Az urbánus és elővárosi közlekedés csaknem tökéletes célszerszáma, a Honda SH300 most még kifinomultabbá vált, miután a mérnökök - a tulajdonosok visszajelzéseit is kiértékelve - továbbfejlesztették a gyár középméretű sikermodelljét. A változtatások fókuszában a hagyományosan megbízható üzemelés mellett a vehemensebb gyorsulás, illetve a takarékosabb, olcsóbb fenntartás állt, de kiemelt figyemet fordítottak a megjelenésre is.

honda-sh300-2016-5622

A csinosabb idomzat immáron fénydiódás (LED) lámpatesteket ölel körbe, a szemrevaló burkolat alatt pedig egy zárt sisakot is kényelmesen elnyelő poggyásztér rejtőzik. Mint azt a Hondánál már megszokhattuk, a blokkolásgátló alapáron jár a motorhoz, miként a városi használat során igencsak hasznos SMART Key rendszer is a szériafelszereltség része. A megoldás lényege, hogy a motor érzékeli, milyen távolságban helyezkedik el a vezetője, és automatikusan lezár, ha eltávolodik tőle, illetve szabaddá teszi a nyereg felnyitását, valamint az indítást, ha az ismét két méteren belül tartózkodik.

honda-sh300-2016-5617

Az SH 279 köbcentis egyhengerese az új változatban 25 lóerős teljesítményű, csúcsnyomatéka 25,5 Nm, ennél azonban sokkal fontosabb, hogy a hajtómű fogyasztása még kedvezőbbé vált. Ezáltal akár három literrel is beéri száz kilométerenként, s nem mellesleg a fejlesztések eredményeként teljesíti az EURO 4 környezetvédelmi norma előírásait.