Senki nem mondhatja, hogy nem végeztünk alapos munkát, hiszen azonos típusú motorokkal, hasonló körülmények között, egy teljes éven át gyűrtük, koptattuk a gumikat, néha egészen extrém feltételek mellett. Eljutottunk néhány pályanapra, meglátogattuk a Kárpátok, az Alpok és a Dolomitok legszebb hágóit, néha elugrottunk velük a városon belül pár körre, illetve – sajnos – autópályáztunk is, ha szorított minket az idő túra közben. Mindent megtettünk, hogy kiegyenlítsük az eltérő vezetési stílusból adódó nüansznyi különbségeket, ezért rendszeresen motort cseréltünk, illetve a jellemző szóló használat mellett utassal és csomagokkal is hajtottuk őket.

Jöjjenek a számok!

Legutóbb ugye ott hagytuk abba, hogy alig kétezer kilométer megtétele után a Michelin Pilot Road 3 állt jobban, míg a Bridgestone T30-ból valamivel többet harapott ki az aszfalt és a 154 Nm-es forgatónyomaték. Azóta újabb nyolc hónap telt el, és az enyhe télnek is köszönhetően igencsak megszaporodtak a kilométerek – lassan nyolcezret mutat a gumicsere után lenullázott számláló.

michelin-pilot-road-3-bridgestone-t30-teszt-1214
A tízezres futásteljesítmény miatt értelmetlenné vált az egykomponensű, használt abroncsok keresgetése. Hiába olcsóbb a másodkézből származó gumi, a Ft/km hányados gyakorlatilag megegyezik

Jelentem, az abroncsok, ahogy azt vártuk is, még bőven kopásjelző felett állnak, vagyis simán duplázták a gyári gumikkal teljesíthető 3-4000 kilométeres távot. Persze korántsem egyformán koptak, és ebben nincs is semmi meglepő, az viszont annál inkább homlokráncolásra késztetett minket, hogy milyen furcsa módon koptak az egyes szettek első és hátsó tagjai. Előre lelövöm a poént, hogy a végeredmény felé görgető olvasók már itt bekapcsolódjanak a történetbe – a Michelin messze jobban teljesített, már ami a lóerőkkel szembeni ellenállást illeti.

A Pilot Road 3 egészen mély, 6,9 millis barázdákkal vágott neki a küzdelemnek, míg a Bridgestone T30 7,2-ről startolt. Most, hogy napokon belül átlépjük a nyolcezres küszöböt, a Pilot Road 3 köszöni szépen, jól érzi magát, és várja az újabb kalandokat, elvégre kereken négy milliméter (!) maradt még a felületén, és ez a legkisebb mért érték a hátsón. Nem úgy a Bridgestone, melyen már hatezer környékén megjelent egy finom „autópályaél”, és nagyjából ez volt az a fordulópont, ahonnan vészesen veszíteni kezdett mintamélységéből is.

michelin-pilot-road-3-bridgestone-t30-teszt-1066
A T30-at vizsgálva (balra) 2,3 millit mutat a tolómérő, vagyis egy gyors fejszámolással kiszorozható, hogy valamikor a kilencezer kilométer környékén újra el kell látogatnom a gumishoz… Bezzeg a Michelin, azzal nincs teendőnk újabb 4-5 ezer kilométeren át

Kilencezer kilométer a pályanapokat is megjárt, nehéz és nem éppen gyenge géppel? Le a kalappal, ez remek eredmény, azonban csak önmagában, illetve az egykomponensű riválisokhoz viszonyítva az. Elvégre a Pilot Road 3 – szintén felsaccolva az eddigi számokat – majd valamikor 12-13 ezer környékén fut le kopásjelzőig, vagyis harmadával többet fog teljesíteni, mint japán riválisa.

Eltérő kialakítás, más célközönség

Ezzel akár zárhatnánk is a tesztet, de akad még itt egy érdekesség. Az első abroncsokat megmérve azt tapasztaltuk, hogy a T30 nem hogy tartotta a lépést a Pilot Roaddal, de egy hajszállal felül is múlta azt, hiszen itt 3,0/2,9 mm-t rögzíthettünk, mégpedig a Bridgestone javára. Tanulságként tehát elmondható, hogy a három-négymázsás terhelés jobban megviselte a Pilot Road 3 elsőjét, mely így ideális módon, pont egyszerre fog elkopni a hátsóval, míg a T30 elsője messze jobban bírja 190-es párjánál. Ez alapján nyugodtan kijelenthetjük, hogy a gyártók – bár közvetlen riválisok -, mégsem ugyanazt a célközönséget szolgálják ki termékeikkel.

michelin-pilot-road-3-bridgestone-t30-teszt-1067
A hétezer kilométeres fordulópont a Nockalmstrasse szerpentinjein

A Bridgestone jól láthatóan a kedélyes, nagy tömegű túragépekre készült, ahol a súlyt remekül tolerálva falja a végtelen kilométereket, ha a hátsó kerékre nem jut több 120-130 lóerőnél. A Michelin viszont jól viseli, ha egy nagy és erős blokk szaggatja a gumit, és próbáink alapján kicsit közvetlenebb, játékosabb karakterű is volt, vagyis a középméretű sport- és túrasport vasakra tökéletes választás, kiváló kanyartulajdonságokkal és vizes körülmények között is lenyűgöző tapadásával. Az R17.hu akciójában jelenleg 80 990 forintot kérnek a Pilot Road 3 általunk kipróbált szettjéért, illetve 79 990 forintot a T30-ért, vagyis a vételár nem befolyásolja a választást.

michelin-pilot-road-3-bridgestone-t30-teszt-1216
Ahogy fogytak a kilométerek - és a mintázatok -, úgy nőtt a Michelin előnye. A kissé kockásra kopott Bridgestonnal már melósabbak a kanyarvételek, míg a szép, kerek profilú Pilot Roaddal szinte ugyanolyan, mint újkorában

A futásteljesítményt elnézve ez kilométerenként 7-9 forintos költséget jelent, mely – a gumiszerelést is beleszámolva – egálban van egy használtan 25 ezer forintért vásárolt, és négy-ötezer kilométeren át használt szett árával. Ugyanakkor nem versenyezhet az előző cikk hozzászólásaiban is fellehető „feldobom az ötrugós vágott slicket, oszt’ jó napot!” megoldásokkal. Persze azokkal épeszű ember nem is indul el egy több ezer kilométeres túrára, főleg nem nyugat felé, ahol instant Zsanettozás várja az efféle gerilla megoldásokért…

michelin-pilot-road-3-bridgestone-t30-teszt-1215
Ki hinné, hogy majdnem nyolcezret futottak ezek a hátsók? A vártnál is jobban teljesített a Pilot Road 3, és a Bridgestone T30 is felülmúlta az eredetileg saccolt hatezres élettartamot

Tetszik vagy sem, a fagyizón túli kalandokhoz igenis tartós, ugyanakkor változatos körülmények között is jól tapadó abroncsokra van szükség, s ennek a páros kritériumnak mindkét tesztalany megfelel, még ha a Michelin – legalább – egy érdemjeggyel jobbat is kap a „motoros túrázás” elnevezésű tantárgyból.