2012. május 7.
Tóth Imi szombaton új sebességrekorddal írta be magát a legendás olasz aszfaltcsík történelmébe, vasárnap pedig hajszál híján felállhatott a dobogóra.
A 11. helyről rajtoló pilóta az első körben már negyedikként haladt át a célvonalon. Ez után Cruciani támadta, de Iminek - körönként öt tizedes előnyt szerezve - sikerült elhárítania a veszélyt. A pontversenyben jelenleg az élen álló, Ausztráliában futamgyőzelmet arató Sofuoglu a hatodik körben hibázott, így harmadik helyét ötödikre cserélte, vagyis Imi innentől dobogós pozícióban motorozott! A török versenyző azonban őrületes tempót diktált, és az utolsó előtti körben visszavette a magyar pilótától a bronz pozíciót. Tóth megfontolt, okos döntést hozott, amikor elengedte versenytársát a vizes, csúszós aszfalton, így biztos negyedikként érhetett célba. Világbajnoki pályafutása eddigi legjobbja ez, és az idei jó teljesítmények alapján méltán bízhatunk a további sikerekben!
„Először is szeretném megköszönni mindenkinek a szurkolást itt a helyszínen és otthon is! Sok barát és ismerős kijött a futamra, úgyhogy rengeteg magyar volt a boxunkban! Vizes
verseny volt, így vizes abronccsal mentem ki. Szerencsére a pálya csak a végére kezdett valamelyest felszáradni. A rajtom nagyon jól sikerült és simán tudtam menni a hatodik helyen. Quarmby bukott előttem, ezért bele kellett állítanom, de nem veszítettem helyezést emiatt. A Hondámmal minden rendben volt, bár a víz egy kicsit melegedett, így az utolsó körökben már kevésbé tolt. A futómű tökéletes volt és a kipörgés-gátló is végig működött. Összeállt végre a technika, így minden adott volt, hogy ezt az eredményt elérhessük. Nagyon örülök, bár úgy gondolom, hogy a két ’legrosszabb’ hely a második és a negyedik. Jó lett volna a dobogó! De természetesen nem vagyunk telhetetlenek. Mondhatnám azt is, hogy soha rosszabbat, de tudom, hogy nagyon erős a mezőny, így nem lesz könnyű dolgunk a további futamokon sem. Donington jön, ott is elképzelhető hasonló időjárás, bár én inkább a száraz hétvégében bízom. Az a pálya kicsit nehezebb számomra, ezt a monzait pedig különösen szeretem. Azért természetesen megpróbálok Angliában is minél jobb eredményt elérni és minél több pontot gyűjteni. Továbbra is az a célunk, hogy
az első 10-ben végezzünk folyamatosan. Az eddigi futamok alapján úgy érzem, bebizonyítottuk, hogy a mezőny elejében a helyünk! A mai eredménnyel a 15. vagyok a
bajnokságban és remélem, hogy a technika végre mellénk áll, mert Imolában és Assenben is összejöhetett volna hasonló jó helyezés. A dobogóhoz egy kis szerencse is kellett volna, de remélem, hogy Fortuna is velünk lesz a továbbiakban és akkor minden sikerülhet!” – összegezte Imi a futamot.
Németh Balázsnak nem alakult ilyen jól a mai nap, bár a reggeli bemelegítésen az ígéretes második helyet szerezte meg. Balu a kvalifikáción gyengélkedő CBR miatt a 28. rajtkockából indult. A startja jól sikerült és nyolc helyet javított már az első körben. A másodikban további négyet, a következőben pedig már pontszerző helyen motorozott! Meg sem állt a tizedik pozícióig, ám az ötödik körben későn fékezett és már nem tudta megtartani a Hondát.

