2012. május 30. | szöceg: Pulai László
Mindannyian szembesültünk már azzal a problémával, hogy a túra előtt fél órával már az összes rendelkezésre álló helyet megtöltöttük a motoron, mégis, a csomagjaink fele a szoba padlóján hevert. Íme, néhány jó tanács: mit, és hogyan vigyünk magunkkal?
Motorral túrázni rendkívül élvezetes, de egyben bajos dolog, tele kompromisszumokkal. Az egész hétre elegendő ruházat és felszerelés egy törpeautó csomagterének töredékében kell hogy elférjen, miközben olyan holmikat is magunkkal cipelünk, melyek az autós utazáskor fel sem merülnek. Mégis, ha jól átgondoljuk, hogy mire van valóban szükségünk, és azt hogyan tudjuk a leghatékonyabban csomagolni, akkor a hét napra elegendő ruházat is kényelmesen el fog férni a motoron.
Lássuk hát, mit és mibe kell pakolnunk, hogy ne útközben érjen meglepetés!
Három zárható doboz. Tanktáskával megfejelve akár tíz napra elegendő, két személy részére is.
Dobozok, táskák és egyéb praktikus kiegészítők
A túramotorok tulajdonosai itt előnyben vannak, hiszen a három darabos túradoboz szett, mely sokszor gyárilag része a motornak, bőven elegendő helyet kínál, feltéve, ha utasunk nem ragaszkodik olyan extrákhoz, mint kiskosztüm és a hozzá illő körömcipő. Nem vicc, volt már rá példa, hogy a meleg holmit és az esőruhát szorította ki az apró, rózsaszín ruhácska…
A sport, túrasport motorok esetében már nehezebb ideális megoldást találni: előbbiekhez szövet táskák beszerzése ajánlott, míg utóbbiak részére a zárható túradobozok és konzoljaik jelenthetnek megoldást. A dobozokban nagyobb biztonságban van a holmink egy-egy esőben, vagy a motor véletlen eldőlésekor, de hasznos lehet a zárható koffer utazás közben is, amikor a végcélunk előtt kell magára hagynunk a motort.
A tanktáska mindhárom kategória számára remek kiegészítő, hiszen egy kisebb koffernyi holmit elnyel, és segítségével folyamatosan kéznél tarthatjuk azokat a tárgyainkat, melyekre megálláskor szükségünk lehet. Az tankra mágnessel rögzíthető táskák hátránya, hogy könnyen megkarcolhatják a motor fényezését, és csak azon a típusokon használhatók, melyeknek fémből készült az üzemanyagtartálya. Erre kínál megoldást a Bagster-szett, mely a tankhoz rögzített, méretpontos bőrborításból, és a hozzá kapcsolódó táskából áll. Újonnan nem olcsó mulatság egy ilyen készlet, de használtan már ötven euró körüli összegből kihozható, és ezt a rendszert a műanyag tankos gépeken is biztonsággal használhatjuk.
Csopperen/crusieren utazva nincs könnyű dolgunk, hiszen a dobozok és tanktáskák meglehetősen bután mutatnak a krómtól csillogó gépeken, így a – jellemzően bőrből készült – oldaltáskák azok, melyekre számíthatunk pakoláskor, igaz, ezek szűkös mérete behatárolja, hogy mennyi időre elegendő holmi lehet nálunk. Az ilyen problémákra nyújt megoldást a vízálló, méretre hajtogatható túrazsák, mely mindig az adott holmi külső méretét veszi fel, esőben is biztos védelmet nyújtva, és elegendő hozzá egy egyszerű csomagtartó, mely elbírja az 5-6 kilós terhet.
Vízhatlan zsák. Egy-kétezer forintba kerül, és akár ötven liternyi holmink elfér benne
