2012. július 22.

Viktor jelenti: Brno, szombat

Végleges rajtfelállás született ma a Superbike Világbajnokság cseh fordulóján. Viktor nem tudott javítani pénteki idején, sőt, a pályán is alig néhány kört tett meg, mivel a motor dadogását okozó technikai probléma továbbra is fent állt...
Szombatra virradóan a motor új elektromos alkatrészeket kapott: akkumulátort, kábelköteget és szenzorokat, ennek ellenére a reggeli időmérő edzésen Viktor nem tudott mért kört teljesíteni. Gépe ugyanúgy dadogott, mint a tegnapi nap folyamán. Az időmérő alatt további szenzorokat cseréltek és egy alap gyújtástérképet kapott a 13-as rajtszámú paripa. A mezőny eközben gyorsult, így Viktor visszacsúszott az utolsó rajtpozícióra. A délutáni szabadedzésre ismét szenzort cseréltek a szerelők, miután több Hondás alakulattal tapasztalatot cseréltek. Ten Kate szerelői elmondták, hogy ők is jártak hasonló cipőben, volt mikor edzésenként cserélték a vezérmű tengely jeladót.

kispataki

A szabadedzésen már többet bírt a motor, mint az időmérőn, így is csak egy mért köre volt Viktornak: 2.04.9. Pozitívum, hogy top speed tekintetében felzárkózott a mezőny végéhez, 272 km/h-t mértek neki. Kispataki Viktor: „A motor dadogását orvosolnunk kell holnapra, és nincs veszve minden. Bár az utolsó helyről rajtolok, tavalyi köridőmmel két pilótát magam mögött tudnék, ami még össze is jöhet. Bár hatalmas hátrány, hogy az edzéseken kevesebb mint harminc kört teljesítettem, szeretném maximális teljesítménnyel meghálálni a támogatóim és szurkolóim belém vetett bizalmát.”
A motor készül a vasárnapi megmérettetésre, és reméljük, hogy sikerül a probléma forrását megtalálni és helyrehozni. Ez esetben Viktor két futamon is bizonyíthat délben és fél négytől, amit az Eurosport élőben közvetít.

Forrás: Viktor Management
cimkék: WSBK · Brno · kispataki

21 hozzászólás

0
#1 Boby10
Mindenesetre van mit tenni a H-nál, különösen a safety management lefedettségénél-érzékenységénél.
2012. július 22. 10:15
0
#2 fenyooldrider
Ez a szájbab@szott vezérműtengely HALL jeladó szokott buzerálni más járgányokon is,gyakorlatilag az összes olyan járművön,akár autó,akár motor,amelyiken változó vezérlés van!
Nem hiszem el,hogy nem lehet helyettesíteni valami más dologgal!
2012. július 22. 11:00
+ 1
#3 SzabiCBR
Sajnálatos eset....

Emlékszem.....amikor a Moto2-ben technikai zűr volt a 600RR erőforrásokkal.
A Honda saját technikusai-mérnökei nem tudták diagnosztizálni a valós hibaforrást, ezért halasztották a Moto2 edzést.
2012. július 22. 11:30
-8
#4 akarkilehetek
a helyezest nezve teljesen mindegy milyen problemai vannak,ugyis sereghajto lesz..ehhez a teljesitmenyhez nem is kellene motor,korbe is szaladhatna a tobbiek utan a palyan,es kozben brummogna..
meg olcsobb is lenne..wehehe
2012. július 22. 11:39
+ 4
#5 Robertto
#4 Téged meg a motor után kötve kellene végighúzni a pályán...
2012. július 22. 13:26
-9
#6 akarkilehetek
5# teged meg anyad sem kerdezett,fasz..
2012. július 22. 13:34
+ 2
#7 Robertto
Halló, jó lenne ha ezt a stílust otthonra tartogatnád. Ahelyett, hogy ide írkálsz hülyeségeket, inkább nézz utána Viktor sikereinek. Hidd el, boldog ember lennél, ha csak 10-ed annyi sikert fel tudnál mutatni az életedben. Miután ezt megtetted, szép csendbe ülj le a TV elé és nézd meg a második futamot, előtte pedig az SSP-t.
2012. július 22. 13:43
-2
#8 akarkilehetek
7# ja,hogyne..
2012. július 22. 14:07
+ 3
#9 Kanász
akarkilehetek : Ahhoz képest ,hogy Einstein-t idézed az adatlapodon ,ami pont a hülyeségről szól, elég nagy seggfej vagy! Lehet,hogy a mezőny végén van de ha Te 10 másodperccel szarabb kört futnál lesz...ád magad! Meg ha tudsz írni töltsd ki az adatlapodat!
2012. július 22. 18:05
+ 3
#10 akarkilehetek
kedves kanász!
Nem korrekt amit írsz.Természetesen kispataki viktor nálam valőszínuleg jobban motorozik,de a gond ott van,hogy nem velem kell összehasonlítani a tudását,hanem a nemzetközi mezőnyben,a többi versenyben résztvevő polótával.És mint látjuk,ott nem igazán remekel,tehát nem értem mire a nagy arc..
Ez kb olyan,mint mikor Lacikának a legnagyobb a fasza az osztályban,de csak azért mert Lacika 20 éves,a többiek meg 8..
2012. július 22. 20:02
-1
#11 akarkilehetek
adatlappal meg mi a gond?Ki van töltve..
Albert Einstein idézete meg mindenklire igaz,rám is.Akkor van baj,ha valaki azt elhiszi hogy ő nem hülye.
2012. július 22. 20:03
+ 2
#12 janek.no90
#4 vagy akárki, vagy ki vagy de nagyon, tök mindegy, de ha már veszed a bátorságot, hogy közzé teszed a gondolataidat legalább előtte gondolkodhatnál ...
Azzal a "teljesítménnyel" (köridővel) a Doohan érában az első 10-be került volna, a csúcssebességgel pedig a dobogóra :-o
Csak te ezt nem tudhatod mert háttal nézed a filmet ...
Magyarként magyar csapatban magyar műszaki háttérrel ez nem is olyan szégyellnivaló. El sem bírod képzelni mennyi munka van emögött is, és ha kicsit is magyar vagy akkor ezt is tudod értékelni, ha pedig csak okoskodsz itt és próbálod lehúzni a többieket akkor mehetsz a ......
2012. július 22. 22:52
+ 2
#13 zulu1
Meg se merek szólalni....:)))
Egy biztos mi Magyarok nagyon rosszul kezeljük a kritikát.
Durván osztjuk viszont annál nehezebben fogadjuk....
Egyben igaza van "akarkilehetek" nek, hogy Viktor tudását csak és kizárólag a mezőny tudásával kell összehasonlítani. Minden sportban ezt teszik.
Viszont egy kicsit finomabban is lehet fogalmazni...
Valószínű, hogy Michalisz Norbi előbb lesz világbajnok 4 keréken mint a mostani motorosaink....
Bár jó lenne ha tévednék és mindegyik az lenne :))))
2012. július 22. 22:53
0
#14 fenyooldrider
zulu1,valószínűleg igazad van,de 6#akarkilehetek anyázása minősíti a véleményét is,meg önmagát is!
Nem a véleményével van baj,hanem a modora jellemezte emberrel,aki nem éri fel ésszel,hogy miről beszél!
Egy pszichológus komoly kórképet tudna felállítani róla, hozzászólásai alapján abban sem vagyok biztos,hogy nem fordítva ülne fel a motorra,ha egyszer szomszéd Józsi bácsi felengedné a Rigára
Nézd meg a helyesírását,mindent elárul...................!
2012. július 23. 05:01
+ 2
#15 yoke
#11 Lehetsz akárki, pont leszarom.
2012. július 23. 08:03
0
#16 akarkilehetek
#14 egy pszichológus az emberek 90%-áról fel tudna állítani kórképet,de ez ne zavarjon..
Az meg végképp ne,hogy van motorom,így józzi bácsi rigája nem érdekel..

