2012. augusztus 8.

Világjárók két keréken

Amikor a túra nem azt jelenti, hogy elugrunk a Mátrába egy délutánra, de nem is néhány napos, pár ezer kilométeres körök ezek: hetek, hónapok alatt, kontinenseken át, minden egyes nap megküzdve a tereppel és az akadályokkal - ez a valódi kihívás.
Nem kis feladatra vállalkoztak azok a motorosok, akik - egy régi túratervet előkaparva - egészen Mongóliáig utaztak enduróikkal. Útjuk során érintették Szibériát is, és sokszor valóban test-test elleni küzdelmet folytattak az elemekkel, miközben nem létező utakon próbáltak haladni - gyakran kenőszappan állagú iszapban - a megpakolt vasakkal.

ride the world

Húszezer kilométert gyűjtöttek a gépekbe, és útjukat mi is élvezhettük, hiszen a csapat Facebook oldalán szinte napi rendszerességgel meséltek kalandjaikról, számtalan fotót is feltöltve az utazásról.

ride the world

Másik honfitársunk az ellenkező irányban, a messzi nyugaton próbál szerencsét: motorjával az amerikai kontinenst szeli át, és természetesen naplót is vezet élményeiről, amit a Ride the World: TransAm 2012 oldalon követhettek.

ride the world
A hetven éves Ron Fellowes és 102 éves FN motorkerékpárja

Ugyan nem magyar motorosról van szó, de Magyarországhoz kötődik az ausztrál úriember nem mindennapi túrája, ugyanis Ron Fellowes éppen hazánkban tartózkodik. A hetven éves ausztrál nyugdíjas a beszédes című Old Bloke on a Bike oldalon számol be eddigi kalandjairól, melyekből akad bőven, hiszen Ausztráliától, Nepálon át egészen hazánkig jutott az évszázados technikával, és útját tovább folytatja nyugat felé.
cimkék: motor · veterán · motorostúra

13 hozzászólás

+ 6
#1 danielblack
Ez az igazi motorozás! Nagy álmom, hogy egyszer csapjunk egy hasonló túrát :-)
2012. augusztus 8. 20:15
+ 5
#2 coolmsnman
Annak örülök hogy a hétvégén a Mátrába el tudok menni, nemhogy 20000 km-es túrára. Az maga lenne az álom....
2012. augusztus 8. 22:57
+ 2
#3 csoki525
én csak azt nem értem meg hogy ha valaki évekig vándorol a nagyvilágba a motorjával minden nap máshol alszik annak honnan van pénze?
valamit ennie kell, motort is tankolni kell
2012. augusztus 8. 23:49
0
#4 DJ_Kölyök
# csoki525

1, Bankkártya.
2, A 70 éves úriember jó eséllyel nyugdíjas.
2012. augusztus 9. 01:40
0
#5 Laca9
3 Csoki! Kulfoldon dolgozik,vagy dolgozott,es NEM NYULTAK LE A NYUGDIJAT! :D
2012. augusztus 9. 04:22
0
#6 FRZk7
Hmm... De jó lenne motorral lenézni portugálba.De örülök,hogy ha a dörzivel 1 hónapban tudok 300km-t motorozni.De ez ilyen bicikli,munka látástól mikulásig. : (
2012. augusztus 9. 13:00
+ 1
#7 FeR1
Nekem is nagy álmom, hogy fogjam magamat és elinduljak kelet felé. Csak úgy. Motorozni és világot látni. Még gyűjtögető életmódot folytatok:)
2012. augusztus 9. 15:47
0
#8 alvaro
Én is szeretnék elindulni minden irányba... sajna most a ház átépítése elvisz mindent.
2012. augusztus 9. 19:41
-1
#9 G4bZ0r
Tisztelt Ron Fellowes!

Vigyázzon a szinesfémtolvajokkal! A motort ne vontassa, mert megbüntetik! Egy rendszám sem ártana országunkban, és még egy jótanács (legmélyebb tisztelettel): amilyen gyorsan tudja hagyja el az országunkat! :-D
2012. augusztus 9. 21:18
+ 3
#10 FeR1
#9
Ha ennyire rossz itt, miért nem indulsz már?
Annyira tud sírni a szánk, hogy milyen rossz nekünk ez az ország!
De azért mégiscsak van motorunk, munkánk, van hol laknunk, van mit ennünk, tudunk tankolni is, ki többet, ki kevesebbet, de azért megvagyunk. Örüljünk annak, ami van és ne azt keressük, hogy mi nincs vagy mi lehetne. Ide születtünk, ez a hazánk, itt kell boldogulnunk és észrevenni, hogy talán nem is olyan rossz nekünk. A kis Sayid, meg a nagyobbik testvére Ahmed csak álmodozik arról, hogy valaha is hajtson egy kétkerekűt, akár csak a két falu között.
2012. augusztus 10. 10:43
0
#11 Csaszi4
Tuti Macgyver lehet egy ilyen túra, de én inkább maradok a max. 1 hetes európai körutazásoknál. 1 hét alatt elég messzire lehet eljutni, sok mindent lehet látni, a munkahelyedet sem kell feladni, a család is ennyit még kibír, szóval le a kalappal a világjárók előtt, de kösz, én nem kérek belőle.
Aztán 70 évesen, mikor már egyedül vagyok mint a fogam, aktív vagyok fizikailag, és szellemileg is, lehet másképp fogok gondolkozni, de most nem ez van. ;)
2012. augusztus 10. 12:20
-1
#12 ini
egy hétköznapi ember ilyen túrákra nem tud elmenni
egyrészt azét mert nincs olyan melóhely ahol van 2-3 hónap szabi
a másik meg átlag fizetésből lehetetlen egy ilyen túrát finanszírozni
2012. augusztus 11. 17:38
0
#13 aati68
http://www.facebook.com/transa... mert o egyedül indult egy hónapja hogy végig motorozzon Amerikan(eszak-del).
2012. augusztus 11. 21:00

Hírek »

Tiszta Hollywood...
Mellőzzük a Vasat és a hasonló paródiákat, hiszen valódi motorosfilmek tucatjai készültek az elmúlt évtizedekben, nem egyszer magyar alkotókkal és szereplőkkel... A legjobbak közül válogattunk.
Idén is értünk kampányolnak
Ismét eredményes volt a motorosok összefogása.
Legjobbjaink az OB-n!
Talma, Németh, Győrfi, Chrobák, Bódis és a többiek a Hungaroringen.

Események »

Fotókönyv · Szabályzat · GYIK · Kapcsolat · © 2003-2010 Sport Motor