Japán déli részén, Nagoya tartományban található Atsuta-ku városa, ahol Noriyuki (Nitro Nori) Haga - japánul 芳賀紀行 - 1975 tavaszán napvilágot látott. Egészen fiatal korában aktívan érdeklődött a motorozás és a versenyzés iránt, s nem is tétlenkedett sokat, a szamárlétrát bejárva 18 évesen már a szigetország Superbike bajnokságában indult egy Ducatival. Két évre rá a későbbi pályafutását meghatározó lépésre szánta el magát, és a Yamahához szerződött. Együttműködésükből mindkét fél profitált, hiszen 1996-ban - Colin Edwards társaságában - megnyerte a hangvillásoknak a Suzukai nyolcórás endurance futamot, majd egy évvel később a japán Superbike bajnokságot is.

noriyuki-haga-40-4117
Csapattársával, Scott Russellel (balra) az 1998-as Superbike Yamahák nyergében

Ezután felsőbb osztályba lépett, csatlakozva a Superbike világbajnoksághoz. Kisebb kihagyásokkal egészen 2011-is szerepelt itt, 312 futamon indult, és több mint száz alkalommal állhatott pódiumon, futamgyőzelmei széma pedig megközelítette az ötvenet. Emellett 1998-ban, 2001-ben és 2003-ban a MotoGP-ben is tiszteletét tette - mérlege 32 start, ebből egy dobogós hely és egy leggyorsabb kör.

A Yamaha márka és a 41-es rajtszám szinte egész karrierje során végigkísérte

Három évvel ezelőtt a Brit Superbike mezőnyében is próbára tette magát, ahol az első szezonban 171 pontot gyűjtve a nyolcadik helyen zárt, legjobb eredménye az Oulton Parkban elért második hely volt.

Ázsiai sikerek

Legutóbb éppen a Suzukai nyolcórás verseny kapcsán hallhattunk róla, ugyanis a negyven felé közeledő Haga tavaly ismét beszállt a Team Kagayama (Suzuki) csapatába, hogy az általa kedvelt pályán megmutassa, mire képes egy hosszú távú versenyen. A siker nem is maradt el, hiszen a Haga-Aegerter-Kagayama összeállítású trió egészen a pódiumig repítette az ezres GSX-R-t, s ezzel Haga ismét a hazai közönség előtt ünnepelhetett a dobogón.

Valószínűleg születésnapi ajándéknak is kiváló, hogy Haga - a sikeres endurance-szereplés után - ismét teljes szezonra érvényes szerződést kapott, mégpedig a hosszú távú versenyeken őt támogató Team Kagayama Suzuki alakulattól. Ez alapján Yukio Kagayama újonnan alakult istállójában számítanak rá, mégpedig a FIM Asia Road Racing bajnokságában a Supersport 600 kategóriában.

noriyuki-haga-40-4187
Jó az öreg a háznál: mindenképpen tapasztalt versenyzőre volt szükség, így Kagayama továbbra is igényt tart Haga szolgálataira, hogy győzelemhez segítse a csapatát az ázsiai versenysorozatban

- Még soha nem versenyeztem hatszázas motorral, de ennek ellenére szeretném, ha már az első szezonban versenygyőzelmekkel hálálhatnám meg a bizalmat. Igyekezni fogok, hogy megfeleljek a csapat és személyesen Yukio elvárásainak - nyilatkozta Nitro Nori a bejelentés után.