A laikusok számára az idei Gixxer a korábbi szériák egyenesági leszármazottjának tűnhet, pedig alaposabb szemlélve kiderül, hogy az ismerős külső alatt számos újdonság lakik. Az erőforrásban könnyebb dugattyúk, szelepemelő tőkék és módosított vezérműtengelyek találhatók, ezáltal a gázreakció spontánabbá vált, illetve fontos változás még, hogy a teljesítmény jelentősen nőtt a középső fordulatszám-tartományban.

suzuki-gsxr1000-2016-5090
Suzuki GSX-R1000

A kiemelkedő dinamikához méltó Brembo fékrendszer került a gépre, a dupla első tárcsákat az olaszok négydugattyús, radiálisan rögzített Monobloc nyergei fogják közre. A korábbinál lényegesen könnyebb nyergek révén nagymértékben csökkent a rugózatlan tömeg, így a minden paraméterében állítható, Showa BPF első teleszkóp még pontosabban és hatékonyabban látja el feladatát. Nem mellékes újítás, hogy immáron blokkolásgátlóval kiegészített háromtárcsás fékrendszer gondoskodik a GSX-R határozott és biztonságos lassításáról.

suzuki-gsxr1000-2016-5088
A GSX-R1000 erősebb lett a középső fordulatszám-tartományban, mely - egyebek mellett - az erőforrás új, könnyebb alkatrészeinek köszönhető

A soros, négyhengeres, 185 lóerős csúcsteljesítményű erőforrás könnyedén megzabolázható - nedves körülmények között, illetve rosszabb minőségű úton haladva a háromfokozatú üzemmódkapcsolóval választható ki az adott körülményekhez, továbbá a vezető tudásához leginkább passzoló teljesítményleadás. Nem csak gyorsítás közben, hanem visszakapcsoláskor is egyszerűen megőrizhető a kitűnő irányíthatóság, hiszen nyomatékhatárolós tengelykapcsoló, ismertebb nevén csúszókuplung felügyeli a hátsó kerék folyamatos tapadását.

Valami új...

Bármennyire is fejlettebb lett az idei GSX-R, úgy fest, hogy a Suzukinál nagy dobásra készülnek, és a tavaly télen bemutatott superbike utódjaként egy alapjaiban átalakított modell érkezhet. A 750-es testvér megjelenésének harmincadik évfordulójára időzítenék a bemutatást, és a hírek szerint egy változó szelepvezérlésű erőforrás kerül majd a motorba, melytől azt várják, hogy a kiemelkedő csúcsteljesítmény mellett még határozottabb tolóerő álljon rendelkezésre az alsó és a középső fordulatszám-tartományban. Akárhogy is, már csak néhány hónapot kell várnunk az őszi seregszemlékig, így a jól bevált recept szerint valószínűleg már a nyár folyamán újabb információk derülhetnek ki a gépről, mely ismét a literes sportmotorok trófeájáért szállhat harcba.

suzuki-gsxr1000-2016-5089
Utcáról a pályára? Az L7 kódjelű motor a GSX-RR technikájából is örökölhet, hogy még ütősebb gép váljon belőle.

S hogy mennyire is lesz ultramodern a GSX-R, arról sokat elárul, hogy a Suzuki MotoGP csapatánál már többször utaltak rá: a GSX-RR-ben használt versenytechnika fejlesztésekor nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy az mielőbb az utcai motorokban is használható legyen...