Palatinus Attila motoros története nagyjából 11 éves korában kezdődött, ugyanis ekkor kapta első kétkerekűjét, mellyel ellátogatott egy motorostalálkozóra, ahol aztán megismerhette a stunt riding világát. Innen már nem volt visszaút, az utcai motorozás helyett egyre inkább a trükkök elsajátítása játszotta a főszerepet. Kezdetben egy 600-as szupermotóval gyakorolt, majd alig tíz évvel ezelőtt megvette első 250-es edzőmotorját, azt követően pedig egy CBR600-ra nyergelt át.

palatinus-attila-gyro-cam-960
Palatinus Attila a zsámbéki Drivingcampben tartott bemutatóján

A Honda megvásárlása óta rendszeresen tart bemutatókat, és az utóbbi időben számos kisfilmet is készített, azonban a következő klipje látványban messze felülmúlja korábbi próbálkozásait, elvégre most először láthat a nagyközönség giroszkópos kamerával felvett gyakorlatokat:

A kunmadarasi Hungarian Drag Arénában rögzített filmben - a technika előnyeit kihasználva - bemutatják, miként mozog a gép az állandó vízszinteshez viszonyítva, ha éppen füstölő hátsó kerékkel kanyarodik vagy egykerekezik az ember...