Bár az olasz Cairoli ellentmondást nem tűrően húzta be mindkét futamgyőzelmét, a helyosztókért komoly adok-kapok zajlott mögötte. Clement Desalle (Rockstar Energy Suzuki) az első és a második futamban is nagy csatában volt a dobogóért, és sikerült is elcsípnie két harmadik helyet, amivel az összetettben másodikként zárta a hétvégét.

suzuki mx1
A Suzuki két pilótája második (Desalle), illetve nyolcadik (Stribjos) helyen zárt Brazíliában

A Suzuki másik pilótája, Kevin Strijbos már kevésbé volt szerencsés, ugyanis egy felpattanó kő éppen a szemüvegét találta el, kiütötte a lencsét, igencsak megnehezítve a futam folytatását. Így csak tizenharmadikként intették le, ám a második fordulóban már "csak" karsérülése hátráltatta, s hatodikként ért célba, megszerezve az összetett nyolcadik helyet.

suzuki mx1
Desalle dupla dobogóval biztosította be összetett második helyét, mellyel a VB tabellán is a negyedik pozícióba zárkózott fel

Hosszú út vár az MXGP versenyzőire, mivel mindössze két hetet pihenhetnek, mielőtt a közeli Trentinóba látogatnak, hogy immáron az öreg kontinensen folytassák a világelsőségért folytatott harcot.

mxgp suzuki
Nyílt küzdelem: három forduló után öt különböző márka versenyzői találhatók a tabella első öt helyén

MXGP Brazília - Moto1:

1. Antonio Cairoli (ITA, KTM), 35:20.774;

2. Jeremy Van Horebeek (BEL, Yamaha), +0:15.869;

3. Clement Desalle (BEL, Rockstar Energy Suzuki), +0:20.205

MXGP Brazília - Moto2:

1. Antonio Cairoli (ITA, KTM), 35:51.801;

2. Gautier Paulin (FRA, Kawasaki), +0:05.250;

3. Clement Desalle (BEL, Rockstar Energy Suzuki), +0:08.899;

Összetett végeredmény:

1. Antonio Cairoli (ITA, KTM), 50 pont;

2. Clement Desalle (BEL, Rockstar Energy Suzuki), 40 p.;

3. Jeremy Van Horebeek (BEL, YAM), 40 p.;

A legjobb pillanatok hat percben: az MXGP brazil versenyhétvégéjének összefoglalója

A bajnokság jelenlegi állása három forduló után:

1. Antonio Cairoli (ITA, KTM), 142 pont;

2. Gautier Paulin (FRA, KAW), 112 p.;

3. Jeremy Van Horebeek (BEL, YAM), 112 p.;

4. Clement Desalle (BEL, Rockstar Energy Suzuki), 111 p.;

5. Maximilian Nagl (GER, HON), 110 p.;

6. Kevin Strijbos (BEL, Rockstar Energy Suzuki), 73 p.;