2011. augusztus 30.

KTM siker az X-Games-en

Taddy Blazusiak és Maria Forsberg endurocrossban szerzett győzelmet a KTM-nek.
Elsöprő sikert arattak az osztrák gyár versenyzői az X-Games-en most először megrendezett endurocross futamon: a győztes Taddy Blazusiak - aki az új KTM 350 EXC-F-el indult Los Angelesben -, tizennégy másodperccel vert a második helyezett Mike Brown-ra (szintén KTM), míg a csapat harmadik pilótája, Kurt Caselli a hetedik helyen végzett.

KTM X-Games

A verseny egyébként a GEIKO Endurocross bajnokság 2011-es szezonjának első futama volt, a győztes Blazusiaknak azért is fontos volt ez a győzelem, mert ebben az évadban újra világbajnokként szeretne zárni a sorozatban.

KTM X-Games

Az épített pálya nagy kihívás volt a versenyzők számára, hiszen az ugratókat az MX-től eltérően itt mesterséges terepakadályokból (sziklák, farönkök, stb.) alakították ki, de az ötszörös Erzberg-győztes Blazusiak elismerően nyilatkozott a nyomvonalról: "Az európai versenyektől sok tekintetben eltért az X-Games versenyén kiépített pálya, a stílusa és a nehézsége miatt komoly kihívás volt, de nagyon élveztem a versenyzést."

KTM X-Games

Maria Forsberg ismert enduró versenyző az USA-ban, de akárcsak Mike Brown, ő is most vett részt először X-Games versenyen. Maria elégedetten nyilatkozott győztes a futamot követően: "Nagyon erős mezőny gyűlt össze ezen a hétvégén, a lányok nagyon jó tempót mentek. Nekem egyetlen célom volt csak: motoron maradni, és ez elég volt a győzelemhez ezen a nehéz és technikás pályán."
cimkék: KTM · Taddy Blazusiak · X-Games

5 hozzászólás

+ 9
#1 pete27
rediturész!Jjeeee....... :)
2011. augusztus 30. 07:44
+ 3
#2 KelemenAndris
Akit erdekel, itt a video rola:

http://www.youtube.com/watch?v...
2011. augusztus 30. 12:24
+ 2
#3 BUGIC
Hát igen a divatmotorosok odabasznak most mindenhol ahol indulnak:)
2011. augusztus 30. 18:19
0
#4 FireFighter
elég komoly a pálya :D
2011. augusztus 30. 18:25
0
#5 KelemenAndris
Bocs, amit belinkeltem, az a 2010-es...
2011. augusztus 30. 18:35

Hírek »

Aranyat ér?
Esik? Na és? Pár szabály betartásával vízen is nyugodtan karistolhatsz!
Sok kicsi sokra megy…
Három nap, három motor. Barcelonai menetpróbánkon újabb Honda modellekkel ismerkedhettünk meg…
Motoros hétvége Dunaújvárosban
Látványos fesztivállá hízott a fejér megyei motoros nap.
Fotókönyv · Szabályzat · GYIK · Kapcsolat · © 2003-2010 Sport Motor