Napvilágot láttak a költségvetésből finanszírozott kiemelt közúti beruházások tervei, s ezek értelmében öt év alatt 750 milliárd forintot fordítanak az egyes régiók infrastruktúrájának javítására.

kozutfejlesztes-3803
Az északi országrész sok tekintetben érintett, Esztergom elérhetősége is sokat javulhat

Az elsődleges cél Sopron, Szolnok és Békéscsaba ún. magas szintű útkapcsolatának kiépítése, s ezen felül Ózd, Debrecen, Győr és Esztergom közúti kapcsolatrendszerének fejlesztése is szerepel a tervek között. A bejelentés alapján megépül az M85-ös autóút Csorna-Sopron-országhatár közötti szakasza, a 405-ös főút Újhartyán-Albertirsa és az M4-es autópálya Albertirsa-Abony közötti része, valamint az M8-as és az M44-es gyorsforgalmi út a Kecskemét-Nagykőrös-Békéscsaba szakaszon. Alaposan átdolgozzák a 23-as és a 25-ös főút Bátonyterenye–Pátervására-Ózd közötti részét és a 471-es főút Hajdú-Bihar megyében futó nyomvonalát. Megépül a határozat szerint a 813-as, Győr keleti elkerülő út, valamint a 102-es út Esztergom és az M1-es autópálya között.

kozutfejlesztes-3804
Az M85 átadását követően sokkal egyszerűbb lesz eljutni a népszerű alsó-ausztriai motoros látványutakra is

A beruházásokat legkésőbb 2020 végéig kell átadni a kivitelezőknek, s erre a nemzetgazdasági és a nemzeti fejlesztési miniszter biztosítja a szükséges forrásokat. Nekünk, motorosoknak különösen az északi régió kedvelt útszakaszai miatt lehet fontos a fejlesztés, hiszen ezáltal déli irányból és a főváros térségéből is könnyebben, gyorsabban és főként biztonságosabban elérhető a Bükk északi része, az Aggteleki-karszt, illetve Esztergom és Dobogókő térsége. Ugyanígy sok időt - és energiát - spórolhatnak majd a hazai motorosok, ha Alsó-Ausztria közkedvelt szerpentinjeit célozzák meg, hiszen az M85 közvetlen kapcsolat lesz az M1 Győr környéki része és a népszerű osztrák látványutak között.

Szintén ma jelentették be, hogy 2015. február elsejétől a szakmai egyeztetések - és a próbaüzem tanulságai - alapján több ponton megváltoztatják, kedvezőbbé teszik a fizetős útszakaszok használatát. A legfontosabb módosítások egyike, hogy a megyei matricák nem a megyehatár előtti utolsó, hanem a megyehatár utáni első csomópontig lesznek érvényesek, illetve a Liszt Ferenc repülőtérre útdíj fizetése nélkül juthatnak ki a közlekedők. Arról is döntés született, hogy a a Dunán átívelő hidak használata is ingyenessé válik, s a kormány eltörli az 1470 forintos eljárási díjat a megyei matricák bevezetésével összefüggő ügyekben, vagyis aki a türelmi időn belül utólag veszi meg a jogosultságot, azt semmilyen szankció nem éri a kései vásárlás miatt.