A nyomozás során kiderítették, hogy a kétkerekűeket valószínűleg Németországból lopták. Az előállított 39 éves Cs. Csaba nem árulta el, mire készült a megtalált gépekkel kapcsolatban, hogy egyben vagy alkatrészenként szerette volna értékesíteni őket. A férfit orgazdaság bűntett elkövetésének alapos gyanúja miatt előállították, majd őt a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.

A nyomozók a helyszínen videofelvételt is készítettek a megtalált motorokról

A lefoglalást követően, két nappal ezelőtt újabb gyanúsítottat hallgattak ki a nyomozók, s ennek során megállapították, hogy a komáromi Cs. László adta át a járműveket az előzetesben ülő Cs. Csabának. A 35 éves férfi ellen ugyancsak orgazdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség, s szintén kezdeményezték előzetes letartóztatását.