Jól kezdődött a hétvége Alen számára, hiszen az első időmérőn rögtön az első tízben végzett, pedig nehezítette a dolgát az ismeretlen pálya és a szinte folyamatos eső is. Az elvárások nem voltak nagyok, mert az olasz bajnokságon induló ellenfelei technikai felkészültsége nagyon magas volt, valamint a pályát is jobban ismerték Alennél. Mindezek ellenére a verseny előtt Alen úgy nyilatkozott, hogy az első tízbe szeretne csak bekerülni. Nem tűnt ez túlzott optimizmusnak, hiszen az időeredményei alapján a magyar motoros a nyolcadik helyről rajtolhatott, de a félig száraz, félig vizes versenyhez nem voltak meg a beállításai. Végül a kimondottan nehéz futamon a pontszerző tizenharmadik helyen sikerült befejeznie a versenyt.

olasz-gyorsasagi-bajnoksag-mugello-6685
Az edzésen elért nyolcadik hely reménykeltő eredmény az ismeretlen és eső áztatta pályán

„Reggel már látni lehetett, hogy félig vizes, félig száraz aszfalt vár minket a versenyen. Az első pár kört túl óvatosra vettem, mert nem ismertem jól a pályát, nem tudtam, hogy hol lehetnek veszélyes részek ilyen időben. Pár kör után már tudtam, hogyan lehet menni, és elkezdtem folyamatosan felzárkózni. A pálya folyamatosan száradt, ami okozott némi fejtörést, mert a hiányzó beállításainkra nagy szükség lett volna. Ennek ellenére örülök, hogy így elsőre, ismeretlen környezetben és nehéz körülmények között is pontszerző helyen végeztem, hiszen a mezőny nagyon gyors és erős volt. Köszönöm az egész éves munkát és segítséget a szerelőmnek, Bán Róbertnek, illetve mindenkinek, aki valamilyen formában segítette a versenyzésemet.” - nyilatkozta a H-MOTO pilótája, Győrfi Alen a mugellói futamon követően.