Mit vigyünk magunkkal?
Ami feltétlenül kéznél legyen, tehát a tankra kerüljön:
- Térkép és egyéb, navigációt segítő eszközök
- biztosítási zöldkártya, baleseti bejelentő, utasbiztosítást igazoló kártya vagy szerződés
- fényvisszaverő mellény (ezt a motorról való leszállás ELŐTT kell felvennünk autópályán!)
- kevés készpénz, azonnali költségekre (pl. autópálya kapu)
- fél literes üdítő (ha nincs szem előtt, gyakran “elfelejtünk” inni, pedig nyári melegben, beöltözve, akár 4-5 liter folyadékot is vesztünk egy nap alatt)
- falat kaják. Pl. édes kekszek, szőlőcukor, bármi, ami sok kalória, de nem olvad meg a melegben
- ha a kabátunkban nem fér el, akkor természetesen a fizetőeszközök, egyéb (speciális) kártyák, telefon(ok) is itt, a tanktáskában kapnak helyet – ezek lehetőleg egy külön oldalzsebben legyenek. Ha több ország pénznemét tartjuk magunknál, azt fajtánként különböző tárcákban helyezzük el.
- napszemüveg, hagyományos szemüveg és az ezek tisztán tartására szolgáló eszközök
- fényképező, tartalék akksi, és kamera. Ha egy apró mini-kamerát beszerzünk, mely diktafonként is szolgál, az nagyon hasznos lehet a dokumentálásban
- amennyiben van kísérőautó, akkor vihetünk laptopot is (motoron ne, vagy csak hátizsákban, ahol csillapíthatjuk a rázkódást) ez esetben a kártyaolvasó is legyen nálunk, a képek, videók lementéséhez
A motor felszerelései
- elemlámpa, bicska/szike, gyorskötegelő, powertape, izzó- és biztosítékkészlet, elsősegély csomag, esetleg poroltó készülék
- defektspray, elakadásjelző
- Zárak, láncok, lakatok a motor védelmére
- gumipókok, gumiháló, ha valamit cipelnénk
- alapvető szerszámkészlet
- láncspray (éljen a kardános motor :)
- tartalék kulcs, riasztóhoz tartalék elem
Sportmotorral sem lehetetlen
Ruházat
- esőruha (kesztyű- és csizmavédő huzat is)
- meleg holmi tartalékba, mindkét személynek
- tartalék száraz, meleg kesztyű
- maszk, nyakvédő, vesevédő
- Zoknik: vékony, vastag vegyesen
- alsók
- a kötelező darabszámú pólókon felül egy-két ing, ha olyan program akadna
- fürdőruha, törölköző(k), papucs
- szemeteszsák
Tisztálkodás
- Fogkefe, fogkrém
- sampon, szappan
- borotva
- körömvágó
- zsebkendő és wc papír
- alapvető gyógyszerek, ill. speciális készítmények (pl. allergia ellen) és Betadine a fertőtlenítésre
- utazó hajszárító (jól jöhet a hideg szoba, vagy sátor bemelegítésére is!)
Ha a sátorozást választjuk, mint legegyszerűbb és legolcsóbb szálláslehetőséget, akkor a sátoron felül gondoskodnunk kell megfelelő (mínusz fokig védelmet nyújtó) hálózsákról, valamilyen szigetelőanyagról (pl. polifoam) és érdemes u.n.: festő-fóliát is csomagolni, mely kis helyen elfér, és jó szolgálatot tesz, ha ideiglenes lakhelyünk már nem tud ellenállni az esőnek.
Hosszabb utazás esetén fontos lehet, hogy okmányainkról másolatot készítsünk, és az eredetiektől eltérő helyre tegyük azokat: a forgalmi engedélyt, jogosítványt és az útlevelet külföldön nem helyettesítik a kópiák, de az elveszett papírjaink pótlása lényegesen egyszerűbb így, ha rendelkezünk róluk másolatokkal.
38 hozzászólás
+ 8

