Az új szerződés-minta nem magyar találmány. Már egy évtizede ilyet használnak Európa fejlettebb részén, sőt: a hazai tulajok maguk is kiegészíthették a szabvány, papírboltban is kapható hárompéldányost, ha igazán gondosak akartak lenni.

A módosítás lényege, hogy egyfajta jegyzőkönyv lesz mostantól az okirat. A megszokottakon túl, számos kiegészítő és a körülményeket pontosító adat fog belekerülni. A legfontosabbak ezek közül a jármű színe, lökettérfogata, a forgalmi engedély/törzskönyv száma, külön megemlítve az okmányok/kulcsok átadásának idejét. ’Szokásos’ magyar hanyagság, hogy a külföldi példától eltérően, nem rögzíti óra-perc szerint az átadást. Így nyitva hagyja a lehetőségét, a frissen vásárolt motorral elkövetett gyorshajtás vitás rendezésének.

De nem ez a legnagyobb probléma. Ugyanis sem a boltokban kapható, sem az okmányirodai vagy a magyarorszag.hu oldalról letölthető adásvételi szerződés nem teljesíti az új elvárásokat.

Tehát adott a rendelet, aki nem tartja be, azt jelenleg csak szóban figyelmeztetik, júliustól azonban meg is tagadhatják a tulajdonjog bejegyzését. De az, hogy milyen módon teljesíthetjük ezt törvényi elvárást, továbbra is kérdéses.

Frissítve: a jelenleg hatályos, hivatalos adás-vételi szerződésminta letölthető a KEKKH honlapjáról.