Az utolsó pillanatig nyitott, vérbő csatát hozott a WSBK spanyolországi fordulója, ahol a nagy esélyes, Rea, illetve Davies küzdött a győzelemért. Az élről rajtoló Haslam nem tudott élni a príma rajthellyel - a bombaformában startoló Sykes, sőt Rea és Davies is megelőzte őt. Nagyjából a versenytáv feléig ők maradtak a főszereplők, s csupán annyi változott, hogy az élen álló Sykes-ot szépen, lassan utolérte csapattársa, míg a ducatis ellenfelük a harmadik helyről készült lecsapni rájuk.

wsbk-aragon-2015-4763

Végül gyors egymásutánban ketten is elmotoroztak a világbajnok mellett, s a csetepatéból Rea jött ki jobban, így némi előnnyel készülhetett a befutóra. Az utolsó körökben azonban Davies (Ducati) többször is beszúrt a kawás mellé, így végül fej-fej mellett érkeztek meg a célegyenesbe. Az utolsó kigyorsítás Reának jött ki jobban, így - öt századmásodperccel - behúzta a győzelmet, mögötte Davies, Sykes, Haslam, Torres sorrendben érkeztek az üldözők.

wsbk-aragon-2015-4753

Délután egy óra körül ismét a rajtrácson sorakoztak a Superbike mezőnyének motorjai, s a kialvó piros lámpákra Davies reagált a leggyorsabban, nyomában az előző futamot jegyző Reával. Csapattársa ezúttal nem segíthette - s gátolhatta - őt a futam során, ugyanis Sykes látványos, ám szerencsére komoly sérülés nélküli eséssel szállt ki a versenyből, s nem sokkal később követte őt a tavalyi világbajnok, Guintoli is.

wsbk-aragon-2015-4754

Így az élmezőny a Davies-Rea-Haslam trióra olvadt, s utóbbiaknak nem is volt ideje már a végéig beérni a ducatist, így Davies magabiztos motorozással megszerezte a Panigale első futamgyőzelmét, csaknem négy másodpercet verve a mögötte érkezőkre.

wsbk-aragon-2015-4762

Az összecsapást követően Rea 140 ponttal vezeti a bajnokságot, Haslam 114 ponttal második, míg Davies a remek aragóni szerepléssel feljött a harmadik helyre. Folytatás mindössze egy hét múlva, Hollandiában, a legendás asseni pályán.

Hazai színekben

Balszerencsésen alakult a hétvége a magyar pilóták számára - sok műszaki hiba és bukás tarkította versenyeiket. Kezdésként rögtön a Team Toth került bajba, amikor a sikeresen teljesített első futam után - műszaki hiba miatt - Rizmayer Gábor nem tudott rajthoz állni.

wsbk-aragon-2015-4764

A kisebb kategóriákban sem volt szerencsénk: Sebestyén Peti rögtön a rajt után kiesett, míg Bódis Ricsi két körrel a startot követően bukott, Németh Balázs motorját pedig nem tudták megjavítani a szombati esést követően, így ő nem tudott részt venni a Superstock 1000 csatáiban.

wsbk-aragon-2015-4765

Az EJC futam rajtját csaknem két órával elhalasztották, így Kis Viki csak délután öt körül állhatott a rajtrácsra.

- A rajtom elég jól sikerült, amit „megkoronázott" az ötödik kör elején egy bukás, köszönhetően egy versenytársamnak, aki kiütött. Olyan lendülettel könyökölt le, hogy még a fékkarvédőm is letört. A lényeg, én nem törtem le - reflektorfényben máris Assen, bízunk a legjobbakban! - nyilatkozta Viki a verseny után.