2012. május 10.

Motoros búcsú 2012

Minden reggel gondosan melegítjük a motort, hogy felkészítsük az előttünk álló kilométerekre: kötelező és jóleső rítus ez a nap elején.
De nem csak a technika, hanem mi magunk is felkészülhetünk, feltöltődhetünk a szezon előtt - egyfajta megszokott "bemelegítés" az idény elején a Motoros búcsú, amit május harmadik hétvégéjén tartanak a Szentlaposi Kápolna melletti tisztáson. Olyan lelki többletet nyer az ember a tiszta, baráti hangok és érintések környezetében, amit leírva, elmesélve aligha lehet visszaadni – ezt egyszerűen meg kell élni -, ahogy mi is megéltük az elmúlt években. 2012-ben két teljes napra motoroktól lesz hangos és nyüzsgő az egyébként végtelenül nyugodt környék.

ecsed

Idén hatodik alkalommal gyűlnek össze a motorosok (márkára és stílusra való tekintet nélkül) a két keréken utazók védelmezőjének tiszteletére. Idén is lesznek hagyományőrző bemutatók, előadások, zenei koncertek, és természetesen – ahogy eddig minden évben - áldásban részesülnek az Ecsédre érkező motorosok és gépeik. Aki kedvet érez hozzá, az íjászatba is belekóstolhat a bemutatót tartó csapat segítségével.

ecsed
Idén hatodik alkalommal gyűlnek össze a motorosok - márkára és stílusra való tekintet nélkül...

Ahogy a korábbi években, így most is ingyenes a rendezvény, sőt, a szervezők vacsorával várják a pénteken este érkező motorosokat.
Időpont: 2012. május 18-19
Ecséd, Szentkút-völgye Boldogasszony kápolna

Kapcsolódó anyagok:
Motoros búcsú az eseménynaptárban

Hírek »

Aranyat ér?
Esik? Na és? Pár szabály betartásával vízen is nyugodtan karistolhatsz!
Sok kicsi sokra megy…
Három nap, három motor. Barcelonai menetpróbánkon újabb Honda modellekkel ismerkedhettünk meg…
Motoros hétvége Dunaújvárosban
Látványos fesztivállá hízott a fejér megyei motoros nap.
Fotókönyv · Szabályzat · GYIK · Kapcsolat · © 2003-2010 Sport Motor