Egy teljes modellpalettát felvonultatna az egykori talján gyár a nemrég bemutatott, félliteres, 47,6 lovas erőforrásra. Akad a sorban a Multistradára hasonlító, fűzöttküllős kerekű túraenduró TRK502 néven, a klasszikus vasak kedvelőinek pedig itt a hetvenes éveket - no meg kis áthallással az Isaura sorozatot idéző - Leoncino.

benelli-leoncino-7142
Honnan ismerős a név? Az olaszok 19-es első keréken futó újdonsága egy korában forgalmazott, 125-ös, négyütemű Benelli sportmotor nevét örökölte

A tulajdonos, a kínai Qianjiang Group komolyan vette a motorépítés kérdését, és az olcsó robogók után most egy ötvenes csúszószár-átmérőjű első villával, radiálisan rögzített féknyergekkel és fénydiódás lámpatestekkel felszerelt géppel rukkolt elő. A mindössze 170 kilós saját tömegű scramblerrel a retroirányzat sokadik hullámát lovagolnák meg, olyan ellenfeleket párbajra hívva, mint a Ducati Scrambler vagy éppen a Triumph sorkettes modellcsaládja. Bár a modell jelenlegi formájában csak egy látványos, de gyártásra kész koncepció, a milánói motorkiállításon megjelent gyártó úgy nyilatkozott, legkésőbb 2016-ban már a szériaérett változattal szeretnének megjelenni az európai és ázsiai piacokon.