#1
Laligator
Jó a cikk, hiába vagyok Területi-Gumipók-Huszár, egy-két hasznos tippet meg is jegyeztem mindig tanul újat az ember!:)
Én próbálok felkészülni a lehető legtöbb helyzetre ezért úgy szokam kinézni a motorom egy több napos Balatoni túra vagy egy 3-4 napos motoros találkozóra menet, mint egy mexikói árus a szamárháton.:D Alig látszok ki a cuccokból, de nem lep meg sem az eső sem a hideg.
2012. május 30. 10:01
+ 4

#2
randomway
Jó leírás, nem maradt ki semmi. Látom, másnak is eszébe jutott a festő fólia :) Ha egy szaros juhólban találsz szállást, jól jön alátétként is.
Én elhoztam az egyik panzióból a samponos és tusfürdős pici flakonokat, azok újratölthetőek és egy csomó helyet megspórolnak azóta is. Lehet venni összehajtható fogkefét.. nem csak kisebb, de nem zsedi össze a koszt a táskádból.
Érdemes még gyorskötegelővel valahova a vázra vagy ülés alá felfogatni a defektsprayt és egy vízpumpafogót.
2012. május 30. 10:04
+ 4

#3
mlas
Pont kimaradt, ami minden másnál fontosabb: a maszterkárd! :))
2012. május 30. 10:55
+ 6

#4
Janav
minek a maszterkard?
Ha valamit nem tudsz megoldani penzzel, old meg sokpenzzel
2012. május 30. 11:58
+ 6

#5
Fullmoon
Én nyeregtáskákat vettem ami cordura anyagból van, de nem vízálló. Adtak hozzá 1-1 kisméretű, ráhúzhatós esővédőt. Elkapott minket 2009-ben egy akkora jégeső félúton a sógorék felé vhol a 8-ason hogy egy buszmegállóban húztuk meg magunkat. Megállás után gyorsan ráhúztam a két kotont a táskákra, majd a vihar elvonultával azt vettem észre, hogy tényleg vízállóvá tette a két táskát a cucc......szó szerint, mert megállt benne a víz. Azóta megtanultam, hogy a táskába csak úgy szabad pakolni, hogy szorosan lezárva bezacskózva, és csak úgy bele mert különben a másnap nem lesz egy száraz ruhadarabod sem. Ha van legalább egy szilárd dobozod abba tegyél 1 váltás alsóneműt a biztonság kedvéért:)
2012. május 30. 12:13
+ 1

#6
KelemenAndris
Pont jovore keszulok Afrikaba, motorral..esetleg valaki ha valaki(k) megy arra, csatlakoznek....
2012. május 30. 13:53
+ 1

#7
Dipshit
A minimál tengerparti szett kimaradt a listából, pedig egy tengerpartra letévedős túránál alap.
Békatalp, szemüveg, snorkel..
..... ha csak nem a Balti-tenger a megcélzott nagy víz :)
2012. május 30. 15:12
0

#8
JackSparrow
Jó cikk!
De szerintem nem árt egy-két önvédelmi eszköz sem.
Ugyanis nem mindenki haverkodni akar...
2012. május 30. 20:25
+ 1

#9
csibu125
Pót kuplungkar, 5-6-8-as csavarok, inbusz fejjel, anyák, alátétek csak pár darab. Kis lemezcsavar, ha a gumi máshogy nem javítható...
A víz és kis nasi tényleg nagyon fontos.
Érdemes a súlyelosztásra is odafigyelni. Egy hosszabb biciklis láncot érdmes magunkkal vinni, akár a kabátok és sisakok is a motorhoz rögzíthetők, így nem kell mindenhová magunkkal cipelni.
2012. május 30. 20:29
+ 5

#10
KornRR
"Három zárható doboz. Tanktáskával megfejelve akár tíz napra elegendő, két személy részére is."
ezek viccelnek, mókáznak? :) :) :) :) Bejártam fél Európát sportmotorral :) :) :)
még jó, h "nem lehetetlen" ... :)
http://www.motorostura.hu/buil...2012. május 30. 21:26
0

#11
svGabi
Tetszi a cikk, nagyon jó (a felsorolt pár hiányosságtól eltekintve:)
KornRR ne haragudj, ilyen későn mellékattintottam a hozzászólásodnak. természetesen biglájk, ahogy a Korizkai túrátokhoz is. hatalmas élmény volt végigolvasni:)
2012. május 30. 23:29
0

#12
geryCBR
Jó kis cikk nekem az RR el legnagyobb táv 2személyel Budapest-Olaszország (Roma) volt 300km-enként pihi egy nagyobb hátizsák+Defektspré + kaja aztán annyi 1 233 km volt kb plusz minusz 50km er amit a kva GPS fagyás eredményezett.
2012. május 31. 00:54
+ 1

