Eddig úgy festett, hogy az Aprilia és a Kawasaki belharca lesz a WSBK egyéni és csapatvilágbajnoki címe, hiszen a japán és az olasz istálló az elmúlt három évben egymásnak feszülve, fej-fej mellett haladt a végső győzelemért. Most azonban fordulhat a kocka, mert a szebb napokat látott Ducati alakulata - mely idén csak a középmezőnyben végzett egy összesített hatodik és nyolcadik hellyel - egy igazán ütőképes motort nevez a 2015-ös esztendőre, s ehhez még túl sokat fejlesztenie sem kell.

wsbk-2015-evo-3304
Mindössze egy hatodik és egy nyolcadik hely jutott a 2014-es összesítésben a Ducatinak, míg a talján rivális Aprilia bezsebelte a a VB-címet

A kulcs a módosításokban rejlik, hiszen 2015-től a szerényebb költségvetésű és a tuningolás terén sokkal kevesebb mozgásteret engedő EVO-szabályrendszer szerinti motorok indulhatnak a versenyeken. Ezek természetesen ugyanúgy vérbeli versenygépek, elvégre váz, futómű és fék tekintetében a megszokott előírások szerint dolgozhatnak a csapatok, azonban az erőforrás fejlesztésére vonatkozó regulák a sokkal szigorúbb Superstock előírásaira hajaznak, vagyis kevésbé hegyes blokkokat kapnak majd a versenyzők.

wsbk-2015-evo-3305
Az olaszok hátrányát jól példázza, hogy győzelem nélkül zárták az idei szezont, pedig a másik négy nagy gyártó - beleértve a Suzukit is - legalább egyszer diadalmaskodott a versenyeken

Ezek után nem meglepő, hogy a jelenlegi mezőny több tagja is úgy nyilatkozott, hogy a Ducati lépéselőnybe kerülhet a módosításoknak köszönhetően. Nehéz is lenne ezt cáfolni, mert a Superbike-ok között csak szenvedő alakulat az EVO kategóriában - Nicola Canepa és az Althea Racing révén - idén az összetett elsőségért harcolhatott.

wsbk-2015-evo-3306
A Kawasakinak jól áll a szénája, hiszen Salom révén megnyerték az EVO-kategóriát, és Sykes is csak az utolsó fordulóban maradt le a VB-címről. A két géposztályt egyesítve valószínűleg 2015-ben is az összetett elsőségért harcolhatnak

Az bizonyos, hogy a versenyzői tudás nagyobb szerepet kap a következő esztendőben, elvégre a hasonló teljesítményű erőforrások nagyobb csatákat hozhatnak, s most aligha lehetne arra fogadni, hogy a fenekestül felforgatott szabályrendszerhez végül melyik márka tud majd a legjobban alkalmazkodni. Az mindenesetre támpont lehet, hogy a ducatis Giugliano már most, az őszi teszteken beérte a mezőny egyik leggyorsabb motorjának tartott Kawasakit, illetve a zöldekhez frissen leigazolt Jonathan Reát, s ez jó előjel a bolognai istállónak a 2015-ös esztendőre nézve.