- Sajnálattal kell közölnünk, kedves barátaink, hogy a 2014-es Siroki motorostalálkozó idén elmarad - állt a tavalyi cikk bevezetőjében, ahol Fáklya János részletesebben is mesélt a döntés hátteréről. Akkor elmondta, hogy azért alakult így, mert nem sikerült megegyezniük a helyet bérbe adó önkormányzattal a terület fejlesztésével kapcsolatos vitákban. Tudni kell, hogy a Kútvölgy infrastrukturális beruházásait jórészt a Stray Dogs végezte, például a találkozó előtti napokban az ő feladatuk volt, hogy biztosítsák az áramot a nem túl közeli forrástól, és ez csak egy volt a tucatnyi megoldandó feladat közül.

sirok-motorostalalkozo-4289
A több ezer embert vonzó felvonulás a motoroshét egyik legnagyobb látványossága

Az elmaradt találkozó nem szegte kedvét a csapatnak, sőt a megspórolt energiát arra fordították, hogy kemény munkával egy minden eddiginél színvonalasabb bulit hozzanak össze. Erőfeszítéseiknek köszönhetően végre hivatalosan is bejelenthették, hogy a megszokott helyszínen és időpontban, azaz Sirokon, július utolsó hetében - 22-től 26-ig - újra motorosok ezreit várják az idény egyik legnagyobb találkozójára.

sirok-motorostalalkozo-4290
A hely, ahol mit sem számít a motor típusa vagy életkora

Jelenleg éppen fellépő zenekarok, programok véglegesítését végzik, és terveik szerint hamarosan a nagyközönség is láthatja, hogy milyen színvonalas műsorral tér vissza az évtizedes múlttal büszkélkedő Siroki motoroshét.