#13
geryCBR
Azért 1 233km nél több volt na m1. Nekem ellég is volt 1darabig. Bár egy Goldwingel kipróbálnám még1x :)
2012. május 31. 01:00
+ 2

#14
daogyula
A rózsaszín ruhácska telitalálat,a párom se volt hajlandó berakni a meleg kabátot,mert minek az 32-fokban,aztán két nappal később jött egy hideghullám hazafelé,úgy didergett mögöttem nyári ruhában mint egy vadászkutya.Sajnos az oldaldobozok nálam nem lehetségesek,akkor a párom nem tudna felszállni,viszont lehet kapni magasított nagy hátizsákot ami a fejem fölé ér,de laposan lehet pakolni bele,így kettőnk közt elfér,ha túl nehéz akkor fel se veszem,asszony átöleli és kapaszkodik belém,így nem esik le.Tanktáska is van,mágnesest nem javaslok,mert egy nagyobb kátyúnál lecsúszhat,és a bankkártyákra is veszélyes,de vannak pánttal rögzíthető tipusok olcsón is.Hosszabb távon némi tartalék alkatrészt és szerszámot mindig viszek magammal,bowdenjavító készlet,kevés csavar,ja és szelep a kerekekhez,előfordulhat hogy vicces gyerekek egy pihenő alatt kilopják,viszont nem minden benzinkútnál pótolható.
2012. május 31. 06:27
-14

#15
tocka
Ez nektek jó cikk? Azoknak való akik a farzsebükbe csak egy bankkártyát dugnak és felülnek a vakvilágba...
NE röhögtessetek hogy le kell írni mint az óvodás kirándulásra mit kell elvinni.
Aki komoly motoros megtervezi a túrát, és feltalálja magát !
2012. május 31. 15:14
-14

#16
tocka
hajszárítóval sátrat melegíteni ? menjen a jó kurva anyjába! 1:Minek hajszárító?Van törölköző is! 2:Hova dugjam?... 3: Meddig tartja a hőt a sátor? NASA sátor? 4: szobát fűteni, ez igen !
Cikk írójának : Voltál te már várostáblán kívül ?
2012. május 31. 15:20
+ 2

#17
szobbal
Nekem 1 Sportmotoros (utas) ismerősom mondta hogy úgy pakoljak hogy csavarjam a ruhát, így szinte az összes levegőt ki tudom préselni a ruhából. Hasznos volt biza! Sokkal jobban tudtam pakolni a tanktáskába.
2012. május 31. 21:36
+ 2

#18
Moto-Cat
Nekem sosem volt gond a pakolással. Igyekszem minimálisra csökkenteni a felesleges cuccok számát. Szóval már jól belejöttem a pakolásba. De azért szeretem elolvasni az ilyen cikkeket, mert néha akad benne egy-két plusz dolog, amit érdemes beépíteni a saját rendszerembe.
2012. június 1. 06:30
+ 6

#19
randomway
Nem értem, az ilyen szitkozódós, fröcskölődő hozzászólások mire jók. Vajon szemtől szembe is így beszélnél? Simán elküldöd a barátaidat a jó kurva anyjukba?
Ha valami jót nem tudsz mondani, inkább hallgass!
2012. június 1. 07:38
+ 9

#20
répalábú
Tocka, hallod, igazán sajnállak, borzasztó dolgokon mehettél keresztül - egészséges ember ilyeneket nem mond, nem ír. Kutya már bejárata motorral a fél világot, miközben motorosok ezreinek igyekszik segíteni a felkészülésben, a baleset elkerülésében, a túrák összeállításában stb-stb. Ha nem értesz vele egyet, elfogadom, de elküldeni a qrva anyjába... Tudod, éppen elég szar a világ a mocskolódó beírásaid nélkül is, azok után, ami veled történt, nem értem, miért nem azon dolgozol, hogy kicsit szebb legyen.
Mindenesetre szerintem király a cikk, köszönjük!
2012. június 1. 09:25
-14

