2012. január 24.

NessCafé

Először is hadd kérjek elnézést a gyenge szóviccért, de maga a motor is legalább olyan képtelen, mint a címként szolgáló kifejezés. Amerikában is tarol a klasszikus utcai versenygépek divathulláma, az építési alap tulajdonképpen bármi lehet...
Egyértelműen a kecsesebb, egyszerűbb motorok irányába fordul az amerikai Victory cég, a 2013-as modellként bemutatott Judge is ezt az érzetet erősíti, hiszen ez a vas inkább a Harley V-Rod sorozatának állít konkurenciát, mint a szó hagyományos értelmében vett csoppereknek.

victory arlen ness
Így fest egy túramotor a tengerentúlon. Nem az európai hágók szűk fordulóira méretezték...


Korábban is találtunk olyan gépeket a márka kínálatában, melyek motorépítő műhelyek segítségével születtek, ám ezek jellemzően a túldíszített, európai szemmel szinte használhatatlannak tűnő szerkezetek voltak. Ezért is üdítő látvány a nemrégiben bemutatott café racer építés, mely a Judge műszaki alapjait kölcsönözte, de a végeredmény aligha emlékeztet a sportos, de dundi powercruiserre:



Természetesen a gép az amerikai piacra készült, hiszen bármennyire is lefaragták a gép tömegét, Európában a café racer fogalomhoz olyan gépeket társítunk, melyek kétszáz kiló körüli önsúllyal mérlegelnek, és olyan keskenyek, hogy a térdünk szinte összeér a filigrán üzemanyagtank szorítása közben. Az építés egyébként Zach Ness fantáziáját és mérnöki képességeit dicséri, és a munka során nem csak megjelenésében változott a Victory Judge alapmodellje: az Öhlins TTX felfüggesztésnek köszönhetően jobb lett a gép stabilitása és nőtt a hasmagassága is, illetve a saját készítésű kiegészítőknek köszönhetően a café racer lényegesen könnyebb, mint a donorként szolgáló motor.

victory arlen ness

A blokkhoz nem nyúltak a műhelyben, hiszen a menetteljesítményre szériaállapotában sem lehet panasz: az 1731 köbcentiméteres, 50 fokos hengerszögű, levegő-olajhűtésű V-Twin blokk több mint 150Nm forgatónyomatékot tud, közel száz lóerős csúcsteljesítmény mellett.
cimkék: cafe racer · Victory

13 hozzászólás

+ 2
#1 illegalrider
Bocs a hülye kérdésért de ennek a Zach Ness-nek van nemi köze Arlen Ness-hez? (leszögezném nem az épített motorok a fő érdeklődési köröm így bevállalom a minuszokat is) amúgy jópofa a gép, frankóbban néz ki mint a donor motor, én mar így kuldenem is a gyártó sorra hogy jöjjön szériába;)
január 24. 11:37
+ 2
#2 kutya.
így van, ők nem csak névrokonok :) ha jól emlékszem, akkor Zach Arlen unokája.
január 24. 12:11
+ 1
#3 illegalrider
Köszönöm kutya mester ;)
január 24. 16:38
+ 1
#4 Berber
Az egész motor szépen egyben van, csak az a kipufogó olyan mintha egy Colásdobozból csinálták volna. Az nagyon idegen.

Apropó Amerikában nincs hangerő korlátozás? Vagy ez nem nyitott dob?
január 24. 16:42
+ 1
#5 kutya.
van korlátozás, de lényegesen engedékenyebb, mint az EU-s. anno az OCC-ben egy teljes rész szólt arról, h miként kell átépíteni a vasaikat, h Európában is forgalomba helyezhetők legyenek.
január 24. 16:56
+ 1
#6 rabid
Sziasztok!
Szép lett a bringa!
Egyvalami azonban érdekelne,milyen lehet az üléspozíció?
Véleményem szerint a lábtartó,nem igazán raceres helyzetben van!?
január 24. 18:30
0
#7 illegalrider
#6
Van benne valami! Talán ha a dekli másik oldalán lenne... De ok nyilván jobban értenek hozza mint mi
január 24. 18:37
0
#8 Csaszi4
Én úgy bevezettem volna az üléspúp alá azt a 2 pléh végdobot! Annyira oda illik, nem is értem!
január 24. 20:19
0
#9 Dynomen
Már nem azé a 2 filléré, de ehhez különleges hőálló farmert is adnak, hogy ne égjen le a vádli belső része mikor vezeti a paraszt?! XD Nem értem hogy lehet így kialakítani a kipufogó rendszert........ Pont nem jó a pozíciója, de jól néz ki......... Ti mit gondoltok? Személy szerint egy ilyen motort élvezni akarnék és nem arra koncentrálni, hogy kapok tőle egy tetoválást "harmad fokon".
január 24. 22:57
0
#10 Dynomen
Jah most látom , h valami rá van tekerve a kipufra , valami hővédő tekercs lehet rajta, vajon az meddig bírja, spec nekem elég gagyi, inkább meghagytam volna a chrom feeling-et, biztos jobbal illene, ez olyan hatást kelt mint egy üveggyapottal szigetelt régi vízvezeték cső. A motor önmagában király.
január 24. 23:01
0
#11 joe3650
Ez gusztustalan két gép!
január 25. 09:51
0
#12 dracula#25
egy nagy amerikai szar
január 25. 14:16
0
#13 xjr-betyár
Lehet,higy a lábszárad is be kell fáslizni azbeztzsinórral, úgy nem pörzsöli le a kipuf.
Am. fasza
január 25. 20:36

Hírek »

A legszorosabb befutó
Chrobák Jani mindössze fél motorhosszal maradt le az aranyról.
Tavaszi motorápolás (x)
Tippek szezonkezdetre: miként tarthatjuk tisztán gépünket egész évben?
Őrült befutó Doningtonban
Jonathan Rea legutóbbi futamgyőzelmét még sokáig fogják emlegetni...
Fotókönyv · Szabályzat · GYIK · Kapcsolat · © 2003-2010 Sport Motor