Valódi úttöréként aposztrofálhatjuk a Yamaha nagyágyúját, elvégre a másfél évtizede megjelent FJR a maga nemében tényleg egyedülálló volt. Olyan dinamikát kínált a túraszegmensben, mely az ezredfordulón még korántsem volt magától értetődő, a vetélytársak csak jó pár évvel később hozták ki hasonló, erőtől duzzadó utazógépeiket. A kényelmes üléspozíció, a nagy poggyásztér és az utas számára is komfortos nyereg igazi ütőkártyának bizonyult, ezért a villámgyors gép csakhamar népszerű lett az öreg kontinensen.

hasznaltmotor-teszt-yamaha-fjr-1300-5874
Az idősebb példányokon gyakoriak az alulcsillapított, kopott hátsó felfüggesztések. A felújítás mellett szóba jöhet a komplett egység cseréje egy kifinomultabb alkatrészre, amivel hosszú időre búcsút inthetsz a hintázó hátsó traktusnak.

Műszaki paraméterek

A korábbi FJ1100 és 1200 szériákat leváltó FJR kezdetben soros, négyhengeres, 1298 köbcentis erőforrással volt kapható, mely 145 lóerős teljesítménnyel és 125 Nm-es forgatónyomatékkal debütált. A hajtómű kedélyes túrázás közben nem túl falánk, méréseink - és a tulajdonosok beszámolói - szerint akár 5,5-6 literrel is beéri százanként, vagyis a 24 lityis üzemanyagtartállyal akár kisebb országokat is átszelhetünk kényszerpihenő nélkül.

Modelltörténet

2001 - Megjelenik a Yamaha FJR1300 első változata, akkor még 298 millis első féktárcsákkal és blokkolásgátló nélküli kivitelben.

2003 - A tulajdonosi visszajelzések alapján módosítanak a felfüggesztésen, fejlesztik a fékrendszert és elérhetővé válik az ABS-es változat.

hasznaltmotor-teszt-yamaha-fjr-1300-5996
Szélcsend gombnyomásra? Átlagos testalkat mellett a légterelő legalsó állásban is kiváló időjárás-védelmet nyújt, ugyanakkor magasabb motorosok vagy utassal túrázók gombnyomásra feljebb húzhatják a plexit.

2006 - A konkurensek megjelenésére csattanós választ adnak a Yamahánál - a teljesen átformált FJR1300A-n alapáras a blokkolásgátló, a két oldaldoboz, s immáron a kormány, illetve az ülés magassága is állítható. Az idomok még jobban védik az utasokat az időjárás viszontagságaitól, valamint a motor által termelt hőtől, az ötfokozatú váltóra és az utazótempónál magas fordulatszámra, illetve vibrációra panaszkodó motorosok kedvéért pedig hosszabbra alakítják a végáttételt. Bemutatkozik az FJR1300AS, a robotizált váltóval felszerelt kivitel - ezen gombokkal vagy a váltókar helyére felszerelt kezelőszervvel kapcsolhat fel és le a vezető.

2013 - Újra szintet lép a modell, sebességtartó automatika (tempomat), kipörgésgátló és üzemmódválasztó kerül az FJR-re, ezzel egy időben a felfüggesztést is teljesen átdolgozzák. Az AS kivitel megkapja az elektronikusan állítható futóművet, valamint a még sokrétűbb műszerfalat.

hasznaltmotor-teszt-yamaha-fjr-1300-5988
A gyári bukógomba jó szolgálatot tesz eldőléskor - ez nem egyszerű reklámszlogen, a tesztelt példány tulajdonosa mondta egy rosszul sikerült megállást követően...

Hibalehetőségek

Az FJR nem véletlenül lett elismert a túrázók között, típushibák alig jellemzők rá, az esetleges problémák inkább a hanyagabb előző tulajdonos miatt jelentkezhetnek.

- A viszonylag nagy tömeg megviselheti a fékrendszert, a sportosan használt, 40-50 ezret futott Yamahákon előfordulhatnak kopott, esetleg enyhe vibrációt okozó, torzult féktárcsák. Ugyanígy figyelmet érdemel a kormánycsapágy is, mely a fékekhez hasonlóan cserére szorulhat ötvenezer felett, s egyik sem filléres tétel. Az utángyártott tárcsák darabja legalább 120-140 eurót kóstál, míg a csapágy megállhat 30-40 euróból, ugyanakkor a cseréje már annál költségesebb mulatság. Ha a próbaúton erős fékezés közben rezgések jelentkeznek a kormányon, az a fentiek miatt jó alkualap lehet.

- Az első szériában előfordultak korrodált elektromos csatlakozók és csillapításukat veszített központi rugóstagok, de mivel ezek mára jellemzően hatvan és százezer kilométer között futott példányok, a tulajdonosok valószínűleg orvosolták is az apró bajokat.

- Nem tartozik szorosan a típushibák közé, azonban érdemes tudni, hogy az FJR nagyméretű, YT14B-BS jelű akkumulátora szokatlan helyen, közvetlenül a kormány mellett, a fejidomban kapott helyet. Mivel - gyártmánytól függően - 4,4-5,2 kilós tömegű alkatrészről van szó, mely messze esik a gép tömegközéppontjától, érdemes elgondolkozni egy jelentősen könnyebb, alig 80 dekás, lítiumos verzión, hogy ezzel is kezesebbé tedd a motort.

hasznaltmotor-teszt-yamaha-fjr-1300-5873
A Dolomitok alig egy sáv széles hágóin tehettük próbára az FJR-t, a méretes gép jelesre vizsgázott a szűk, visszafordítókkal alaposan megszórt szerpentinen. Tulajdonképpen ez az FJR legnagyobb erénye, hogy odajutni és ott motorozni is tökéletes választás.

Vételár

Kényelmes, nagy hatótávú, gazdagon felszerelt túrasportmotorról van szó, így nem meglepő, hogy az ára is kiemelkedő. Itthon általában egy-két tucat példányt árulnak egy időben, a legidősebb, sokat látott gépek is egymillió forint felett indulnak. A 2006 után készült kivitelek hatszámjegyű kilométerrel is közel kétmilliót kóstálnak, a legfrissebb FJR-t pedig nagyítóval kell keresni a hirdetések között. Ha mégis akadna egy-egy ajánlat, azért rendszerint négymillió forint körüli összeget kérnek, ami nem is csoda, tekintve, hogy egy-két éves, és újonnan 5,5 millióba kerülő típusról van szó.

Riválisok

Európai és távol-keleti konkurensek egyaránt akadnak, a 10-15 éves masinák - az FJR-hez hasonlóan - másfél-kétmillió forint között találhatók.

- BMW K 1200 GT, (2002-től), vételár: 1,6 millió forinttól

- Kawasaki 1400GTR, (2007-től), vételár: 2,3 millió forinttól

- Honda ST1300 Pan-European (2002-től), vételár: 1,7 millió forinttól

Műszaki adatok – Yamaha FJR1300 (2005):

Hengerűrtartalom: 1298 cm3

Max. teljesítmény: 108 kW/145 LE/8000 ford./perc (95/1/EC)

Max. forgatónyomaték: 134 Nm/7000 ford./perc (95/1/EC)

Fékrendszer (elöl): 320 mm-es átmérőjű kettős tárcsafék

Fékrendszer (hátul): 282 mm-es szimpla tárcsafék

Gumiabroncs mérete (elöl): 120/70 ZR 17

Gumiabroncs mérete (hátul): 180/55 ZR 17

Tengelytáv: 1539 mm

Ülésmagasság: 818 mm

Saját tömeg: 243 kg (ABS-szel: 251 kg)