Ismét egy lenyűgöző mérnöki alkotás látott napvilágot, mégpedig a Maxicorp Autosports és a MADMAX versenyistálló közös munkája eredményeként. Az Eisenbergben ugyanis egy hosszában beépített, V8-as blokk dohog, mely bár hagyományos, 95-ös benzinnel üzemel, mégis akár ötszáz lóerős teljesítményre is képes a beállítástól függően. A mérnökök elmondása szerint ez azért is kiemelkedő eredmény, mert sem feltöltőt, sem más kiegészítőt nem alkalmaztak az építés során.

eisenberg-v8-motorkerekpar-6160
Mérőpadon az ötszáz lovas V8-as

A 10 500-as percenkénti főtengelyfordulatra képes V8-as elképesztő teljesítménye és nagy külmérete ellenére sem túl nehéz, mindössze 82 kilót nyom, így ideális motorkerékpár hajtására is. A háromezres erőforrás ugyan nagyobb, mint egy átlagos motorkerékpár-hajtómű, mégis maga az elkészült járgány átlagosnak mondható - rövidebb, mint például egy Ducati Diavel.

eisenberg-v8-motorkerekpar-6162
Máris bizonyított - az Eisenberg nemrégiben 207 mérföld/órás végsebességet ért el az állórajtos, egy mérföldes próbán

A lehengerlő blokkhoz hatfokozatú váltó, nyomatékhatárolós tengelykapcsoló és lánchajtás kapcsolódik, az Eisenberg V8-asa ezen, illetve a 240-es hátsó abroncson keresztül mozgatja a lenyűgöző csupaszmotort. Nem valószínű, hogy tömegével érkeznének megrendelések az egyedülálló óriásra, ugyanakkor már létezése is örömteli, hiszen kiváló ellenpéldát állít az egyre kevesebb hengerrel és kisebb összlökettérfogattal készülő, kompresszoros, illetve turbós kétkerekűekkel szemben.