A kimondottan hosszú brit pályán nagy időkülönbségek születtek az edzéseken, az első két sorban másodperces differenciák alakultak ki. Az élről a pályacsúcsot futó Marquez indult, mögötte Lorenzo, Pedrosa és a Doctor sorakozott.

motogp-silverstone-2015-6316
A felvezető kört követően mindenki a boxba hajtott a vizes gumikkal felszerelt motorokért, ezért új rajtot rendeltek el 25 perccel az eredeti időpont után

Meglepő módon a vizet nem kimondottan kedvelő Lorenzo lőtt ki a legjobban, majd nem sokkal később Rossi ugrott az élre, nyomában az aktuális világbajnok hondással. A leglátványosabb mozzanat - jó és rossz értelemben egyaránt - Crutchlow és az újonc Miller felzárkózása volt: a két Honda-pilóta ellentmondást nem tűrően tört előre, már Lorenzót is maguk mögött tudták, azonban a spanyol az egyenesben újra eléjük vágott. Ez okozta a végzetes pillanatot is, ugyanis a belső ívről nagyon lelassuló yamahás miatt Crutchlow is fékezni kényszerült, de a mögötte érkező Miller már nem tudott hozzájuk igazodni és kilökte csapattársát.

motogp-silverstone-2015-6317
Lorenzo ismét a bajnokság második helyére szorult

Az élen eközben Marquez szorongatta Rossit, azonban a korábbi, test-test elleni csatáikhoz hasonlóan most sem bírt vele. Furcsamód a Rossi-Marquez meccsek rendre az olasz diadalát hozzák, miként ezúttal is, tudniillik Marc túlvállalta magát, és a gyors jobbosban a kavicságyban landolt. Rossinak betáblázták az esést, erre ő egyből leadott két-három másodpercet a tempójából, vesztére: mögötte ugyanis a mindent egy lapra feltevő Petrucci igyekezett, nyomában Doviziosóval.

motogp-silverstone-2015-6321
Marquez újabb esésével végleg lemondhat az idei vb-címről, sőt lassan már az őt üldöző Iannone is beéri a tabellán

Végül a privát ducatis pilóta egy-két másodpercre meg is közelítette a Doctort, aki azonban pár erős körrel adta tudtára, hogy ez a futamgyőzelem létfontosságú számára, ezért a második helyezett olasz le is mondott az üldözéséről. A végéig már nem is változott a helyzet, Rossi, Petrucci, Dovizioso sorrendben értek be, míg Lorenzo negyedik lett, amit főként a durván párásodó HJC sisakkal magyarázott elsőre.

- A mai futam pont olyan volt, mint maga a MotoGP. Folyton éles a verseny, s ha az ember lazít kicsit, máris ott egy újabb üldöző, aki meg akar előzni - mondta Rossi viccelődve. Ha jobban belegondolunk, tényleg így van: Biaggi, Gibernau, Hayden, Stoner, Lorenzo, Marquez - a nevek folyton változnak, egy valami azonban nem. Tempóban és népszerűségben egyaránt Rossit kell lenyomniuk, immáron másfél évtizede...