A válság utáni években meglehetősen egysíkúan festett a hazai újmotorok piaca. A rendszámos, nullkilométeres vasak tömegét az olcsó 125-ösök adták, s háttérbe szorult a valódi középkategória, a 250 és 800 köbcenti közötti réteg. Eltelt azonban pár év, és a robogósokból – úgy tűnik – motorosok váltak, mert a 125-ös robeszok és motorok immáron messze visszacsúsztak a középmezőnybe, s helyüket átvették az igazi allrounderek.

motoreladas-2014-2015-4067
Az emelt hasmagasságú, többcélú gépek eddig is népszerűek voltak, de a csupaszmotorok és a nagyrobogók előretörése új trend a hazai piacon

A legutóbbi adatok szerint 2014 elejétől szinte darabra ugyanannyi fogyott az emelt hasmagasságú endurókból és crossoverekből, mint a 125-ösnél nagyobb csupaszmotorokból, és a robogókból is inkább a 150 köbcenti feletti variánsok voltak kelendőek.

A Yamaha Majesty 400-as változata, a Honda SH300 és a Vespa 278 köbcentis modelljei egyaránt népszerűek voltak, míg a nakedek top 10-es listáján csak egy (!) négyszáz köbcenti alatti modell végzett, a szegmens magja az ötszáz és ezer köbcenti közötti kategóriából került ki.

Az endurós küllemű motoroknál is hasonló végeredmény született, azzal a különbséggel, hogy a hagyományoknak megfelelően itt a BMW R 1200 GS vitte a prímet, nyomában a Honda NC750X-szel és a Suzuki DL650-nel.

A trend tehát arra utal, hogy vevők - az olcsó, szerény teljesítményű szükségmegoldások helyett - inkább a munkanapokon és hétvégén egyaránt használható motorokat részesítik előnyben, ami kimondottan jó hír az A2-es kategóriában és a megfizethető nagymotorok között érdekelt gyártók számára.

motoreladas-2014-2015-4068
A kimagasló csúcsteljesítmény helyett ma már inkább az univerzális kialakítás az elsődleges szempont, legalább is az értékesítési adatok erre utalnak

Ez a folyamat 2015 elején is érzékelhető volt, azzal a kiegészítéssel, hogy az autópiacra jellemző stabil növekedés végre a kétkerekűek között is észrevehető, igaz, gyengébb képet mutató évek után ideje is volt már a fellendülésnek. A számok nyelvén ez annyit tesz, hogy 72 motorkerékpárt értékesítettek, csaknem negyedével többet, mint egy évvel korábban, s különösen népszerűek voltak a 250 és 800 köbcenti közötti csupasz, illetve sokcélú motorok. A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete az adatok kapcsán kiadott közleményében hozzátette, hogy létfontosságú lenne a robogó- és kismotor-azonosítás megoldása, valamint a regisztrációs adó kiigazítása – magyarul csökkentése – a használati jellegű kétkerekűek esetében, hogy még népszerűbb legyen a motorozás hazánkban.