Sok tekintetben lazábbak a déli közlekedési előírások, mint amit itthon megszokhattál, azonban akad néhány érdekes kivétel, melyekre érdemes odafigyelni. Éppen ezért az egyik helyi, motorkerékpár biztosításokkal foglalkozó oldal munkatársai összeszedték, milyen furcsaságokra is kell felkészülnöd, ha az Ibériai félszigeten motorozol.

kopott motorgumi
A vászonig kopott abroncsért és a hiányzó visszapillantóért nem büntetnek, de a járdán parkolás főbenjáró bűnnek számít

Ne lepődj meg, ha a körforgalomban végig működik az előtted haladó irányjelzője, mégpedig balra, hiszen ezzel jelzi, hogy még nem szándékozik elhagyni az adott útszakaszt. Kövesd a példáját, és ha megvan a kinézett kijárat, ugyanúgy a jobbos index használatával jelezd a kihajtási szándékod, mint itthon. Ha baleset vagy bármilyen egyéb ok miatt eltűnne a jobb oldali visszapillantód, nem kell kétségbe esned, elegendő, ha egy van a motoron - ha a balos sérülésmentes, már közlekedhetsz a gépeddel. Talán a legfurcsább regula, hogy az autókkal ellentétben nincs előírás a gumik minimális profilmélységére (!), vagyis amíg nem kandikál ki a vászon, nem szólhatnak érte.

Legalább kétnapos út Spanyolországig lemotorozni, de már az északi, katalán vidéken ilyen szerpentinek és lenyűgöző tájak várnak

Tilos viszont a többsávos utakon az autók között gyakori irányváltással "cikázva" előrehaladni, így elvileg meg kell várnod, míg utat adnak neked, és a hazai szabályozással ellentétben a járdán parkolásért is bírság jár, még ha el is férnek a gyalogosok a letámasztott vas mellett. Szintén büntetést szabhatnak ki, ha több motorral haladva egymás mellett gurultok, mivel a spanyol szabályok ezt tiltják, és kizárólag a folyamatos előzés idejére engedélyezik az ilyen párhuzamos közlekedést.