#21
tocka
Akkor vigyetek minél több hajszárítót, üdítő helyett vizet, és pakoljátok fel a nagymamát is hátha azt se tudtok venni.
2012. június 1. 09:52
+ 8

#22
répalábú
Na, látod, így mindjárt más, köszi szépen a tanácsokat :) Szerinted a nagymuttit simán fogassuk fel spaniferekkel vagy elég a gumipók?
2012. június 1. 10:16
+ 6

#23
mohoka
#16 tocka
Ecsém, baszod... Nem jár arra busz, ahonnan téged szalajtottak.
2012. június 1. 13:12
-12

#24
tocka
Hiába oltasz, ez a cikk borzalmas baromság, majd belátod ha ezt mind bepakolod egyszer valaha ha eljutsz odáig.
2012. június 1. 15:24
+ 3

#25
fenyooldrider
Mindenki tudja,hogy nem vagyok egy BMW fan,de az első képen,a nagy GS,na az az istenkirály a nagy túrákhoz!
Ha országokon átívelő túrákat csinálnék rendszeresen,akkor csakis azt választanám,meg persze ha lenne rá lóvém.......
2012. június 1. 16:26
+ 1

#26
FeR1
Egyáltalán nem baromság, ami itt fel van sorolva. Egy hosszabb, akár több hetes túrára gondolva semmi sem felesleges az itt felsoroltak közül.
A hajadhoz vihetsz törölközőt, de teszem azt, megy veled a barátnőd is, neki nem elég megdörzsölni a haját és már száraz is. Ilyenkor bizony kell a hajszárító, mert egy megfázott fejbőr nem tesz jót a hajnak és gondolom te sem szeretnéd, hogy a barátnőd kopaszodjon, csupán azért mert szerinted faszság hajszárítót vinni. Elnézést, ha a skinhead lányok hoznak izgalomba. Egy túra során nem csak napsütés és meleg idő várható, ami motoron még inkább lényeges, hogy fel legyél készülve az esetleges időjárás változásra.
2012. június 1. 22:33
0

#27
shiNIN
Nem, hajszárítót én speciel nem vinnék nyári túrára (a haj megszárad magától, fene se vesződik vele, itthon se szárítja egyikünk se a hosszú haját), igaz, a hotelban úgyis van. Esőruha MINDIG kell, a meteorológusoknak és a felhőképnek nem szabad hinni, egynapos túránál sem, az esőfelhők szabadok és kaotikusak.
Az nem érdekel, hogy egy cruiser hogy néz ki dobozzal, nem tudnék egy rendes hátsó doboz nélkül élni. A pici tanktáskám (csak térképnek meg apróságoknak kell néha) viszont azonnal lejön a tankról 120-nál vagy szélben, pedig a mágnesek elég erőteljesnek néztek ki, azt még át kell alakítanom. De utána sem fogok semmi értékeset beletenni, arra a belső zsebem való.
Kesztyű- és csizmavédő huzatom nincs, viszont el szoktam vinni az összes kesztyűmet, ami nem is árt, mert a nyári protektoros kesztyűm remekül szétázik esőben.
Olyan flancos nélkülözhető dolog, mint a papucs nem fér, de ami nagyon nem, az a túrabakancs :(. Régebben bakancsban mentünk a külföldi túrákra (a rövidekre csizmában, elég hülyén jött ki), most már inkább benyomunk egy kiscipőt, mert valamiben azért járnunk kell, s más nem fér, de a motoroscsizmában motorozunk.
Nagyon meleg cuccot nem pakolok nyáron (egy vékony pulóver elég), elvégre ott a motoros cucc, ha fáznék. A béléseket viszem.
A defektsprét egyszer elfeledtük. Még jó, hogy ünnepnapon sem lehetetlen szerezni, de azért máskor inkább nem így csináljuk.
Mivel a cikkbeli listából egy csomót kihagyok, fér pár apró, saját cucc, ami nélkül nem indulnék el pár napra sem: evőeszköz (kés, kanál, evőpálcika), rajztömb, ceruza és toll, hajkefe, hajgumik, füldugók. A páromnál is megvan ebből egypár, plusz objektívek (a 300-as speciel nem apró) és esetleg élénk színű markerek az útvonal berajzolásához.
csibu125 írta a biciklis láncot, az valóban jó, mi a sisakokat szoktuk odakötni, a kabát még sosem jutott eszünkbe, pedig miért ne? De nekünk két motor jut két főre, az azért kellemesebb, főleg, hogy oldaldoboz nincs.
2012. június 1. 23:34
+ 2

