2012. április 24.

Negyven éve kezdődött

Az 1972-ben megjelent Z1 volt a Kawasaki belépője a nagy hengerűrtartalmú, többhengeres, négyütemű motorok piacára, és egy olyan széria alapját jelentette, melyből azóta számos sport- és túrasport modell született.
A 903 köbcentis Z1, mint a negyvenéves múltra visszatekintő Z sorozat első darabja mára motorkerékpár-legendává vált. Fejlett műszaki megoldásaival és elismert, időtálló megjelenésével a Z1 a motorozás világában a gyűjtők által leginkább keresett modellek egyike. Inspiráló és innovatív, a négyhengeres, négyütemű sporttúrázót számos további sikeres Z sorozatú motor követte. Jó néhány későbbi Kawasaki Z modell számára szolgált műszaki és konstrukciós mintául, mint pl. a jelenleg is gyártott Z750R vagy az utcai harcos stílusú Z1000 esetében.

kawasaki z

A korabeli sportgép első reinkarnációja a 2003-ban megjelent, vízhűtéses Z1000 volt. Sok Z1-ből ismert elem – mint pl. a négycsöves kipufogó és a különleges hátsó burkolat – került át az új modellre a hatvanas évek végén tervezett eredeti gépről. A Z modellsorozatot, valamint az ikonikus Z1 1972-es európai bemutatkozását ünnepelve a Kawasaki számos eseményt tervez 2012 folyamán, melyek csúcspontja a Z széria kiállítása lesz az októberben megrendezésre kerülő németországi motorshow-n, az INTERMOT-on. A Kawák iránti rajongás kiemelkedő példája a ma már hatvan éves német Franz Volkman Speyer, aki a vásárlók azon elit csoportját képviseli, akik 40 évvel ezelőtt – a hetvenes években - elsőként vásárolták meg vadonatúj motorjukat, amint az elérhetővé vált Európában.

kawasaki z

“A 900 Z1-et először 1972 szeptemberében láttam meg Kölnben az IFMA kiállításon. Ekkor azonnal beleszerettem és rögtön meg is rendeltem egyet. Az új motorom elsők között került leszállításra 1973 márciusában. Megkértem a kereskedőt, hogy azonnal hívjon, amint megérkezik a motorom. A telefon munka közben érkezett, így arra a napra azonnal szabadságot vettem ki! Hogy mitől is volt olyan nagyszerű a Z1? A kiváló konstrukció mellett minden a teljesítményről szólt. A 82 lóerős motor a piacon akkor elérhető legerősebb géppé tette a sornégyes Kawát. Minden porcikája tökéletes volt, és érződött, hogy a mérnökök mindent apró részletre odafigyeltek a tervezésnél és a gyártásnál.”
A Kawasaki Europe részéről Mr. Yasushi Kawakami úgy nyilatkozott, hogy reméli, az ünnepi eseményeket mindenki élvezni fogja aki érdeklődik a Z sorozat iránt. “A Kawasaki nagyra értékeli, hogy vásárlói legalább annyira érdeklődnek a hagyományok és a Kawasaki örökség iránt, mint amennyire élvezik legújabb motorokat. A Z sorozat 40 évének kihangsúlyozásával a Kawasaki együtt kíván ünnepelni múltbéli, jelenlegi és jövőbeli vásárlóival. Ilyen lojális tábort magunk mellett tudva, biztosak vagyunk abban, hogy komoly érdeklődés fogja kísérni ezt a jelentős évfordulót.”

Forrás: Kawasaki
cimkék: Kawasaki

3 hozzászólás

+ 2
#1 KawAks
Hááát..Izgalmas lenne ellátogatni oda és megcsodálni az én kis Zém elődjeit, utódjait, kis és nagytesóit!.. Szép gesztus a Kawától! Aki pedig elmegy oda az ígérje meg hogy rengeteg képet csinál és feltölti ide! :)
2012. április 24. 19:04
+ 1
#2 Tybee
Több filmben is szerepelt , írígykedve néztük , bámultuk ... Ez van .
2012. április 25. 15:14
0
#3 kawazsolti
Kawasaki az isten! 72 az 72
2012. május 12. 12:04

Hírek »

Aranyat ér?
Esik? Na és? Pár szabály betartásával vízen is nyugodtan karistolhatsz!
Sok kicsi sokra megy…
Három nap, három motor. Barcelonai menetpróbánkon újabb Honda modellekkel ismerkedhettünk meg…
Motoros hétvége Dunaújvárosban
Látványos fesztivállá hízott a fejér megyei motoros nap.
Fotókönyv · Szabályzat · GYIK · Kapcsolat · © 2003-2010 Sport Motor