A borongós és nem éppen motorozásra alkalmas időjárás ellenére a kápolna melletti tér megtelt motorokkal, valamint kerékpárokkal. Ez évben is érkeztek az ország több pontjáról, valamint a határon túlról is. Felvidéki barátaink eső áztatta útjukat kellemesebb időjárás fogadta.

motoros bucsu ecsed szentkut volgye

Az előzetesen meghirdetett programnak megfelelően május másodikán ünnepélyes megnyitóval és keresztúti áhítattal, majd az Ecsédi Motoros Egyesület által készített vacsorát követően a Forrás zenekar koncertjével folytatódott. A jól sikerült esti programok alatt az égiek kegyesek voltak, talán ennek volt köszönhető, hogy idén sokan sátoroztak a kápolna melletti füves területen, talán többen is, mint tavaly.

A szombati nap rövid megnyitóval, majd előadásokkal indult, melynek témái a zarándok lelkület és a lelki egyensúly megőrzése a mindennapokban. Az alapítvány részéről a programok folyamatos megújulása mellett a hagyományos értékek megőrzésének fontosságát emelte ki Csontos Péter koordinátor. Az első előadó Machovits László (Macho), az idei évben is hangsúlyozta a motoros zarándoklat értékét, és bátorította azokat a motoros barátokat, akik az első lépésüket teszik meg a zarándoklaton és a szentmisén való részvételre: „…tedd meg, vedd azt a bátorságot, hogy beszélj a problémádról valakinek, hiszen itt vagy barátok között. Szabadulj meg a lelki tehertől, most, itt a zarándokhelyen, és könnyebbé válsz!...Zűrös gyermekek vagyunk mindannyian, ne akarjunk megfelelni a külső világnak, hanem azzal foglalkozzunk, hogy magunknak feleljünk meg, valósítsuk meg önmagunkat!” – bátorította a motoros előadó a társait.

motoros bucsu ecsed szentkut volgye

A lelki többletet nyújtó gondolatokat követően Porpáczy Richárd a Magyar Mentőmotor Alapítvány alapítója folytatta az előadást, melyben tájékoztatást adott a mentőmotorosok munkájáról, jelenlegi helyzetéről. Mindezeket követően került sor a hagyományőrző bemutatókra a helyi Csillagösvény Íjász Klub, valamint a kispesti Koppány Vezér Baranta Egyesület közreműködésével. A bemutató eszközeit, ostort és íjat később a lelkes nézők is kipróbálhatták. Az ebédet követően Chemez Farkas lovas balesete miatt, őt helyettesítve Dupay Mihály a Világ Királynője Engesztelő Mozgalom alelnöke tartotta, mely a mozgalom munkájáról, céljairól és a Szűz Anya tiszteletéről szólt.

motoros bucsu ecsed szentkut volgye

Mint egy remek felvezetést jelentett a szentmiséhez, amely a településen történő motoros felvonulást követően 15 órakor kezdődött a szenthely számára adományozott kovácsolt kereszt és az ahhoz tartozó feszület megáldásával. A három méter magas és két méter széles kovácsoltvas keresztet és a levehető feszületet a felvidéki motoros zarándokok Rácz László kovácsmester vezetésével készítették és adományozták.

A szentmisét Gulyka József prépost, Isaszeg plébánosa celebrálta, koncelebrált Hubai József c. kanonok Szücsi plébánosa. Az ünnepi szentmise prédikációja hangsúlyozta a lelki bátorságot, és a szeretet fontosságát. „…ahogyan a motoron ülve érzitek az erőt és bátorságot, úgy Jézus Krisztushoz imádkozva is megkapjátok a kellő lelki feltöltődést, s ettől nagyobb öröm nem kell!” Majd egy rövid verset olvasott fel a szeretetet és a Szűzanya anyai gondoskodását hangsúlyozva:

„…Hazajöttem, anyám, beteg vagyok lelkem,

Anyai szerelmed gyógyítson meg engem.

Taníts meg engemet még egyszer nevetni,

Taníts meg remélni, taníts meg szeretni.

Vígy el, ahogy régen az első misére -,

Mutasd meg még egyszer az utat az égbe.

A nagy kereszt alatt térdeljünk le ketten.

S mondjuk el, mint régen: Hiszek egy Istenben.”

motoros bucsu ecsed szentkut volgye

Ezt követően került sor a hagyományoknak megfelelően a motorosok és kerékpárosok megáldására. Hála az égieknek gondoskodtak arról, hogy a szentmisét a szabadtéren, minden zavaró időjárás nélkül, szép napsütésben tarthassuk meg. Ismét eltelt egy újabb motoros búcsú, újabb élményekkel és újabb tapasztalatokkal eltelve, lelkileg feltöltődve indulhattak útnak a zarándokok.

motoros bucsu ecsed szentkut volgye

Az alapítvány és társszervezők nevében köszönetünket fejezzük ki a két napos esemény közreműködőinek, előadóknak, a hagyományőrzőknek, zenekarnak, kántornak, az ebédet szolgáltató MOTaMOT és helyi motoros egyesületnek. Az egyházi személyeknek, Hubai József atyának és Gulyka József atyának, barátainknak a segítségért, valamint az adományozó felvidéki motorosoknak! Jó utat és jó egészséget, biztonságos hazatérést! Széles Utat!