15# hát,kb én is ugyanezt gondolom rólad,szal nem nagy veszteség..
2012. július 23. 14:09
+ 3
#17 KawaBBusa
Te akárki..
Történetesen a proptech egész gárdája barátom, ismerősöm..fingod sincsen sem a motorsportról, sem a küzdelmekről..
Szépen kérlek ha van kritikád próbáld meg normális, motoros hozzáállással megírni.
S az sem baj ha nem fikázod folyamatosan a fórumon leírt dolgokat.
Tartok tőle hogy az arcodat, nevedet soha nem fogod felvállalni ezen a fórumon.
Azt hiszem tudjuk miért..
Ha nem csak a szád lenne nagy hanem gerinces is lennél szemtől szemben is elbeszélgethetnénk az élet nagy dolgairól..
Üdvözletem küldöm minden valódi motoros társamnak
2012. július 23. 14:55
+ 2
#18 haax88
#17

Íme egy ékes példája egy kulturált hozzászólásnak.
2012. július 23. 15:08
+ 1
#19 janek.no90
Azért fejenként egy hsz-nél többet ne pazaroljatok az életetekből egy farokra :-)
Az ilyen csókák akik nem merik magukat felvállalni vagy provokátorok, vagy lelki sérültek, a lényeg, hogy sokat nem kell foglalkozni velük.
2012. július 23. 21:23
0
#20 joseph82
az a baj, hogy az okosak mindenben bizonytalanok, a hülyék meg mindenben holtbiztosak!na de félre a tréfát!miért van bennük az, hogy ha egy magyar ember bármilyen versenyen indul és nem nyeri meg, akkor azt balfasznak,tehetségtelennek,lúzernak tartjuk?!szerintem igen is nagy szám a superbikeban motorozni!ezt el kell ismerni,akárhányadik is a Viktor.ez mögött a teljesítmény mögött, sok éves kemény, kitartó munka van!nem tegnapelőtt lökték fel egy motorra, hogy nesze!itt egy motor menjél vele!minden tiszteletem az összes magyar sportolóé akik bárhol is képviselnek minket, akárhányadik helyen is!tény és való szívesebben hallom én is azokat a híreket amikben azt mondják, hogy első helyezett egy honfitársunk! de ha nem ,akkor is köszönjük szépen, hogy ő képviselt minket és nem pl én,vagy akárkilehetek mert akkor még nagyobb égés lenne!nem igaz?
2012. július 24. 02:05
0
#21 zsékettő
Busa: nem rossz gyerek "Akárki" csak az jön át :)
2012. július 25. 15:56

Hírek »

Így (nem) dobod el a vasat
Érdekes ötlet, tanulságos animációkkal, nem csak motorosoknak...
Tiszta Hollywood...
Mellőzzük a Vasat és a hasonló paródiákat, hiszen valódi motorosfilmek tucatjai készültek az elmúlt évtizedekben, nem egyszer magyar alkotókkal és szereplőkkel... A legjobbak közül válogattunk.
Idén is értünk kampányolnak
Ismét eredményes volt a motorosok összefogása.
Fotókönyv · Szabályzat · GYIK · Kapcsolat · © 2003-2010 Sport Motor