„Maga a rajtom jól sikerült, de mivel eléggé hátulról indultam, annyian voltak előttem, hogy nagyjából elfoglalták az egész pályát. Emiatt nagyon nehezen találtam ’lyukat’, ahol ki tudtam volna bújni. Ez első körben többször is el kellett vennem a gázt, mert sem kívül, sem belül nem volt lehetőségem előzni. Pár kanyar után kezdett feloszlani a mezőny, így el tudtam kezdeni a felzárkózást. Az egyenesekben is nagyon nehéz volt mennem, mert az előttem haladók felverték a vizet, ami miatt alig láttam a fékpontokat. A második-harmadik körre még jobban felszakadozott a mezőny, így könnyebben tudtam előzni. Majd előttem estek páran, Leonov és Scholz bukását még láttam is. Sajnos nem sokkal később én is a sóderágyban végeztem. Érthetetlen volt számomra az eset, mert a motorom még teljesen fel volt állítva és fékezésnél ment el az eleje. Lehet, hogy egy vízfolton csúsztam meg. Sajnos itt számomra befejeződött a mai verseny. Doningtonban mindig hűvös szokott lenni és az előrejelzés szerint eső várható, de remélem ott több szerencsém lesz majd!” – mondta Balázs kissé csalódottan.
Folytatás egy hét múlva, Donington Parkban.
forrás: Team Toth
9 hozzászólás
+ 12

#1
Prof
Sajnálom, hogy nem lett meg az a dobogó, de így is nagyon szép az a 4. hely! Csak így tovább! :)
2012. május 7. 10:20
+ 3

#2
EdHarley
Szép volt IMI csak így tovább!
Végre jönnek az eredmények, mert a tehetcséged vitathatatlan és ha a technika is összeáll akkor reszkessen a világ:)!
2012. május 7. 11:09
+ 6

#3
Diósgyőr
Ez szép volt.Akkor mostantól ez legyen az alap :)
2012. május 7. 13:30
+ 1

#4
fhoksz
hmm... vagy csak valami jó motoros beöltözött a mi Imink ruhájába! :) Ha nem igy volt... akkor mint a multi gyáraknál... mostmár erre a szintre rakjuk a limitet és akkor nagyobb lesz a hirnév! De ez szép eredmény volt!
2012. május 7. 17:53
+ 2

#5
vinibali
én tök véletlen akadtam rá a SSP versenyre, úgy voltam vele megnézem. nagyon szépet ment, GRATULA IMI! :)
2012. május 7. 20:48
+ 4

#6
janek.no90
Végre van valami ami a nehézségek ellenére jól működik idehaza.
Csak így tovább Tóth csapat, elismerésem!
2012. május 7. 23:37
0

#7
8asfúrószár
Öregem amíg ez a tag nem ment jókat ( kb. mostanáig ) mindenki szidta itt mint a bokrot. Most, hogy ment egy jót - lehet a többi bal lábbal kelt - mindenki szopkodja a faszát. Tőlem 100szor jobb motoros a srác de hogy szupertehetség lenne azt kétlem. Nem " magyarkodom " de ez van.
2012. május 9. 13:00
0

#8
patkolókovács
Imi 10 éve indul különböző világbajnokságokon és ez eddig a legjobb eredménye. Biztos nem véletlenül.
2012. május 9. 17:28
0

#9
lupo
szép eredmény, de szvsz a Rossi meg a Lorenzo nyugodtan aludhat. Hozzám képest is sokkal jobb motoros a Liliomfi, de ne feledjük, hogy én csak egy hobbista kutyaütő vagyok, nem pedig profi versenyző. Tehát; nem én vagyok a mérce, amihez képest Liliomfi-nak teljesítenie kell - már bocsánat.
Ellenben:
1: ha 10 évig így dolgoznék a szakmámban (nem a papa cégénél), akkor már éhen haltam volna, vagy dutyiban ülnék.
2: nem vagyok biztos benne, hogy egy masszív edzésprogram után (sok-sok pénzből) ne lenne Liliomfi verhető.
Persze; nyekereghetünk magyarkodásról, meg savanyú a szőlőről (igaz; hobbiból versenyezgetnék én is), a lényeg úgyis az, hogy Iminek 10 év után majdnem sikerált a dobogó! Grat!
2012. május 24. 14:27