Többen próbálkoztak már belekóstolni a transzkontinentális túrákba, Kazahsztánig, Kínáig, illetve Törökország keleti végéig jó páran eljutottak már, ám a Ride to Magadan 26 000 kilométeres etapja túltesz a szokványos kétkerekű kirándulásokon.

ride-to-magadan-23
Két kontinens, öt ország és sok ezer kilométer áll BIKE-R előtt

Rizmajer László, azaz BIKE-R - aki korábban beszámolt már oroszországi köréről is -, most egy saját maga által felszerelt és átalakított Suzuki DR-Z400-zal vág neki a két hónapos kalandnak, hogy észak, észak-kelet felé indulva átszelje egész Oroszországot, majd megérkezzen az alig százezer lakosú Magadanba. Laci a júniusban is csak tíz fok körüli középhőmérsékletű vidéken nem időzhet túl sokat, mert a túra hosszabb és kalandosabb része a hazaút lesz, amikor is Ulánbátort és a Góbi-sivatagot is érintve gurul majd dél felé, hogy azután Novoszibirszk és Omszk érintésével jusson el Moszkváig, majd Lublinig, ahonnan már egyenesen hazamotorozhat.

ride-to-magadan-22
A túra negyedik napján a gyönyörű Kazan látta vendégül a magyar motorost

A nem mindennapi út részleteibe Te is belepillanthatsz, mert Laci igyekszik naplóként vezetni Facebook oldalát, tájékoztatva a barátokat, ismerősöket, hogy éppen merre is jár és milyen kihívásokban van része...