Az istálló szerdai közleménye szerint a motorokon a tavaly a magyar és a kelet-közép-európai Alpok-Adria Bajnokságot is megnyerő Chrobák János, valamint Juhász Dávid ül majd, s a versenyzők abban bíznak, hogy az év végéig sikerül vb-pontokat szerezniük.

schmidt-racing-chrobak-janos-5262

- Kedd reggel kaptuk a hírt, hogy a Dorna elfogadta a nevezésünket, így a misanói futamtól csatlakozhatunk a Supersport-vb mezőnyéhez - közölte Balogh Róbert csapatmenedzser, aki hozzátette, hogy az idei év eddig minden szempontból az előzetes terveiknek megfelelően alakul, elvégre két pilótája, Chrobák és Juhász maximális pontszámmal vezeti az Alpok-Adria Bajnokságot a saját kategóriájában.

schmidt-racing-chrobak-janos-5265

- Abban bízom, hogy a tehetségüket és tudásukat képesek lesznek a rendkívül erős vb-mezőnyben is bizonyítani - folytatta Balogh Róbert.

Újabb magyar résztvevőkkel bővül tehát a nívós sorozat, így a jól ismert hazai versenyzők mellett immáron Chrobák Jánosnak, valamint Juhász Dávidnak is szurkolhatunk a futamokon.