A második világháborút követően a tengerentúlon és Japánban is egyre nagyobb számban jelentek meg az épített vasak, ám az amerikai és a távol-keleti kultúra igencsak eltérő irányba terelgette a flexet ragadó fiatalok gondolatait. Az USA-ban az első fék nélküli, minimalista, hátsó rugózást nélkülöző chopperek voltak a legnépszerűbbek, Japánban pedig a korántsem praktikus, ám annál meghökkentőbb Bosozoku gépek.
A két irányzat akár hasonlónak is nevezhető, hiszen a kényelemhez és a használhatósághoz vajmi kevés közük van, megjelenésük mégis merőben eltérő, s egyértelműen a japán átiratok a meghökkentőbbek. Autók és motorok is készültek ilyen stílusban, s a két- és négykerekűek közös jellemzője, hogy eltúlzott plasztikhegyek és veszélyesnek látszó, s minél hangosabb kipufogók díszítik őket.
A motorokon ez különösen furán fest, a látszólag találomra felszórt fejidom, a gyakran infantilisnek tűnő fényezés és az égbe meredő krómozott csövek a teljes értelmetlenség határát súrolják.
Az ijesztő külsőhöz hasonló habitus is "járt", ezért a Bosozoku bandák a híresen szigorú japán elvekre fittyet hányva üvöltő kipufogókkal, őrült tempóban száguldottak át a tömött városokon, a vasakra pingált felkelő nappal hirdetve hazafiasságukat. Ez a motívum - csakúgy, mint a lépcsős, függőleges ívben végződő nyereg - kötelező eleme a Bosozokunak, de a két fontos ikonon túl mindent szabad, ami bizony meg is látszik a gépek összképén.
Ha a motorok nem keltettek volna feltűnést, vezetőik gondoskodtak róla, hogy senki ne maradjon le a "Bosozoku-élményről". Fehér munkásköpenyt húztak, és egyszerű fegyverekkel, lánccal, fakarddal szerelték fel járgányaikat, s ez nem csak a lakosság, de a rendőrség figyelmét is felkeltette.
A stílus szerves része a hangutánzás, amikor a motort pörgetve megpróbálnak „eljátszani” egy ismert számot. A műsorszám támogatója a helyi kuplungtárcsa-készítő manufaktúra...
Ennek eredményeként a hetvenes-nyolcvanas években már csak szigorú felvezetés mellett kelhettek útra a bandák, hogy se viselkedésük, se tempójuk ne okozhasson felháborodást a járókelőkben. A korlátok közé szorított "szabadság" alaposan megtizedelte a bandák létszámát, így a nyolcvanas években még negyven-ötvenezer főre becsült réteg a japán rendőrség szerint mára töredékére zsugorodott, s az égbe törő kidörrentők csak stíluselemként maradtak fent - a látványhoz kapcsolódó erőszak és tömeg már a múlté.
Dokumentumfilm is készült a jelenségről "The Speed Tribes Chronicles" címmel
A közel százharminc-milliós Japánban csupán egy maroknyi képviselője maradt a stílusnak, s a hivalkodó vasak inkább kiállításokon tündökölnek, mintsem a nyüzsgő városok forgatagában. A Bosozoku-láz lecsengése után divatcikként tértek vissza a konszolidáltabb átiratok, s ma már nem lepődünk meg, ha a marcona tekintetű, fehér köpenyes ifjak helyett lenge ruhában pózoló lányok ülnek a magasra törő nyergekben...
Ahogy tömeggyártás puhította és formálta a puritán chopperek radikális világát, úgy lazult a Bosozoku is, beolvadva az új évezred városképébe, s csak a régi fotók és filmek emlékeztetnek rá, hogy valaha a lázadó ellenállás és a nyílt erőszak ikonjai voltak a feltűnő és hangos gépek.