A szokásostól eltérően most nem egy hosszabb túrát, hanem egy laza, nézelődős napot terveztünk, mégpedig a Csepel-sziget és a Pilis környékén. Szerettük volna feldobni a jól ismert útvonalat, ezért körbekérdeztünk, milyen motoros, vagy egyéb érdekességek találhatók a közelben. Úgy alakult, hogy a válaszok szinte mind egyetlen dologhoz kapcsolódtak, mégpedig legendás hazai filmekhez, mi pedig az infók alapján elkezdtük felrajzolni a nagyjából kétszáz kilométeres etapot, sok-sok érintési ponttal.

Tényleg indul a bakterház?

Túránkat Dunaföldvárról indítjuk, ahol a Sportmotoron tavaly bemutatott, 1994-es készítésű Bájkerek című motoros mozi legtöbb jelenetét forgatták. A pontos helyszínt kereső motorosok nyugodtan kérdezzenek meg bárkit, hogy merre van a „Yacht-kikötő" vagy a Mély út, és máris meglelhetik a találkozóknak is helyet adó Duna-parti tisztást. Innen alig két kilométer a Beszédes József híd, ahol is az Alföldre átlépve érdemes Szalkszentmártont megcélozni, hiszen egy valódi filmes ikon, az Indul a bakterház maradványai találhatók a városka határában. Ma már ugyan csak az épület alapjai láthatók, és a megközelítése is nagy szabad hasmagasságú motort igényel, de a vadregényes környezet igazán megéri a kitérőt! A moziban szereplő pajta ép és a 46º 56.595 18º59.509 koordináták alatt található. A környékbeliek elmondása szerint a tulajdonos, Juhász úr barátságos, kedves ember - belépés előtt mindenképpen keressük meg, és kérjünk engedélyt tőle, hogy megcsodáljuk az egykori filmes helyszínt!

A baktert hiába is keresnénk, de a híres pajta még megtalálható a szalki erdőben...

Észak felé továbbhaladva csak pár kilométert kell motoroznunk Ráckevéig, ahol nem csak a festői Duna-part kedvéért éri meg időzni kicsit. A város határában jobban körbenézve ismerős helyekre bukkanhatunk, hiszen a nem túl sziporkázó Zimmer Feri széria második epizódját is errefelé forgatták. Innen származik a moziban szereplő fiktív település neve is, Szigetkeve, mely valószínűleg Ráckeve és a Csepel-sziget elnevezésekből született.

egri-var-pilis-uvegtigris-1274
A soktornyú Ráckeve és környéke önmagában is megér egy kirándulást. A filmben szereplő Szigetkevét azonban ne keressük a térképen, mivel kitalált településről van szó!

Eger a Pilisben van?

Egy hosszabb, nagyjából egyórás etapot követően érkezünk Telkibe. A hangulatos városka több dologról is nevezetes, az azonban nem köztudott, hogy az egyébként Tóalmáson játszódó Tizedes meg a többiek (1965) egyik motoros jelenetét itt, a Rákóczi utcában vették fel. Aki látta a filmet, könnyen kiszúrhatta a ma is megtalálható jellegzetes Kőkeresztet az út mentén.

egri-var-pilis-uvegtigris-1275
A kitűzött célpontoktól függetlenül is ilyen szemrevaló helyek várnak a Pilisben

Természetesen nem maradhat ki a sorból az innen mindössze pár percre fekvő Garancsi-tó sem. Persze ez így a többségnek nem sokat mond, de a tóparton álló lerobbant büfékocsi - az Üvegtigris - minden bizonnyal ismerősebb már... Ha szerencsénk van, mi lehetünk a szerencsés százezredik látogatók, akik elsütik a kétbubis vizet, a „Hol a sör, Oszit?” és a hasonló fáradt poénokat a csinos pultoslánynak, aki kedves mosollyal tűri az ezerszer hallott idézeteket.

egri-var-pilis-uvegtigris-1684
Szerintem is rossz helyen van ez a kocsi... Ottjártunkkor nem voltak valami fényes állapotban a Tigrishez vezető utak

Ne is borzoljuk tovább az idegeit, inkább üljünk ismét motorra, hiszen a közelben találjuk a túra legérdekesebb helyszínét. Az Egri csillagok impozáns várát hiába is keresnénk a hevesi város utcáin, hiszen a filmet itt a Pilisben, a Tigristől mindössze 20-25 kilométerre forgatták. A célpont - csakúgy, mint a szalki bakterház - endurós felépítésű motort követel vagy elszánt motorosokat, akik gyalog is bevállalják a Pilisborosjenő főutcájáról induló nagyjából másfél kilométeres túrát. Érdekesség, hogy ez volt a hazai geocaching történetének egyik legfontosabb állomása, ugyanis a vár tövében helyezték el az ezredforduló környékén az akkor még gyerekcipőben járó mozgalom első ládáját.

egri-var-pilis-uvegtigris-1277
A 219 méter magasan fekvő vár Pilisborosjenő határában

A nap utolsó helyszíne - vagy ha úgy tetszik, záróakkordja - a rockzenéhez kapcsolódik, s ha magyar film és zene, akkor bizonyára sokaknak beugrik az 1981-es Kopaszkutya. A szatíra egy zenekar életén keresztül igyekszik bemutatni, milyen is volt a vasfüggöny mögött a megtűrt, kezdő rockzenészek élete, fűszerezve a kor legnagyobb hazai nótáival:

A kor legendái, Hobo, Bill, Schuster Lóránt és Póka Egon is szerepet kaptak a filmben

Ez így - a kitérőket is beleszámolva - nagyjából kétszáz kilométer, mely a sok-sok állomás miatt egy egész napos program, vagyis innen már időszerű hazafelé indulni, persze csak ha begyűjtöttük a kötelező képeket, élen a Tigris pultjával, a Tabánnal és a bakterház mindig hangos udvarával... Jóféle kör, és simán belefér az egyre rövidülő őszi napokba is, ráadásul nem csak a célpontok, hanem a pilisi összekötő szakaszok is élvezetesek - érdemes végigjárni.