesztésük van a 690esben....
meglátjuk jövőre indítanak-e exc-t. Az lenne a "nyíltsisakos(palik után szabadon...)" ha a 450est indítanák jövőre, és akkor kiderülne milyen a japánokhoz képest 0 fejlesztésről indulva. De azt is megérteném ha ragaszkodnának a 690hez, mert már valag fejlesztésük van benne... Így viszont megint nem fog fény derülni h milyen is valójában!
-3

Na igen, jol mondjatok! Most sem valtozott az, hogy bizonyos kategoriakban tele van a mezony KTM-el es igy ertelemszeruen a legjobb helyeken is van KTM es vannak sorozatok, ahol labdaba sem rug. Az enduro, abszolut KTM palya, nade az enduro, mint tudjuk tirol-kornyeken nemzeti sport. Amerikaban pedig a motocross a nemzeti sport es bizony a KTM nem rug labdaba. Amerikaban nemigen enduroznak. A baja versenyeken is krosszmotorral mennek. Egesz egyszeruen nem divat az enduro. Nekem ez is azt mutatja, hogy a csucsteljesitmeny-orientalt versenyeken ugyancsak cumizik a KTM, a japan markak jobbak. Ahol a szolidabb teljesitmeny is eleg, ott dompingszeru KTM laz van es bizony nyernek is orrba szajba vagy ott, ahol olyan urtartalmu gepekkel indulnak, aminek nincs japan vetelytarsa, pl. supermoto. Igy vegul valahogy sohasem derul ki, hogy melyik is a jobb. Most a Dakaron lett volna nemi osszehasonlitasi lehetoseg, de a KTM ugye nem a 450-es megoldast valasztotta... lehet, hogy sosem tudjuk meg, mit is tud a KTM. De ezzel mar tenyleg elkanyarodtunk a KTM "josag" elemzesehez, ami nem az eredeti tema.
Janek: Ja, mar ertem mire gondolsz Talmaval kapcsolatban. En teljesen mas szempontbol nezem: mindig csak a palyan nyujtott teljesitmenyt figyelem, nem erdekel kinek a penze van benne.
ktmexcPatrikot hagyjuk...
+ 2

szerintem maradjunk abban,hogy amiket itt emlegettek, az közel sem a széria téma... az elején még onnan indult az egész szerintem.
a ktm szériában kapható modelljei pedig nagyon jók. ügye, ready to reace.... nem kell farigcsálni,szériában nyújt versenycsomagot, magas színvonalon, és nagyon drágán. valaki ezt választja, a fúrás faragás,tuningolás helyett. én is ezt választottam.
a másik dolog,hogy azért az emberek 90% -ának tök mindegy, milyen motoron ül :D
egyébként én nem vagyok megrögzött ktm mániás, nekem még minden motor tetszett eddig, amin ültem :):)
0

fehércápa ez nézőpont kérdése, nézhetjük úgy is hogy az összes japán cég lebutította az egykor sikeres 650 es endúroját utcai filléres fos anyagokból összekalapált szarrá,és semmit nem tudnak felmutatni ebben a kategóriában a KTM milliárdokat költött fejlesztésekre , és gondolom Számoltak a következő évtizedben még a Dakarban lévő szereplésre, ezért volt bunkóság az egyik napról másikra bejelentett változás.
ettől függetlenül sztem nem kell összefosnia magát a KtM nek ha átállnak majd 450 re:)
Bár így valóban talán, majd más márkák is labdába rúghatnak:)
0

Ja még annyi hogy persze ezeknek a 690 nek semmi köze a megvásárolható , kereskedelmi forgalomban mozgó 690 enduro R hez
Mé nem épített a yamaha is az XT ből:) de a Hondának ott van a valóban sikeres XR ami sorra verte a kTM Sxc ket A BAJA 500 on
0

mostmár többször olvastam hogy KTM és a supermoto... ezt magyarázza már meg valaki? Mert ebben a sportágban nem ök uralnak. Persze nyertek versenyeket, EB-t vagy VB-t de nem ugy mint enduroban (fölényesen).
0

Cápa , nem tudom mikor fogod végre megérteni , hogy a krosszban nem a csúcsteljesítmény a lényeg !
Multkori vita után elővettem az előző évi AMA SX versenyeket és mindjárt az Anaheim 1 futamon 0,7 mp-en belül volt a 450-es kat. győztesének legjobb köréhez képest a Lites győztes legjobb köre :-o De tudjuk , hogy volt már fordítva is ......
Ezt mivel magyarázod ? :-))))
-1

Janek, most nem igy ertettem kivetelesen. Hanem ugy, hogy a krosszmotorok jellemzoen erosebbek enduromotor tarsaiknal. Es a KTM jellemzoen a "gyengebb" kategoriaban szerepel jol.
Egyebkent sosem fogom megerteni, mint ahogy Te sem azt, hogy a kezelhetoseg es egyeb f...sagok csak akkor kezdenek eloterbe helyezodni, amikor a lovak szama mar elerte a "vezethetetlen" szintet. A nagy krosszgepek elertek mar, ugyhogy a pont ilyen ertelemben Nalad van, ezt mar tultargyaltuk. De azert a 80cc-s 4T krosszmocit meg mindig megneznem (ha egyaltalan lenne ilyen), hogy mire megy 2T tarsa ellen, de ezt a temat itt fejezzuk is be.
0

ducati-éknál valami gáz lehet,meglepően rusnya az a fehér
0

countach :D:D:P Fasza cikk 5*
Érdekes, csupa marketing diplomás ember húzza itt le a budin a gyárakat :P
0

még elöb a BMW-ről volt szó.hát akor hol van a BMW-a cross-ban?sehol
akor mért kell anyira isteníteni?meg az enduroban?.és ben van a BMW a supermotoban?stb.
mi a faszomtol ojan jó motor?mongya már meg valaki.
hát igen én szernintem a KTM az versenyképes bármejik japán gépel szemben.egy a felfügesztés más a fékek szempontjából is.
KTM-nek önindítósak a cross gépjeik.és az nagy előny.
magyarul minden kategóriában más gép jó.de biztos hogy egyikben sem ál az utólsó helyen a KTM.
#44
lalu - február 10. 17:23
0

Hú mi van itt!Első motorom 1000 cbr honda volt jó motor,de már 10 éves volt utánna vettem egy fz6-os yamahát jó volt az is de annyira unalmas volt hogy nem élveztem a motorozást!Aztán jött 2 db 640-es supermoto utánna volt egy 640-es duke most meg van egy 950-es supermoto,gondoljátok ha lett volna valamilyikel is különösebb bajom akkor nem váltok márkát?Izgalmas,megbizható motorok ezek már semmivel sincs velük több probléma mint más márkákkal!ja és nem jön veled szembe minden kanyarban egy márkatárs bár én ezt sajnálom!