A Vincent Philippe, Anthony Delhalle és Etienne Masson összeállítású Suzuki-csapat egyértelmű győzelmi esélyekkel érkezett a La Castellet mellett található Paul Ricard versenypályára, de a diadalnál sokkal fontosabb volt, hogy szem előtt tartsák az első számú célt, vagyis a bajnokság megnyerését.

A hagyományoknak megfelelően szombat délután rajtoltak el a pilóták a 24 órás futamra, ahol főként a pontversenyben is remeklő SRC Kawasaki és GMT94 Yamaha csapatra kellett figyelnie a Suzuki pilótáinak. A SERT (Suzuki Endurance Racing Team) jól kezdte a versenyt, egészen a második helyig jutottak, míg a nagy rivális, a GMT94 Yamahája egy korai baleset miatt a mezőnyből kezdhette el a felzárkózást.

suzuki-endurancse-vilagbajnok-6529
A SERT alakulata mozgalmas, sikeres futamot és egyben szezont tudhat maga mögött

Éjféltájban úgy tűnt, semmi nem állíthatja meg a Suzuki menetelését, azonban nem sokkal ezután Vincent Philippe egy rendkívüli boxkiállás során a motor meghibásodásáról számolt be. A probléma beazonosítása és javítása sok időbe telt, ezért a fennmaradó 12 órában hosszú hajrába kezdtek az alakulat versenyzői, hogy felküzdjék magukat a dobogóra. Végül vasárnap délután a harmadik helyen láthatták meg a kockás zászlót, mindössze hét, illetve öt kör lemaradásban a győztes SRC Kawasaki és a második GMT94 Yamaha mögött.

suzuki-endurancse-vilagbajnok-6532
Jogos az öröm: ezúttal is a Suzuki motorosai emelhették magasba a bajnoki trófeát

Ezzel a Suzuki 14. alkalommal hódította el az Endurance vb bajnoki serlegét, méltó módon ünnepelve a GSX-R család harmincéves sportpályafutását.

Bol d`Or 2015 - eredmények:

1. SRC Kawasaki (Kawasaki) 684 kör,

2. GMT94 Yamaha (Yamaha) 682 kör,

3. SERT – Suzuki (Suzuki) 677 kör,

4. Tati Team Beaujolais Racing (Kawasaki) 673 kör,

5. Team Traquer Louit Moto 33 (Kawasaki) 672 kör,

6. BMW Motorrad France Team Penz13 (BMW) 669 kör,

7. Volpker NRT48 & Penz13 by Schubert (BMW) 668 kör,

8. Team 3ART Yam’Avenue (Yamaha) 664 kör,

9. Atomic 68 (Suzuki) 662 kör,

10. Team AprilMoto Motors Events (Suzuki) 660 kör.