2011. július 6.
A brnói Superbike VB-n most nem csak a sorozat állandó résztvevőinek, de a szabadkártyával induló magyar versenyzőknek is szurkolhattok!
A folyamatosan jelen levő Team Tóth csapatán és az ebben az évben teljes Stock 1000 szezont futó Győrfi Alenen kívül, több magyar szabadkártyás induló is lesz.
A legtöbb magyar indulót az SSP600 kategóriában láthatjuk, de az STK1000 és a Superbike futamain is lesz hazai versenyző
A Superbike kategóriában a legnagyobbak között indul többszörös magyar bajnokunk, Kispataki Viktor, de Supersport kategóriában is lesz újonc, ugyanis bemutatkozik a Pro Ride-os Kurucz Ferenc, aki az Országos Bajnokság Stock 600-as mezőnyében koptatja a gumikat nem kevés sikerrel, Chrobák János mellett.
Ne a tévében nézd: Brno alig három óra motorral, és belépők is már 25 eurótól kaphatók a helyszínen
Sok sikert kívánunk a fiúknak a hétvégéhez, és minden Olvasónkat arra buzdítjuk, hogy ha teheti jöjjön ki Brnóba a hétvégén! Mi ott leszünk!
Kapcsolódó anyagok:
A 2010-es hétvége fotógalériája
14 hozzászólás
-5

#1
amdor
autó/motorversenyen nem érdemes ottlenni, mer csak annyit látsz hogy valaki nagyongyorsan elzúz előtted, aztán megint semmi, megint mindenki elhúz, megint semmi..........nemtudod mi is zajlik....persze lehet vinni ki rádiót, de azt otthol is hallgathatod, ez a helyzet a minitv-vel is...
2011. július 6. 20:47
+ 10

#2
richyke1
Viszont amilyen hangulat ott uralkodik a pálya mellett... azért megéri elmenni.
2011. július 6. 21:01
+ 8

#3
kutya.
#1,
erre találták ki a kivetítőt ;)
2011. július 6. 21:15
+ 5

#4
Valter
Kár, hogy nekem nem 3 óra...:P De már voltam kint és tényleg megéri... észméletlenjóóóvolt.
2011. július 6. 21:30
+ 8

#5
FeherCapa380
Iiiiiiisssteeen aaaalld meeeg aaa maaa gyaart... \m/,
2011. július 6. 22:48
+ 5

#6
hunor
amdor mit negatívkodsz? ez a superbike vb, ahol minden lelátóval szmben óriási kivetítők vannak, tehát azt is látod ami nem az orrod előtt zajlik. ami meg ott zajlik, attól beszaaaarsz!
hajrá magyaroook!
2011. július 6. 23:18
+ 3

#7
DJ_Kölyök
Szóljon hangosan mindig a MAGYAR HIMNUSZ!
2011. július 7. 00:09
0

#8
pc41user
Hajrá magyarok!
2011. július 7. 12:39
0

#9
RIGORMORTIS
na!imike biztos nagyot fut majd!
szerintem neki nem is kéne motor!szaladna a többiek után,és brümmögne!az eredményein nem változtatna,és egy csomó pénzt meg tuna takarítani!hahahaha..
2011. július 7. 17:42
0

-1

#11
zsékettő
a pálya mellől figyelni a versenyt (mégha csak 30másodpercre - jó helyre kell születni:) egy olyan élmény amit egy darabig nem felejtesz el.Pláne ha a spanokkal vagy!
2011. július 7. 19:35
0

#12
zsékettő
mármint, körönként 30-ra :)
2011. július 7. 19:35
0

#13
luckyzoli
Tény, hogy sokkal átláthatóbb ha az ember otthon nézi a tv-n mint kint a helyszínen. Na de még nem találták ki azt a 3D dolbyszörránd fullhádé ready ledtévét ami vissza tudná adni azt a hangulatot és hangorkánt amit csak kint lehet átélni.
2011. július 7. 23:44
0

#14
svik
Mai eredmények:
SUPERBIKE
1. Carlos Checa (Althea Racing) Ducati 1098R 1'59.322
.
.
.
20. Chris Vermeulen (Kawasaki Racing Team) Kawasaki ZX-10R 2'01.503
21. Alexander Lowes (Castrol Honda) Honda CBR1000RR 2'02.430
22. Viktor Kispataki (Prop-tech ltd.) Honda CBR1000RR 2'02.831
SUPERSPORT
1. Broc Parkes (Kawasaki Motocard.com) Kawasaki ZX-6R 2'03.611
.
.
.
20. Imre Toth (Team Hungary Toth) Honda CBR600RR 2'05.966
.
.
.
29. Janos Chrobak (Team Hungary Toth) Honda CBR600RR 2'09.319
.
.
.
33. Ferenc Kurucz (Pro Ride Mol Dynamic) Yamaha YZF R6 2'10.972
.
.
.
37. Bostjan Skubic (Inotherm R. Team Slovenia) Yamaha YZF R6 2'12.734
SUPERSTOCK 1000
1. Danilo Petrucci (Barni Racing Team) Ducati 1098R 2'03.625
.
.
.
22. Alen Gyorfi (Adrenalin H-Moto Team) Honda CBR1000RR 2'06.446
.
.
.
30. Bogdan Vrajitoru (C.S.M. Bucharest) Yamaha YZF R1 2'11.825
Hajrá mindenkinek és még gyorsabb köröket holnapra.
2011. július 8. 18:53