Az immáron nemzetközi mezőnnyel kiegészített összejövetelre - a támogatói karszalagok alapján - kétezer felnőtt és közel 1500 gyermek volt kíváncsi idén, ami a tavalyi 1800 fős összlétszámnak majdnem dupláját jelentette. A rendezvényt az érdekes és látványos külföldi, illetve hazai fogatok sokasága mellett a gyermek- és családbarát kialakítása, valamint a helyi mozgáskorlátozott, szociális és gyermekvédelmi egyesületek részvétele emelte ki a motorostalálkozók sorából. A felsorolásból is kitűnik, hogy a motorosközösség szívén viseli az esélyegyenlőség ügyét, és igyekszik mindenben támogatni a nehéz sorsú gyermekeket, fiatalokat.

oldalkocsis-motorok-talalkozoja-6220

Az erdő tisztásán a számtalan árus és büfés mellett színvonalas gyermek- és felnőttkoncertek, ugrálóvár, trambulin, oldalkocsis kiállítás és szépségverseny, valamint gyermekmotoroztatás zajlott a hétvégén. A tavalyi találkozó helyszíne, az apró, árnyas tisztás új szerepkört kapott - immáron csendes, komfortos kempingként várta a nagy számú, idősebb, messziről érkezett oldalkocsis családokat.

oldalkocsis-motorok-talalkozoja-6223

A fogatok száma ismét jóval száz felett volt, a felvonuláson és az oldalkocsis kaszkadőr bemutatón pedig több mint ötszáz motor és jóval ezer feletti néző vett részt. Külön öröm, hogy messze földön híre ment az eseménynek, így a találkozót - a regisztrációk alapján - 14 országból látogatták meg oldalkocsisok. Nagy részük már a búcsúzáskor jelezte, hogy jövőre még több barátjával érkezik, ezért a szervezők már most eltökélték, hogy 2016 augusztusában újra megrendezik a bulit, ahol reményeik szerint még több oldalkocsis teszi majd tiszteletét.