ktm-visszahivas-lc4-4602
Az akcióban résztvevő modellek - KTM 690 Enduro R és SMC R

Évente több mint százezer motorkerékpár gördül ki a KTM gyáregységeiből, és bizony ilyen mennyiségnél óhatatlanul előfordul, hogy egy-egy saját készítésű vagy beszállító által előállított alkatrésszel probléma adódik. Ezúttal az LC4 modellcsalád két tagját rendelik vissza átvizsgálásra, ugyanis a gyár mérnökei a 2014-2015-ös évjáratú típusok tesztelése közben fedeztek fel két olyan hibát, melyek hatással lehetnek a fékrendszer működésére. Miként azt a KTM-től megtudtuk, a motorok hátsó fékrendszerében a blokkolásgátlóhoz kapcsolódó fékcső hosszú távú használat során kidörzsölődhet, s ez a sérülés extrém esetben akár a fékhatás megszűnéséhez is vezethet.

ktm-visszahivas-lc4-4603
A hátsó fékcső várható sérülése miatt ellenőrzik a 690 Enduro R és SMC R modellek fékrendszerét

Ezen felül azt is megállapították, hogy a fenti modellévekben készült 690 SMC R-ek némelyikében az előírtnál vékonyabb távtartókat alkalmaztak az első kerék rögzítésekor. Különleges esetekben ez a féktárcsa, valamint az első felfüggesztés sérülését okozhatja, károsíthatja a blokkolásgátló jeladóját, illetve befolyásolhatja a féknyereg munkahengereinek működését.

ktm-visszahivas-lc4-4601
A 2014-2015-ös évjáratú 690 SMC R első kerekének távtartója szorul ellenőrzésre

A tulajdonosokat írásban értesítik a visszahívásról, de ők maguk is ellenőrizhetik, hogy érintettek-e, mégpedig a KTM hivatalos honlapjának Service menüpontjában. Ide elegendő beírniuk a motor alvázszámát és a vásárláskor kapott azonosítót, hogy kiderüljön, az adott gépen szükséges-e elvégezni a beavatkozásokat. Az alkatrészek vizsgálata és cseréje kizárólag a KTM hivatalos képviseleteinél lehetséges, a művelet természetesen díjmentes.