A korábban már bemutatott sejtelmes képek után végre teljes egészében megmutatták a japánok 21-es első keréken futó motorját. Nem túloztak, amikor azt állították, tényleg egy vérbeli terepgéppel gazdagodik idén a modellpaletta, elvégre a mindössze 15 centi széles és 18 col átmérőjű hátsó kerék, az extrém szűk, a csupán 2,5 méteres fordulókör, valamint a kis híján kilencven centis ülésmagasság egyaránt élvezetes „földmunkagépet” sejtet.

Szerencsés fickók – a gyár tesztpilótái már élőben is kipróbálhatták, mire képes terepen és aszfalton az új Africa Twin

Visszafogott, de erős

A pillekönnyű vázban egy soros, kéthengeres, 998 köbcentis, nyolcszelepes erőforrás kapott helyet. A nyolcszelepes hajtómű tervezésekor nem a maximális teljesítmény kipréselése volt a cél, így „csak” 94 lóerős, ami nem éppen megszokott a mai túraendurók között. Más kérdés, hogy ennél sokkal fontosabb adat a 98 Nm-es legnagyobb elérhető forgatónyomaték, mely már kereken hatezres fordulatszámnál rendelkezésre áll.

honda-crf1000l-africa-twin-specs-5932
A nyereg magassága állítható, de a legalacsonyabb pozíció is 85 centire esik a talajtól

A teljesítmény megzabolázásában a Honda kipörgésgátlója segíti a vezetőt, a HSTC (Honda Selectable Torque Control System) három fokozatban állítható, annak megfelelően, hogy száraz vagy nedves aszfalton, illetve terepen halad éppen a motoros. Mint afféle ízig-vérig terepmotor, természetesen rendelkezésre áll a teljes kikapcsolás lehetősége is, ha valaki a laza talajon kipörgő hátsó kerékkel szeretne kilőni a kanyarokból.

honda-crf1000l-africa-twin-specs-5925
A kereken 250 millis szabad hasmagassággal csak kevés mai nagyenduró vetélkedhet

A motor ereje lánchajtáson, hatfokozatú váltón, valamint többtárcsás, olajban futó, nyomatékhatárolós, ún. csúszókuplungon át jut el az alumínium ráfot viselő, fűzöttküllős hátsó kerékre. Lassításáról elöl két 310-es, úszóágyazású tárcsa, illetve egy-egy radiálisan rögzített, négydugattyús Nissin féknyereg felel, s a rendszer különlegessége, hogy a 256-os hátsó tárcsához – a DCT-vel felszerelt modelleken – rögzítőfék is tartozik. Miként a kipörgésgátló, úgy természetesen az ABS is kikapcsolható.

Miként az erőforrás és a fékrendszer, úgy a felfüggesztés is a szigetországból származik, a minden paraméterében állítható első teleszkóp és a központi rugóstag egyaránt a Showa műhelyéből érkezik a Hondához.

Méretes jószág

A 750-es modell sem volt éppen kistermetű, de a CRF1000L nevű utód még erre is rátesz egy lapáttal. Tengelytávja 25 milliméter híján kereken 160 centi, teljes hossza megközelíti a 235 centimétert, s keskenynek tűnő üzemanyagtartályába csaknem 19 liter benzin fér.

honda-crf1000l-africa-twin-specs-5939
Az Unicam hengerfej-kialakítás ismerős lehet a márka híveinek, hiszen a kisebb, 250-es és 450-es CRF-ek is a különleges megoldásnak köszönhetik kimagasló teljesítményüket

Az Africa Twin legmagasabb pontja 1475 milliméter magasra esik, 930 millis szélessége pedig a felpakolt túragépekkel vetekszik, igaz, a feltűnően nagy külméret ellenére a tömegére nem lehet panasz. A kipörgésgátlóval és ABS-szel felszerelt ezres gép 212 kilót nyom, tartályait csurig töltve pedig 232 kilónál áll meg a mérleg mutatója. Erre még egy tízest rátesz, ha DCT erőátvitellel rendeli valaki a motorját, vagyis így a – benzin nélküli – saját tömeg 222 kilóra módosul.

A még idén megjelenő CRF1000L Africa Twin négy különböző árnyalatban, CRF Dakar Rally, trikolor, ezüst és fekete színben lesz elérhető.

Műszaki adatok - Honda CRF1000L Africa Twin:

Motorkonstrukció: folyadékhűtéses, soros, kéthengeres, nyolcszelepes erőforrás

Összlökettérfogat (cm3): 998

Legnagyobb teljesítmény (kW/LE): 70/94/7500 ford./perc

Legnagyobb forgatónyomaték (Nm): 98/6000 ford./perc

Sebességváltó: hatfokozatú

Tengelykapcsoló: többtárcsás, nyomatékhatárolós (extraként DCT erőátvitel)

Első futómű: fordított Showa teleszkópvilla állítható húzó- és nyomófokozati csillapítással

Hátsó futómű: Showa központi rugóstag

Fékrendszer elöl: radiálisan rögzített, négydugattyús Nissin féknyergek, úszóágyazású, 310 mm átmérőjű féktárcsák

Fékrendszer hátul: szimpla tárcsafék, 254 mm átmérőjű féktárcsa, Nissin féknyereg

Blokkolásgátló: kétcsatornás, kikapcsolható

Menetstabilizáló rendszer: HSTC (kikapcsolható)

Kerékméret elöl (col): 21M/C x MT2.15

Kerékméret hátul (col): 18M/C x MT4.00

Gumiabroncs elöl: 90/90 R21 méretű belső tömlős abroncs

Gumiabroncs hátul: 150/70 R18 méretű belső tömlős abroncs

Méretek és tömegek:

Tengelytáv (mm): 1575

Teljes hosszúság (mm): 2335

Teljes szélesség tükrökkel (mm): 930

Ülésmagasság (mm): 870/850

Menetkész saját tömeg teletankolva (kg): 228, ABS-es kivitel: 232, DCT-s kivitel: 242

Üzemanyagtartály térfogata (L): 18,8