A megjelenéssel eddig sem volt baj, hiszen a kis RV125 VanVan nem egyszerűen utánozza a ma oly' divatos retrót, hanem ő maga az. A dobfék, a hetvenes éveket idéző fényezés és a drótküllős kerekeken feszülő ballonos gumik hitelesen hozzák a klasszikusokat. Viszont a közel 120 kilós tömeg és a tíz lóerő alatti csúcsteljesítmény még városi közlekedéshez is igencsak szerény, így sokan inkább a modernebb kétkerekűek mellett voksoltak. Hogy ne érhesse szó az apró Suzuki gyorsulását, japánok faragtak kicsit a motoron, mely most kétszázas (199 cm3) erőforrással mutatkozott be a milánói EICMA-n.

suzuki-vanvan200-7154
Ránézésre alig változott, mégis erősebbé vált a Suzuki kedvező árú retrogépe

Az extra köbcentikből származó plusz forgatónyomatéknak köszönhetően dinamikusabbá vált a motor, ugyanakkor a fekete, kék és szürke színben elérhető masina továbbra is megmaradt valódi klasszikusnak, mely visszafogottsága ellenére igazán szemre való jelenség. Az már csak hab a tortán, hogy a „kétkilós" valószínűleg árban is versenyképes lesz, elvégre kis testvére, a nyolcadliteres VanVan is kategóriája egyik legkedvezőbb vétele. Jelenleg mindössze 848 ezer forintba kerül, azaz a 125-ös robogók árszintjén mozog, kiváló alternatívaként a stílusos, hatékony városi közlekedésre.