Miként arról korábban már többször beszámoltunk, a Schmidt Racing határozott célként tűzte ki, hogy minél előbb világsorozatokban indíthasson magyar versenyzőket. Nos, a tegnapi bejelentés után biztosak lehetünk benne, hogy az alakulat minden tekintetben sikeresnek mondható, hiszen jövő tavasszal már négy magyar motorossal lesznek jelen a bajnokságban.

scmidt-racing-chrobak-janos-6688
A Supersport géposztályban változatlan felállásban, a Chrobák-Juhász duóval indul a csapat

Két pilótájuk a Supersport kategóriában versenyez majd a következő idényben, illetve az utánpótlás-nevelést szem előtt tartva az egyik betétsorozatban, a Superstock 600 Európa-bajnokságon további két tehetséges magyarnak adnak lehetőséget a bizonyításra. A Schmidt Racing Chrobák Jánossal és Juhász Dáviddal idén három vb-futamon állt rajthoz a Supersport géposztályban, előbbi versenyző Jerezben pontot is szerzett. A két motoros közben mind a magyar, mind a nemzetközi IMRC és Alpok-Adria Bajnokságban is megnyerte az összetett pontversenyt saját kategóriájában.

scmidt-racing-chrobak-janos-6689
Két versenyzőjük mellett további két magyarnak is lehetőséget biztosítanak a Superstock 600 Eb mezőnyében

„Maximálisan elégedettek lehetünk a 2015-ös évvel, amelynek során minden előzetesen kitűzött célt teljesítettünk, a folytatásban pedig szeretnénk előrelépni" - idézte a közlemény Balogh Róbertet, a csapat menedzserét, aki hozzátette, a jövő évi pilótafelállásról még nem született végleges döntés, de annyi bizonyos, hogy Chrobák és Juhász továbbra is a Schmidt Racinget erősíti majd.