A Kawasaki tavaly nyáron hívta életre a Lime Ride elnevezésű motoros túraversenyt, ahol nem egyszerű térkép, hanem egy vicces itiner alapján kell tájékozódni az indulóknak, számos feladatot teljesítve a 150-200 kilométeres út során.

kawasaki-limeride-motocamp-4902
Közel száz motoros jelentkezett az idei Kawasaki Lime Ride-ra

Idén tavasszal folytatódott a hagyomány, ezúttal az Alföldön jelölték ki a kis híján 150 kilométer hosszú etapot, azonban több olyan motorossal is találkoztunk, akik néhány tévesztés után olyan helyekre is eljutottak, melyek nem szerepeltek a rendezők elképzelései között, így egyesek 240-250 kilométert gyűjtöttek be a nap során.

kawasaki-limeride-motocamp-4904
A Motocamp ideális helyszínnek bizonyult a motorosprogram lebonyolítására. A szaunákkal és merülőmedencékkel ellátott újlengyeli komplexum üde színfoltja a hazai vendéglátásnak.

Nem csak arra voltak kíváncsiak, milyen ügyesen terelgetik motorjaikat a résztvevők, számos érdekes feladat is várta a közel százfős mezőnyt. Ilyen volt például a sarlóspusztai koronglövőpálya, ahol az agyaggalambokkal kellett megküzdenie a motorosoknak, de akadt feladatuk a ladánybenei Néprajzi gyűjteménnyel kapcsolatban is, ahol az egykori tanyasi iskolában működő múzeum várta az versenyzőket.

kawasaki-limeride-motocamp-4903
Célba érés után tombolával és finom ebéddel fogadták a motorosokat

A legügyesebb csapatok öt-hat óra alatt teljesítették a 150 kilométeres kört, azonban ezzel nem ért véget a program, ugyanis a Motocampbe visszaérve grillterasz, valamint finn szaunák és merülőmedencék egész sora várta őket. Miután itt kipihenték a túra fáradalmait, késő délután tombola zárta az eseményt, ahol értékes ajándékokkal gazdagodtak a legszerencsésebb résztvevők.