A legszebb európai hágók, a legelszántabb túramotorosok és az esemény, mely idén 36. alkalommal varázsolja el a kétkerekű világjárókat.
Sokszor keltették "halálhírét", ám ettől mindig erősebben és még több energiával tért vissza a Motoraduno Stelvio találkozó, ugyanis mindig akadt egy mecénás, aki érzelmi - és persze anyagi - megfontolásból a motorosok pártjára állt, és helyszínt illetve programot biztosított a helyszínre érkező bájkereknek.
Idén sem lesz ez másként, olyannyira nem, hogy a szervezők a Metzelert is megnyerték, mint főtámogatót, így - ha az idei együttműködés sikeres lesz -, az hosszú távra is biztosíthatja nemzetközi motoros esemény finanszírozását és jövőjét.
A magyar határtól kb. 600 kilométerre fekvő Sondelo ad otthont az idei rendezvénynek, ahol most is több tízezer motorosra számítanak, éppen ezért a szervezők már januárban nyilvánosságra hozták a 2012-es esemény részleteit, és egyben regisztrációra is lehetőséget nyújtanak honlapjukon, ahol az automatikus fordítóprogram segítségével akár magyar (nyers)fordításban is böngészhetünk a menüpontok között.
#1 matthew97
Ez nagyon komoly :)) Bárcsak lennének a közelben ilyet utak.. :) Kezemet összetenném.. január 27. 21:31
+ 2
#2 r.arnold
Nagyon feelingesek a videók. Eszembe is jutottak a jó kis nyári alpesi túrák. Látogatószámban a magyarok állnak a 13.helyen.
Érdemes lenne elmenni. január 27. 21:47
+ 1
#3 BFG
ott leszek, belefűzöm egy egyhetes olasz-francia alpesi rosszalkodásba :) január 28. 08:36
+ 1
#4 saresz
Megyünk, hisz akkor ott lesz a helyünk! :) január 28. 11:16
+ 6
#5 kawaszekis
érdekes, hogy nálunk ahol megjelennek a motorosok- pl mátra, mecsek- ott ellenszenvvel fogadják őket, de pár ballábas focistának és alkoholmámoros huligánnak 20 000 stadiont építenek. valamit jobban tudnak mint mi. már megint. január 28. 13:42
+ 2
#6 Lippo
Én is szeretnék menni, ha az anyagiak is úgy jönnek össze, akkor kipróbáljuk mit tud 1000 km felett a jó öreg 125 2t :) január 28. 14:50
+ 4
#7 haax88
#5 a foci tömegsport, a motorozás szenvedélye meg egyenértékű a luxus devianciával az emberek szemében kis hazánkban! január 28. 18:57
0
#8 saresz
Ezt azért óvatosan hozzáteszem: csak ha Isten és a Párt is úgy akarja! :( január 28. 19:57
0
#9 Husky_125
Az első videót végignézve, nagyon sok jó emlék jutott eszembe. Tavaly nyáron végigjártuk a videóban szereplő szinte összes részt, és nagyon szép volt. Remélem idén is eljutok egy hasonló turára, mert lenyűgöző :) A posthoz csak annyi hozzáfűznivalóm van, hogy nemhinném, Magyarországon akárki is támogatna egy ilyen szintű eseményt... január 29. 22:13
0
#10 zöldi
De jó, hogy olvastam, talán idén kijutok- 7 év várakozás után- most már van egy időpont, amit tuti kizárhatok :) január 30. 08:26
0
#11 sebi94
Dejólenne elmenni! Valaki tudna nekem térképet linkelni az útvonalról vagy leírná merre megy a túra ? Szerintetek a jó 25'ös 4T birná a strapát? január 31. 19:00
0
#12 vl1500
Tervez valaki erre az eseményre kimenetelt? február 1. 20:44