#28
FeR1
Nem csak nyáron túrázik az ember:)
2012. június 1. 23:43
+ 2

#29
shiNIN
Persze, de én igen :)
2012. június 2. 22:24
+ 1

#30
Nhorbee77
Íme a Magyar mentalitás ékes példája....egy egyszerű tanácsadásból is kurvaanyázás alakul ki...nem tudom de ez tükrözi az emberek iq szintjét...pfff
2012. június 4. 11:51
+ 2

#31
répalábú
Harmincból csak egy ember volt gyökér, ebből azért merész 15 millió magyar IQ szintjét kikövetkeztetni... Vagy ne legyek már ilyen undorító pozitivista? :)
2012. június 4. 21:03
+ 1

#32
Nhorbee77
Szerintem ne legyél, mert nem vagyunk 15 millióan csak 9milló 982 ezren a 2011 októberi népszámlálás szerint...egyébként én a nagyáltalánosságról beszélek.....szerintem mindenki érti...:))))
2012. június 4. 23:30
+ 5

#33
répalábú
A magyarok Közép-Európában, a Kárpát-medence területén élő nép. A magyarság mai lélekszáma kb. 14,5 millió fő...
2012. június 5. 09:09
+ 2

#34
Nhorbee77
Én az itthoni Magyarokról beszélek mivel köztük élek és látom sokszor a mentalitást....Nem azokról akik más országokban élnek...az Ő mentalitásukról nem tudok véleményt,és nem is akarok nyilvánítani,mivel nem ismerem őket...Elég ha beleolvasol egy-két video hozzászólásaiba itt a sportmotoron és megérted miről beszélek...aki minuszt adott az sem érti miről beszélek...ezek szerint lóval kártyázok kedves minuszoló!:D
2012. június 5. 17:41
+ 1

#35
Trophy
Szép kis leírás, komolyan hasznos is!
Nos ugye én DDR csodákkal megyek túrázni, nekem megnehezíti a dolgomat hogy komplett gyújtás/fesszab/karbit kell vinni hogy "biztonságban" érezzem magam, nohmeg egy kis szerszámos láda is befigyel.
Egy apróságot vagy nem olvastam vagy nem tartják fontosnak hisz újabb motorokról van szó. Személy szerint egy 6L-es benzines kannát viszek magammal. Nincs benzinszintmérő éés a tartalék 10-20km-re elégl. Jártunk már úgy Szlovákiában hogy nem találtunk időben kutat.
Mindenesetre lehet én is beszerzek egy olyan vízhatlan táskát, már olvasgattam róla.
2012. június 8. 09:53
0

#36
Moto-Cat
A vízhatlan táska nálam is tervben van. A benzines kanna nem probléma, van belőle pár nekem, nem árt néha vinni, ha olyan tájakon jár az ember, ahol nem ismerős benzinkút szempontból.
2012. június 10. 09:00
0

#37
Tyuiop
A jó pap is holtig tanul szokták mondani, én nemrégiben hallottam az egyik barátomtól (köszi AK47) egy nagyon okos dolgot. A nyereg aljára egy laminált papíron a szerelők, esetleg mentésben segítő haverok, szerviz stb. elérhetőségét felragasztotta, hiszen egy esetleges perecnél jó eséllyel szétmehet a telefonunk, aztán fejből nem fog menni max a mutter telefonszáma, ha fülkésből kell telefonázni.
Én a tartalék kulcsot asszonypajti motoros dzsekijének rejtett zsebében tartom, kisegített már kínos szituból.
2012. június 14. 08:31
+ 1

#38
Lacika100
Nekem nagyon tetszik az összeállítás, hasznos és pontos. Köszönöm.
2012. július 30. 23:22